A két Ádám Két embertől függ sorsunk

Sokszor meggondolás és megértés nélkül siklunk át a „Krisztusban” kifejezésen, amit Pál apostol gyakran használ. E mély jelentésű szó többször is megjelenik Pál írásaiban; leggyakrabban az efézusi és a kolosséi levélben. Mi a jelentése és miért fontos megértenünk?

Az efézusi levélben ezt olvassuk:

„Áldott az Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben, a Krisztusban.”
Efézus 1:3

Isten már minden lelki áldással megáldott minket, de van egy feltétel. Hol vannak ezek az áldások? Krisztusban. Csak egyetlen módon részesülhetünk ezekből az áldásokból: ott kell lennünk, ahol az áldások megtalálhatók. A továbbiakban ezt olvassuk:

„És vele együtt feltámasztott, és vele együtt ültetett a mennyekbe Krisztus Jézusban.”
Efézus 2:6

Vegyük észre, Pál milyen merészen fogalmaz! Azt mondja, hogy mi valójában már a mennyekben ülünk. Ha magunkra tekintünk, akkor ezt mondjuk: „Ez biztosan nem igaz, hiszen én itt vagyok a Földön, és éppen ezt az írást olvasom.” Mire gondolhat Pál? Azt a tényt hangsúlyozza, hogy a keresztény ember élete egyesült Krisztus életével. A lábaimban ugyanaz az élet van, mint a kezeimben, ezért ha a lábaim elmennek valahova, a kezeimben lévő életnek is oda kell mennie. Pál ezt próbálja itt elmagyarázni: „Ha Krisztus az életed, akkor ahol Krisztus van, neked is ott kell lenned.”

1Korinthus 15-ben egy érdekes kijelentést olvasunk:

„Így is van megírva: Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett, az utolsó Ádám megelevenítő Lélekké.”
1Korinthus 15:45

Ahhoz, hogy igazán megértsük, mit jelent Krisztusban lenni, először azt kell megértenünk, mit jelent Ádámban lenni. Ez az igevers két Ádámról beszél: az első Ádámról és az utolsó Ádámról. Az utolsó Ádám kifejezés nyilván Jézus Krisztusra vonatkozik, de vajon milyen értelemben? Miért nevezi az írás Jézust az utolsó Ádámnak? Ádámról tudjuk, hogy ő volt az első ember, aki egy kertben élt és egy gyönyörű feleséget kapott. Mindez nem igaz Jézusra, mégis azt olvassuk, hogy ő az „utolsó Ádám”. Isten valami fontosat akar tanítani nekünk ezzel a kifejezéssel. Ádámmal kapcsolatban a római levél tár fel egy olyan gondolatot, amely segít megértenünk, miért mondja az Írás Krisztust az utolsó Ádámnak.

„A halál mégis úrrá lett Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem Ádám esetéhez hasonlóan vétkeztek, aki az eljövendőnek előképe.”
Róma 5:14

Itt tehát azt olvassuk, hogy Ádám Krisztus „előképe” volt. Ádám és Krisztus között egy bizonyos tekintetben párhuzam van. Róma 5:19 adja meg a kulcsot, hogy megértsük, miért mondja az Írás Jézust az utolsó Ádámnak. Ezt olvassuk:

„Mert amint egy ember engedetlensége által sokan bűnösökké lettek, úgy egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.”
Róma 5:19

Ha figyelmesen összevetjük ezt az igeverset az eredeti görög szöveggel, akkor azt találjuk, hogy a fordítás kihagyott egy határozott névelőt. Pontosított fordításban a szöveg így hangzik: „Egy ember engedetlensége által a sok bűnössé lett.” Egyes Biblia-fordítások ezt helyesen adják vissza. Ez az ige nem azt mondja, hogy csak néhányan lettek bűnösök. Két embercsoportot állít szembe egymással. Az egyik oldalon egy ember van, a másik oldalon a sok. Ki az az egy? Az egy nyilván Ádám. És ki a sok? A sok az emberiség többi része.

Mit jelent mindez? Egyetlen ember engedetlen volt, és ezáltal a sok bűnössé lett. Ezen igevers szerint mi tette bűnösökké az embereket? Valamilyen általuk elkövetett bűn? Nem! Egyetlen ember volt engedetlen, és emiatt lett a sok bűnössé. Ez nem tűnik túl igazságosnak, csakhogy ez nem igazságosság kérdése! A világegyetem törvénye, hogy mindennek következménye van, és az ember döntései kihatnak utódaira is.

Amikor megszületünk, nem a mi hibánk, hogy bűnösök vagyunk. Az öröklött bűn problémája azonban megoldásra vár. Ha egy gyermek AIDS-fertőzötten születik, az nem az ő hibája. A hiba a felmenőinél keresendő. Azonban a vádaskodás nem old meg semmit. Igazából nem is az a legfontosabb, ki a hibás ezért az állapotért, a gyermek számára ugyanis csak egyetlen valóság van: együtt kell élnie ezzel a betegséggel.

Isten egyetlen embert teremtett, hogy minden emberi élet forrása legyen. Az Úr nem egyen-egyenként teremtett bennünket, hanem egyetlen emberi életet hozott létre, és ebben az életben benne volt az egész emberiség élete. Ez az élet szaporodott és öröklődött az évszázadok során. Mi mindnyájan Ádám életéből részesültünk, és ilyen értelemben mindnyájan Ádámban vagyunk. Úgy is mondhatjuk, hogy az ádámi létforma részét képezzük.

De ha mi mindnyájan Ádám életének vagyunk részesei, akkor milyen fajta életünk van? Ha valami kecskétől születik, lesz-e belőle macska? Ádám csak a saját képére és hasonlatosságára tudott gyermeket nemzeni. Noha ő maga eredetileg Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve, ő ezt a képmást eltorzította, és ez az eltorzult képmás volt az egyetlen, amit gyermekei számára tovább tudott örökíteni.

A valóság az, hogy Sátán jogos prédái vagyunk. Elvesztettük kiváltságunkat, hogy Isten életével jöjjünk a világra, így mindnyájan Isten lelkének hiányával születünk. Ezt az örökséget kaptuk Ádámtól, és meg kell értenünk, hogy ez mit jelent. Természetes állapotában az ember nem azért cselekszi a rosszat, mert nem igyekszik jót tenni. Egész egyszerűen arról van szó, hogy az emberek Ádám életét élik, mert ez az egyetlen, számukra elérhető valóság. A bennünk lévő élet megromlott, és mi nem tudunk más életet élni, csak azt, amink van. A Biblia ilyen értelemben mondja, hogy Ádám engedetlensége miatt mindnyájan bűnösök lettünk. Nem arról van tehát szó, hogy egy másik ember bűnét rajtunk kérik számon. Meg lettünk terhelve a bűn átkával, magatehetetlenné váltunk, képtelenné a jó véghezvitelére. Ezt az emberi fajt nevezi a Biblia „bűnösnek”.

Jó néhány évvel ezelőtt részt vettem egy diplomaosztón, ahol az előadó hangsúlyozta: „Azzá leszünk, amik vagyunk.” Miközben hallgattam, folyton ez járt a fejemben: „Miről beszél ez az ember? Hogyan válhat valaki azzá, ami már most is ő?” Akkoriban ez zagyvaságnak tűnt számomra. Most azonban – a két Ádámról szóló igazság fényében – már látom, hogy sok igazság van abban, amit ez az előadó ki akart emelni. Amennyiben mi mindnyájan Ádám megromlott, jóra alkalmatlan életét örököltük, elkerülhetetlenné válik a következtetés: Amíg csak Ádám életével rendelkezünk – vagyis „Ádámban” vagyunk –, addig életünk összes erőfeszítése végeredményben csak arra elég, hogy azt az életet valósítsuk meg mind teljesebben, ami egyébként is bennünk van. Csak azzá válhatunk, amik vagyunk. Semmi, amit az ember tenni képes, nem változtathatja meg az emberi természetet. Soha nem képes új életet létrehozni.

Pál így foglalta össze ezt az igazságot:

„Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész színén, és előre meghatározta rendelt idejüket és lakóhelyük határait.”
Apostolok cselekedetei 17:26

Könnyen belátható, mennyire igaz ez a megállapítás. Nemcsak lelki, hanem testi értelemben is mind testvérek vagyunk. Ha elég messzire vissza tudnánk menni az időben, azt találnánk, hogy családfáink mind egybefonódnak; mégis, minden rokonság ellenére, gyakran harcban állunk egymással. Ilyen az ádámi élet. Ebben az életben nincs békesség, nincs harmónia. Mint a rákos sejt a testben, úgy küzd Ádám élete önmaga ellen.

Egyszer láttam egy videofelvételt, amelyen egy kutya elég „furcsán” viselkedett. Miközben éppen egy csonton nyammogott, a hátsó lába – mintegy önállósítva magát – a kutya szája felé mozdult el. A kutya erre elkezdett morogni a saját lábára, de a lába nem tágított, és egyre közelebb húzódott a csonthoz. Végül a kutya megfordult, és beleharapott a saját lábába. Ez újra és újra megismétlődött. Ahogy ezt a kutyát szemléltem, az fogalmazódott meg bennem, hogy az emberi faj pontosan ugyanezt teszi. A különbség csupán annyi, hogy míg a kutyáról bárki meg tudja mondani, hogy „nincs ki a négy kereke”, az emberek többségében még csak fel sem merül, hogy valójában a saját élete ellen harcol, amikor azok ellen fordul, akik szintén Ádám életével bírnak. De ez fakad természet szerint Ádám bukott életéből.

Fel kell tennünk a kérdést: Miért vagyunk olyanok, amilyenek vagyunk? Azért, mert ilyenek igyekszünk lenni? Nem! Ez nem a saját erőfeszítéseink, sőt, még csak nem is a saját döntéseink következménye. Egész egyszerűen ilyennek születtünk. Egyetlen ember meghozott egy döntést, és ez mindannyiunkra kihatott! Ádám utódaiként az egész emberi faj állandó vétkezésre van kárhoztatva – egyetlen ember miatt. Mit kell tehát tennünk, hogy kárhozottak legyünk? Egyszerűen csak meg kell születnünk!

Amikor kárhozatról vagy kárhoztatásról beszélek, akkor nem azt értem alatta, hogy Isten haraggal tekint ránk és elítél minket. Ő nem tesz felelőssé bennünket Ádám bűnéért. Ahhoz, hogy valaki felelősségre vonható legyen, tudatosan meg kell szegnie egy általa ismert törvényt. Isten nem kárhoztat minket egyetlen olyan bűnért sem, amit másvalaki követett el. Minket az állapotunk kárhoztat. Az AIDS-esen született gyermek halálra van kárhoztatva (ítélve), mert maga a betegség, ami szervezetében van, előrevetíti a gyermek sorsát. Ilyen értelemben vagyunk mi is kárhozat alatt – állapotunk miatt. Erről beszél a Biblia a következő igében:

„…egynek a bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat…”
Róma 5:18b

Ebben az állapotban lehetetlen számunkra igaz életet élni, és ezért előbb vagy utóbb – hacsak valami nem történik, és nem nyerünk új életet – belehalunk ebbe az elveszett állapotba. A bennünk lévő élet kárhoztat minket.

Ha Isten Krisztusban megnyilvánuló kegyelme nem lépett volna közbe, akkor Ádámnak abban a pillanatban, amikor evett a gyümölcsből, holtan kellett volna összerogynia. Amikor Isten élete eltávozott Ádámtól lelki értelemben, akkor testi életének is azonnal meg kellett volna szűnnie, és akkor az egész emberiség meghalt volna Ádámban. Jézus azonban közbelépett, és odaállt az emberiség és az örök halál közé. Magára vállalta az átkot, és mindannyiunk számára megelőlegezett egy próbaidőt. Áldozatával ezt hirdette: „Noha lelkileg halottak, legyen fenntartva testi életük még egy kis ideig, hogy esélyük legyen visszatalálni a lelki élethez.” Azért van most mindnyájunknak hetven-nyolcvan évünk, hogy lehetőségünk legyen visszatérni az élethez Krisztus által – ugyanis mindnyájan halva születtünk.

Figyelemreméltó tény, hogy Isten soha nem tett ígéretet Ádám életének megjavítására. A keresztény élet nem egy tákolmány. A Biblia kijelentése világos: Ádámnak meg kell halnia.

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.”
2Korinthus 5:17

Minthogy mindnyájan Ádám életébe születünk bele, legnagyobb szükségletünk, hogy új életet nyerjünk! A régi életünk kárhozat alatt van, és nem lehet megjavítani. Ádámnak meg kell halnia! De honnan is kaphatnánk új életet? Az élet továbbadásához kell egy forrás, amelyből az élet fakad. Számunkra Ádám volt a forrás – tőle származott minden emberi élet. Nekünk azonban új életre van szükségünk. Mit ad tehát Isten? Egy második Ádámot! Olyasvalakit ad nekünk, aki egy új élet forrása lehet számunkra. Így érthetjük meg, miért nevezi az írás Jézust az utolsó Ádámnak. Nem azért, mert Isten Őt is egy kertbe helyezte egy gyönyörű nővel, hanem mert egy új élet forrása, egy új emberi nemzetség atyja lett.

Egyedül születés által

Visszatérve ahhoz a kérdéshez, mit jelent Krisztusban lenni, egy másik elv megértése is szükségszerűvé válik. Ember embernek életet csak és kizárólag születés által adhat. (Egyetlen személy volt valaha is kivétel e szabály alól: Éva, mivel ő nem született, hanem Ádám bordájából kapta életét.)

Ézsaiás Jézust „örökkévalóság atyjának” nevezi:

„Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!”
Ézsaiás 9:6, Károli

Ez az ige nem az istenségről szól, Jézus ugyanis nem az Atya, hanem a Fiú. A két Ádámról szóló tanítás világossá teszi az igevers valódi jelentését. Kik számára örökkévalóság atyja Jézus? Azok számára, akik részesei az új teremtésnek, az új emberi nemzetségnek! Ő a második Ádám, és Tőle egy egészen új emberi nemzetség származik, akik mind az Ő életéből születtek. Ilyen értelemben Jézus, az utolsó Ádám az ő atyjuk.

Gondoljuk végig, mit jelent mindez! Párhuzam van a két Ádám között. Az egyik a bűnbe vitt minket, a másik az igazságosságba. Amikor Ádám evett a tiltott gyümölcsből, még egyikünk sem született meg és nem volt tudatunk. Az életünk azonban ott volt Ádámban, és amikor évezredekkel később megszülettünk, természetszerűleg Ádám bukott életét kezdtük élni. Hol volt ebben a mi döntésünk? Sehol. Egyszerűen csak követtük azt, amit a természetünk diktált.

De nézzük meg, mi a helyzet a második Ádámmal. Vajon az Ő élete ugyanígy működik? Ha a második Ádám életébe születsz bele, akkor mi határozza meg, hogyan élsz? Az Ő élete, nem a te erőfeszítéseid! Hiszen az első Ádám életébe való beleszületésed után sem az igyekezeted volt az életviteled meghatározója. Az öröklött természet követte pályáját; ez tett azzá, ami lettél. Hasonlóképpen, amikor a második Ádám részesei vagyunk, akkor sem a saját igyekeztünk jelenti életünk mozgatórugóját, hanem az új természetünk.

Az élet Krisztusban

Minden jézusi tulajdonság benne foglaltatik az Ő életében. Nincs benne bűn, nincs rajta kárhoztatás. Ez az élet Krisztusban van, Isten jobbján, a végtelen hatalom és kiváltság pozíciójában, minden fejedelemség és hatalmasság felett. Ezek a tulajdonságok Krisztus életének szerves részét képezik. Nekünk nem kell küzdenünk azért, hogy megszerezzük e nagyszerű dolgokat, hiszen mindez már a miénk – Krisztusban. Egyetlen kérdés van csupán: Kinek az élete van bennünk? Ez az egyetlen igazi kérdés. A szabadulásunk és győzelmünk nem attól függ, mit tettünk mi, hanem hogy kinek az életét örököltük.

Fontos megértenünk, hogy amit Ádám tett, azelőtt tette, mielőtt bárki is megszületett volna. Hasonlóképpen, amit Krisztus tett, azelőtt tette, mielőtt mi megszülettünk volna. Mi ennek a jelentősége? Nos, amikor beleszületünk Ádám életébe, viselkedésünk azt az életelvet tükrözi, amelyet Ádám évezredekkel korábban választott. Hasonlóképpen, amikor Krisztus életébe születünk bele, viselkedésünk akkor is csak azt tükrözi, amit Krisztus kétezer évvel ezelőtt már megélt. Ezért mondja Pál: „Megfeszíttettem a Krisztussal együtt.” Ez minden keresztényre vonatkozik. Ha megkérdezik tőlem, mikor lettem megfeszítve, és mikor halt meg a régi, ádámi életem, ezt felelem: „Kétezer évvel ezelőtt.” A bennem lévő élet ugyanis kétezer évvel ezelőtt lett megfeszítve. Ha megkérdezik tőlem, mi jellemzi az Istennel való kapcsolatomat, ezt mondom: „Egyek vagyunk.” A bennem lévő élet ugyanis egy Isten életével, mert az élet, amit kaptam, Krisztus tulajdon élete.

Amikor korábban Ádám sarjaként járultam Isten elé, mindig ez járt a fejemben: „Hát ki vagyok én, hogy Isten színe elé kerülhetnék?” Hiába próbáltam, nehéz volt elhinnem, hogy Isten meghallgathat, annyira méltatlannak éreztem magam. Amikor azonban Jézus imádkozik, az Ő imája tökéletesen elfogadható az Atya előtt. Semmi akadály nincs az útban, ami miatt Isten ne hallgathatná meg imáit. Óriási hatalom van az imáinkban, amikor Krisztusban imádkozunk! Isten nem bánik velünk másként, mint Krisztussal, hiszen ugyanaz az élet van bennünk. Igazán egyek vagyunk. Csodálatos erről elmélkedni, még csodálatosabb azonban elhinni!

E két Ádámban dőlt el tehát a sorsunk, jóval születésünk előtt. Ezért mondja a Biblia, hogy egy ember mindnyájunkat bűnössé tett (Róma 5:19). Amint megszülettünk, azonnal bűnösökként kezdtünk élni, hiszen azok is voltunk. Ebből a gödörből nem tudtunk kimászni.

Másrészt Krisztus életének megtapasztalásához újonnan kell születnünk. No de hogyan születünk újjá? Az első Ádám esetében az élet testi egyesülés által örökítődik tovább. Ám a második Ádám esetében? Ez utóbbi hit által történik. Az Ő élete a Szent Lélek által örökítődik át, ugyanakkor a mi beleegyezésünkre is szükség van: hinnünk kell Istennek. Igaz ugyan, hogy Krisztus már mindent megtett értünk, de ha ezt meg is akarjuk tapasztalni, akkor előbb újjá kell születnünk. Ehhez pedig hinnünk kell.

Ádám az egész emberiséget kárhozat alá vonta. Mindnyájunkat magával rántott. Ugyanakkor tény, hogy aki soha nem születik meg, az nem is tapasztalja meg ezt a kárhoztatást. Hasonlóképpen igaz, hogy Jézus minden embert megszabadított, de ezt sem tapasztalja meg senki, csak aki újjászületik a Krisztusban. Ezért mondta Jézus:

„Mert Isten nem azért küldte az ő Fiát a világra, hogy elítélje a világot, hanem hogy megmentse a világot általa. Aki hisz őbenne, nem kerül ítéletre, aki pedig nem hisz, az már el is ítéltetett, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.”
János 3:17-18

Mit kell tennünk, hogy elkárhozzunk? Semmit! Egyszerűen csak meg kell maradnunk abban a hitetlen állapotban, amibe beleszülettünk. Mert ha továbbra sem hiszünk, akkor rajtunk marad az a kárhoztatás, amibe Ádám az egész emberiséget belesodorta.

Nem semleges területen állunk e világban. Nem a két oldal közötti választás előtt vagyunk. Egyesek azt gondolják, valamiféle köztes állapotban jövünk a világra, és szabad választásunkon múlik, melyik oldalra állunk. Ez egy teljesen téves elgondolás! Ádám esetében talán igaz lehetett, csakhogy mi nem vagyunk abban a helyzetben, amiben ő volt! Mi Sátán oldalán születünk meg, és ott éljük le az életünket. Egyetlen kérdésben dönthetünk csupán: el akarunk-e menekülni erről az oldalról. Elmenekülni pedig csak egyféleképpen tudunk: ha befogadjuk Krisztus életét. Ha nem hiszünk, kárhozat alatt maradunk, ha viszont hiszünk, a hit megragadja Krisztus életét, és megszabadulunk a kárhozat alá rekesztett élettől.

Az evangélium valójában nagyon egyszerűen összefoglalható:

„Mivel pedig az Írás előre látta, hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat, előre hirdette az evangéliumot Ábrahámnak: Tebenned fog áldást nyerni minden nép.”
Galata 3:8

Az evangélium Ábrahámnak is hirdetve lett. De mi volt ez az evangélium? Figyeljük meg jól, mit is mond: egyetlen emberben nyer áldást az egész világ. Ez az evangélium. Az életünk, az áldásunk, a mindenünk – mind egyetlen Emberben rejlik, Jézusban!

A Bibliát olvasva arra a következtetésre jutottam, hogy bizonyos értelemben Isten csak egyetlen embert szándékozik üdvözíteni. Isten terve szerint mindnyájan részesülhetünk ebből az üdvösségből, de csakis ennek az egy embernek a részeként. Csak egyetlen igaz Ember van, aki megérdemli Isten elismerését, mert legyőzte a bűnt. Számunkra az egyetlen reménység, ha kapcsolódunk ehhez az élethez. ■

„És ez az a bizonyságtétel, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van.”
1János 5:11

David Clayton

Áttekintő kérdések a tanulmányhoz

  1. Hol található meg az összes lelki áldás? Miként lehet a miénk?
  2. Mit jelent Ádámban lenni, és mit Krisztusban?
  3. Hogyan válunk részeseivé az egyik vagy a másik életnek?
  4. Magyarázd el az újjászületés útját!
  5. Mi a kárhozat útja?

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar
wpDiscuz