Az utolsó nemzedék Elutasított világosság

Isten a hétpecsétes könyv feljegyzéseiből mutatja ki, hogy Krisztus királysága valóban működik, és hogy a bűnnek nincs létjogosultsága a megváltott emberek életében. Bár a mártírok élete tanúskodik arról, hogy Sátán királysága tarthatatlan, a történelem során élt hívők élete mégsem ad kielégítő választ a kozmikus konfliktus legfőbb kérdésére: Vajon Krisztus tud-e jobban uralkodni? A világtörténelem lezárása előtt azonban Isten mégis be fogja mutatni ezt a mindent elsöprő bizonyítékot az emberiség utolsó nemzedékében.

A végidő nemzedéke

6. pecsét – Az utolsó napok jelei és világossága

A szent történelem átvizsgálása során eddig nem állt elő olyan csoport, amely életével hitelesen és egyértelműen tanúskodott volna arról, hogy a bűnnek – az Istentől való függetlenségnek – nincs létjogosultsága a világegyetemben. Bár az egymást követő korokban egyre nőtt az elérhető világosság mértéke, a Krisztus királysága ellen felhozott vádakat véglegesen elnémító bizonyíték mégsem állt elő. Istennek ezért különleges segítséget kell nyújtania a világtörténelem végén élő embereknek, hogy befejeződhessen földi műve, és lezárulhasson a mennyei ítélet.

„Azután láttam, amikor a hatodik pecsétet felnyitotta, íme, nagy földrengés támadt, és a nap fekete lett, mint a fekete posztó, és az egész hold olyan lett, mint a vér. Az ég csillagai a földre hullottak, mint mikor a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, ha nagy szél rázza. Az ég pedig eltűnt, mint amikor a papírtekercset összegöngyölítik, és minden hegy és sziget kimozdult a helyéből. És a föld királyai, a fejedelmek, a vezérek, a gazdagok, a hatalmasak, minden szolga és minden szabad barlangokba és a hegyek kőszikláiba rejtőzött, és így szóltak a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek ránk, és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a trónon ül, és a Bárány haragja elől! Mert eljött haragjuk nagy napja, és ki állhat meg?” Jelenések 6:12-17

A hatodik pecsét nagy hangsúlyt helyez néhány monumentális természeti eseményre, melyek meghatározott sorrendben követik egymást: hatalmas földrengés, a Nap elfeketedik, a Hold vérré lesz, a csillagok lehullanak az égről, az ég megnyílik, az egész Föld remeg és mozog – végül pedig megjelenik Jézus Krisztus. Ez a leírás tökéletesen összecseng azzal, ahogyan az Úr Jézus felvázolta az eljövetelét közvetlenül megelőző eseményeket:

„Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok az égről lehullnak, és az egek erősségei megrendülnek. És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, és sír a föld minden nemzetsége, amikor meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.” Máté 24:29-30

A Jézus Krisztus eljövetelét megelőző jeleket a múltban is próbálták már jelentős természeti/történelmi eseményekhez kötni. Például a XIX. századi nagy adventmozgalom – mely Jézus eljövetelét 1844-re várta – a következő történésekkel magyarázta a prófécia teljesedését:

  • 1755. november 1-jén, Lisszabonban volt a világtörténelem egyik legpusztítóbb erejű földrengése, mely szökőárral és tűzvésszel társult. A hatalmas földrengés a világ másik végén is érzékelhető volt, és a kortársak – többek között az Istentől elfordult, felvilágosult írók is, mint pl. Voltaire – Isten figyelmeztető ítéletének minősítették a csapást.
  • Néhány évtizeddel később, 1780. május 19-én, Amerikában (Új-Angliában) feketévé vált a Nap, és egy teljes napig sűrű sötétség borult az egész vidékre. Bár napjainkban ezt a jelenséget általában természetes okokkal magyarázzák (erdőtűz, szmog stb.), tény, hogy akkoriban sokan természetfeletti jelként – a próféciákban megjövendölt sötét Nap teljesedéseként – értelmezték ezt az eseményt.
  • Ráadásul ugyanazon éjszakán egy másik jel is megvalósult, ugyanis 1780. május 19-én, mikor az ég kitisztult Új-Anglia felett, a Hold vérvörös színben játszott. Ez tovább erősítette az akkori hívőkben a meggyőződést, hogy közel van Jézus eljövetele.
  • Végül 1833. november 11-12-én monumentális meteorzápor volt látható Új-Anglia egén. A Leonidák meteorrajból származó „csillaghullás” nem ritkaság, az akkor lehullott óránkénti mennyiség azonban a mai napig kiugrónak számít. A sűrű csillaghullás valóban ahhoz hasonlított, mintha fügefáról rázta volna le a szél az éretlen gyümölcsöket, s ez a látványos egyezés a megjövendölt jellel óriási lökést adott az 1830-as évek elején indult nagy adventmozgalomnak.

rev6-endtimesigns

Ezek a jelenségek – a földrengés, a sötét Nap, a vérvörös Hold és a csillaghullás – mind pár évtizeden belül történtek, és az emberek figyelmét a bibliai jövendölésekre irányították. A történelmi próféciák alapos tanulmányozása néhány keresztényt arra a következtetésre vezetett, hogy Jézus Krisztus eljövetele nagyon közel van, a természeti jelek pedig megerősítették meggyőződésüket. Elfogadták a logikus következtetést, miszerint ha mindezek beteljesedtek, akkor a Jézus által felsorolt utolsó jel – az egek megnyilatkozása és az Emberfiának megjelenése felhőkön – is a küszöbön áll. Bár várakozásukban végül csalódniuk kellett, a világ mégis ízelítőt kapott, milyen hatása van egy olyan üzenetnek, amely Jézus közeli eljövetelével szembesíti az embereket.

A 170 évvel ezelőtti eredmény lesújtó volt: a legtöbb egyház hallani sem akart Jézus eljöveteléről, elzárkóztak az üzenettől, sőt kiközösítették és kigúnyolták azokat, akiknek szíve arra vágyott, hogy színről színre láthassák Urukat. Az adventmozgalomban részt vevőknek keserű csalódáson kellett átmenniük, azonban Isten olyan igazságokat tárt fel önmagáról és a megváltás tervének befejező lépéseiről, amelyek a korábbi évszázadok során feledésbe merültek. Ahogy azt majd későbbi tanulmányokban látni fogjuk, az adventmozgalmon keresztül Isten olyan világosságot nyitott meg Jézus követői előtt, amelynek befogadása feltétlenül szükséges Isten földi művének befejezéséhez, és ahhoz, hogy az evangélium bizonyságként minden emberhez eljuthasson:

„És Isten országának ezt az evangéliumát hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek, és majd akkor jön el a vég.” Máté 24:14

Bár az adventmozgalom felhívta a figyelmet Jézus közeli eljövetelére, prófécia-értelmezése nem volt hibátlan. Ha összevetjük a hatodik pecsétnél felsorolt jeleket és az ezekről szóló ószövetségi próféciákat (Ézsaiás 34:1-4; Ezékiel 32:7; Jóel 2:31) Jézus nagy apokaliptikus beszédével, egy fontos megállapítást tehetünk. Ezek a rendkívüli természeti jelenségek mind a „nagy nyomorúság” után fognak bekövetkezni, szorosan egymást követve:

„Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok az égről lehullnak, és az egek erősségei megrendülnek.” Máté 24:29

A XVIII-XIX. században tapasztalt természeti jelenségek előtti nyomorúságos időszak – a sötét középkor – nem azonos azzal, amiről Jézus beszélt. Ez a bizonyos „nagy nyomorúság” egy nagyon konkrét időszakra vonatkozik – amilyen még nem volt, és nem is lesz soha többé:

„Mert akkor olyan nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.” Máté 24:21

„Abban az időben fölkel Mihály, a nagy fejedelem, aki néped fiai mellett áll, mert nyomorúságos idő lesz az, amilyen nem volt mindmáig, amióta népek vannak. És abban az időben megszabadul néped, mindaz, aki csak be van írva a könyvbe.” Dániel 12:1

Ez a „nagy nyomorúság… amilyen a világ kezdete óta nem volt”, közvetlenül megelőzi Jézus eljövetelét (vö. Máté 24:29), és a végsőkig megpróbálja Isten népét. Dániel könyve egyértelművé teszi, miért nem lesz soha többé ilyen nagy nyomorúság: ebből a próbából Krisztus megjelenése hoz Isten népe számára végleges szabadulást, és ezzel együtt a földi történelem is lezárul. A nagy nyomorúságot követő, az egész világot megrázó természeti jelek – nagy földrengés, a Nap elsötétül, a Hold vérré válik, a csillagok lehullanak, az ég megnyílik, a Föld kimozdul helyéből – még a jövőt jelentik.

A XIX. századi nagy adventmozgalom – bár nem helyesen értelmezte az idők jeleit, és ezért csalódnia kellett – bizonyos értelemben előképe, „főpróbája” volt annak a mozgalomnak, amely az idők végén hirdeti majd Jézus közeli eljövetelét. Emberek tömegei fogják ugyanazt az elkeseredett ellenállást tanúsítani üzenetükkel szemben, és a hatodik pecsét szerint az Úr megjelenésekor halálfélelem tölti majd el azok szívét, akik elutasítják a kegyelem utolsó hívását.

Figyelemre méltó, hogy a hatodik pecsét az első, amelyben a bemutatott nemzedék élve éri meg Jézus eljövetelét. Amint azt korábbi tanulmányokban megállapítottuk, a pecsétek Isten királyságának ítéletéről szólnak – olyan emberek nemzedékeiről, akik Istenhez tartozónak vallották magukat. Ennek hátterén még inkább megdöbbentő, hogy az itt bemutatott embercsoport az Úr második eljövetelekor mégis Isten és Jézus „haragjára” számít – azaz ők nem tartoznak az üdvözülők közé. Lehetséges, hogy az itt bemutatott elveszők kereszténynek vallják magukat? Szavaik alapján úgy tűnik, nem tudatlan, Bibliát nem ismerő pogányokként menekülnek – mintegy az ismeretlen veszélytől való félelem miatt –, hanem azért rettegnek, mert pontosan tudják, hogy Kivel van dolgunk és mi fog történni…

„És a föld királyai, a fejedelmek, a vezérek, a gazdagok, a hatalmasak, minden szolga és minden szabad barlangokba és a hegyek kőszikláiba rejtőzött, és így szóltak a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek ránk, és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a trónon ül, és a Bárány haragja elől! Mert eljött haragjuk nagy napja, és ki állhat meg?” Jelenések 6:15-17

Máté 24:14 szerint Isten királyságának evangéliuma minden emberhez el fog jutni a vég idején. Az emberiség utolsó nemzedéke példátlan alkalmat nyer az Isten melletti választásra, mert a teljes világosság birtokában hozhatja meg döntését. A reformáció óta – és különösen az elmúlt két évszázadban – egyre növekvő világosság áradt a világra, és Isten e derengő világosság hajnalán egyszer már megpróbálta a magukat kereszténynek vallókat, valóban készek-e, vágynak-e arra, hogy szemtől szemben találkozzanak az Úrral. Az utolsó nemzedékben élő emberek azonban sokkal nagyobb és meggyőzőbb világossággal fognak szembesülni, mint a XIX. században élt keresztények. Élő bizonyságot kapnak majd a tiszta evangéliumról, amit a legtöbben mégsem fogadnak el, így megtéretlen szívük nem fog örülni Jézus eljövetelének.

Álljunk meg itt egy gondolatra, és térjünk vissza a pecsétek fő témájához, a vizsgálati ítélethez! Fontos észrevétel, hogy a pecsétek által jelképezett nemzedékek élete nem „valós időben” zajlik a pecsétek felnyitásakor. Az első négy pecsétnél például csak a múltról szóló feljegyzések vizsgálata történik a mennyben „valós időben”. Az ötödik pecsétnél a múlt, a jelen és a jövő mártírjai kerülnek sorra. Hasonlóképpen, a 6. pecsét mennybeli felbontása sem élőben közvetíti a Jézus eljövetelét közvetlenül megelőző természeti jelek megtörténtét, és a Jézus megjelenésétől rettegő emberek reakcióját. A pecsétek felbontásakor csak a bizonyítékok vizsgálata zajlik, a tárgyalt események nem akkor történnek. Ezt azért is fontos figyelembe vennünk, mert Jézus visszajöveteléig az ítélet vizsgálati szakaszának le kell zárulnia, hiszen Ő már „határozattal a kezében” jön:

„Íme, hamar eljövök, a jutalmam velem van, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint.” Jelenések 22:12

Jézus tehát még visszajövetele előtt – sőt, mint látni fogjuk, még az utolsó hét csapás kitöltése előtt – lezárja a vizsgálati ítéletet, ami azt jelenti, hogy az akkor élők felett még életükben elhangzik az ítélet. Ez első ránézésre igazságtalannak tűnhet: mi van, ha később még meggondolják magukat?! De látnunk kell, hogy ezek az emberek olyan mértékű világosságot és bizonyságot kapnak, amely egyetlen más nemzedéknek sem adatott meg. A világosság pedig döntéshelyzetbe hozza őket.

Hogyan értsük ezt? A döntések a rendelkezésre álló világosság mértékével arányosan állítják az embert az egyik vagy másik oldalra. Jézus ezt az elvet a következőképpen fogalmazta meg:

„Jézus azt válaszolta: Ha vakok volnátok, nem lenne bűnötök, de mivel azt mondjátok, hogy látunk, a bűnötök megmarad.” János 9:41

„És noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne,… Azért nem hihettek, mert ismét azt mondta Ézsaiás: Megvakította szemüket, és megkeményítette szívüket, hogy szemükkel ne lássanak, és szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” János 12:37,39-40

elutasitas

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minél nagyobb világosságnak áll ellen valaki, annál jobban megkeményedik a szíve, és annál kisebb lesz az esélye arra, hogy később megtérjen – nem azért mert Isten már nem szereti, hanem azért, mert az ember már nem képes megtérni. Másrészt ha valaki a legnagyobb adható világosságnak ellenáll, mi többet mutathatna még neki Isten, hogy meggondolja magát? Azok, akik az utolsó idők növekvő világosságát elvetik, saját maguk vakítják meg magukat, keményítik meg szívüket és teszik lehetetlenné megtérésüket.

Amikor minden ember meghozta végleges döntését, Jézus lezárja az ítéletet. Ugyanakkor a 6. pecsétben vizsgált nemzedék ítéleténél a bizonyítékok között jövőbeli cselekedetek is szerepelnek, amelyek az ítélet lezárásáig „valós időben” még nem történtek meg – az evangéliumot elutasítók rettegése, menekülése Jézus elől. Ezek a megnyilvánulások azonban egyenesen következnek szívük állapotából – és korábbi döntéseikből –, és tényleges megtörténésük végül igazolni fogja Jézus határozatának helyességét.

A hatodik pecsét – a többi pecséttel együtt – az ítéletről szól. Nem a Jézus eljövetelét megelőző eseményeken van a hangsúly, és nem is azon, hogyan rettegnek majd Jézus eljövetelekor azok, akik elutasítják kegyelmét. A hatodik pecsét egy nemzedék ítélete: azoké, akik a vég idején nem hajlandók az egyre növekvő világosságban járni.

Egy nagyon fontos és megszívlelendő intés következik ebből. Jelenések 6. fejezetének utolsó képkockája egy döbbenetes pillanatképet ad azok állapotáról, akik az utolsó idők növekvő világosságának ellenállva halogatják az Isten iránti teljes elköteleződést. Jézus eljövetelekor már túl késő lesz meggondolni magukat, többé már nem tudnak – és nem is akarnak – megtérni. Szavaik azt tükrözik, hogy bár van ismeretük Istenről és Krisztusról, legszívesebben saját önző életüket élnék tovább, és inkább meghalnának, minthogy szemtől szemben kelljen találkozniuk a Megváltóval. Ha még nem kötelezted el magadat Mellette, ne halogasd hát a döntést, mert nem tudhatod, meddig lesz alkalmad meggondolni magadat – és fogod-e egyáltalán később akarni…

„e mondás szerint: Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor.” Zsidók 3:15

A fejezet egy fájdalmas, mégis rendkívüli jelentőségű kérdéssel zárul: „Ki állhat meg?” Valójában ez a pecsétekről szóló látomás – a vizsgálati ítélet – egyik legfőbb kérdése is. Ki állhat meg Jézus eljövetelekor emelt fővel? Ki mondhatja el azt, amit Jézus földi küldetése végén kijelentett: „Én dicsőítettelek téged e földön, elvégeztem a munkát, amelyet rám bíztál, hogy végezzek.” (János 17:4) Ki az, aki Jézus hiteles tanújaként megállhat ezen a Földön a történelem végén – akire Isten rámutathat, és kijelentheti: íme, itt a végső bizonyíték, hogy a bűnnek nincs létjogosultsága még az elbukott emberi lények életében sem! A hatodik pecsétben bemutatott, rendkívüli vallásos kiváltságokkal rendelkező embercsoport egészen nyilvánvalóan nem ilyen. Az ítélet koronatanúi – eddig a pontig – még nem álltak elő… ■

Sánta János

Folytatás, és a nagy kérdésre adott válasz – végre! – a következő cikkben

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar
wpDiscuz