Királyi papság I. Egy új identitás

Ha figyelmesen olvassuk az Újszövetséget, különösen az apostoli leveleket, sok megdöbbentő kifejezéssel találkozunk. A legnagyobb kihívást hitünk számára azonban nem is annyira az Istennel kapcsolatos kijelentések okozzák, mint inkább azok, amelyek rólunk szólnak. Isten jóságát vagy hatalmát sokkal könnyebben nyugtázzuk, mint azokat az ígéreteket, amelyek közvetlenül ránk vonatkoznak. Íme egy ilyen ígéret:

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdon népe vagytok, hogy hirdessétek a hatalmas tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket,” 1Péter 2:9

Kinek szól az ígéret?

Bár ezen ígéretek először a zsidó népre vonatkozóan hangzottak el (2Mózes 19:5-6), Péter apostol mindezt a keresztényekre alkalmazza. Azt mondja, hogy Isten tett valamit értünk, aminek a célja, hogy hirdessük az Ő hatalmas tetteit! Más szóval, ha ezek az ígéretek nem teljesednek életünkben, nem tudjuk Isten hatalmas tetteit hirdetni – nem lesz miről bizonyságot tennünk, hiszen Isten áldásai és átformáló kegyelme nem lesz élő valóság számunkra.

Sok keresztény hajlamos ezeket a kijelentéseket az egyházra mint testületre értelmezni. „Persze” – gondolják – „Isten választott népéhez tartozunk!” De vegyük észre, hogy ez az ige nem azt mondja, hogy valahova tartozunk, hanem hogy valamik vagyunk. Mi a különbség?

Ha egy olyan csoporthoz tartozom, ami választott nemzetség, királyi papság, akkor ez azt jelenti, hogy az egyház vagy felekezet a kiválasztott, ott vannak felszentelt papok vagy prédikátorok – az uralkodó osztály –, és Isten ezt a csoportot tartja szentnek és tekinti sajátjának. Ha ez így van, akkor számomra a csoporthoz való tartozás a legfőbb kérdés, mert Isten áldásai a csoporton keresztül jutnak el hozzám is.

Ha azonban minden egyes keresztényre egyénileg vonatkoznak ezek az ígéretek, az azt jelenti, hogy Isten személyesen engem választott ki, én vagyok király, pap, szent és Isten tulajdona. Ezeket a kiváltságokat Isten közvetlenül Krisztus által adja nekünk, nem közvetve, egy csoporthoz való tartozás által. Ebben az esetben a Krisztussal való személyes kapcsolat és az ígéretekben való személyes hit az út az áldásokhoz.

Valóban elhisszük?

Az Újszövetség világos tanítása, hogy nem egy csoport, hanem egyedül Jézus Krisztus Isten minden ígéretének és áldásának csatornája, mindazok számára, akik hisznek (János 1:12 vö. 2Korinthus 1:20). Ha tehát hiszek Jézusban, az ígéret személyesen nekem szól. Én vagyok kiválasztott, pap, király, szent, Isten tulajdona?! Sokan ezen a ponton súlyos hitbéli akadályba ütköznek, és ezt mondják: „De nem érzem magam annak!”

Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy a hit nem egy érzelmi dolog, hanem láthatatlan szellemi valóságok tényként való elfogadása (Zsidók 11:1)! Az Isten Igéjében való hitet nem alapozhatjuk érzelmeinkre, mert azok megbízhatatlanok. A hit valójában az akarat tevékenysége. Dönthetünk úgy, hogy Isten Igéjében hiszünk, akkor is, ha az pillanatnyilag ellentmond természetes érzékszerveinknek, élettapasztalatunknak, érzelmeinknek. Hihetünk olyankor is, amikor az Isten ígéreteinek megvalósulása teljes lehetetlenségnek tűnik (vö. Róma 4:18-21)!

Új identitás

Személyes döntésünkön múlik tehát, hiszünk-e Isten ránk vonatkozó ígéreteiben. A fent idézett kijelentés talán azért is jelent olyan nagy kihívást hitünk számára, mert egész identitásunkat, önmeghatározásunkat érinti. Mivel saját életünket folyamatában éljük, nehéznek találjuk elhinni, hogy egy ponton új személyazonosságot kaptunk és mássá lettünk. Ha azonban a Krisztustól kapott új életet szeretnénk élni, jobb, ha megbarátkozunk a gondolattal, hogy nem azok vagyunk, akik voltunk:

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” 2Korinthus 5:17

Ez az Ige napi választás elé állít. Az egyik lehetőség, hogy elhiszem, miszerint a régi életem – személyazonosságommal együtt – a múlté, és elfogadom új identitásomat Krisztusban. A másik lehetőség, hogy érzéseimre és tapasztalataimra hallgatva inkább kimagyarázom vagy figyelmen kívül hagyom Isten Igéjét, és a régi életemet folytatom tovább. Óriási jelentőségű a döntés, amit ha nem hozok meg minden reggel, életem biztos a régi mederben halad tovább!

Nem tudunk igazán Isten dicsőségére élni, csak ha megismerjük, megértjük, és hitben birtokba vesszük azokat az ígéreteket, amelyek által ténylegesen új emberekké lehetünk.

Kiválasztva

Sokan idegenkednek a kiválasztottság gondolatától, mert úgy vélik, ez valamiféle felsőbbrendűséget takar – mintha Isten önkényesen kivételezne az ún. „kiválasztottakkal”. Pedig a Biblia tanítása a kiválasztásról nagyon fontos hitünk szilárd megalapozásában. Péter apostol megmagyarázza levelében, mit ért kiválasztás alatt:

„akik ki vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése szerint a Lélek megszentelésében engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre…” 1Péter 1:2

A kiválasztás tehát Istentől ered, viszont ennek értelme nem a kivételezés, hanem az, hogy Isten előre eltervezte: megment minket a bűnből, és megajándékoz Lelkével – mindezt pedig azért, hogy képesek legyünk engedelmeskedni Neki! Pál apostol még világosabbá teszi, hogy a kiválasztás nem csupán néhány kivételes emberre vonatkozik:

„Mert kiválasztott minket őbenne a világ teremtetése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk őelőtte.” Efézus 1:4

Isten Krisztusban választott ki minket még a teremtés előtt. Ez azt jelenti, hogy Isten örök tervében előre elhatározta: elküldi Fiát a földre, és győztes élete által az ember rendelkezésére bocsátja mindazokat az áldásokat, amelyek a szent és bűntelen élethez szükségesek. Így mindazok, akik hittel befogadják Krisztus életét, belekerülnek a megváltás csodálatos tervébe – azaz kiválasztottakká válnak.

Ha nem vagyunk kiválasztottak, nem vagyunk benne Isten tervében, és még a sötétségben bolyongunk. Rendkívül fontos tudnunk, hogy Isten előre rendelkezett megváltásunkról, és mi Krisztus befogadásával igent mondtunk az Ő programjára. A kiválasztásunk felőli bizonyosság az alapja annak, hogy hittel kérhetjük Atyánktól mindazokat az áldásokat, amelyeket Krisztusban elkészített számunkra.

A kiválasztás Isten garanciája arra, hogy keresztény életünk nem a véletlen kérdése, hanem szerető Atyánk előre eltervezett programja számunkra – az Ő dicsősége magasztalására:

„Szeretetében előre elhatározta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akaratának tetszése szerint, kegyelme dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott minket a Szeretettben” Efézus 1:5-6

Hála az Atyának, hogy Krisztusban új sorsot tervezett számunkra, örök időktől fogva, és hogy ezt a sorsot – mint szeretett fiak – már most elkezdhetjük élni, az Ő kegyelméből! ■

Sánta János

Folytatás a következő számban…

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar
wpDiscuz