Ki az a Jakab?! Egy aggasztó hagyaték

Az egyház feje

Az apostolok cselekedeteiről szóló könyvet olvasva van egy név, ami időről időre a legváratlanabb helyeken bukkan fel: Jakab. A legtöbb keresztény tudja, hogy Jakab János testvére volt, és Jézus mindkettőjüket elhívta korábbi foglalkozásukból – a halászatból –, hogy az Ő tanítványai legyenek.

Az Apostolok cselekedetei 12. fejezetében azonban egy tragikus eseményről olvasunk, ami az egyház történelmének egy viszonylag korai szakaszában történt meg:

„Abban az időben pedig Heródes király kegyetlenkedni kezdett a gyülekezet egyes tagjaival. Jakabot, János testvérét fegyverrel kivégeztette.” Apostolok cselekedetei 12:1-2

Jakab, János testvére volt az első az apostolok között, aki – Heródes parancsára – mártírhalált halt. Ha azonban továbbolvassuk az Apostolok cselekedeteit, a Jakab név többször újra felbukkan. Például a 15. fejezetben azt olvassuk, hogy a jeruzsálemi zsinaton egy Jakab nevű személy igencsak jelentős szerepet töltött be a döntéshozatalban. Sőt, úgy tűnik, mintha egyenesen ő lett volna az főnök, aki a végső döntéseket kimondja:

„Miután elhallgattak, Jakab szólalt fel: Testvéreim, férfiak, hallgassatok meg engem! Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott Isten először arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen az ő nevének… Azért én úgy ítélem meg, hogy nem kell háborgatni azokat, akik a pogányok közül térnek meg Istenhez,” Apostolok cselekedetei 15:13-15,19

Később, amikor Pál apostol utolsó útján visszatért Jeruzsálembe – ahol be is börtönözték –, látjuk, hogy Jakab ekkor ugyancsak kulcsfigura volt:

„Amikor Jeruzsálembe érkeztünk, örömmel fogadtak minket a testvérek. Másnap pedig Pál velünk együtt bement Jakabhoz, és a vének mindnyájan ott voltak.” Apostolok cselekedetei 21:17-18

Pál bement Jakabhoz… Semmi kétség: Jakab előkelő helyet töltött be az egyházban. Évekkel ezelőtt olvastam egy cikket, ami arra a következtetésre jutott, hogy Jakab volt valószínűleg az egyház első feje. Akkoriban nem álltam szóba ezzel a felvetéssel, mert úgy gondoltam, a korai egyház túlságosan is teljes volt a Lélekkel egy ilyen súlyos hiba elkövetéséhez, ti. hogy embert magasztaljanak fel ebbe a pozícióba. Utóbb azonban, az események alapos újravizsgálása arra vezetett, hogy a cikk következtetése valószínűleg helyes volt. Nagyon sok jel mutat arra, hogy ez a bizonyos Jakab óriási befolyással és hatalommal bírt az egyházban, és mindenki tekintélynek tartotta őt.

Melyik Jakab?

Miután Heródes megölette Jakabot, János testvérét, látta, hogy ezzel a zsidók kedvében tud járni, úgyhogy Pétert is azonnal elfogatta, hogy kivégeztesse. Pétert azonban kiszabadította egy angyal: kisétált a börtönből, és hazament azokhoz, akik imádkoztak érte. Hirtelen felbukkanása annyira meglepte a testvéreket, hogy először nem is merték elhinni, hogy ő az:

„Miután pedig kezével hallgatást intett, elbeszélte nekik, hogyan hozta ki őt az Úr a börtönből, majd azt mondta: Adjátok tudtára ezeket Jakabnak és a testvéreknek. Azután kiment, és más helyre távozott.” Apostolok cselekedetei 12:17

Figyeljük meg, milyen utasítást adott a testvéreknek: „adjátok tudtára ezeket Jakabnak…” De hát Jakabot épp az imént ölték meg!! Ez tehát egy másik Jakab volt, aki láthatóan annyira fontos volt, hogy Péter név szerint említette őt.

Hasonlóképpen, Pál apostol is a jeruzsálemi zsinat eseményeinek felidézése kapcsán Péterrel és Jánossal együtt említi Jakabot:

„És amikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adatott kegyelmet, a közösség jeléül jobbjukat nyújtották nekem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok közé menjünk, ők pedig a körülmetéltekhez.” Galata 2:9

Figyeljük meg, Pál hogyan írta le a helyzetet: Jakabot, Pétert és Jánost oszlopoknak tekintették. Pál világosan látta, hogy ez a három személy tekintélyesebb volt a többi testvérnél. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy hármójuk közül is Jakabé volt a legfőbb tekintély. Jakab annyira fontos személy volt, hogy még a Júdás levél írója is – a levél címzésében – bizalmi tőkét próbált kovácsolni Jakab nevéből:

„Júdás, Jézus Krisztus szolgája, Jakabnak pedig testvére, az elhívottaknak, akiket az Atya Isten szeretett és Jézus Krisztus megtartott:” Júdás 1:1

A testvér

De akkor ki ez a Jakab? Pál apostol azonosítja őt a Galata levél elején:

„Majd három esztendő múlva felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig. Az apostolok közül pedig mást nem láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét.” Galata 1:18-19

Jakab tehát nem más volt, mint Jézus testvére!! Ez a Jakab nem János testvére volt, hanem Jézusé – olyasvalaki, aki még csak nem is volt Jézus tanítványa földi szolgálata idején. Jézusnak egyébként több testvére is volt:

„Hát nem ez az ácsmester fia? Nem Máriának hívják az ő anyját, testvéreit meg Jakabnak, Józsefnek, Simonnak és Júdásnak?” Máté 13:55

Ha megfigyeljük a neveket, észrevehetjük, hogy az egyik név Júdás – ő az a személy, aki Júdás levelét írta, és Jakab testvéreként mutatkozott be.

Érdekes módon Jézus egyetlen tanítványt sem választott a testvérei közül földi szolgálata idején. János evangéliumában olvasunk egy olyan kijelentést, ami ezt érthetővé teszi:

„Testvérei azért azt mondták neki: Menj el innen, és térj vissza Júdeába, hogy tanítványaid is lássák tetteidet, amelyeket cselekszel! Mert senki sem cselekszik titokban, aki a nyilvánosság előtt ismertté akar válni. Ha ilyeneket teszel, mutasd meg magadat a világnak. Mert saját testvérei sem hittek benne. De Jézus azt mondta nekik: Az én időm még nem érkezett el, nektek azonban minden idő alkalmas. Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem gyűlöl, mert én arról teszek bizonyságot, hogy cselekedetei gonoszak.” János 7:3-7

Érdekes! Itt azt olvassuk, hogy Jézus testvérei nem hittek Benne! Jézus azt mondta, hogy a világ nem gyűlölheti őket. Miért nem? Nyilvánvalóan azért, mert szemléletmódjuk és lelkületük e világi volt! Halála pillanatában – a kereszten függve – Jézus szükségesnek látta, hogy édesanyját inkább saját tanítványa, János gondjaira bízza, nem pedig testvéreire. Ez a tény félreérthetetlenül tanúsítja, hogy Jézus egyáltalán nem bízott testvéreiben.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy Jézus halála után már testvérei is hittek Benne. Mégis megdöbbentő, hogy Jakab – valószínűleg a legidősebb testvére – milyen hamar feltornázta magát a gyülekezetben abba a pozícióba, ahol őt tekintették a főnöknek! Olyan óriási befolyásra tett szert, ami még Péter megfélemlítésére is elég volt. (Emlékszünk még az antiókhiai válságra, amikor Péter felállt a pogányokkal való asztalközösségből, mivel félt a Jakabtól érkező látogatóktól? – lásd Galata 2:12)

Hibás elvek

Hogyan történhetett meg ilyesmi?! Úgy tűnik, az ősegyház sem volt teljesen szabad a nepotizmustól. [A nepotizmus a hatalmi pozíciók (és a vele járó előnyök: vagyon, befolyás stb.) olyan elosztása, mikor a döntéshozók a rokonaikat, barátaikat részesítik előnyben az alkalmasabb, felkészültebb jelentkezőkkel szemben. – Wikipédia] Az egyház bizonyos dolgokban átvette a világ elveit, és ez rossz döntésekhez vezetett.

Valószínűleg az a tény, hogy Jakab ténylegesen Jézus testvére volt, nagy tekintélyt kölcsönzött neki a hívők előtt. Az emberek megtiszteltetésnek vették, hogy Jézus vérrokonai az egyház részét képezhetik. Ráadásul emberi logika szerint ugyan ki lehetne alkalmasabb Jézus elveinek megértésére, mint az, aki egész életében mellette volt? A Bibliában van néhány utalás arra vonatkozóan, hogy Jézus vérrokonait kezdte olyan tisztelet övezni, ami nem illette meg őket. Figyeljük meg, hogy még Pál is úgy hivatkozott Jézus testvéreire, mint az egyház nagy tiszteletnek örvendő tagjaira:

„Nincs jogunk ahhoz, hogy keresztyén feleségünket magunkkal vigyük, mint a többi apostol és az Úr testvérei és Kéfás?” 1Korinthus 9:5

Figyeljük meg, hogy Pál itt az Úr testvéreit – azaz Jézus testvéreit – az apostolokkal együtt úgy mutatja be, mint a keresztény élet példaképeit. Ez a gondolkodásmód magában hordozza annak a filozófiának a magvait, ami a későbbiekben a törvényszegés titkának teljes kibontakozásához vezetett. Idevezet, ha emberi elvek szerint akarják kormányozni Krisztus egyházát.

Maga Jézus nagyon határozottan igyekezett nyomatékosítani tanítványaiban, hogy az Ő királyságának működése nem e világ királyságainak mintáját követi. Bár ezt félreérthetetlen szavakkal fejtette ki tanítványai előtt, mégis – mind a mai napig – még a legkiválóbb keresztényeknek sem mindig sikerül elszakadni a nemzedékeken át rögzült gondolkodásmódtól.

„Jézus pedig előszólította őket, és ezt mondta: Tudjátok, hogy a fejedelmek uralkodnak népeiken, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De ne így legyen közöttetek, hanem aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki első akar lenni közöttetek, legyen a ti rabszolgátok.” Máté 20:25-27

Ezen kívül Jézus azt is leszögezte, hogy a vér szerinti rokonságnak semmi jelentősége nincs az Ő királyságában. Az alábbi esetből ez is világossá válik:

„És tudtára adták neki: Anyád és testvéreid kint állnak, téged akarnak látni. Ő pedig így felelt: Az én anyám és testvéreim azok, akik az Isten beszédét hallgatják és cselekszik.” Lukács 8:20-21

Nem arról van szó, hogy Jézus ne szerette volna az anyját vagy a testvéreit. Szó sincs ilyesmiről. Azonban Jézus pontosan azt a gondolkodásmódot utasította el, amely később Jakab egyházfői pozíciójához vezetett. Amikor anyja és testvérei elmentek, hogy lássák Őt, arra számítottak, hogy majd különleges bánásmódban lesz részük. Jézus azonban világossá tette, hogy a vér szerinti rokonságnál van egy sokkal fontosabb kötelék, amivel egy ember Hozzá kapcsolódhat. Jézus arról az Istennel való kapcsolatról beszélt, ami az Isten iránti engedelmességgel jár. Ez sokkal fontosabb a Krisztussal való összeköttetésben, mint egy pusztán testi, vér szerinti kötelék. Jézus nagyon világosan tanította ezt, az ősegyház vezetői azonban – mint fentebb láttuk – mégsem tanulták meg elég jól a leckét. Ennek eredményeként Jakab hamarosan az egyház fejévé emeltetett.

A pápaság csírája

pápa árnyék

Ha megvizsgáljuk, milyen kijelentéseket tett Jakab, és milyen események történtek az ő elnöksége idején, azt látjuk, mindennél fontosabbnak tartotta az egyház zsidó identitásának megőrzését. Legfőbb igyekezete arra irányult, hogy a törvény gyakorlása a keresztény hit részeként is megmaradjon. A Jakabtól való félelem vitte rá Pétert arra, hogy feladja az asztalközösséget a pogányok közül megtért antiókhiai hívőkkel; Jakab határozata döntötte el, hogy a pogányoknak négy parancsolatot kell megtartaniuk, míg a zsidóknak az összeset; Jakab javasolta Pálnak utolsó jeruzsálemi útja során, hogy a nazireusi fogadalom keretén belül állatáldozatot mutasson be a zsidó előítéletek lecsillapítására – aminek aztán végzetes kimenetele lett. Röviden: úgy tűnik, Jakab befolyása volt a meghatározó tényező abban, hogy az egyház a Jézus Krisztusban való egyszerű hitet elhagyva visszatért a törvény útjára!

Amikor Pál arról beszélt, hogy már működik a törvényszegés titka, nem nevezte meg nyíltan, mire gondolt; bizonyos azonban, hogy ő maga pontosan tudta, miről beszélt. Talán nem akarta megbántani az egyház akkori vezetőit – ami egyébként érthető –, a fejlemények mégis aggodalommal töltötték el. Sátán elvei már jelen voltak az egyházban, és megmutatkoztak abban, hogy embert magasztaltak fel az egyház fejévé; hogy a vezetőket „kapcsolati” alapon választották, nem lelkiség alapján; és hogy a törvény rendszerét továbbra is követték, Jézus Krisztus hitével párhuzamosan. Ez volt tehát a törvényszegés titkának rejtélyes munkája, amelynek alapelvei később testet is öltöttek és teljességre jutottak a pápaság eltorzult intézményében. ■

David Clayton és Vlad Ardeias

Szólj hozzá!

1 hozzászólás : "Ki az a Jakab?! Egy aggasztó hagyaték"

Visszajelzés
avatar
Rendezés:   legújabb | legrégebbi | legnépszerűbb
Fülöp László
Vendég

“Megdöbbentő, hogy milyen erővel erjesztette meg és kerekedett felül már az első egyházban az emberi hierarchia hatalma az őszinte hitet pedig folyamatosan és alattomosan rombolta és rombolja szét bármerre is tekintünk!!’

wpDiscuz