A jó hír jobb, mint gondolod

Egy kétezer évvel ezelőtt történt esemény örökre megváltoztatta a világegyetem sorsát. Ez az esemény Jézus Krisztus születése volt.

Nincs még egy olyan ember, akinek élete ilyen hatást gyakorolt volna az egész emberiségre. Sok százezer könyvet írtak Róla, egyetemeket és iskolákat alapítottak azzal a kifejezett céllal, hogy az Ő életét tanulmányozzák, és milliárdok szánták magukat önként szolgálatára.

Ugyanakkor, akik leginkább ismerik Jézus Krisztust, azok látják a legvilágosabban, hogy az emberiségnek szánt áldások közül mennyire kevés valósult meg eddig: az emberek többsége nem fogadta be, nem értette meg, sőt fel sem fogta ezeket. Még mindig óriási szakadék tátong a kereszténység tapasztalata és a Jézus által ígért új élet között.

Jézus Krisztus küldetésével, halálával, feltámadásával és mennyei szolgálatával kapcsolatban sok olyan kérdés merült fel az idők során, melyekre a keresztények nem tudtak kielégítő válaszokat adni. Ez a könyv őszintén szóba áll ezekkel a kérdésekkel, és forradalmian új megvilágításba helyezi az evangélium üzenetét.

PDF letöltése

Írta: David Clayton

A mű eredeti címe: The good news is better than you think

Oldalszám: 244

Kiadás éve: 2015

Tartalomjegyzék

I. rész

Bűn és igazságosság

1. A bűn természete
2. Az igazságosság természete

Helyettesítés, nem utánzás

3. A két Ádám

A valóság: Krisztus élete bennünk

4. Az emberi lélek
5. Isten Lelke
6. Az élet Krisztusban

II. rész

Krisztus kinyilatkoztatta Istent

7. Fedetlen arccal

Krisztus természete

8. Miért nem vétkezett Jézus soha?
9. Teljesen emberi – teljesen isteni

A megváltás terve

10. Miért kell a bűnösnek meghalnia?
11. Miért kellett Jézusnak meghalnia?

A megtört átok

12. Mi az átok?
13. A törvény átka
14. Krisztus átokká lett

III. rész

Előkép és valóság

15. A keresztény és a törvény
16. A két szövetség
17. Az ó szövetség célja
18. A Lélek törvénye
19. A jó és gonosz tudása
20. Előkép vagy valóság
21. Megbocsátás és igazságszolgáltatás

IV. rész

A hit szerepe

22. Hit általi megigazulás
23. A vízen járás művészete

Az önátadás szerepe

24. Önátadás
25. A kereszt jelentése
26. Az írott ige jelentősége

Megszentelődés

27. Egy élet munkája
28. A mi nyugodalmunk