Beszélő vér A mártírok bizonyságtétele

A hétpecsétes könyv felnyitásával a mennyei ítélet bizonyítékai tárulnak fel. Isten az elérhető világosság alapján veszi sorra a nemzedékeket, a teremtéstől fogva egészen a történelem lezárulásáig. A feljegyzésekből ki kell derülnie, hogy Krisztus királysága valóban működik, és hogy a bűnnek nincs létjogosultsága a megváltott emberek életében.

Az első négy pecsét felnyitása rámutatott, hogy a földi történelem első négy nagy korszakában – a teremtéstől a felvilágosodás koráig – növekedett ugyan a világosság, a Krisztus királysága melletti döntő bizonyíték azonban még mindig nem állt elő (ld. az előző tanulmányt). Márpedig Isten addig nem zárhatja le a földi történelmet, amíg ezt a mindent elsöprő bizonyítékot nem tudja az egész értelmes világegyetem előtt felmutatni. A következő tanulmányban ezt fogjuk megvizsgálni az emberiség utolsó nemzedékében, most azonban – az ötödik pecséttel – egy rövid kitérőt teszünk.

Egy különleges csoport

A következő pecsét egy olyan csoportot mutat be, mely az ítélet egy másik kérdésére ad választ. Míg az első négy pecsét eddig egy jól kiszámítható szerkezetet követett (élőlény kiált, lovas előjön stb.), az utolsó három pecsét egyedi.

5. pecsét – Krisztus vértanúi

„Amikor felnyitotta az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak a lelkeit, akik megölettek az Isten beszédéért és a bizonyságtételért, amelyet megtartottak. És hangosan kiáltottak: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állsz bosszút vérünkért a föld lakóin? Akkor mindegyiküknek fehér ruhát adtak, és azt mondták nekik, hogy még egy rövid ideig nyugodjanak, amíg teljes nem lesz szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiket ugyanúgy megölnek, mint őket.” Jelenések 6:9-11

Az ötödik pecsét a mártírok „nemzedékét” mutatja be. Ez a csoport abban különbözik a többitől, hogy nem korlátozódik egy konkrét korra. Ahhoz, hogy meglássuk jelentőségét az ítéletben, először ezt a többszörösen szimbolikus képet kell értelmeznünk az Ige fényében.

Elsőként János egy oltárt lát, ami alatt megölt emberek „lelkei” vannak. Az ószövetségi szolgálatban két oltár volt: a szentélyen kívül állt az égőáldozati oltár; belül pedig, a szentek szentje bejáratánál az arany füstölőoltár. A következő ige világossá teszi, melyikről van itt szó:

„Vegyen a pap a bűnért való áldozat véréből az ujjával, és kenjen belőle az égőáldozat oltárának a szarvaira, a vért pedig mind öntse az oltár aljára.” 3Mózes 4:34

rev6-martyrsblood

Az áldozati állatokat a szentélyen kívül, az égőáldozati oltárnál kellett megölni, és a kifolyt vér legnagyobb részét az oltár aljára kellett tölteni, ahol az egy csatornán át le tudott folyni. Ebben a képben az áldozati állat vére az élet jelképe:

„Mert minden test élete [nefes] a benne levő vérben van…” 3Mózes 17:14a

Az „életnek” fordított héber nefes szó másik, gyakoribb fordítása a „lélek”, ami az egész emberre mint élőlényre vonatkozik. Íme néhány példa a sok százból:

„Ekkor megformálta az ÚR Isten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élő lélekké [nefes].” 1Mózes 2:7

„Ezek Ráhel fiai, akik Jákóbnak születtek. Összesen tizennégy lélek [nefes].” 1Mózes 46:22

A nefes héber szó görög megfelelője a pszüché, és pontosan ez áll Jelenések 6:9-ben is, amikor az oltár alatt lévő „lelkekről” beszél. Ez a szóhasználat tehát tökéletes párhuzamban áll azzal az ószövetségi képpel, amikor az áldozati állatok vére, azaz élete/lelke lefolyt az égőáldozati oltár aljára:

„Mert a test élete [nefes] a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér szerez engesztelést a lélek [nefes] számára. Azért mondtam Izráel fiainak: Egy lélek [nefes] se egyék vért közületek, s a köztetek tartózkodó jövevény se egye meg a vért.” 3Mózes 17:11-12

Bár felületes olvasás nyomán némelyek arra következtetnek, hogy az ötödik pecsét a mennyben „lélekben élő” mártírokról beszél, a jelképek további vizsgálata világossá teszi, hogy nem erről van szó. [Azzal kapcsolatban, hogy mit mond a Biblia a halálról, és a halál utáni életről, lásd folyóiratunk bevezető tanulmányát.]

A prófécia szerint az oltár alatt lévő megöltek „lelke” Istenhez kiált igazságszolgáltatásért. Csakhogy ez nem egy egyedülálló kép a Bibliában. Az imént láttuk, hogy a „lelket” – az életet – a vér hordozza. Amikor Kain megölte testvérét, Ábelt, Isten így szólt hozzá:

„…Mit cselekedtél? Testvéred vére kiált hozzám a földről.” 1Mózes 4:10

ver-padlon

Hogyan kiáltott Ábel vére? Nyilván nem úgy, hogy Ábel személye valahogyan „túlélte” a gyilkosságot, majd elpanaszolta Istennek, milyen igazságtalanság történt vele. Ez jelképes beszéd. Isten látta, mit tett Kain, és a földre kiontott vérre hivatkozott, mint a bűncselekmény kézzelfogható, cáfolhatatlan bizonyítékára. Ábel vére olyan értelemben „beszél” (Zsidók 12:24), hogy a gyilkos tettet – még ha titokban történt is – feljegyezték, és annak következményei lesznek az ítéletben. A lelkek „kiáltása” tehát nem szó szerint értendő, hanem úgy, hogy Isten az ítéletben terhelő bizonyítékként veszi számba a meggyilkolt hívők ügyeit.

Jézus farizeusok elleni beszéde további világosságot ad a mártírok által szolgáltatott bizonyítékról, és arról, milyen jelentősége lesz ennek az ítéletben:

„Ezért mondta az Isten bölcsessége is: Küldök hozzájuk prófétákat és apostolokat, és azok közül némelyeket megölnek, és némelyeket elüldöznek, hogy számon kéressék e nemzedéktől minden próféta vére, amelyet kiontottak e világ kezdetétől fogva Ábel vérétől egészen Zakariás véréig, aki elveszett az oltár és a templom között. Bizony, mondom nektek, számon fogják kérni ettől a nemzedéktől.” Lukács 11:49-51

Ez a számonkérés Krisztus megjelenésekor valósul meg, és e földi világrendszer megsemmisítésével fog járni – erről olvasunk Ézsaiás és Jelenések könyvében:

„Mert íme, kijön helyéről az ÚR, hogy megbüntesse a föld lakóinak álnokságát. Föltárja a föld a vért, és nem takarja be többé a megölteket…” (Ézsaiás 26:21)

„Örülj rajta, menny, és ti is, szentek, apostolok és próféták, mert Isten végrehajtotta rajta értetek az ítéletet! És egy erős angyal egy nagy malomkőhöz hasonló követ emelt fel, a tengerbe vetette, és ezt mondta: Ilyen lendülettel vettetik majd el Babilon, a nagy város, és többé sehol sem találják… És a próféták és szentek vérét találták benned, és mindazokét, akiket megöltek a földön.” Jelenések 18:20,21,24

De térjünk vissza Jézus kijelentésére! A zsidó vezetőkhöz szólva azt mondja, hogy az ítéletben az összes mártírgyilkosságot számon fogják kérni rajtuk a világ kezdetétől fogva – még Ábel vérét is! Pedig Ábelt (és a legtöbb prófétát) nem is ők ölték meg, hanem az előttük élt emberek! Nem igazságtalanság ez? Hogyan lehet valakitől olyasmit számon kérni, amit nem személyesen ő követett el, hanem valamelyik őse, vagy valaki más?! Ez ellentétes lenne Isten igazságos eljárásával:

„Amely lélek vétkezik, annak kell meghalnia. A fiú ne viselje az apa büntetését, az apa se viselje a fiú büntetését. Az igazon legyen az ő igazsága és a gonoszon is az ő gonoszsága.” Ezékiel 18:20

Természetesen nincs ellentmondás. Jézus világossá teszi, hogy itt nem egyéni számonkérésről van szó, hanem egy „nemzedék” számonkéréséről – ami a vizsgálati ítélet egyik fő „mértékegysége”. Jézus két nemzedékről beszél: a világ kezdetétől fogva megölt mártírokról („prófétákról”), illetve azokról, akik a világ kezdetétől fogva megölték őket. Leegyszerűsítve: Jézus Kaint és a gyilkos terveket forraló zsidó vezetőket egy „csapatba” – egy nemzedékbe – sorolja.

Mielőtt azt gondolnánk, hogy a „gyilkosok nemzedéke” valami rendkívül gonosz társaság lenne, vegyük figyelembe, hogy Jelenések könyve 18. fejezete ugyanezt a csoportot még jobban kiszélesíti, Babilonnal azonosítja, és az összes, valaha elkövetett gyilkosságért felelőssé teszi! Egy későbbi tanulmányban látni fogjuk, hogy a végidők Babilonja nem pusztán egy hataloméhes, elit csoport, hanem az egész, Istentől elidegenedett világot magában foglalja, kicsinytől nagyig.

Valójában a „gyilkosok nemzedéke” nem más, mint az Istentől elfordult világ, vagyis Sátán királysága. Jézus ezt az igazságot is kinyilatkoztatta:

„Ti az ördög atyától vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni, aki emberölő volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincsen benne igazság. Amikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug ő, a hazugság atyja.” János 8:44

Azok, akik üldözik és megölik Isten igazságának hirdetőit, valójában az ördög szándékait hajtják végre. Így az ítéletben minden mártír ügye Sátán királysága ellen szolgáltat terhelő bizonyítékot. Lucifer ugyanis – lázadása kezdetén – azt állította, hogy a teremtmények boldogabbak lennének Isten uralma nélkül. Függetlenségét követelve azzal vádolta Istent, hogy teremtményei szabadságát igazságtalanul korlátozza. A próféciák világossá teszik, hogy Isten végül örökre el fogja törölni a lázadást, minden lázadóval együtt. Azonban mielőtt ezt a visszavonhatatlan lépést megtenné, először bizonyítékot szolgáltat a világegyetemnek arról, hogy a lázadás még lehetőségként sem maradhat fenn a világegyetemben.

A vizsgálati ítélet

Mielőtt továbblépnénk a következő pecsétre, két fontos részletet vegyünk még figyelembe. Az egyik az idő, a másik a fehér ruha. Az ötödik pecsét egyaránt szól múltról, jelenről és jövőről. Először a múltban – az ítélet megkezdése előtt – meghalt mártírok ügye kerül elő. Az igazságszolgáltatást követelő kérdés a jelenben hangzik el – ez a vizsgálati ítélet jelen ideje, valamikor i. sz. 1844 után. A válasz pedig a jövőre vonatkozik – azokra a hívőkre, akik mártírhalálukkal az utolsó nagy küzdelemben fognak Sátán uralma ellen tanúskodni. Ugyanezt a csoportot említi Jelenések 20:4 is, amikor azokról beszél, „akiknek fejét vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért”. A prófécia szerint attól fogva, hogy az ítélet a múlt- és jövőbeli mártírok ügyéhez érkezik, csak rövid idő telik el az igazságszolgáltatás érvényre juttatásáig (Jelenések 6:11).

A fehér ruha azt jelképezi, hogy Isten felmentő ítéletben részesíti azokat a hívőket, akiket földi bíróságok halálra ítéltek, vagy gonosz kezek igazságtalanul megöltek; de a kijelentés azt is egyértelművé teszi, hogy a földi történelem lezárásáig nyugodniuk kell, és jutalmukat majd csak a feltámadáskor vehetik át:

„másokat pedig kínpadra vontak, akik visszautasították a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek…” Zsidók 11:35b

A Biblia szerint Istent dicsőíti azok halála, akik Róla tanúskodva halnak mártírhalált (János 21:19). Az Úr nem érzéketlen gyermekeivel szemben, mellettük áll, és lelkileg megerősíti őket, amikor azok az Ő nevéért szenvednek:

„Ők azért örömmel mentek el a nagytanács színe elől, hogy méltókká tétettek arra, hogy az ő nevéért gyalázatot viseljenek.” Apostolok cselekedetei 5:41

„Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek is érte,” Filippi 1:29

„Az ÚR szeme előtt drága kegyeseinek halála.” Zsoltárok 116:15

Jelenések könyve világossá teszi, hogy a földi történelem lezárása előtt halálra fogják ítélni Isten igaz képviselőit, és sokakat megölnek majd. Bár nem tudhatjuk előre, személyesen milyen sors vár ránk, de ha közülünk némelyek szenvedéssel vagy mártírhalállal dicsőítik majd meg az Urat, akkor is megnyugodhatunk Isten szeretetében és bölcsességében. Ha hűségesek maradunk Hozzá, kegyelmet kapunk a szenvedések elviselésére is, és örök jutalmunk sem marad el.

A mártírok vére minden korban igazságszolgáltatásért kiáltott, és rámutat arra a tényre, hogy Sátán „alternatív kormányzata” soha nem fért meg Isten királysága mellett. Ha Isten életben hagyná a lázadókat, végül nemcsak önmagukat pusztítanák el féktelen önzésükben, hanem Isten minden követőjét és – ha tehetnék – magát Istent is. Az ötödik pecsét így választ ad az ítélet azon kérdésére, mi legyen Sátánnal és alattvalóival. A bizonyítékok igazolni fogják az ítélet határozatát: a lázadókat – az egész teremtettség harmóniájának megőrzése érdekében – teljesen és véglegesen meg kell semmisíteni.

A kulcskérdés

Bár a mártírok nemzedéke bizonyítja Sátán kormányzatának tarthatatlan voltát, a kozmikus konfliktus legfontosabb kérdése továbbra is megválaszolásra vár: Vajon Krisztus tud-e jobban uralkodni? A történelem addig ugyanis nem zárulhat le, amíg a nagy küzdelem összes kérdésére nincs érdemi válasz. Erről fog szólni a következő tanulmány. ■

Sánta János

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar
wpDiscuz