A szabadság ára Isten fiainak dicsőséges szabadsága

A szabadság az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet, és elidegeníthetetlen emberi jog. A történelem folyamán emberek milliói haltak meg azért, hogy védelmezzék vagy visszaszerezzék szabadságukat maguk, családjuk vagy nemzetük számára. Isaiah Berlin filozófus a „Kétféle szabadság-fogalom” című előadásában megkülönbözteti a negatív szabadság és a pozitív szabadság fogalmát. Előbbi azt jelenti, hogy szabadság valamitől [„freedom from”], utóbbi pedig szabadság valamire [„freedom to”]. Mint látni fogjuk, a keresztény szabadság inkább a pozitív szabadság fogalmával azonosítható, és ebben rejlik értéke is.

A keresztény szabadság tehát nem politikai vagy szociológiai fogalom, hanem olyan életút, mely bár szabályoktól és kötöttségektől mentes, mégis felelősséggel jár. A keresztény szabadság kiváltság, és ez ad alapot az őszinte szeretet megtapasztalására. Ebben a tanulmányban ezt a gondolatkört fogjuk megvizsgálni.

A keresztény ember szabad

„Ezért álljatok meg abban a szabadságban, amelyre Krisztus megszabadított minket, és ne engedjétek magatokat újból a szolgaság igájába fogni!… Mert ti, testvéreim, szabadságra hívattatok; csakhogy a szabadság ne legyen ürügy a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak.” Galata 5:1,13

A Galatákhoz írt levél központi témája a szabadság, mivel az ottani keresztények kezdtek visszatérni a törvény cselekedeteihez. Pál apostol ezt a „szolgaság igájának” nevezi. Nézzünk meg egy példát! Bizonyára minden olvasó látott már olyan kutyát, akit a gazdája bár pórázon vezetett, mégis ide-oda ugrált, rángatott; fegyelmezetlenül, nyugtalanul, sőt agresszíven viselkedett. Amikor ilyet látunk, megállapíthatjuk, hogy bár a kutyán póráz van, még nem vált engedelmessé, vagyis a természete nem változott meg. A hiba persze nem a pórázzal van, hanem a kutya viselkedésével, és ez a probléma valójában nem lett megoldva. Ehhez hasonlóan sem a zsidók, sem a keresztények nem változnak meg a törvény „pórázán”, a természetük olyan marad, amilyen régen is volt.

Más egy szolga és más a házigazda fiának az engedelmessége, ahogyan Pál erre rámutatott:

„Így mi is, amikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve szolgaként. Amikor azonban eljött az idő teljessége, elküldte Isten az ő Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a szívünkbe, aki ezt kiáltja: Abbá, Atya! Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is.” Galata 4:3-7

Egy szolga azért engedelmes, mivel ez a dolga, és valójában nincs is más választása. A fiú azonban más indíttatásból viszi előbbre a háztartás és a családi gazdaság ügyét. Neki szívügye a dolog, ezért utasítások, parancsok nélkül is a legtöbbre és legjobbra törekszik munkájában. Ugyanígy a fiúságot elnyert keresztény is szabad, és szíve tiszta indíttatásából mozdítja elő az Atya érdekeit.

Tényleg teljesen szabad?

A bibliai válasz röviden: igen!

„Mert maguk a körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt, hanem azért akarják, hogy körülmetélkedjetek, hogy a ti testetekkel dicsekedjenek. Tőlem pedig távol legyen, hogy dicsekedjem, hacsak nem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által számomra megfeszíttetett a világ, és én is a világ számára. Mert Krisztus Jézusban nem ér semmit a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak az új teremtés. Azoknak, akik e szabály szerint élnek, és Isten Izráelének békesség és irgalom.” Galata 6:13-16

E versekben Pál két életelvet hasonlít össze: a körülmetélkedés elvét, ami a törvény teljes megtartása iránti elkötelezettséget jelenti, és az új teremtés elvét, melyre vonatkozóan azt a figyelemre méltó megjegyzést teszi, hogy ez egy szabály. Igen, a Krisztusban való új teremtés egy szabály, még pedig az egyetlen! Ez önmagában elegendő ahhoz, hogy az újjászületett emberen „békesség” és „irgalom” legyen. Ki az, aki ennél többet kívánhatna magának?! Isten békéje és irgalma az az áldás, mely már ma is jobbá teszi az életünket, és az örökké tartó jövő távlatát tárja elénk. Az Isten Szelleme által vezetett emberek már nincsenek a törvény szolgasága alatt.

„Az Úr pedig a Szellem, és ahol az Úrnak Szelleme, ott a szabadság.” 2Korinthus 3:17

Ez akkor tényleg azt jelenti, hogy mindent meg szabad tenni? A Szentírás válasza sokak számára megdöbbentő, talán még megbotránkoztató is lehet:

„Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.” 1Korinthus 6:12

A szövegösszefüggést alapul véve láthatjuk, hogy Pál pontosan a súlyos bűnök kontextusában beszél a szabadságról, a válasza mégis: igen, mindent szabad! Azonban máris hozzáfűz egy gondolatot, melyből látható, hogy nem vad anarchiáról, vagy más romboló szellemiségről van szó. Nagy a különbség a szabadság és a szabadosság között! Ha például a szabadságommal másokat megbotránkoztató módon élek, valójában nem használok az elnyert áldással.

„De vigyázzatok, hogy ez a ti szabadságotok valamiképpen botránkozására ne legyen az erőtleneknek!” 1Korinthus 8:9

Ez a szabadság sokak számára nehezen bevehető, sőt egyesek szemében szinte félelmetes lehet. A felekezetek többségében igen fontosnak tartják a belső szabályozást, a szervezeti elrendezéseket és a vezetők útmutatásait, melyek azt a célt szolgálják, hogy a közösségben rend és erkölcsi tisztaság legyen. Vannak gyülekezeti méltóságok, akik a szabályok tömegétől remélik, hogy így a közösség majd az egyenes úton jár. Mintha csak azt feltételeznék híveikről, hogy alapvetően gonoszak, és csak lesik a lehetőséget a rosszra! Nem kétséges, hogy sokan rettegve gondolnak a szabadságra, és ilyen aggályok merülnek fel bennük:

  • „Ha nincsenek szabályok, elterjed az erkölcstelenség!”
  • „Szabályok nélkül eluralkodik a káosz!”
  • „Közösségünk szégyent hoz Isten nevére!”

Bizonyos, hogy a teljes szabadságot a legtöbben kifejezetten veszélyesnek tartják. Azonban ne legyünk felületesek a Biblia olvasásakor! Olvassuk el még egyszer a szabadsággal kapcsolatos ihletett gondolatokat, és találjunk választ a következő kérdésekre:

  • „Hol mondja az Ige, hogy egy szabad kereszténynek meg kell tennie a rosszat?”
  • „Olvashatunk-e arról, hogy a rossznak soha, semmilyen következménye nem lesz?”

A keresztény szabadság nem menlevele a rossznak, hanem kiváltság a jóra! A Krisztusban való újjászületés éppen hogy megszabadít a rossztól:

„Azt mondta azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok, és megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket. Erre azt felelték: Ábrahám magva vagyunk, és nem szolgáltunk soha senkinek, miért mondod, hogy szabaddá leszünk? Jézus így válaszolt: Bizony, bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája. A szolga pedig nem marad mindörökké a házban, a Fiú marad ott mindörökké. Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” János 8:31-36

A megismerés a Biblia fogalmai szerint olyan bensőséges kapcsolatra utal, ami pl. egy férfi és egy nő között állhat fenn. Jézus itt nem egy bizonyos információ megszerzéséről beszél, mint ahogyan sokan vélik, hanem a Vele való legszorosabb közösségről. Ő maga az igazság, és a bűntől is Ő szabadít meg (János 14:6).

A keresztény szabadság dicsőséges

„Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését. Mert a teremtett világ a hiábavalóság alá van vetve, nem önként, hanem annak akaratából, aki alávetette abban a reményben, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a romlandóság rabságából az Isten fiai dicsőségének szabadságára.” Róma 8:19-21

Ez az egyik legfelemelőbb igehely a keresztény szabadsággal kapcsolatban. Miért „dicsőséges” Isten fiainak szabadsága? Nem azért teszik a jót, mert a rossz tiltva van, hanem azért, mert jó a természetük. Milyen csodálatos világ lesz, amikor ilyen emberek élnek az új Földön!

Ez a szabadság tehát nem a rosszat mozdítja elő, hanem az igazsággal való partneri felelősséget hangsúlyozza. Figyeljünk meg erre néhány példát:

„Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.” 1Korinthus 6:12

„De vigyázzatok, hogy ez a ti szabadságotok valamiképpen botránkozására ne legyen az erőtleneknek!” 1Korinthus 8:9

„Mint vele együtt munkálkodók intünk is titeket, ne vegyétek hiába Isten kegyelmét! Mert ő mondja: Alkalmas időben meghallgattalak és az üdvösség napján megsegítettelek. Íme, itt az alkalmas idő, íme, itt az üdvösség napja! Senkit semmiben meg ne botránkoztassunk, hogy a szolgálatunk hiteltelenné ne váljék.” 2Korinthus 6:1-3

Őszinte szeretet

A keresztény szabadságban tehát nem az előre meghatározott és beprogramozott tevékenységek kapnak hangsúlyt, hanem a szív őszinte indítéka. Nem megszervezett gyakorlatokon és előírt formaságokon keresztül közeledünk Istenhez, hanem egy megváltozott szív várt és vágyott tevékenységén keresztül. A szabadság olyan cselekedetekre ösztönöz, amiket akkor is megteszünk, ha senki sem kötelez rá. Ugyanez a helyzet az őszinte szeretettel kapcsolatban is.

Végső soron az emberi élet lényege az, hogy szeretni tudjunk és szeretetet kapjunk, és ha ezt nem vagyunk képesek őszintén és szívből tenni, akkor sok fontos dolog egyszerűen értelmét veszti. A törvény által előírt szeretet nem valódi szeretet, ahogyan egy emberek által megszervezett és összevezérelt közösség sem képes őszinte szeretetet produkálni. Akik egy szabályerdőben bolyongva azt keresik, miként lehetne megfelelni az isteni, sőt sokszor inkább az emberi kívánalmaknak, nem tudnak őszintén szeretni.

Az őszinte szeretet arra indít, hogy szabadságunkat mások szolgálatába állítsuk. Nem az a cél, hogy egy fizetett papi osztály legyen ennek a haszonélvezője, vagy más vallási elöljárók, hanem hogy a keresztények „egymásnak” és embertársaiknak szolgáljanak.

„Mert ti, testvéreim, szabadságra hívattatok; csakhogy a szabadság ne legyen ürügy a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Galata 5:13-14

„A rendelkezés célja a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből való szeretet.” 1Timóteus 1:5

„Az igazság iránti engedelmességben tisztítsátok meg életeteket képmutatás nélküli testvéri szeretetre a Szellem által, és egymást tiszta szívből, kitartóan szeressétek,” 1Péter 1:22

A törvény alatt nem lehetett ezt a fajta szeretetet megvalósítani, a keresztény szabadságnak azonban éppen ez a fő célja:

„Azért azt mondom: Szellem szerint járjatok, és a test kívánságát ne vigyétek véghez! Mert a test a Szellem ellen törekszik, a Szellem pedig a test ellen, ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok. Ha azonban a Szellem vezet titeket, nem vagytok a törvény alatt… De a Szellem gyümölcse szeretet, öröm, békesség, hosszútűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Az ilyenek ellen nincs törvény. Akik pedig Krisztuséi, a testet indulataival és kívánságaival együtt megfeszítették.” Galata 5:16-18,22-24

A bibliai időkben a szabadok megtehettek olyan dolgokat, amiket a szolgák nem. Ezért olyan élményekben, élethelyzeteben és tapasztalatokban volt részük, melyeket a szolgák legfeljebb messziről láttak vagy elmondásokból ismertek. A szabadság kiváltságokkal járt együtt. Ugyanez a helyzet a keresztény szabadsággal is. A keresztény jellem a Szellem gyümölcseivel foglalható össze. A Szellem átformáló ereje egy csoda. Az a belső változás, mely a rosszat nem csupán megváltoztatja, hanem épp az ellenkezőjére fordítja, egyedül Isten ereje által lehetséges. A szabad keresztény ezért olyan kiváltság birtokosa, melyet szolgaként soha nem nyerhetne el. Olyan jelleme lehet, ami „ellen nincs törvény”!

Szabadság az engedelmességre

A keresztény szabadság tehát pozitív szabadság. Nem valamiféle elnyomástól jövő megszabadulás, hanem szabadság arra, hogy az engedelmesség mellett döntsek. Nem mások tesznek engedelmessé. Nem szabályok és törvények kötöznek meg, hogy engedelmes legyek. Nem a félelem vagy biztonságom óvása indít az engedelmességre. Nem kényszerít senki az engedelmességre, és nem félek az engedetlenség büntetésétől sem. Keresztényként szabadon dönthetek az engedelmesség mellett.

„Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, ne engedjetek kívánságainak! Ne adjátok oda tagjaitokat a gonoszság fegyvereiként a bűnnek, hanem adjátok oda magatokat Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és adjátok tagjaitokat az igazság fegyvereiként Istennek! Mert a bűn többé nem uralkodik rajtatok, mert nem a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt vagytok. Mi következik ebből? Vétkezzünk, mivel nem a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt vagyunk? Semmiképpen! Nem tudjátok, hogy akinek odaadjátok magatokat szolgai engedelmességre, annak engedelmességre kötelezett szolgái vagytok: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra? De hála legyen Istennek, hogy jóllehet egykor a bűn szolgái voltatok, szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelyet kaptatok, és megszabadulva a bűntől az igazság szolgáivá lettetek.” Róma 6:12-18

A keresztény szabadság tehát nem a bűn mentegetésére való szabadság, hanem a döntés és választás szabadsága.

Sok helyen találkozhatunk azzal az értelmezéssel, hogy az szabad a bűntől, akit Jézus megszabadított attól. Ez tévedés. Az a személy szabad a bűntől, akit Jézus megszabadított, és maga dönt arról, hogy az engedelmesség szolgálatát választja az igazságra, és nem a bűn szolgaságát halálra. Tehát Jézus nem veszi el senki bűnét, hanem szabaddá teszi arra, hogy maga döntsön a bűnnel való szakításról. Csakis így valósulhat meg a szabadság: ha nem vagyunk kötelezve a jóra, hanem választhatjuk azt. Pál így folytatja:

„Testi erőtlenségetek miatt emberi módon szólok: Ahogyan odaadtátok tagjaitokat a tisztátalanság szolgálatára és a hamisságnak a hamisságra, most úgy adjátok oda tagjaitokat az igazság szolgálatának a megszentelődésre. Mert amikor a bűn szolgái voltatok, az igazságtól szabadok voltatok. De hát milyen gyümölcsöt hozott ez nektek? Olyat, ami miatt most szégyenkeztek, mert annak a vége halál. Most pedig, miután megszabadultatok a bűntől, és Isten szolgáivá lettetek, megvan a gyümölcsötök a megszentelődésre, a vége pedig az örök élet. Mert a bűn zsoldja halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” Róma 6:19-23

Amikor Pál azt írja, hogy emberi módon szól, akkor nem az a célja, hogy egy tökéletes párhuzamot állítson fel, hanem hogy egy fontos dolgot megértessen olvasóival. Arról beszél, hogy ugyanúgy, ahogy a törvény alatt a bűn szolgasága életforma volt, a szabadság sem egyszeri esemény, hanem inkább egy olyan helyzet, amivel folyamatosan élni kell. A párhuzam azért emberi, azaz nem tökéletes, mivel a törvény alatt a bűnös életforma nem választás kérdése volt, keresztényként azonban szabadon dönthetnek arról, hogy Isten szolgálatát választják.

Visszaélés a szabadsággal

„Elhagyták az egyenes utat, eltévelyedtek, és követték Bálámnak, Beór fiának az útját, aki a gonoszság bérét kedvelte, de aki vétkéért feddést kapott: egy igavonó néma állat emberi szóval szólva megakadályozta a próféta esztelenségét. Ezek víztelen források, széltől hányatott fellegek, akiknek a sötétség homálya van fenntartva. Fellengzős, üres szólamokat hangoztatva kicsapongásaikkal testi kívánságaik kielégítésére csábítják azokat, akik még alig szakadtak el a tévelygésben élőktől, szabadságot ígérnek nekik, holott ők maguk a romlottság szolgái, mert mindenki rabja lesz annak, ami legyőzte. Mert ha az Úrnak és az Üdvözítő Jézus Krisztusnak megismerése által a világ förtelmeitől egyszer már megszabadultak, de ezekbe ismét belekeveredve vereséget szenvednek, utolsó állapotuk rosszabb lesz az elsőnél.” 2Péter 2:15-20

Az apostoli korban is voltak, akik visszaéltek a keresztény szabadsággal. Sátán minden tőle telhetőt megtesz, hogy megfosszon bennünket drága kincsünktől: a szabadságunktól. Olyan világot hozott létre, mely tele van kísértésekkel. Péter a pénzimádó Bálám példáját említi meg, akit annyira megvakított az anyagiassága, hogy már a szamár által is látott angyalt sem vette észre. Nemcsak a pénz, hanem a testi kívánságok is elfordítják egyesek szívét, akik végül a bűn szolgasága mellett döntenek. És a helyzet napjainkban egyre rosszabb! Elég csak az utcán végigmenni, és kísértések sora ér bennünket, melyek elterelhetik figyelmünket, és megfoszthatnak szabadságunktól. A tények azt mutatják, hogy keresztények tömegei fel sem fogják, micsoda ajándék adatott nekik, és akik megértik, gyakran oly könnyen mondanak le róla!

Joggal merülhet fel a kérdés: Vajon nem volt túl kockázatos Isten részéről a szabadság ilyen mértékű megelőlegezése? Vajon nem látta előre, mennyien lebecsülik majd, vagy éppen mennyien fogják ezt eldobni, akár néhány percnyi örömért is?

Jussanak eszünkbe Jézus szavai:

„Mert ki az közületek, aki ha tornyot akar építeni, nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy lesz-e elég pénze arra, hogy befejezze? Nehogy miután lefektette az alapokat, már ne tudja befejezni, és csúfolni kezdje mindenki, aki látja, és azt mondja: Ez az ember elkezdte az építést, de nem tudta véghezvinni!” Lukács 14:28-30

Isten kiszámolta a szabadság árát… És megérte Neki!!! Ő tudta, hogy lesznek, akik visszaélnek vele, akik szégyent hoznak rá, mégis úgy döntött, hogy vállalja a kockázatot és kifizeti szabadságunk árát. Ez indítson bennünket mindenkor arra, hogy értékeljük és Isten elgondolása szerint éljük meg keresztény szabadságunkat! ■

Sánta János igehirdetése nyomán

Szólj hozzá!

avatar

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

  Subscribe  
Visszajelzés