Az egész Izrael üdvözül Hit vagy személyválogatás?

A Rómabeliekhez írt levél 11. fejezetét sokan félreértik. Ez a Bibliának egy nehéz része, mert látszólag azt sugallja, hogy Isten különös vonzalmat táplál a zsidó nemzet iránt, és emiatt különleges erőfeszítéseket fog tenni, hogy az egész népet újra magához vonja. Sokan arra a következtetésre jutottak, hogy Isten minden más népnél jobban szereti a zsidó nemzetet, és értük többet fog tenni, mint bármely más népcsoportért. Egyesek még tovább mennek, és azt állítják, hogy Mózes törvényének megtartása olyannyira szerves része a zsidó istenimádatnak, hogy amikor Krisztushoz fordulnak, a törvény megtartása továbbra is fő jellemzője marad istenimádatuknak.

Ezekkel a gondolatokkal nehéz kibékülni, ha hiszünk abban, hogy Isten nem személyválogató, és az emberiséggel való bánásmódjában tisztességes és méltányos. Sőt, még elfogadhatatlanabb ez a nézet, ha hozzátesszük, hogy a törvény rendszere már egyáltalán nem része Isten imádatának. Ebben a tanulmányban alaposan megvizsgáljuk Róma 11 néhány kulcsfontosságú igeversét, hogy egy kiegyensúlyozottabb képet kapjunk Pál érveléséről.

A gyökér szent

Róma 11 megértését azzal alapozhatjuk meg, ha először megfejtjük, mi az a gyökér, amiről az alábbi vers szól:

„Ha pedig a zsenge szent, akkor a tészta is az, és ha a gyökér szent, az ágak is azok. Ha pedig némely ág kitört, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa életnedvet adó gyökerének,” Róma 11:16-17

A zsidókat itt az ágak jelképezik, de mi lehet a gyökér, amiből kinőttek? Vajon a törvény? Némelyek ezen igeverset kiragadva azt állítják, hogy akik beoltatnak, azoknak az Izraelt kormányzó vallási rendszerbe és a törvény megtartásába is be kell oltatniuk. De vegyük észre, hogy Pál nem ezt tanítja. A gyökér ugyanaz az alap, amibe a pogányok is beoltatnak. Márpedig ez az alap nem a törvény, hanem Ábrahám. Ő az a forrás, amiből az utód (a mag) származott. Ő Isten választott népének kezdete.

„Az ígéretek pedig Ábrahámnak és az ő utódának adattak. Nem azt mondja: »és az ő utódainak«, mint soknak, hanem csak egynek: »és a te utódodnak«, aki a Krisztus.” Galata 3:16

„Mert ha a törvényből van az örökség, akkor többé nem ígéretből, Ábrahámnak pedig ígéret által ajándékozta azt Isten.” Galata 3:18

A természetes ágak Ábrahám test és vér (természet) szerinti utódai. Ezek közül némelyek kitörtek, elszakadtak Ábrahám örökségétől – de nem azért, mert elutasították a törvényt, hanem azért, mert nem hittek Krisztusban. Krisztus volt a botránykő, nem a törvény.

„Úgy van, azok hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állsz. Ne fuvalkodjál fel, hanem félj,” Róma 11:20

Krisztus, nem a törvény

Hasonlóképpen, a pogányok sem a törvény megtartása által oltattak be, hanem a Krisztusban való hit által. Keresztelő János szavai bennük teljesedtek be:

„és ne áltassátok magatokat azzal, hogy Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom nektek, hogy Isten ezekből a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak.” Máté 3:9

„Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai és ígéret szerint örökösök vagytok.” Galata 3:29

A zsidók – sok mai keresztényhez hasonlóan – tévedtek abban, hogy valójában mi tette őket Isten népévé. Mivel a törvény megtartása különböztette meg őket a többi néptől, arra a meggyőződésre jutottak, hogy azért különlegesek Isten számára, mert megtartják a törvényt. Isten irgalmazzon azoknak, akik ma is ugyanebben a tévedésben hisznek! Isten ugyanis soha nem a törvény viszonylatában hozta létre vagy fogadta el az Ő valódi népét. Isten igéje azt tanítja, hogy a törvény rendszere csak egy ideiglenes intézkedés volt, ami addig kormányozta és iskoláztatta a népet, míg el tudták fogadni a Krisztusban megígért áldás valóságát.

„Mi tehát a törvény? A bűnök miatt adatott, amíg eljön az utód, akinek az ígéret szól, és angyalok által közbenjárón keresztül rendeltetett.” Galata 3:19

Az „amíg” szócska világossá teszi, hogy a törvény korszaka határok közé volt szorítva. Csak addig tartott, amíg eljön az utód (a mag, azaz Krisztus). A törvény a bűnök miatt lett „betoldva”. Már 430 évvel a törvényadás előtt ki lett nyilatkoztatva, hogy a valódi üdvösség az Isten ígéreteibe vetett hit által adatik, ez a tény pedig már önmagában is igazolja, hogy a törvény rendszere soha nem volt az üdvösség elnyerésének szükséges eleme.

„Azt mondom pedig, hogy azt a szövetséget, amelyet Isten korábban megerősített, a négyszázharminc esztendő múlva keletkezett törvény nem teszi érvénytelenné, hogy megsemmisítse az ígéretet.” Galata 3:17

A törvény csupán egy átmeneti „tűzoltás” volt a nép iskoláztatására és nevelésére, amíg eljön a megígért utód. A törvénynek volt egy rendeltetése – egy végcélja. Amikor ezt a célt elérte, a törvény betöltötte rendeltetését, és fennhatósága elévült.

„Mert a törvény vége [végcélja] Krisztus, minden hívő megigazulására.” Róma 10:4

A zsidók nem vettettek el

Figyeljük meg, hogy Róma 11-ben Pál azt mondja, Isten nem vetette el az Ő népét, kicsivel később azonban azt állítja, Isten mégis elvetette őket.

„Nem vetette el Isten az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. Nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor panaszt tesz Istennél Izráel ellen:” Róma 11:2

„Mert ha elvettetésük a világ megbékélését jelenti, mi mást jelentene befogadtatásuk, mint életet a halálból?” Róma 11:15

Ez ellentmondásnak tűnik mindaddig, amíg rá nem jövünk arra, hogy Pál kétféle értelemben beszél Izraelről. Először azt mondja, hogy Isten nem vetette el Izraelt, és ezt azzal bizonyítja, hogy saját magát izraelitának vallja. Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy ha ő – mint zsidó – nincs elvetve, akkor Isten nem vetette el Izraelt. Ezt még világosabbá teszi egy következő állítással:

„Így tehát most is van maradék a kegyelemből való választás szerint.” Róma 11:5

Látjuk tehát, hogy amikor Pál azt mondja, Isten nem vetette el az Ő népét, akkor nem Izraelről mint nemzetről beszél, hanem azokról a zsidókról, akik kereszténnyé lettek. Azokról a zsidókról, akik hittek Krisztusban. Tulajdonképpen ezt mondja: „Isten nem vetett el minden test szerinti izraelitát, mivel néhányan most is Isten népe vagyunk (keresztényként). Ez cáfolja azt az elméletet, miszerint az összes zsidó elvettetett.”

Kicsivel később azonban azt mondja, hogy a zsidók elvettetése a világ megbékéléshez vezetett. Ez azt sugallja, hogy a zsidók elvettettek. Pál ellentmond önmagának? Nyilván nem. Pál itt egy olyan etnikai csoportként beszél Izraelről, akiken keresztül az üdvösség fel lett kínálva a világ számára. Jézus azt tanította, hogy az üdvösség a zsidóság rendszerén keresztül lett felkínálva a világnak:

„Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad.” János 4:22

E szavak elhangzásakor ez volt a tényállás, mivel a zsidó rendszer még nem lett elvetve. De figyeljük meg, mit mondott Jézus később:

„Azért azt mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét.” Máté 21:43

Mivel Pál szavaiból már kiderült, hogy nem minden zsidó vettetett el, ebből azt érthetjük meg, hogy ez az elvetés nem a zsidó egyénekre vonatkozik, hanem az üdvösségnek arra a rendszerére, ami a zsidókhoz kötődött. Az üdvösségnek ez a rendszere pedig nem más, mint a törvény rendszere. Ez lett elvetve, amikor a zsidók mint nemzet elvettettek.

Izrael bukása a világ áldására van

Pál azt állítja, hogy a zsidók bukása – illetve a zsidók elvettetése – a világ üdvösségére volt.

„Ha pedig az ő elesésük a világ gazdagságává lett, és veszteségük a pogányok gazdagságává, mennyivel inkább azzá lesz teljességre jutásuk!” Róma 11:12

Ha felületesen vizsgáljuk ezt a kijelentést, akkor nem sok logikát láthatunk benne. Miért szükséges az egyik csoport bukása ahhoz, hogy egy másik meggyökerezzen? Ha csak embercsoportok szembeállítását látjuk ebben a kijelentésben, akkor értelmetlennek tűnik. Miről beszél Pál? Ha összevetjük ezt a kijelentést azzal, amit Efézus 2:12-15-ben írt, akkor világossá válik az értelme. Volt valami, ami elválasztotta a zsidókat a pogányoktól, és olyan botránykövet jelentett a pogányok számára, ami mindnyájukat kizárta a megváltás tervéből.

„Azért emlékezzetek meg arról, hogy ti test szerint egykor pogányok voltatok, akiket körülmetéletleneknek neveznek azok, akiket kézzel metéltek körül, hogy ti abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izráel közösségéből kirekesztve, és az ígéret szövetségétől idegenek, s reménységetek sem volt, mert Isten nélkül valók voltatok ezen a világon. Most pedig a Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közeliekké lettetek a Krisztus vére által. Mert ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé tette, és ledöntötte a válaszfalat, az ellenségeskedést az ő testében. A tételes parancsolatokból álló törvényt eltörölte, hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában.” Efézus 2:11-15

Ha a megbékélés a törvény által történt volna, akkor csak a zsidók békéltek volna meg, mert ők voltak a törvény népe. A törvény volt az a válaszfal, ami botránykő volt a pogányok számára (Efézus 2:12-15). Amíg az Istentől való elfogadottság a törvény megtartásán alapult (körülmetélkedés stb.), addig a pogányok ki voltak zárva. Ezért tehát, amikor a törvény rendszere elvettetett, akkor a zsidó rendszer lett elvetve – nem az egyes emberek, hanem az a rendszer, amely által az üdvösséget keresték. Így nyílt út a pogányoknak arra, hogy elfogadást nyerjenek. Így már nem a törvény által kellett odajárulniuk, hiszen az kizárólag a zsidóké volt, mint identitásuk része. A hitet azonban egyetlen nemzet sem sajátíthatja ki, mert az minden egyes ember és nemzet számára szabadon elérhető.

Egyedül a hit számít

Vegyük észre, hogy nem a törvény megtartása számított sem a zsidók elvettetésénél, sem a pogányok beoltásánál. Isten igéje ebben a kérdésben semmi kétséget nem hagy:

„Úgy van, azok hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állsz. Ne fuvalkodjál fel, hanem félj,” Róma 11:20

Tehát egyedül a hit számított. A Szentírás bizonyságtétele bőségesen bizonyítja, hogy azok a zsidók, akik elvettettek, azért vettettek el, mert hamis alapokra helyezték az Istentől való elfogadásukat. Azt gondolták, a törvény által Isten kegyeibe kerülnek, pedig ez egyáltalán nem volt igaz. A törvény csak egy taneszköz volt, hogy Krisztushoz vezesse őket. De mivel ők a törvénybe helyezték reménységüket, elvetették Krisztust, az üdvösség tényleges forrását.

„Izráel viszont, amely törekedett az igazság törvényére, nem jutott el erre a törvény alapján. Miért? Azért, mert nem hitből keresték, hanem cselekedetek útján akarták elérni, és beleütköztek a megütközés kövébe,” Róma 9:31-32

Mivel tehát eleve a hiten múlt a dolog, a zsidók elfogadása („felvétele”) az idők végén sem történhet más alapon, csakis a hit alapján. Ez nem üdvkorszakok (diszpenzácionalizmus) kérdése, mintha Isten ezt mondaná: „Rendben, akkor egy darabig nem a törvény által fogom üdvözíteni az embereket, hogy adjak egy esélyt a pogányoknak. De ha végeztem a pogányokkal, akkor ismét a zsidók és az ő törvény-rendszerük által üdvözítem majd az embereket.” Ez képtelenség.

Újra beoltva – hit által

A zsidók akkor milyen alapon lesznek újra beoltva Isten megváltási tervébe?

„Azok pedig, ha nem maradnak meg a hitetlenségben, beoltatnak, mert Isten képes ismét beoltani őket.” Róma 11:23

Vegyük észre azt a „ha” szócskát! Ha hisznek! Ha nem maradnak meg a hitetlenségben! Nos, az üdvösségnek mindig is ez volt az útja! Pál tehát mindvégig következetes. A zsidók számára nincs semmiféle előny ahhoz képest, mint ami mind zsidók, mind pogányok számára minden korban elérhető volt – noha Isten egy időben mindezt előképek és árnyékok formájában tárta a világ elé.

Isten tehát elvetette Izraelt mint csoportot, mivel a csoport, a nemzet egy bizonyos rendszerhez kötődött. Az egyéneket azonban újra magához fogadja – de nem csoportként. Egy csoport ugyanis csak egy rendszert tud követni, hite azonban csak egyéneknek lehet.

A következmények törvénye

Egy jelentős pontot még szükséges tisztázni. Pál ezt mondja:

„Az evangéliumra nézve ugyan ellenségek tiértetek, de a kiválasztásra nézve szeretettek az ősatyákért.” Róma 11:28

Itt úgy tűnik, mintha Pál azt mondaná, hogy Isten különösen szereti a zsidókat Ábrahám, Izsák és Jákob miatt, és – sokan ezt a következtetést vonják le – emiatt Isten különleges módon fog munkálkodni a zsidók megmentéséért. Más szóval Isten sokkal többet fog tenni értük, mint amit másokért tett vagy tenni fog. Ez azonban nem így van. Isten nem szereti és nem gyűlöli az egyik népet jobban, mint bármelyik másikat. Egy-egy személy Istennel való kapcsolata csakis Krisztus elfogadásától függ. Az, hogy valaki bizonyos rituálékat, törvényeket vagy szertartásokat követ, a legcsekélyebb mértékben sem teszi kedvesebbé Isten előtt. Egy ember genetikai kapcsolata egy másik emberrel semmilyen módon nincs kihatással arra, hogy Isten mennyire szereti az illetőt. Isten kijelentette, hogy az atyák vétkét nem tulajdonítja a fiaknak, és ugyanúgy kijelentette, hogy egy ember sem tudja megmenteni a másikat a saját igazsága által.

Ugyanakkor a világegyetem a következmények törvénye szerint működik, és sokszor Isten olyan formában fogalmazza meg ezen törvény működésének végeredményét, mintha Ő maga idézné elő azt. Pedig valójában az eredmény csupán évekkel, évszázadokkal vagy évezredekkel korábban megtett cselekedetek következménye. Ez az elv az egész Bibliát átszövi.

Például amikor Isten azt mondja, hogy megkeményítette a fáraó szívét, minden gondolkodó ember érti, hogy valójában a fáraó keményítette meg a saját szívét, Isten csupán engedte, hogy így tegyen.

Amikor Isten azt mondja, hogy megbünteti az atyák vétkét a fiakon, harmad- és negyedízig azokon, akik gyűlölik Őt (2Mózes 20:5), akkor is látnunk kell, hogy Isten nem a szülők bűneiért bünteti meg a gyerekeket. Isten egyszerűen így fejezi ki a következmények törvényét. A gyermekek learatják szüleik tetteinek következményét, akkor is, ha aktívan nem vettek részt azokban.

Ugyanez igaz a pozitív oldalon is. Isten azt mondja, hogy az Ő kegyelme lesz a fiaknak fiaival is (Zsoltárok 103:17). Ez nem azt jelenti, hogy Isten kivételezik, hanem azt, hogy Ő meghallgatja az istenfélő emberek imáit, amikor családjaikért imádkoznak. Azonkívül azok a befolyások, amelyeket egy Istennek szentelt élet gyakorol a gyermekekre, több nemzedékre is kihatnak. Ezért van az, hogy a zsidók – mint Ábrahám test szerinti utódai – nagy számban fordulnak majd az igazsághoz a vég idején – de nem azért, mert Isten valami rendkívüli kegyet gyakorol felettük egy adott időben, hanem azért, mert a tanítómester, párosítva az Ábrahám ősatyjuk által beléjük ültetett helyes alapelvekkel, végül meghozza majd gyümölcsét bő háromezer év után. Sokan közülük végül Krisztushoz fordulnak majd a törvénytől.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy ha valaki azáltal akar jobb kereszténnyé válni, hogy a zsidók istenimádati formáit veszi át – noha éppen ezek a dolgok jelentették a legnagyobb akadályt számukra Krisztus elfogadásában – az súlyos tévedésben van… ■

David Clayton

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar
wpDiscuz