Miből, mennyit, miért? Táplálék-piramis

Gyakran kérdezzük magunktól, mit együnk? Sokakat furdal a lelkiismeret, mert megkívánnak ezt is, azt is – pedig hallották, tudják, hogy nem egészséges, mégsem tudnak uralkodni a hagyományos ételektől való függésükön. Megint mások azt gondolják, hogy a szervezetüknek arra van szüksége, amit az ízlésük diktál. Kell változtatni? Ha igen, hogyan?

A hét levél titka III. Isten műve célhoz ér

Jelenések könyvének utolsó két levele a végidő keresztényeihez szól, és a Biblia leghosszabb, 2300 éves próféciájával együtt rámutat arra a mozgalomra, amelyben teljességre jut Isten földi műve. Ha nem akarunk elveszni, most kell együttműködnünk Vele – ennek pedig előfeltétele, hogy megértsük korunkhoz intézett üzenetét.