Fedetlen arccal Szemlélni Isten arcát

A bűn egyik legrettenetesebb következménye, hogy az Istenről alkotott képünk eltorzult. Ez az emberi történelem tragédiája, és a megváltás tervének nagy célja az Isten-kép helyreállítása az egész teremtett világegyetemben. E félelmetes romlás tényét könnyen tetten érhetjük ős-szüleink viselkedésében is, miután engedetlenek voltak az Úr iránt:

„Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Fügefalevelet fűztek hát össze, és ágyékkötőket csináltak maguknak. Majd meghallották az ÚR Isten szavát, aki hűvös alkonyatkor a kertben járt. És elrejtőzött az ember és a felesége az ÚR Isten elől a kert fái közé.” 1Mózes 3:7-8

Érdekes megfigyelni, hogy Ádámnak és Évának még Isten látogatása előtt volt egy terve. Azt találták ki, hogy összeaggatnak néhány fügefalevelet, és eltakarják meztelenségüket, hátha így alkalmassá válhatnak az Isten előtti megállásra. Ámde amikor az Úr megjelent, rájöttek, hogy saját erőfeszítésük alapján soha nem léphetnek eléje. Amikor meghallották a hangját, világossá vált számukra, hogy nem tudják jóvá tenni engedetlenségüket, ezért inkább elmenekültek és elbújtak színe elől.

Vegyük észre, hogy nem Isten űzte el őket, és nem is Ő rejtőzött el előlük. Azért jött, hogy megkeresse az emberpárt. Isten pontosan tudta, mi történt, mit tettek, mégis jött és kereste őket. Változott Isten jóindulata irányukban akár egy jottányit is amiatt, hogy ettek a tiltott gyümölcsből? Egy fikarcnyit sem!!! Az igazi szeretet soha nem változik. Egy jó apa szereti gyerekeit, akár jók, akár rosszak, akár hibáznak, akár sikert aratnak – egy apa mindenkor ugyanúgy szeret. Isten kijelenti: „Mert én, az ÚR, nem változom meg…” (Malakiás 3:6a) Ő tehát szokásához híven ment Ádámot és Évát meglátogatni, lázadásuktól függetlenül. Isten hozzájuk való viszonyulása nem változott.

Isten elrejti arcát

Valami viszont történt – ez nem kérdés –, és ez a fordulat a bűn legsúlyosabb, legtragikusabb következménye. Az ember elmenekült és elrejtőzött Isten – Atyja és legjobb Barátja – elől. Erről a változásról, ami az ember Istenhez való viszonyulásában bekövetkezett, más bibliai történetek is tanúskodnak. Nézzük meg például Mózes és Isten találkozását a Sinai-hegyen:

„És amikor dicsőségem elvonul előtted, a kőszikla hasadékába állítalak, és kezemmel betakarlak, míg átvonulok. Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engem, de az arcomat nem láthatod.” 2Mózes 33:22-23

Nyilvánvaló, hogy Isten magatartása e találkozás alkalmával szándékosan jelképes jellegű. Az Úr – ha szándékában állt volna – dicsőségét eltakarva mutathatott volna Mózesnek valamilyen arcot is. Amikor Jézus megjelent Ábrahámnak két angyalával együtt, Ábrahám láthatta arcát, és nyíltan, szemtől szemben beszélhetett is Vele. Amikor tehát Isten azt mondta Mózesnek, hogy nem láthatja dicsőségét úgy, hogy életben maradjon, egy mély, lelki jelentőséggel bíró leckét akart szívünkbe vésni.

„Arcomat azonban nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.” 2Mózes 33:20

Ez volt a válasz Mózes ama kérésére, hogy: „Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet.” Ez különösen érdekes annak fényében, amit János apostol ír evangéliumának kezdetén:

„Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.” János 1:14

János azt állítja, mi láttuk az ő dicsőségét, Isten ellenben azt mondta Mózesnek, hogy nem láthatjuk az Ő arcát és dicsőségét; nem láthatja Őt ember úgy, hogy életben maradjon. Ezért az Úr elrejtette arcát, és Mózesnek csak a hátát mutatta meg. Van néhány lelki tanulság, amit meg kell értenünk ebből. Mi Isten dicsősége? Az Ő jelleme. Mózes ezen tapasztalata által Isten azt akarta megtanítani nekünk, hogy az ember számára lehetetlen teljes valóságában meglátni az Ő jellemét. E tapasztalat megsemmisítő erővel sújtaná le az elbukott embert. Mit tett ezért Isten? Hátulról mutatta meg magát Mózesnek. Mi ebből a tanulság?

A bűnös állapot nemcsak félelmet gerjeszt az emberben Istennel szemben, hanem a Róla alkotott képet is eltorzítja. Amikor Ádám és Éva elrejtőzött Isten elől, Ő előtte semmit nem tett, ami arra ösztönözhette volna őket, hogy féljenek Tőle. Az Atya hozzájuk való viszonyulása nem változott, ám tragikus módon az ő istenismeretük megváltozott, és mivel a Róla formált képük eltorzult, nem tudtak többé szembenézni Vele!!

Homályba burkolózva

Isten soha nem változik. Minden nehézségünk e bűnös állapotban, minden Istentől való félelmünk, minden Vele kapcsolatos fenntartásunk abból fakad, hogy félreértjük Őt, nem pedig abból, ki is Ő, és hogyan viszonyul hozzánk valójában. Isten nem szab feltételeket nekünk, mielőtt elfogadna. Nem azt mondja: „Ha nem vagy elég jó, a közelembe se jöhetsz!” Ha mégis így gondolkodunk Istenről, ennek oka, hogy még mindig a hátát nézzük, arcát eddig nem láttuk:

„Akkor azt mondta Salamon: Az ÚR mondta, hogy felhőben kíván lakni.” 1Királyok 8:12

Ez egy nagyon különös igevers, mivel más szakaszokból úgy tűnik, Isten ragyogó világosságban lakozik. Minden alkalommal, amikor megjelenéséről olvasunk, vakító fény rejti alakját, itt azonban Salamon kijelenti, hogy a „sötétség homályát” (angol KJV fordítás) választotta lakásául. Hogyan értsük ezt? Nyilvánvaló, hogy Isten itt az emberiséggel való kapcsolatáról beszél. Istennek homályba kell burkolóznia, mivel az ember képtelen lenne az Ő teljes dicsőségét szemlélni. Ez az intézkedés nem Isten, hanem az ember korlátoltsága miatt született, és az Istennel kapcsolatos tévképzetei teszik szükségessé.

E torz nézetek oly mélyen belegyökereztek az emberi gondolkodásba, hogy még napjainkban is, a legjobb keresztények között is fellelhetők, és számtalan területen mérgezik Istennel való kapcsolatunkat. Az Úr félreismerése a legfőbb tényező, ami hitünket gátolja, és visszatart bennünket áldásainak elnyerésétől.

Istennek mégis sűrű homályban kellett lakoznia az emberrel való kapcsolatában, mivel az ember képtelen lett volna befogadni Isten ismeretét a maga valóságában. Ez a lepel még ma is nagyon sok ember elméjén ott ül, és ez a mi problémánk is. Ugyanakkor 2Korinthus 4-ben olvasunk egy csodálatos kijelentést:

„Ha mégis leplezett a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, akik elvesznek, akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki Isten képe. Mert nem magunkat hirdetjük, hanem az Úr Jézus Krisztust, magunkat pedig mint a ti szolgáitokat a Jézusért. Mert Isten, aki azt mondta, hogy a sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a szívünkben, hogy felragyogjon Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.” 2Korinthus 4:3-6

Amikor Mózes ezt kérte: „Mutasd meg nekem a te dicsőségedet!”, Isten így felelt: „Arcomat… nem láthatod úgy, hogy életben maradj” – úgyhogy csak hátulról mutatta meg magát neki. Az Újszövetség adja meg ennek lelki magyarázatát. Azt olvassuk, most már lehetséges látni Isten dicsőségét – és életben maradni –, mivel az Atya ezt a dicsőséget Jézus Krisztus arcán kinyilatkoztatta! Általa lehetséges Isten arcára tekinteni és életben maradni. Természetesen, amikor Jézus arcára tekintünk, akkor nem egy szó szerinti fényességet látunk. Amikor a Biblia a Jézus arcán megnyilatkozó isteni dicsőségről beszél, akkor Isten jellemét és természetét érti alatta. Az Atya viszonyulása az emberiséghez teljes mértékben megmutatkozik Jézus Krisztus „arcán”, azaz életében. Ez a lényeg, és amikor Istent kutatjuk, mindig abban a világosságban kell Őt vizsgálnunk, amely Jézus arcán tündököl, különben téves elképzeléseink lesznek.

Átadott dicsőség

Miután Mózes találkozott Istennel a Sinai-hegyen, különös dolog történt. Úgy tűnik, az Úrral való szoros együttlét révén Mózesre is „átragadt” valamennyi az Ő dicsőségéből:

„Amikor Mózes a Sínai-hegyről lejött, kezében volt a bizonyság két táblája. Mikor a hegyről leereszkedett Mózes, nem tudta, hogy arcbőre sugárzik, mivel Istennel beszélt. És amint Áron és Izráel minden fia meglátta, hogy arcbőre sugárzik, féltek közeledni hozzá.” 2Mózes 34:29-30

A Bibliában sokszor láthatjuk ezen elv működését. Az Isten jellemével kapcsolatos igazságok leplezetten kerülnek az emberek elé, mert képtelenek lennének megérteni. Amíg nem látjuk Jézust úgy, amint van, addig az evangélium számunkra is leplezett marad, és soha nem fogjuk igazán megérteni. Isten azonban Jézus Krisztusban elvette a leplet, így mindenki megláthatja Benne az Ő dicsőségének teljes ragyogását:

„De eltompult az értelmük, mert amikor az Ószövetséget olvassák, ugyanaz a lepel mind e mai napig felfedetlenül rajtuk marad, mivel az csak Krisztusban tűnik el. Mindmáig amikor csak olvassák Mózest, lepel borul a szívükre. De amikor megtérnek az Úrhoz, lehull a lepel. Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság. Mi pedig az Úr dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal tükrözzük, és az Úr Lelke dicsőségről dicsőségre ugyanarra a képre formál át minket.” 2Korinthus 3:14-18

Ahogy Jézus arcát leplezetlenül szemléljük, mi is elváltozunk ugyanazon ábrázatra Isten Lelke által. Pontosan ezt teszi értünk: lépésről lépésre tárja fel előttünk Jézus arcát, hogy a lepel lehulljon, és úgy lássuk, értsük Őt, amilyen a valóságban. ■

David Clayton

Áttekintő kérdések a tanulmányhoz

  1. Miért rejtőzött el Ádám és Éva Isten elől?
  2. Hogyan viszonyult Isten hozzájuk bűnbeesésük után?
  3. Miért nem mutatta meg Isten sokáig az embernek teljes dicsőségét?
  4. Megláthatjuk ma Isten dicsőségét? Hol és hogyan?

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar
wpDiscuz