A jó és gonosz tudása

Közismert tény, hogy az ismeret érték. A legtöbb ember jónak tartja a tudást, hiszen képessé tesz minket arra, hogy megfelelő módon viszonyuljunk környezetünkhöz. Lehetővé teszi, hogy a különböző élethelyzetekben eligazodjunk. Azért járunk gyermekkorunkban iskolába, hogy a megszerzett tudás segítségével felnőttként a legkülönfélébb kihívásokra helyesen reagáljunk.

Kulcsfontosságú ismeret

Az egyik legfontosabb tudás az ellenség ismerete, különösen háború idején. Ezen belül is fontos felismerni, hogy minden idők leggyűlöltebb ellenségei a kémek! Ha egy ellenséges katona fogságba esik, többnyire börtönbe vetik. A kémeket ezzel szemben legtöbbször kivégzik, mert gyűlölik őket és félnek tőlük, hiszen sokkal nagyobb pusztítást képesek végezni, mint a nyilvánvaló ellenség. Ezért egyértelmű, hogy a közöttünk élő, de ismeretlen ellenség a legveszélyesebb ellenfél, melyet feltétlenül fel kell ismernünk! A tudatlanság ugyanis megsemmisítő vereséget jelenthet számunkra.

A kakukk nagyon jól szemlélteti a belső ellenség esetét. Különös madár – soha nem épít saját fészket. Párzási időszakban, amikor eljön a tojásrakás ideje, egyszerűen kiválaszt egy másik fészket, amelyben már van mondjuk két tojás, belerakja a magáét, majd eltűnik! Amikor a fészek tulajdonosa visszatér, már három tojást talál, de a madarak természetesen nem tudnak számolni. Csak azt tudja, hogy amikor elrepült, tojások voltak a fészkében; visszatértekor ismét ott találva őket azt gondolja, minden rendben van. Így aztán mit sem sejtve kotlani kezd a tojásokon és persze kikelti a kakukkfiókát is, amely nagyobb mint a többi, magasabbra nyújtja a nyakát, s így ő kapja a legtöbb táplálékot. Ezért aztán pompásan növekszik, miközben a többi fióka egyre gyengül, sőt éhen hal. Ha a kis kakukk elért egy bizonyos nagyságot, kilöki a többieket a fészekből és egyedül marad. Az anyamadár azonban tovább eteti, egészen addig, amíg meg nem erősödik annyira, hogy kirepüljön és maga is tojást rakjon idegen fészkekbe: kezdődik elölről a csalás és rombolás ördögi köre.

Így fordulhat elő, hogy az anyamadár által táplált és sajátjaként fölnevelt fióka a valóságban az övéit öli meg. Idegen ül a fészkében, akit kényeztet és táplál, mert nem ismeri az igazságot. Ez a drámai példa bemutatja, mennyire fontos tudnunk, ki az igazi ellenség.

Egy másik példa Semmelweis Ignác, az 1818-ban született magyar orvos felfedezése. Az ő idejében a kórházakban a nők 10%-a meghalt a szülést követően. Akkoriban ez nem volt rendkívüli; a magas halálozási arányt a szülés természetes velejárójának tekintették. Semmelweis azonban megfigyelt egy különös dolgot: Az otthon szülő asszonyok esetében, akiknek bábaasszonyok segítettek, ez az átlag mindössze 2% volt – szemben a kórházi esetekkel, amikor orvosok vezették le a szülést.

Egy napon, amikor Semmelweis egy orvoscsoporttal boncolást hajtott végre, egyikük megsebezte magát azzal a szikével, amellyel a halottat boncolta; megbetegedett, végül meghalt. Semmelweis megfigyelte, hogy ennek az orvosnak ugyanolyan tünetei voltak, mint a nőknek, akik a kórházban a szülést követően meghaltak. Fokozatosan rájött, hogy valószínűleg a boncolás a felelős a magas halálozási arányért. Az orvosok ugyanis közvetlenül boncolás után, kézmosás nélkül vizsgálták a frissen szült asszonyokat és különböző beavatkozásokat végeztek! Semmelweis sejteni kezdte, hogy maguk az orvosok felelősek a nők haláláért.

Ennek hatására készített egy fertőtlenítő oldatot, és kötelezővé tette, hogy az osztályán az orvosok kezet mossanak benne, mielőtt a betegeket megérintenék. Ennek hatására az osztályán drasztikusan csökkent a halálozások száma, míg végül gyakorlatilag megszűnt! Amikor ez kitudódott, a kórház legtöbb orvosa vonakodott együttműködni vele. Túlságosan körülményesnek találták, hogy minden beteg után kezet mossanak. Sok évnek kellett eltelnie, míg ezt az egyszerű, életmentő intézkedést sikerült általánossá tenni – valójában csak Semmelweis halála után terjedt el széles körben.

Mindenki úgy gondolta, hogy az asszonyok a szülésbe halnak bele, pedig az ellenség egészen máshol volt. Valójában azok hozták a halált betegeikre, akik leginkább segíteni próbáltak. A tudatlanság pedig magasan tartotta a halálozási arányt. Láthatjuk tehát, hogy az ismeret létfontosságú.

Nem kívánatos ismeret

Vizsgáljunk meg egy teljesen más jellegű ismeretet! Rögtön a Biblia elején olvasható, hogy Évának valaki egészen konkrét tudást ígért:

„Hanem tudja Isten, hogy amelyik napon esztek abból, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.” 1Mózes 3:5

Isten az Éden közepére ültette a „jó és gonosz tudásának fáját”. Nem nehéz megállapítani, hogy ennek fának köze volt valamiféle tudáshoz. Azt is láttuk, hogy a tudás jó dolog, amelyre az emberek vágyakoznak. Isten azt mondta Ádámnak és Évának: „Ha esztek erről a fáról, meghaltok!” Sátán azonban így szólt Évához: „Isten nem mondott igazat. Ő ugyanis tudja, hogy azon a napon, amikor eszel erről a fáról, olyan leszel mint Isten, felismered, mi a jó és mi a rossz.”

Igazat mondott Sátán?

Fel kell tennünk a kérdést, igazat mondott-e Sátán? Tényleg megtudták azon a napon, mi a jó és mi a rossz? Igen! Sátán az igazat mondta, amikor azt állította, „megismerik” a jót és a rosszat. Bizonyos esetekben azonban az igazság is hazugsággá válhat, ha nem a teljes igazságot közöljük. Gyakran nem mondunk el mindent, így az igazság féligazsággá torzul, ez pedig pont olyan, vagy még veszélyesebb, mint a hazugság. Sajnos nagyon gyakran megesik, hogy az ember csak féligazságokat mond el, és csak akkor ismeri fel, mit okozott, amikor már túlságosan messzire ment és nincs kiút.

Mit jelent valamit megismerni?

Mi volt a teljes igazság a jó és a rossz vonatkozásában? Mit hallgatott el Sátán Ádám és Éva elől?

„És az ember és a felesége mindketten mezítelenek voltak, de nem szégyellték.” 1Mózes 2:25

A Biblia nem azt mondja, hogy nem tudtak meztelenségükről, hanem hogy nem szégyellték. Valójában nagyon jól tudták, hogy meztelenek, de ez nem jelentett számukra semmiféle problémát. Barátomnak és munkatársamnak, Howardnak van egy kislánya, Kay-Kay. Mikor két és fél éves volt, egyszer meglátogattam őket, és Kay-Kay ezekkel a szavakkal üdvözölt: „David bácsi, én lány vagyok, Lukie (a kislány öccse) meg fiú. Gyere, megmutatom neked!” És tényleg meg akarta mutatni! Így szóltam hozzá: „Nem, kicsim, nem kell megmutatnod!” Tudja, mi a meztelenség, de még nem fogja fel a jelentését.

Hasonlóan történt Ádám és Éva esetében is. A Biblia szerint meztelenek voltak, de nem szégyellték. Később ezt olvassuk:

„Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Fügefalevelet fűztek hát össze, és ágyékkötőket csináltak maguknak.” 1Mózes 3:7

Felületesen nézve úgy tűnik, mintha e pillanatban tudatosult volna bennük meztelenségük. Értelmetlen azonban azt állítani, hogy korábban nem tudtak ruhátlanságukról. A Biblia azt mondja, észrevették! Tehát „észrevenni, felismerni” nem csak annyit jelent: hozzájutni valamilyen információhoz. Az ott szerzett ismeret jóval mélyebb és több volt puszta ismeretszerzésnél. Egész felfogásuk megváltozott, mind magukra, mind környezetükre nézve. Ez a felismerés mélyreható módon megváltoztatta addigi tapasztalataikat és nem csupán egy információt jelentett arra nézve, hogy fizikailag valami hiányzik róluk. A 11. versben Isten ezt mondta nekik:

„…Ki mondta neked, hogy mezítelen vagy?” 1Mózes 3:11

Mondania kellene valakinek, ha meztelen lennél? Nem az volt a probléma, hogy hirtelen felismerték, hogy nem volt rajtuk ruha. Sokkal inkább az, hogy meztelenségük miatt hirtelen el akartak rejtőzni Isten elől, ez pedig korábban soha nem jutott eszükbe. Meztelenségük hirtelen egészen más jelentést nyert. Ami korábban teljesen természetes volt számukra, egy pillanat alatt szégyellni valóvá vált. Amikor meghallották Isten közeledését, úgy érezték, nem állhatnak meg előtte. A meztelenség nem csupán elmélet volt többé számukra; egy kellemetlen, szégyellnivaló tapasztalattá vált életükben.

Néhány év múlva Howard kislánya, Kay-Kay nem akarná már többé, hogy meztelenül lássam. A meztelenség mást jelent majd neki. Akkor ezt mondja magában: „Itt az ideje elrejtőzni. Nem akarom, hogy valaki meglásson!” Később valószínűleg már azt sem szeretné, ha a szülei meztelenül látnák. Akkor már tudni fogja, mit jelent a meztelenség, és nem csupán elméletben érti majd e szó jelentését. Valamit megismerni jóval többet jelent, mint csupán fogalmilag meghatározni. Ez a hatalmas különbség! Ádámnak és Évának volt ugyan elméleti ismerete a meztelenségről, az ehhez kapcsolódó szégyenérzetet viszont nem ismerték, amíg bűnbe nem estek.

Most alkalmazzuk mindezt a tiltott fa esetére! A Biblia szerint ez a „jó és gonosz tudásának fája”. Sátán ezt mondta: „Amely napon eszel erről a fáról, olyan leszel mint Isten, jónak és gonosznak tudója.”

Vizsgáljuk meg a következő kérdést: Hallott már Ádám és Éva a gonoszról? Azt hiszem, igen. Hiszen Isten megmondta nekik, hogy meg fognak halni, ha esznek erről a fáról. Tudták tehát, hogy létezik jó és rossz, és tudtak a halálról is. Tudták, hogy van valami, ami „gonosz”, talán még meg is tudták volna magyarázni. Megértették, hogy bizonyos tettek révén Isten ellenségeivé lehetnek, személyesen azonban még nem tapasztalták, mit jelent ez.

Amikor ettek a fa gyümölcséből, olyasmi férkőzött tudatukba, ami korábban még soha. Különös tapasztalatot éltek át, mert hirtelen az a személy, akit korábban legjobb barátjukként ismertek, szemükben legádázabb ellenségükké lett. Amikor meghallották Isten lépteit a kertben – aki eddig soha nem akart nekik rosszat, kizárólag csak jót, aki soha nem fenyegette, hanem csak áldotta őket – , elszaladtak és elrejtőztek előle! Nem Isten változott meg hirtelen, hanem Ádám és Éva, mert megismerték a gonoszt. Ez lett az eredménye a gonosz megismerésének, ez pedig elhatott minden emberre.

A Bibliában gyakran találkozunk a „megismerés” szó mélyebb jelentésével. Mindjárt a bűneset után például ezt olvassuk:

„Azután Ádám ismerte feleségét, Évát, aki fogant méhében, és megszülte Kaint, és azt mondta: férfit kaptam az ÚRtól.” 1Mózes 4:1

Figyeljük meg, milyen értelemben áll itt az „ismerés” szó. Ádám (meg)ismerte Évát. Nem azt jelenti, hogy „ismerősnek tűnt” vagy „észrevette”. Sokkal inkább a szoros eggyé válásra utal, amit a Biblia a következő szavakkal ír le: „…és lesznek ketten egy testté”. Amikor Ádám ilyen értelemben ismerte meg a feleségét, Éva teherbe esett és fiút szült. Mária, Jézus édesanyja ugyanezt a kifejezést használta, amikor az angyal így szólt hozzá: „fiút szülsz, akinek a neve Jézus”. Mária így felelt: „Hogyan lehetséges ez, hiszen én férfit nem ismerek?” (Lukács 1:31,34)

Amikor tehát a Biblia azt írja, hogy Ádám és Éva megismerték a gonoszt, azt jelenti, hogy a gonosz életük részévé, tapasztalattá vált. Sátán nem mondta el a teljes igazságot. Ami a bűn ismeretét illeti, tényleg olyanok lettek mint Isten. Sátánon és angyalain kívül egyedül Istennek volt világos képe a bűn jellegéről, persze anélkül, hogy az uralma alá került volna, hiszen Ő Isten. Tudta, mit jelentene Ádám és Éva számára a bűn megismerése. Ők azonban csak egyféleképpen ismerhették meg a bűnt: ha uralma alá kerülnek és lényük részévé válik. Eggyé kell válniuk vele, ahogyan a férfi egyesül a feleségével. Amikor megismerték a gonoszt, rádöbbentek, hogy Sátán becsapta őket és nem mondta el a teljes igazságot. De akkor már túl késő volt!

Egy felkínált lehetőség

Valószínű, hogy a fa és gyümölcse önmagában egyáltalán nem volt rossz. Csupán egy volt a kert fái közül. A különbség mindössze abban állt, hogy Isten felállított egy törvényt, amely megtiltotta nekik, hogy egyenek e fa gyümölcséből. Többnyire az a helyzet, hogy ha megkérünk valakit, hogy valamit ne vegyen el, ezt azért tesszük, mert szükségünk van arra a dologra. Amikor azonban Isten ezt a fát elültette az Édenben, és megkérte az első emberpárt, hogy ne egyen róla, neki magának egyáltalán nem volt szüksége a gyümölcsre. Számtalan hasonló fát teremthetett volna. Miért ültette hát oda, miért kérte Ádámot és Évát, hogy ne érintsék meg, ha nem volt rá semmi szüksége? Azt mondhatnánk, ez teljesen fölösleges tilalom volt. Miért tiltsam meg neked olyan dolog elvételét, amelyre valójában semmi szükségem nincs?

Ez bizonyítja, hogy itt nem a fa vagy a gyümölcs a lényeg. Isten ezzel a paranccsal egyszerűen megadta nekik a lehetőséget a bűn elkövetésére. Egyesek szerint talán úgy kellene fogalmazni, hogy Isten lehetőséget kínált számukra választani jó és rossz között. Isten azonban soha nem adott nekik lehetőséget a jó választására. Ádámot tökéletesnek teremtette! Isten képére formáltatott, ezt ő nem választhatta. Isten saját döntése alapján teremtette meg Ádámot, neki ebbe nem volt beleszólása. Isten megadta Ádámnak és Évának az alkalmat, hogy a gonoszt válasszák, hiszen a jó kezdettől fogva lényük része volt.

Miért tette ezt Isten? Ez a kérdés képezi az Isten és Sátán közötti konfliktus magvát. A mennyben Sátán pontosan ezzel vádolta meg Alkotóját: „Nem adsz választási lehetőséget teremtményeidnek. Pusztán csak kijelented, hogy a te utad jobb! Én azonban felépítettem egy másfajta rendszert, és ha ezt választhatnák, sokkal jobb soruk lenne! Nem vonhatod meg tőlük a szabad választás jogát, engedd, hogy maguk döntsenek!”

Így hát Isten megadta a lehetőséget az embernek, hogy a bűn útját válassza, és ez a választási lehetőség a fában öltött testet. Mindemellett Isten egyértelműen figyelmeztette őket: „Ne menjetek e fa közelébe! A bűn kivételével semmi mást nem találtok majd! Ennél a fánál csak vétkezni tudtok. Ez az egyetlen pont, ahol veszélyben vagytok!” Természetesen nem volt szükségszerű, hogy éppen egy fa legyen az a veszélyes hely, bármi más is lehetett volna. Akár egy követ is lerakhatott volna, mint „a jó és a rossz kövét”, és megtilthatta volna Ádáméknak, hogy megérintsék. Tehát ne a fát okoljuk, mert nem ezen van a hangsúly. Valójában Isten parancsa adott lehetőséget számukra a bűn elkövetésére! Ha Isten nem tiltotta volna meg, az egész örökkévalóságon át ehettek volna a gyümölcséből, és nem történt volna semmi végzetes. Tehát Isten tilalma teremtett alkalmat a vétekhez!

De vajon akarta-e Isten, hogy megismerjék a gonoszt? Az ő terve az volt, hogy soha ne ismerjék meg a bűnt, és örökké tökéletesek maradjanak. Mégis szükséges volt, hogy legyen lehetőségük Sátán útját választani, mert Isten számára fontos teremtményei szabadsága.

A bűn ismerete

Pál ezt írja:

„Mert a törvény cselekedeteiből senki sem igazul meg előtte, hiszen a törvény csak a bűn felismeréséért van.” Róma 3:20

Később lényegében ugyanezt írja:

„Mit mondunk tehát? A törvény bűn? Semmiképpen! Hisz a bűnt is csak a törvény által ismertem meg, mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánd.” Róma 7:7

Egész életemben azt hittem, ezek a versek azt jelentik, hogy a törvény meghatározza a bűn fogalmát. Ez az általános értelmezés. De valóban ezt akarja mondani Pál?

Azt írja, hogy „a bűnt is csak a törvény által ismertem meg. Kijelentésének két lehetséges értelmezése van: Ahogy már láttuk, a megismer szónak kétféle jelentése van a Bibliában. Egyfelől mint elméleti tudás, azaz fogalmi definíció, másrészt mint intim, személyes kapcsolat, melynek során tapasztalatokat szerzünk valakivel, valamivel kapcsolatban. A Biblia tehát e kétféle értelemben használja a megismerni kifejezést, de az ihletett szerzők sokkal gyakrabban használják a második jelentésben, mint azt gondolnánk. Sokszor olvassuk, hogy meg kell ismernünk valamit, és azt gondoljuk, fogalommeghatározásról van szó, holott az író egészen mást ért alatta.

Pál tehát így ír: „a bűnt is csak a törvény által ismertem meg, és ha továbbolvassuk a Római levél hetedik fejezetét, azt látjuk, hogy személyes, intim kapcsolatról beszél; a bűn lényének részévé vált. Mit ismert fel? Mit tapasztalt meg egészen mélyen, saját, személyes élete során? Ezt a valamit bűnnek nevezi!

„Mert tudom, hogy nem lakik bennem, vagyis az én testemben jó, mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a gonoszt teszem, amit nem akarok. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem azt, hanem a bennem lakozó bűn.” Róma 7:18-20

A törvény feladata

Honnan tudja, hogy a bűn benne lakozik? Honnan tudja, hogy olyan erő lakik benne, amelynek képtelen ellenállni, amely erősebb nála? Ezt írja: „a bűnt is csak a törvény által ismertem meg (Róma 7:7); „Én egykor törvény nélkül éltem, a parancsolat megjelenésével azonban életre kelt bennem a bűn,” (Róma 7:9).

Pál tehát így magyarázza: „Elmémmel szeretem Isten törvényét. De találok magamban egy olyan erőt, amely elmém szándékai ellen harcol és a bűn rabszolgájává tesz.” Isten törvénye tudatosítja benne, hogy a bűn benne lakik. A törvény nélkül nem ismerte volna fel a bűnt, mert azt mondja, a törvény nélkül a bűn halott!

Pál szerint tehát a törvény fő feladata, hogy általa felismerjük a bűnt! Ez azt jelenti, hogy a törvény tudatosítja számunkra a bennünk lakó erőt, amely ural minket és amelynek lehetetlen saját erőből ellenállnunk. Pontosan ez történt Ádám esetében is. Isten törvényt adott számára, hogy felismerhesse a bűnt. És ahogy Pál elmondhatta: „a bűnt is csak a törvény által ismertem meg, Ádám éppen így elmondhatta volna: „a bűnt is csak a fa által ismertem meg”. Az a törvény, amelyet Ádám, illetve mi kaptunk, ugyanazt a célt szolgálja. Mindkét törvény a bűn felismerésére szolgál.

Egy széles körben elterjedt félreértés

Népszerű félreértés, hogy a törvény a bűn meghatározására szolgál, s ennek alátámasztására nagyon gyakran Pál fenti szavait idézik. Pál ezzel szemben azt állítja, hogy a bűn a törvény által tudatosul bennünk, és általa ismerjük fel a bennünk lakozó ellenséget.

A törvény útja

Miért nem ismerhetjük fel a bűnt a törvény nélkül? Mert a bűn életünk szerves része, s a törvény nélkül teljes harmóniában élnénk vele. Soha nem küzdenénk ellene, sokkal inkább legjobb barátunknak tekintenénk! Mivel természetünk olyannyira egy a bűnnel, igazi természetét a törvény nélkül nem ismerhetnénk fel.

Néha, amikor arra buzdítok valakit, hogy adja át életét Krisztusnak, ilyen választ kapok: „Még nem vagyok rá felkészülve!” Az ilyen emberek úgy gondolják, hogy ha kicsit erőt vennének magukon, képesek lennének legyőzni a bűnt és igaz életet élni. Azt hiszik, a változtatáshoz szükséges erő rendelkezésükre áll, csak még nem döntötték el a dolgot. Egyszer majd talán eldöntik, hogy megtérnek, és akkor majd keresztény életet fognak élni. Sokan gondolkodnak így. Azt hiszik, képesek maguktól megváltozni; de még nem látják a valóságot, mert soha nem találkoztak még a törvénnyel. Harmóniában és egyetértésben élnek a bűnnel és közben azt gondolják, hogy akkor térnek meg, amikor akarnak.

Eljön azonban a nap, amikor szembesülnek a törvénnyel. Felismerik, hogy a törvény követelményei velük szemben is érvényesek, és megpróbálnak elfordulni, eltávolodni a bűntől, eddigi élettársuktól. Ez az a pillanat, amikor felismerik, mi a bűn valójában! Megállapítják, hogy nem tudnak tőle megszabadulni. Úgy látják a bűnt, ahogyan eddig még soha! Amikor a házasságtörő, a tolvaj, a hazug, a csaló, a rossz szándékú megpróbálja e jellemvonását letenni, akkor ismeri fel a bűn lényegét! Pál is megpróbálta, és feltárta előttünk felfedezését:

„Magamban tehát azt a törvényt találom, hogy jóllehet a jót akarom cselekedni, mégis a gonosz van hozzám közel.” Róma 7:21

Felkiált, látva reménytelen helyzetét:

„Ó, én nyomorult ember! Ki szabadít meg engem e halálnak testéből?” Róma 7:24

Amikor a törvény belépett az életébe, felismerte általa a bűnt. Halálos élősködőt fedezett fel lénye mélyén, amely életét fokozatosan felemésztette, anélkül, hogy tudott volna róla. Tudatlanságából fakadóan harmóniában élt halálos ellenségével.

Mit tett tehát Isten? Egy „szondát” vezetett Pál tudatába, amely élete legapróbb részletét is átvizsgálta, s eközben felismerte és napfényre hozta a „bűn” nevezetű kórokozót. Pál hirtelen rádöbbent a valóságra: „romboló ellenség lakozik bennem, amelyet tudatlanságból barátomnak hittem!” Pált a törvény vezette erre a felismerésre.

„Mert Isten beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű kardnál, és elhat a szívnek és léleknek, az ízületeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” Zsidók 4:12

Így működik Isten törvénye. Elhat az ízekig és velőkig, megítéli a szív és lélek gondolatait. Ha szembesülünk a törvénnyel, hirtelen felismerjük, mennyire veszélyes az a kór, amely életünk felemészti! Ha azonban nem lépünk tovább, akkor állapotunk annál nyomorúságosabb, hiszen a törvény nem képes többre, minthogy megmutassa vereségünket, átkozott és reménytelen állapotunkat. A törvény felmutatja számunkra a bűnt, de nem képes tőle megszabadítani. A törvénynek azonban pontosan az a célja, hogy Krisztushoz vezető mesterünk legyen (Galata 3:24).

Az az ember, aki nem ismeri a törvényt, jobb állapotban van, mint az, aki ismeri ugyan a törvényt, de nem lép tovább; mert aki nem ismeri a törvényt, az „boldog” és gondtalan bűnös, míg aki megmarad a törvénynél, az egy nyomorult bűnös! Mert mindketten a bűn rabszolgái, de sokkal jobb tudatlan és „boldog” bűnösnek maradni, mint tudással rendelkező, de boldogtalan bűnössé válni! Persze van megoldás: nem kell leragadni a törvénynél…

A törvény feladata Ádám és a mai ember életében

Érdemes megjegyezni, hogy a törvény célja nem teljesen ugyanaz volt Ádám és a mi esetünkben. Azt akarta Isten, hogy Ádám megismerje a bűnt? Nem! Nekünk – Ádám utódainak azonban – mindenképpen fel kell ismerünk, mi a bűn! Ádám esetében a bűn rajta kívül létezett. Ha az ellenség a kapun kívül található, akkor tilos ismerkedni vele! Ha mégis kapcsolatba lépünk a külső ellenséggel, az árulásnak minősül. Távol kell tartanunk magunkat tőle, kívül kell maradnia. A bűn Ádámtól távol volt, és Isten nem akarta, hogy Ádám megismerkedjen vele. Ha azonban az ellenség házon belül található, életbevágóan fontos, hogy felismerjük. Meg kell ismernünk hatalmát, befolyását, és mindenek előtt azt, hogy ő ellenség! Mert ha ezt nem tudjuk, soha nem fogunk tudni ellene védekezni.

Egy másik út

Egyes keresztények szerint „semleges” állapotban születünk, és szabad választásunkon múlik, hogy jobbra vagy balra megyünk, azaz vétkezünk vagy sem. Ez azonban nem igaz. Ádámot Isten jónak teremtette, és csupán arról dönthetett, akar-e gonosz lenni. Ugyanez igaz az emberiség további nemzedékei esetében is? Nem! Nincs meg az a választási lehetőségünk születésünk után, mint amivel Ádám rendelkezett. Ádám valamennyi utódja Istentől elszakadt, megromlott állapotban születik, és újjá kell születnie! Ádám Sátán és az önzés útja mellett döntött, és az egész emberiséget ebbe a helyzetbe sodorta. Neki csupán annyi választása volt annak idején, hogy elszakad-e Istentől és az igaz élettől, amit addig birtokolt. A mi esetünkben is csupán egyetlen választás van, nem pedig kettő: Dönthetünk úgy, hogy elszakadunk Sátántól és megromlott énünktől, amennyiben Krisztust választjuk. Abban az állapotban, amelyben megszületünk, nincs lehetőségünk a rosszat választani. Ádám már megtette ezt mindnyájunk nevében, s ennek következtében megromlott és igaz cselekedetekre teljesen képtelen természettel születünk.

Ádám nem azért vétkezett, mert előzőleg Istentől már elszakadt vagy mert testi természete lett volna. Nem, ő szabad, személyes döntést hozott. Amikor Isten megteremtette, egységben volt Istennel. Utódai esetében azonban más a helyzet. Már azelőtt vétkeztünk, mielőtt az első tudatos döntést meghozhattunk volna – mielőtt egyáltalán felfoghattuk volna, mit teszünk. Talán azért van ez így, mert ugyanúgy döntöttünk, mint Ádám? Nem, Ádám utódainak nem volt meg ez a választása.

De Isten útjai csodálatosak. A törvényt használta fel annak érdekében, hogy Ádámot megóvja az ellenség kapun kívüli megismerésétől. Nos, mivel Ádám kinyitotta a kaput és beengedte az ellenséget, Isten a törvényt használja fel, hogy segítsen nekünk az ellenséget felismerni, szabadulásunk érdekében.

Ne állj meg a törvénynél!

Noha a törvénynek fontos szerepe van, meg kell látnunk helyét a megváltás tervében. Nem szabad megállnunk a törvénynél! Nem szabad azt gondolnunk, hogy ha rátaláltunk a törvényre, akkor már jó helyen vagyunk! A törvény a közvetítő, a vizsgáló, aki így szól: „Problémád van, halálos betegség uralkodik rajtad!” A törvény azonban ennél többre nem képes. Megátkoz és megöl, de képtelen ennél többre. Ezért mondja Pál:

„Én egykor törvény nélkül éltem, a parancsolat megjelenésével azonban életre kelt bennem a bűn,” Róma 7:9

A legnagyobb felismerés

Ádám problémája az volt, hogy beengedte a bűnt. A mi problémánk az, hogy nem tudunk tőle megszabadulni. A törvény segítségemre van felismerésében, de ha felismertem, tovább kell lépnem.

„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” János 17:3

Meg kell értenünk, itt a Biblia nem elméleti tudásról beszél – azzal a bolond szüzek is rendelkeznek. Sokkal inkább egy élő tapasztalatról beszél, melynek során életünk egyesül Isten életével, mint ahogyan a férfi „megismeri” a feleségét. Házasságunk előtt is „ismertem” a feleségemet, de nem olyan módon, ahogyan a testi egyesülés után elmondhattam. A Biblia pontosan erre gondol! Ez az egyesülés nagyon gyakran gyümölcsöt hoz – gyermek születik. Ha megismered Krisztust és az Atyát, ez az „ismeret” gyümölcsöt terem életedben. Ez az Istennel való egyesülés természetes következménye.

A törvény tehát elvezet a bűn felismerésére, de ne álljunk meg ezen a szinten! Lépjünk tovább – Isten és Krisztus megismerésében! Az egyesülés az a pont, ahol Isten tudni szeretne bennünket, mert ez az örök élet. Krisztus lejött és legyőzte az ellenséget. A törvény felfedte, Krisztus pedig megsemmisítette az ellenséget.

„Mert ami a törvénynek lehetetlen volt, mivel erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt elküldte az ő Fiát a bűnös testhez hasonló formában, és elítélte a bűnt a testben,” Róma 8:3

Krisztus megtalálta, elítélte és megsemmisítette az ellenséget a testben. Áldott legyen az Isten Jézusért!