A 70 hetes prófécia A Messiás haláláról

A bibliai próféciák egyik legfőbb célja, hogy megerősítsék hitünket Isten tévedhetetlen Igéjében, aminek legteljesebb kifejeződése maga Jézus Krisztus (János 13:19). Amikor visszatekintve látjuk, hogy minden pontosan úgy történt, ahogy Isten azt évszázadokkal előre megmondta, megbizonyosodhatunk afelől, hogy Isten szava a mi korunkban sem vall kudarcot.

Jézus ideje

Jézus több utalást is tett arra nézve, hogy szolgálata egy előre meghatározott idői menetrendet követ. Nyilvános tanítását a következő üzenet hirdetésével indította:

„Ezt mondta: Betelt az idő, elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!”Márk 1:15

Később testvéreinek, akik sürgetni akarták királyként való fellépését, így válaszolt:

Az én időm még nem érkezett el, nektek azonban minden idő alkalmas.”
János 7:6

Közvetlenül kereszthalála előtt pedig ezt olvassuk felőle:

„Jézus pedig így felelt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia.”
János 12:23

„A húsvét ünnepe előtt Jézus tudta: elérkezett az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához…”
János 13:1a

Két fontos tényt állapíthatunk meg a fenti igékből:

  1. Isten előre meghatározta Jézus földi tevékenységének menetrendjét – nyilvános fellépésének idejét, szolgálata időtartamát, kereszthalála napját.
  2. Jézus pontosan tudta ezeket az előre meghatározott időket, és együttműködött az isteni tervvel.

Honnan tudhatta?

A legtöbb keresztény talán csak legyint arra a kérdésre, honnan tudhatta Jézus mindezt ilyen pontosan – elvégre Ő Isten Fia volt, Neki illik tudni az ilyesmit… Csakhogy Jézus szolgálata szilárdan az Ószövetség kijelentésein alapult. Több száz prófécia jövendölte meg életének különböző részleteit, és az Úr gyakorta hivatkozott ezekre, hogy az emberek felismerjék: Ő a megígért Megváltó. Lehetséges, hogy a Szentírás alapján a Messiás fellépésének ideje is előre tudható volt?

Időmeghatározás félezer évvel előre

A Biblia egyik legmegdöbbentőbb próféciáját Dániel könyve 9. fejezetében olvashatjuk. E jövendölés nemcsak azért különleges, mert kéretlen nyíltsággal szól a Messiás haláláról, hanem azért is, mert ennek idejét fél évezreddel teljesedése előtt napra pontosan megjelölte! Az üzenet jelentőségét mutatja, hogy Gábriel, az Isten előtt álló angyal személyesen közölte Dániel prófétával e rendkívüli kijelentést:

„(24) Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra, hogy megszűnjön a törvényszegés, és véget érjen a bűn, eltöröltessék az álnokság, és eljöjjön az örökkévaló igazság, lepecsételjék a prófétálást és a látomást, és felkenjék a szentek szentjét. (25) Tudd meg azért, és gondold meg: a Jeruzsálem újraépítése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van; újra megépítik az utcákat és a kerítéseket, mégpedig viszontagságos időkben. (26) A hatvankét hét elmúltával pedig kiirtják a Messiást, és senkije sem lesz. A várost és a szent helyet pedig elpusztítja a következő fejedelem népe. Vége lesz mintegy vízözön által, és eldöntött tény, hogy pusztán áll a háború végéig. (27) És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felénél véget vet a véresáldozatnak és az ételáldozatnak, és utálatosságok szárnyán jön pusztítva, míg rá nem szakad a pusztítóra az elvégeztetett pusztulás.”
Dániel 9:24-27

70 hét = 490 év

A prófécia hetven hétről szól. Két jól behatárolható történelmi esemény ad támpontot ennek időbeli elhelyezéséhez:

  1. A Jeruzsálem újjáépítéséről szóló rendelet keletkezése (v. 25)
  2. A város és a templom végleges elpusztítása (v. 26)

Jeruzsálem városa a babiloni fogság után az i. e. 5. században épült újjá a perzsa uralkodók jóvoltából, a várost és a templomot pedig i. sz. 70-ben rombolták le ismét a rómaiak. A két esemény között eltelt idő nagyságrendileg félezer év. Ennek fényében könnyen belátható, hogy a prófécia 70×7 esztendőről, azaz 490 évről szól.

Három szakasz

A kijelentés három, egymást követő időszakaszra tagolja a 70 hetet:

  • 7 hét = 49 év
  • 62 hét = 434 év
  • 1 hét = 7 év

Az első 49 év a város helyreállítására vonatkozik, ami után 434 évnek kell eltelnie a Messiás-fejedelemig. Az utolsó 7 év tovább bomlik két 3,5 éves időszakra – ezekre később térünk ki. Viszont ahhoz, hogy azonosíthassuk és megérthessük az egyes eseményeket, először a prófécia kiindulópontját kell meghatároznunk.

490 év

A kezdőpont

Dániel 9:25 szerint a 70 hét a Jeruzsálem újjáépítéséről szóló rendelet kiadásával vette kezdetét. A Babiloni Birodalom által elpusztított város és templom helyreállításával kapcsolatban több rendelet is született. Ezek közül az első kettő (i. e. 538 és 520) a templom újjáépítéséről rendelkezett – ami 515-re be is fejeződött. A prófécia azonban nem a templom, hanem a város újjáépítését említi, s ez csak később történt meg. Jeruzsálem – mint teljes jogú város – helyreállításáról I. Artaxerxész [Artahsasztá] perzsa király két későbbi rendelete gondoskodott:

  • 457-ben önkormányzati jogokat adományozott a városnak, és felhatalmazta Ezsdrás papot, hogy a további beruházások költségeit a tartományi kincstárból finanszírozza (Ezsdrás 7:12-26 vö. 9:9; 4:12-16).
  • 444-ben Nehémiás ismét kérelemmel fordult a királyhoz, mivel a Jeruzsálemet körülvevő tartományok kormányzói mindent elkövettek, hogy meghiúsítsák a városépítést – az épülő városfalat lerombolták, a kapukat pedig felgyújtották. A király ezért külön feljogosította Nehémiást Jeruzsálem kőfalainak helyreállítására (Nehémiás 2:1-8 vö. 1:1-3).

Jeruzsálem újjáépítése

Az idézett igékből kiderül, hogy Artaxerxész első rendelete már magában foglalta a város újjáépítéséhez szükséges jogokat; a 13 évvel későbbi, Nehémiásnak adott felhatalmazás pedig csak megerősítette, amit előzőleg engedélyezett. A 70 hetes prófécia kiindulópontja ezért i. e. 457.

A Messiás-fejedelem

A Dániel 9:25-ben meghatározott első időszakban – a 49 év alatt – valóban felépült a város, „mégpedig viszontagságos időkben”, a környező népek folyamatos áskálódásai közepette. A kijelentés szerint ezután még 434 év van hátra a „Messiás-fejedelemig”, így i. sz. 27-hez jutunk (-457+49+434+1=27, ugyanis i. e. 1 után i. sz. 1 következik). Mi történt ebben az évben?

Tiberius császár uralkodásának tizenötödik esztendejében… szólt az Úr Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában.”
Lukács 3:1-2

Bár Tiberius i. sz. 14-ben lett egyeduralkodó császár, az idős Augustus már i. sz. 13-ban felruházta őt a társcsászári hatalommal. Tiberius tényleges uralkodásának tizenötödik esztendeje így 27-re esik – Keresztelő János pedig ez év tavaszán kezdte a megtérés üzenetét hirdetni. A jövendölés azonban nem Jánosról szól.

Jézus valószínűleg i. e. 4 őszén született, még Nagy Heródes halála előtt, és az evangéliumok szerint „mintegy harmincesztendős volt, amikor tanítani kezdett” (Lukács 3:23). Fél évvel Keresztelő János szolgálatának megkezdése után, i. sz. 27 őszén – harmincévesen – Ő is elment a Jordán folyóhoz bemerítkezni. Ez az az esemény, amire Dániel próféciája előremutatott.

A héber „Messiás” és a görög „Krisztus” szó jelentése egyaránt: „Felkent”. Az ószövetségi időkben a papok, a próféták és a királyok beiktatási ceremóniájánál alkalmazták az olajjal történő megkenést. Ez a szertartás azt fejezte ki, hogy Isten Szent Lelke képesíti ezen embereket szent megbízatásuk betöltésére. Jézus bemerítkezésekor, i. sz. 27 őszén lett Krisztussá, azaz Messiás-fejedelemmé, amikor Isten felkente Őt Szent Lélekkel és beiktatta hivatalába:

„Tudjátok, mi történt Galileától kezdve egész Júdeában az után a keresztség után, amelyet János prédikált, hogyan kente fel Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal, aki amerre csak járt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, aki az ördög hatalmában volt, mert az Isten volt vele.”
Apostolok cselekedetei 10:37-38

A názáreti Jézus Isten királyságának felkent fejedelmeként 27 őszén kezdte meg szolgálatát. Országának hatalmát a betegek tömeges gyógyításával, az ördögök kiűzésével, és más rendkívüli csodákkal igazolta (Máté 11:1-6; 12:28).

A megölt pászkabárány

A Dánielnek adott prófécia a Messiás-fejedelem megjelenéséről tehát pontosan teljesedett. A 26. vers azonban úgy folytatja, hogy „a hatvankét hét elmúltával pedig kiirtják a Messiást, és senkije sem lesz” (Dániel 9:26). Ez a kijelentés nyíltan szól Krisztus kereszthaláláról, aminek valamikor 27 után kell bekövetkeznie. Az evangéliumok szerint Jézus bemerítkezése és kereszthalála között legalább három év telt el, a prófécia azonban egészen pontosan meghatározza ezt az időt:

„És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felénél véget vet a véresáldozatnak és az ételáldozatnak…”
Dániel 9:27a

A 490 évről szóló prófécia utolsó időszaka 7 év, melyet egy rendkívül fontos esemény szel ketté. Az a személy, aki e hét év alatt a szövetség megerősítésén fáradozik, három és fél év után véget vet az áldozatoknak. Sokan a vers folytatása miatt úgy gondolják, ez egy jövőbeli antikrisztus tevékenységére vonatkozik, és nem látják meg benne Isten Bárányának halálát (János 1:29), akire az áldozatok csak előremutattak. A zsidókhoz írt levél 10. fejezete nagyon világosan leírja, Jézus kereszten hozott áldozata hogyan hatálytalanította az ószövetségi áldozati rendszert:

„Mivel a törvényben csak az eljövendő jó árnyéka van meg, nem maga a dolgok valós képe, ezért azokkal az áldozatokkal, amelyeket évről évre szüntelenül bemutatnak, sohasem képesek tökéletességre juttatni az odajárulókat. Különben megszűnt volna az áldozás, hiszen ha az áldozó egyszer megtisztult volna, többé semmi bűntudatot nem érzett volna.”
Zsidók 10:1-2

„Ő azonban egyetlen áldozattal áldozva a bűnökért mindörökre az Isten jobbjára ült… Mert egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket.”
Zsidók 10:12,14

„Ahol pedig bűnbocsánat van, ott nincs többé bűnért való áldozat.”
Zsidók 10:18

Jézus Krisztus az, aki a kereszten – Isten Bárányaként – saját életét mutatta be áldozatként, és ezzel egyszer s mindenkorra megoldotta a bűn problémáját! A törvény és a hozzá kapcsolódó áldozatok rendszere semmit sem tudott létrehozni abból a szentségből, amiről beszélt (Zsidók 7:19), ellenben Jézus Krisztus áldozata mindezt elérhető valósággá tette a bűnös ember számára. Jézus tökéletessé tette a benne hívőket, és megszüntette a feleslegessé vált áldozati rendszert.

A Messiás földi szolgálata tehát pontosan 3 és fél évig tartott: 27 őszétől 31 tavaszáig. Jézus, a mi pászkabárányunk (1Korinthus 5:7), 31 tavaszán, a zsidó niszán hó 14. napján, a pászka (húsvét) ünnepén lett megfeszítve. Dániel könyve alapján Jézus napra pontosan tudhatta, mikor kell majd meghoznia ezt az áldozatot!

490 év - teljes

Krisztus érdemei

Dániel könyve azonban nemcsak a kereszthalál tényét és idejét jelenti ki előre, hanem annak áldásos következményeit is, melyek Krisztus áldozata által mind megvalósultak (v. 24):

  • megszűnik a törvényszegés
  • véget ér a bűn
  • eltöröltetik az álnokság
  • eljön az örökkévaló igazság
  • lepecsételik a prófétálást és a látomást
  • felkenik a szentek szentjét

Jézus a kereszten eltörölte törvényszegéseinket, győzött a bűn és az emberi gyengeség felett. Saját lelkében újra összekapcsolta az Istentől elszakadt embert a Teremtővel; igaz, bűntelen élete mellett pedig maga az Atya tanúskodott azáltal, hogy feltámasztotta Őt a halálból. Jézus elvégezte a megváltási tervben előre lefektetett legfontosabb feladatot – a megváltás ígéretének valóra váltását –, és beteljesítette az erre vonatkozó próféciákat. Mennybemenetele után pedig Isten jobbjára ült és az emberiség Főpapjaként megkezdte mennyei szentélyszolgálatát (Zsidók 9:24).

A zsidók ideje

A Dánielnek adott kijelentés a következő szavakkal kezdődik: „Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra (Dániel 9:24a). Ahhoz, hogy helyesen érthessük a prófécia többi részét, meg kell vizsgálnunk a hátterét. Dániel néhány évvel korábban egy megdöbbentő kijelentést kapott a jeruzsálemi szentély romlásáról. Aggódni kezdett, hogy a babiloni erők által elpusztított templom és város még nagyon sokáig pusztán fog heverni (Dániel 8:27). Jeremiás próféciáiban megtalálta ugyan a helyreállítás ígéretét (Dániel 9:2), de attól tartott, Isten mégsem bocsátja meg lázadásukat, és az ígéret beteljesülése elmarad.

Miután a médek és a perzsák meghódították a Babiloni Birodalmat, Dániel úgy döntött, közbenjár népéért, hogy Isten könyörüljön rajtuk: állítsa helyre választott népét, és lerombolt szenthelyét. Erre az őszinte könyörgésre adta Isten a következő választ: a Dánielt aggasztó látomásból – ami a szentély romlásáról szólt – a zsidó népre és Jeruzsálem városára csak 490 év vonatkozik.

Egy végzetes döntés

Napjainkban sok keresztény gondolja úgy, hogy a zsidóságnak mint Isten választott népének az idők végén ismét kiemelt szerepük lesz, és így teljesedik majd a rájuk szabott idő. Ez a feltételezés azonban egy téves értelmezésen alapul. A prófécia nagyon világosan szól arról, hogy a zsidó nép a Messiás elvetésével megpecsételte sorsát:

„A hatvankét hét elmúltával pedig kiirtják a Messiást, és senkije sem lesz. A várost és a szent helyet pedig elpusztítja a következő fejedelem népe. Vége lesz mintegy vízözön által, és eldöntött tény, hogy pusztán áll a háború végéig.”
Dániel 9:26

Ezen kijelentés alapján több fontos összefüggést is megérthetünk:

  1. A város és a szenthely végső pusztulásának oka a Messiás elvetése. Ezt a tényt maga Jézus is megerősítette (Máté 23:37-38). A zsidó nép vezetői Pilátus előtt nyilvánosan kijelentették, kinek a fennhatóságát választják: „Nekünk nem királyunk van, hanem császárunk!” (János 19:15b)
  2. Jeruzsálemet egy következő fejedelem népe pusztítja el. A zsidók a császárt választották maguknak fejedelmül, a rómaiak azonban nem ismertek könyörületet. Jézus keresztre feszítése után csaknem 40 évvel megostromolták a várost, és i. sz. 70-ben le is rombolták. A templomot Titusz katonái égették fel, vezérük kifejezett utasítása ellenére (aki az épületet meg akarta kímélni).
  3. Isten megfellebbezhetetlen döntése, hogy a város ezután pusztán marad, és a háború mindvégig tart. Az elmúlt kétezer év történelme – napjainkat is beleértve – igazolja ezen állítás helyességét. A zsidók nemzeti nagysága és Isten által szavatolt békéje soha többé nem lesz helyreállítva.

Elsőre nagyon szigorúnak tűnhet ez az ítélet, de látnunk kell, hogy Isten nem személyválogató, és nem kivételezik egyetlen nemzettel sem. Az üdvösség útja természetesen minden zsidó és nem-zsidó egyén számára továbbra is nyitva áll Jézus Krisztusban (Kolossé 3:11). Csakhogy azzal, hogy nemzetileg elvetették a Megváltót, a zsidó nép üdvtörténeti jelentősége véget ért.

Jézus a gonosz szőlőmunkásokról szóló példázatában (Máté 21:33-41) világossá tette a nép vezetői előtt, mi lesz döntéseik következménye. A zsidók kiválasztottságára vonatkozó ítéletét nyíltan tudtukra adta:

„Azért azt mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét.”
Máté 21:43

Pál apostol hasonló egyenességgel szól a Jézussal kezdődött új korszakról, melyben Isten újszövetségi népe – az új „zsidóság” – már nem egy testi nemzet:

„Mert nem az a zsidó, aki külső látszatra az, és a körülmetélés sem az, ami a testen külsőképpen látszik, hanem az a zsidó, aki belsőképpen az, és szívének a Lélek által történő, nem betű szerinti körülmetélése az igazi körülmetélkedés, amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van.”
Róma 2:28-29

A szövetség megerősítése

Ezen ismeret fényében érthetjük meg, amit a prófécia a szövetség megerősítéséről mond:

„És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget…”
Dániel 9:27a

Bár Jézus soha nem zárkózott el a más nemzetekből származó emberektől, három és fél éves földi szolgálata idején erőfeszítései mégis a zsidó népre irányultak:

„De ő így felelt: Én csak az Izráel házának elveszett juhaihoz küldettem.”
Máté 15:24

Amikor tizenkét tanítványát kiküldte első misszióútjukra, határozottan megparancsolta nekik, hogy csak a zsidókkal foglalkozzanak, más népekhez ne menjenek (Máté 10:5-6). Isten szövetséges népe az Egyiptomból való kivonulás óta Izrael volt, ezért kereszthalála előtt Jézus csak velük igyekezett megerősíteni a szövetséget.

Figyelemreméltó tény ugyanakkor, hogy az apostolok munkája – egy ideig – még Jézus halála után is csak Jeruzsálemre és a zsidóságra korlátozódott. Ők voltak az elsők, akiknek felkínálták az új szövetséget, amit Jézus hirdetett meg az utolsó vacsorán, és amit keresztjének vérével pecsételt meg. A zsidó nép vezetői egy újabb esélyt kaptak a megtérésre, ők azonban megkeményedve ellenállásukban, elvetették az Isten által adott természetfeletti bizonyítékokat. István diakónus megkövezésével fejezték ki megmásíthatatlan nemzeti döntésüket: elutasítják az evangéliumot (Apostolok cselekedetei 6-7).

Közvetlenül István megkövezése után Jézus elhívta a kereszténységet üldöző Sault, hogy a „pogányok apostola” legyen (Róma 11:13). Ezután az apostolok többé már nem csak a zsidóknak hirdették az evangéliumot. Isten gondviselése utat nyitott az evangélium előtt Samáriában, a görög-római világban, és a távoli népek között is.

Az Apostolok cselekedetei alapján Pál megtérése – és egyben István halála is – i. sz. 34-re tehető. Ez az időpont teljes összhangban van Dániel próféciájával. A Messiás hét éven át, 27 és 34 között elsősorban a zsidókkal igyekezett megerősíteni az Istennel kötött szövetséget – először személyesen, majd halála és feltámadása után apostolain keresztül. Miután a zsidó nép vezetői István megkövezésével ismételten elvetették a felkínált kegyelmet, nemzeti kiválasztottságuk megszűnt, és az Úr az egész világra kiterjesztette az evangélium hirdetését.

Az Izraelnek adott idő – a 490 év – tehát i. sz. 34-ben véget ért, és a zsidó nemzet üdvtörténeti jelentősége megszűnt. Isten terve ezután a Jézus által kötött új szövetségben, és az ezt elfogadó keresztényekben folytatódott tovább, nemzeti hovatartozástól függetlenül.

A pusztító végzete

A Dánielnek adott kijelentésben a pusztító tevékenysége körül van a legtöbb félreértés, és a zavarhoz ebben az esetben a pontatlan fordítások is hozzájárulnak. Ha megértjük, hogy a pusztítást nem az áldozati rendszert megszüntető Messiás okozza, hanem a templomot elpusztító római hatalom (Dániel 9:26), akkor világossá válik a kép:

„Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre [a Messiás], de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom szegélyére odakerül az iszonyatos bálvány [a pusztító utálatosság = pogányság], míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés.”
Dániel 9:27; Új protestáns fordítás

 Jeruzsálem pusztulása

Amikor a római seregek i. sz. 70-ben elfoglalták Jeruzsálemet, a templomra kitűzték a bálványisteneiket jelképező hadi jelvényeiket. Isten egykori népe megvetette a Vele kötött szövetséget, ezért kiszolgáltatottá vált a sátáni erők pusztítása előtt. Ez a kép a Dánielnek adott próféciákban többször is előfordul, és minden esetben a gonosz erők végső megsemmisülésével ér véget. Bár a nyílt Isten-ellenességet képviselő erők olykor magukba olvasztják, és lelkileg vagy testileg is elpusztítják az Istentől elfordult, hitehagyó népeket, egyházakat, az ítéletben ők sem maradnak majd büntetlenül.

A Dánielnek adott 70 hetes prófécia örök bizonyságul szolgál, hogy Isten kezében tartja az időket és a népeket. Ő megvalósítja terveit, és a jövőre vonatkozó ígéretei és ítéletei is maradéktalanul megvalósulnak a maguk idejében. ■

Sánta János

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar
wpDiscuz