Melyik az igaz egyház? Egy rosszul feltett kérdés

A történelem során sok millió ember feltette már ezt a kérdést: „Melyik az igaz egyház?” Az idő azonban nem segít megoldani ezt a problémát, hiszen a keresztény egyház történelmében több ezer csoport volt már, amelyik hitelveiben vagy tanításaiban azt állította magáról, hogy szervezete az egyedüli „igaz egyház”. Ezen csoportok közül némelyik napjainkban is aktív – néhány ismertebb példa a katolikus egyház, a mormonok, a Jehova tanúi vagy az adventisták. Csakhogy az igaz egyház megtalálását tovább nehezíti az a tény, hogy ezen csoportok mindig is hajlamosak voltak tovább töredezni kisebb-nagyobb szilánkokra, melyek utána szintén a kizárólagosság igényével léptek fel.

De kinek van igaza?! Melyik akkor az igaz egyház?! Nos, erre a kérdésre nem fogunk válaszolni ebben a tanulmányban… Ugyanis ahelyett, hogy megpróbálnánk a sok száz, vagy sok ezer jelölt közül kiválasztani az „igazit”, érdemesebb megvizsgálni először magát a kérdést!

Egyáltalán miért merül fel ez a kérdés? Hiszen sok ember egyáltalán nem is foglalkozik vele! Nagyon sokan gondolkoznak úgy, hogy „a szüleim ilyen és ilyen vallásúak voltak, én is ebbe születtem bele, és ebben is fogok meghalni…” Mi az oka annak, hogy sokan – bár rengeteg kifogásolható dolgot látnak egyházukban – mégis ragaszkodnak hozzá? Talán nem kíváncsiak az igazságra?! Aki már felteszi azt a kérdést, hogy melyik az igaz egyház, az nyilvánvalóan keres valamit. Csakhogy ez a valami – az esetek túlnyomó többségében – nem az igazság

Egy emberi alapszükséglet

Amikor háború van, az emberek ösztönösen keresik a biztonságot. Légitámadás esetén senki nem megy az utcákra parádézni, hanem pincékbe, óvóhelyekre menekülnek, és azt remélik, hogy ott nem fogja utolérni őket a veszedelem. A biztonság, az állandóság és a kiszámíthatóság iránti szükségletünk valójában alapszükséglet. Mindent elkövetünk biztonságunk megőrzése érdekében, és ha egy rajtunk kívül álló tényező ezt veszélyezteti, rendszerint menekülni kezdünk. Ez az emberi magatartás azonban nemcsak fizikai, hanem lelki értelemben is igaz.

A keresztények többsége azt vallja, hogy Isten haragszik a bűnre, és előbb-utóbb le fog sújtani a bűnösökre. Mivel az isteni számonkérés minden embert érint, és nem lehet előle elbújni, ez egy olyan – rajtunk kívül álló – tényező, ami nagy mértékben fenyegeti biztonságunkat. Teljesen ésszerű tehát, hogy a keresztények olyan „óvóhelyeket” keresnek, ahol az Isten haragja elől garantáltan védve vannak. Amíg valaki biztonságban érzi magát, addig nem is keres más fedezéket. Csak akkor kezd kutatni, ha elbizonytalanodik abban a dologban, amire korábban vallásos biztonságát alapozta. A keresés tárgya azonban nem az igazság, hanem a biztonság, ugyanis az embernek alapvetően nincs igazság-szükséglete!

Miben keresnek a vallásos emberek biztonságot?

A vallásos emberek számos különböző dologra alapozzák biztonságukat Isten haragjával szemben. Nagyon könnyen kideríthető, miben bíznak, ugyanis ezeket a dolgokat általában előszeretettel hangoztatják. Bár a különböző egyházak kínálata változó lehet, a tagjaik által leggyakrabban ismételgetett szlogenek alapján mégis fel lehet ismerni a domináns „óvóhelyeket”.

A szervezet

A legtöbb keresztény egészen egyszerűen abban a szervezetben bízik, amelynek tagja. A leggyakoribb szlogenek, amit a szervezetben bízók hangoztatnak: „Ez Isten egyháza!” „Mi vagyunk a maradék!” „A szüleim is ehhez az egyházhoz tartoztak!”

A szervezethez való tartozás általában két különböző indoklás alapján nyújt biztonságérzetet:

  • a szervezet ősisége, jogfolytonossága
  • profetikus küldetéstudat / a végidők egyháza

A szervezet ősiségére leginkább a katolikusok hivatkozhatnak, hiszen az ő egyházuk az egyetlen hivatalos jogutódja annak az eredeti, apostoli egyháznak, amelyet Jézus Krisztus alapított, és amelyet Szent Péterre mint első pápára bízott. Mivel a lelki hatalmat jelentő papi tisztségek, és az ezzel járó kiváltságok (pl. szentségek kiszolgáltatása) ebben az egyházban öröklődtek, nem kétséges, hogy ha valaki jóban akar lenni Istennel (vagy legalábbis meg szeretne menekülni a pokol tüzétől), akkor annak az eredeti csatornán keresztül kell Hozzá járulnia.

Másrészt a reformáció korában keletkezett, mára népegyházzá vált (pl. református, evangélikus) felekezetek hívei is általában egyházuk több száz éves múltjára és reformátori örökségük jogfolytonosságára hivatkoznak. Mivel a protestáns történelmi felekezetek múltja – a katolikus egyházzal ellentétben – nem nyúlik vissza az apostoli korig – híveik beérik a „szüleim is ebben a vallásban élték le az életüket” típusú kijelentésekkel, és abban bíznak, hogy ha a felmenőiknek jó volt ott, akkor valószínűleg ők sem fognak elkárhozni.

A történelmi felekezetek érvelésénél sokkal fajsúlyosabb azon modern közösségek (pl. mormonok, Jehova tanúi, adventisták) állítása, mely szerint a bibliai próféciák pontosan az ő egyházukra mutatnak rá, mint az utolsó idők egyházára. Ezen érvelés szerint a történelmi felekezetek mind hitehagyók lettek, ezért Isten egy új szervezetben állította helyre a végidők egyházát, amely az ítélet napján győzedelmesen áll majd meg a többi (bukott és elítélt) egyházzal szemben. Logikus tehát, hogy csak akkor lehet valaki biztonságban Isten haragjától, ha a hitehagyó szervezetekből kilép, és az Isten által helyreállított egyházhoz csatlakozik…

Emberek

Főleg kisebb közösségekre jellemző, hogy egy-egy meggyőző fellépésű vezető személyiség körül egész kultusz alakul ki. Amikor rendszeresen érvként használnak egy csoportban viták eldöntésére olyan mondatokat, mint pl. „Ez Isten embere / prófétája!” „A főpásztor / a nagy kenetű testvér megmondta, hogy…” stb. – ott tudhatjuk, hogy embereket követnek.

Ezekben a csoportokban a központi személy jelenti a biztonságot az emberek számára: amíg a vezetőt követik, addig biztosan jó helyen vannak, hiszen a vezetőt Isten vezeti; szavai és tettei Isten szavai és tettei. A vezető személyével szemben megfogalmazott bármilyen kritika elfogadhatatlan.

Ez az emberben való vakon bízás nem csak egyetlen személyre, hanem egy vezető testületre, egyházelnökségre, zsinatra vagy generálkonferenciára is irányulhat. A lényeg az, hogy egy személynek vagy egy szűk csoportnak olyan tekintélye van az egyház ügyeinek meghatározásában, hogy tévedést nem is lehet rajtuk számon kérni – hiszen annyira Isten vezetése alatt állnak, hogy nem is tévedhetnek

Eszmék, rituálék

Sok olyan keresztény van, aki látja ugyan az egyházi visszaéléseket és helytelenségeket, de mégis kitart a szervezet mellett, mert azt mondják: „Nálunk van az igazság!” „Mi az igazságban vagyunk!” Ezek a keresztények az „igazság” alatt természetesen a tantételeket, az egyház hitvallását értik. Tudják, hogy az egyházukban sok probléma van, mégis azzal nyugtatják meg magukat, hogy amíg a jó tantételeket (az „igazságot”) hirdető egyházban vannak, addig Isten haragja biztosan elkerüli őket.

Ebbe a kategóriába sorolható ennek a gondolkodásnak egy további változata is, mely szerint nemcsak a tantételekkel való eszmei azonosulás számít, hanem azoknak a rituáléknak a megtartása is, amelyeket az egyház vagy közösség – természetesen az „igazsággal” összhangban – előír, pl.:

  • Szedik-e a tizedet, és ha igen, hogyan?
  • Milyen legyen a nők szoknyájának hossza?
  • Engedik-e a húsevést, dohányzást, kávét, alkoholt?
  • Mely napot vagy napokat ünneplik meg?

A kritériumok egyházanként változnak, ám a lényeg ugyanaz: a gyülekezeti kézikönyvben, katekizmusban előírt, vagy szokásjog alapján megkövetelt cselekedet-listák kipipálásával megnyugodhatnak a hívők. Még ha van is hiba az egyházban, az egyén megtette, amit megkövetelt tőle az Úr (elfogadta a helyes tantételeket, megtartotta a kötelező rituálékat/szokásokat), így biztonságban lehet az ítélet napján…

Jelek, csodák

Egyes keresztény közösségekben (pl. karizmatikus gyülekezetekben) kiemelt helyen szerepelnek a csodák, melyeket Isten erejének tulajdonítanak. Mivel gyógyulások és nagy átélések vannak jelen a gyülekezetben, azt hangoztatják, hogy „Isten hatalmasan munkálkodik közöttünk!” Ebből pedig azt az egyértelmű következtetést vonják le, hogy jó helyen vannak. Csodákkal, átélésekkel gyakorlatilag bármit lehet igazolni: a gyülekezetet, a tantételeket, a szokásokat, a pásztort/prédikátort, stb.

És ha valaki mégis fel meri vetni, hogy a tanításban hemzsegnek a bibliaellenes, spiritualista eszmék? Hogy esetleg a pásztor dőzsölő milliomos, netalán durva bűnökben él? Hogy a csodák esetleg nem is Istentől vannak, hanem az ördögtől? Hogy a gyülekezeti átélések inkább a rockzenével és a tömegpszichózis módszereivel kicsalt testi reakciók, nem pedig a Szent Szellem megnyilvánulásai? Ilyen kérdésekkel szóba állni sem szabad, hiszen Isten hatalmas ereje tesz bizonyságot arról, hogy jó helyen, biztonságban vannak…

A szegletkő és hamisítványai

Amikor valaki elbizonytalanodik „fedezékében”, a valódi kérdése legtöbbször nem az, hogy „Melyik az igaz egyház?”, netalán „Mi az igazság?”, hanem az, hogy „Hol lehetek biztonságban Isten haragja elől?” Istent azonban nem lehet becsapni burkolt kérdéseinkkel. Ő pontosan ismeri szívünk gondolatát, és nemcsak a kiábrándító valósággal szembesít, hanem az igazi megoldást is felkínálja!

„Mert így szóltok: Szerződést kötöttünk a halállal, a sírral meg szövetségre léptünk. A sodró áradat, ha jön, nem ér el minket, mert a hazugságot választottuk oltalmunkul, és a csalárdság mögé rejtőztünk el.

Ezért így szól az én Istenem, az ÚR: Íme, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal. Aki hisz, az nem fut el! A jogosságot mérőkötéllé tettem és az igazságot szintezővé. Jégeső söpri el a hazugság oltalmát, és víz önti el a rejtekhelyét. Semmivé lesz a halállal kötött szövetségetek, és nem áll meg a sírral való egyezségetek. Ha jön az ostorozó áradat, elsodor titeket. Ahányszor csak eljön, elragad titeket, mert eljön minden reggel meg nappal és éjszaka is. Borzalom megérteni ezt a kijelentést. Mert rövid lesz az ágy ahhoz, hogy kinyújtózhassatok, és szűk lesz a takaró a betakarózáshoz.” Ézsaiás 28:15-20

Az Úr felfedi a szívek titkát: az ember valójában az „ostorozó áradat” – Isten haragja – elől keresi a menedéket! És amikor talál valamit, amit biztonságosnak gondol, azzal nyugtatgatja magát, hogy minden rendben lesz. Pedig nincs biztonságban, és nem lesz minden rendben! Isten félreérthetetlenül kimondja, hogy a „hazugság oltalma” – még ha ad is egy hamis biztonságérzetet – ténylegesen nem ment meg Isten haragjának napján. Bár sokan azt remélik, hogy a vallásos pótlékok biztonságot jelentenek majd számukra a végső próba idején, de sajnos, akkor már késő lesz ráeszmélni a borzalmas valóságra: hazugságban bíztak, és nem menekülnek meg!

Ugyanakkor Isten azt is tudja, hogy szükségünk van a biztonságra, hiszen ezt a szükségletet Ő maga ültette el a szívünkben. Éppen ezért a csalárdság mögé rejtőzés pusztuláshoz vezető alternatívájaként – még időben – felkínálja nekünk az igazi biztonságot jelentő szegletkövet. Azt ígéri, hogy aki ebben a szegletkőben hisz, annak nem kell félnie Isten haragjának napján, és nem kell többé menekülnie.

Péter apostol világossá teszi, hogy ez a biztonságot nyújtó „szegletkő” nem más, mint maga Jézus Krisztus:

„tudjátok meg ti mindnyájan és Izráel egész népe, hogy a názáreti Jézus Krisztus neve által, akit ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott a halálból, őáltala áll ez előttetek egészségesen. Ez az a kő, amelyet ti mint építők megvetettetek, és amely mégis szegletkővé lett. Nincsen üdvösség senki másban, mert nem adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” Apostolok cselekedetei 4:10-12

Egyedül Jézus Krisztusban van üdvösség, egyedül Benne van biztonság! Rajta kívül nincs senki és semmi – sem szervezet, sem tanító, sem tanítás, vagy bármilyen dolog –, ami megmenthetne minket a veszedelemtől. Ugyanakkor a „szegletkőben” való hit kizárólagos: minden más csak hamis biztonságérzetet tud adni.

Két csoport

Jeremiás könyve még világosabbá teszi az Úrban való hit kizárólagos voltát:

„Azt mondja az ÚR: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az ÚRtól pedig elfordul a szíve! Mert olyan lesz, mint a cserje a pusztában, amely nem látja, hogy jó következnék, hanem sivár helyen lakik a sivatagban, kopár és kihalt földön.

De áldott az a férfi, aki az ÚRban bízik, és akinek bizodalma az ÚR. Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, levele zöld marad. Száraz esztendőben sem aggódik, nem szűnik meg gyümölcsöt teremni.” Jeremiás 17:5-8

Ez a kijelentés kétféle embert állít szembe egymással: az átkozott ember emberben bízik, és nincs biztonságban; az áldott ember pedig az Úrban bízik, és biztonságban van. Ez a két lehetőség van, nincs harmadik. Vagy a testi erő, vagy az Úr! De akkor mi van azokkal a keresztényekkel, akik azt állítják, hogy Krisztusban bíznak, de azért vannak ebben vagy abban az egyházban, mert ez az Isten egyháza, vagy mert ott van az igazság stb.? Ők melyik kategóriába tartoznak?

Az ige szerint az Úrban bízás kizárólagos, ugyanis aki testi erőre támaszkodik, annak szíve elfordul az Úrtól. Nem lehet az Úrban ÉS még valamiben bízni. Ha valaki emberi dolgokban kezd bízni, az nem tud egyidejűleg az Úrban is bízni, kétfelé ugyanis nem tud fordulni a szívünk. Nem tudunk egyszerre kétfelé összpontosítani: vagy Jézus Krisztusra figyelünk és Benne bízunk, vagy más dolgokba vetjük a bizalmunkat. Aki azt állítja, hogy az Úrban bízik, ÉS még valamiben, az valójában nem az Úrban bízik, hanem abban a másik dologban.

Az „igaz egyház” az Igazság ellenében

Az Úrban bízás nem azt jelenti, hogy valaki Isten egyházához – mint szervezethez – tartozik. A lényeg nem a tagság, a tantételek, a szokások, a hagyományok – vagy bármi más dolog –, hanem csak és kizárólag a Krisztussal való személyes kapcsolat. Sajnos az „igaz egyház” – mint szervezet – nagyon is képes az Igazság – mint személy – ellen fordulni, ráadásul az „igazság” – mint tantételek – nevében:

„Végül a szolgák visszamentek a főpapokhoz és a farizeusokhoz, akik azt kérdezték tőlük: Miért nem hoztátok ide? A szolgák pedig így válaszoltak: Soha ember még így nem beszélt, mint ő! A farizeusok erre azt mondták: Talán titeket is megtévesztett? Vajon hitt-e benne valaki a főemberek vagy a farizeusok közül? De ez a sokaság, amely nem ismeri a törvényt, átkozott!” János 7:45-49

Ezek a főemberek és farizeusok a zsidó nép – az akkori „Isten népe”, az „igaz egyház” – vezető testülete voltak! Ám amikor eljött a testté lett Igazság Jézus Krisztus személyében, az „igaz egyház” vezetői – a törvényben foglalt isteni „igazság” letéteményesei – szentül meg voltak róla győződve, hogy ez az ember egy szemfényvesztő csaló!!! Jézus nyíltan a szemükbe mondta, hogy ezek az emberek – az „igaz egyház” vezetőiként – inkább akadályozzák az emberek üdvösségét, mintsem elősegítik:

„Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt; mert ti nem mentek be, s azokat sem hagyjátok bejutni, akik bemennének!” Máté 23:13

Ez tragikus! Nem elég, hogy az „igaz egyház” vezetői maguk sem mennek be a mennyek országába, de tekintélyüknél fogva más, őszinte, kereső embereket is megbotránkoztatnak. Ebben a bibliai feljegyzésben egy nagyon szomorú példát láthatunk arra, hogyan válhat egy Isten által alapított, és általa elhívott „igaz egyház” a valódi biztonság – Jézus Krisztus – megtalálásának egyik legnagyobb akadályává.

Ez a tragédia bontakozik ki a vakon született ember tárgyalásán is. Mivel Jézus szombati napon gyógyította meg ezt a születésétől fogva vak embert, a zsidó nép vezetőinek ez nagyon nem tetszett. Minden elkövettek, hogy bemocskolják Jézust. Még azt is megpróbálták bebizonyítani, hogy nem is történt valódi csoda, és a vak nem is volt igazán vak. Ennek érdekében idézték be a meggyógyult férfi szüleit a tárgyalásra:

„A zsidók nem hitték el róla, hogy vak volt, és megjött a látása, amíg oda nem hívták a szüleit. Megkérdezték tőlük: Ez a ti fiatok, akiről azt mondjátok, hogy vakon született? Akkor hogyan lát most?

A szülei pedig így válaszoltak: Tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született, de azt nem tudjuk, hogyan lát most, és nem tudjuk, hogy ki nyitotta meg a szemét. Elég idős már, őt kérdezzétek, ő beszéljen magáról!

Ezeket mondták annak szülei, mivelhogy féltek a zsidóktól, mert már megegyeztek a zsidók, hogy aki Krisztusnak vallja őt, azt ki kell zárni a zsinagógából. Ezért mondták annak szülei, hogy elég idős már, őt kérdezzék.” János 9:18-23

Figyeljük meg, miért azt mondták a vakon született ember szülei, amit mondtak! Azért, mert „féltek a zsidóktól”! De hiszen ők is zsidók voltak! Mitől féltek tulajdonképpen? Attól féltek, hogy kizárják őket a zsinagógából! Attól féltek, hogy ha kizárják őket az „igaz egyházból”, akkor hogyan lesznek közösségben Istennel?! Pontosan úgy gondolkodtak, mint ahogy nagyon sok keresztény ma is gondolkodik: az „Isten népéhez” való tartozásukban bíznak, és ettől remélik a biztonságot! Ha ugyanis kizárják őket, nem lesznek többé biztonságban, és Isten haragja marad rajtuk!!

Valójában a biztonságukat féltették, és ennek érdekében készek voltak megtagadni Jézus Krisztust! Pedig pontosan tudták az igazságot – a Biblia leírja, hogy csak azért mondták ezeket, mert féltek, nem pedig azért, mert nem tudták, mi az igazság! Micsoda tragédia!!! A vakon született ember szüleit pontosan az „igaz egyház” vezetői botránkoztatták meg!

Az egyházak ma is ugyanilyen félelemben tartják tagjaikat, amikor az emberek hitét – Jézus Krisztus helyett – a szervezethez, személyekhez, tantételekhez stb. láncolják. És ma is sokan vannak, akik a biztonság elvesztésétől való félelem miatt tagadják meg Jézus Krisztust. Nem feltétlenül nyíltan – mint ahogy a vakon született ember szülei sem nyíltan tagadták meg Őt. Csupán azzal, hogy nem vallják meg az Igazságot, amikor a Jézus Krisztusért való kiállás kimozdítaná őket a hamis biztonságot nyújtó fedezékükből. Így botránkoztatja meg ma is az „igaz egyház” keresztények sokaságát!

Megtalálni az igazit

Bár a vakon született ember szüleit sikerült megfélemlíteniük a vezetőknek, a meggyógyult férfit már nem. Mikor kifogytak az érvekből, magukból kikelve támadták, megátkozták, és végül még az „igaz egyházból” is kizárták:

„Örök idők óta nem hallottak még olyat, hogy egy vakon született szemét valaki megnyitotta volna. Ha ez az ember nem Istentől lenne, semmit sem tehetne. Erre azt mondták neki: Te mindenestül bűnben születtél, és te tanítasz minket? És ezzel kidobták. János 9:32-34

Itt nem pusztán arról van szó, hogy fizikailag hajították ki ezt az embert a teremből, hanem arról, hogy a zsinagógából zárták ki (22. v.). Más szóval: megfosztották őt az Istennel való közösségtől és ezzel együtt az üdvösség reménységétől! Itt volt tehát ez az ember, akivel hatalmas, isteni csoda történt: vakon született, de aznap Valaki meggyógyította a szemeit, és most végre lát! Ugyanakkor az „igaz egyházból”, és az Istennel való kapcsolatból ugyanezen a napon meg kizárták! Most akkor hogy is van ez?! Olvassuk el a folytatást:

„Meghallotta Jézus, hogy kidobták, és amint rátalált, megkérdezte tőle: Hiszel-e az Emberfiában? Ő így válaszolt: Ki az, Uram, hogy higgyek benne? Jézus pedig azt mondta neki: Most már látod is őt, mert aki beszél veled, ő az. Ő pedig azt mondta: Hiszek, Uram. És imádta őt.” János 9:35-38

Amikor meghallotta Jézus, hogy kizárták ezt az embert a gyülekezetből, azonnal keresni kezdte őt. Aztán mikor megtalálta és megszólította, feltette neki a káté-kérdéseket… nem?! Hogyisne! Egyetlen kérdést tett fel csupán – az egyetlen lényeges kérdést: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ez ugyanaz a kérdés, mint amiről Ézsaiás könyve is ír: Hiszel-e a szegletkőben? Akarsz-e Jézus Krisztussal személyes kapcsolatban lenni?!

Jézus ezt a kérdést egy olyan embernek tette fel, akit éppen most zártak ki az „igaz egyházból”! A vakon született csalódott abban a szervezetben, amelyre minden zsidó a biztonságát alapozta. Jézus pedig lehajolt hozzá és a hamisítvány helyébe felkínálta neki az igazi megoldást! Ő pontosan azokat a „valláskárosult” embereket tudja megszólítani, akik már csalódtak a „hazugság oltalmában” – akik már ráébredtek arra, hogy amit az „igaz egyház” kínál számukra, az hamis biztonság csupán.

Lehet valaki a legigazibb egyházban, vallhatja a legkorszerűbb tantételeket, gyakorolhatja a legbiblikusabb szokásokat, követheti a legnagyszerűbb pásztort vagy vezetőket, tapasztalhatja a leghatalmasabb csodákat és átéléseket stb. – de ha Jézussal nincs élő kapcsolata, nincs biztonságban. Ezek a dolgok nem tudnak megmenteni. Az igazi kérdés az, hogy találkoztál-e már Vele? Megtetted-e már azt, amit ez a vakon született ember: megadtad-e már magadat személyesen Jézus Krisztusnak?

A vakon született ember „imádta őt”. Elismerte, hogy nincs más lény ezen a világon, akit követni érdemes – csak Jézus Krisztus. Bár kizárták az „igaz egyházból”, és kimondták róla, hogy nincs többé közössége Istennel, valójában akkor találta meg az Istennel való igazi közösséget, amikor bizalmát egyedül Jézus Krisztusba vetette, és megadta magát Neki.

Mindenki keres valamit

Az emberek biztonságra vágynak, ezért merülnek fel olyan kérdések, hogy „Melyik az igaz egyház?” Amiről azonban sok „kereső” megfeledkezik, az az, hogy maga Isten is keres! Isten olyanokat keres, akik nem pusztán jól akarnak „helyezkedni”, és csak azért vallásosak, hogy megmeneküljenek Isten haragjától:

„Jézus azt mondta neki: Asszony, hidd el nekem, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni az Atyát…

De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Lélek, és akik őt imádják, azoknak lélekben és igazságban kell őt imádniuk.” János 4:21,23-24

Amikor Jézus a samáriai asszonnyal beszélgetett, az asszony kérdése is pontosan ez volt: „Melyik az igaz egyház?” A zsidó vagy a samáriai teológusoknak van igaza? Melyik hegyen kell imádni Istent? (20. v.) Jézus azonban világossá tette számára, hogy az emberi számítás szerinti „igaz egyház” fogalma az újszövetség rendszerével elavulttá válik! Az „igazi imádók” mostantól nem egy konkrét helyen (Jeruzsálemben vagy a Garizim hegyén) vagy egy konkrét szervezet keretében (zsidók vagy samáriaiak) imádják az Atyát, hanem „lélekben és igazságban”.

Ehhez a forradalmi kinyilatkoztatáshoz még azt is hozzátette az Úr, hogy maga az Atya az, aki ilyen imádókat keres magának! Más szóval: azok az emberek, akik azzal akarnak jó pontot szerezni Istennél, hogy az „igaz egyházhoz” tartoznak – szervezeteket, tantételeket, szokásokat, embereket stb. követnek – nagyon melléfognak. Isten nem ezt a fajta imádatot keresi! Az „igazi imádó” titulust nem azoknak osztja, akik jó keresztényhez híven rendszeresen befizetik a „vallási életbiztosításukat”, hanem akik „lélekben és igazságban” imádják Őt.

Lélekben és igazságban

Ha tehát valaki biztonságban szeretné tudni magát Isten haragjától, vagy más szóval jó kapcsolatban akar lenni Istennel, akkor arról kell meggyőződnie, hogy „lélekben és igazságban” imádja-e az Atyát. A Biblia nagyon világosan megmondja, hogyan tudjuk Istent igazán imádni – úgy, ahogyan Ő szeretné:

„A test szerintiek pedig nem lehetnek kedvesek Isten előtt. Ti azonban nem test szerintiek vagytok, hanem Lélek szerintiek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé… Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” Róma 8:8-9, 14

Pál világossá teszi, mi az alapfeltétele annak, hogy valaki igazi imádó legyen, és kedves legyen Isten előtt. Először is azt mondja, hogy csak azok kedvesek Isten előtt, akik „Lélek szerintiek”, azaz Isten és Krisztus Lelke bennük lakik. Akiben nem lakik ez a Lélek, az még „test szerinti”, és „nem az övé”. Ennélfogva nincs biztonságban.

Másrészt Lélekben imádni az Atyát a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hívő Isten Lelkének vezetése alatt él. Nem azok Isten fiai, akik egy bizonyos szervezethez – egy állítólagos „igaz egyházhoz” – tartoznak, bizonyos tantételekben hisznek, bizonyos szokásokat tartanak, bizonyos embereket követnek vagy különféle csodák történnek velük és körülöttük stb.; hanem akik Isten Lelkének személyes vezetése alatt állnak!

Ugyanerről az igazságról tesz bizonyságot János apostol is:

„És ez az a bizonyságtétel, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet, akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.” 1János 5:11-12

Az igazi és egyetlen lényeges kérdés valójában az, hogy van-e személyes kapcsolatod Jézus Krisztussal, és hogy az Ő benned lakozó Lelkének személyes vezetése alatt éled-e a napjaidat. Minden más – hovatartozás, szokások, tantételek, csodák stb. – csak külsőség, ami nem ment meg! Ezek a dolgok nem adnak az embernek igazi biztonságot, mert az csak és kizárólag Jézus Krisztusban van. Az ember csak a Vele való személyes, Lélek általi kapcsolatban élve lehet biztonságban.

Néhány tanulság

Először is: a „Melyik az igaz egyház?” egy eleve elhibázott kérdés. Mégpedig azért, mert azok, akik ezt a kérdést felteszik, a legtöbb esetben csak a „hazugság oltalmát” fogják megtalálni. A kérdés mögött ugyanis egy olyan életösztön húzódik, ami az embert a biztonság iránti szükséglet betöltésére hajtja – nem pedig az igazság megtalálására. És ezt a biztonságot az emberek legtöbbször dolgokban találják meg. Ez azonban csalóka látszatbiztonság csupán, hiszen az igazi biztonság nem dolgokban van, hanem egy személyben: a „szegletkő” Jézus Krisztusban.

Természetesen a legtöbb keresztény nem gondolja azt, hogy „dolgokban” hisz. Ellenkezőleg: meg van győződve arról, hogy ténylegesen Jézus Krisztusban bízik. Hiszen azt az egyházat/szervezetet, amihez tartozik, Jézus Krisztus alapította; a tantételeket, amiben hisz, Jézus Krisztus tanította; a szokásokat, amiket gyakorol, Jézus Krisztus tekintélyével rendelték el; a személyeket, akiket követ, Jézus Krisztus kente fel; a csodák, amiket tapasztal, Jézus Krisztus neve által történnek, stb. Ezek a dolgok mind Jézus Krisztussal kapcsolnak össze; hol van akkor a probléma?!

A valóság azonban az, hogy Jézus Krisztus nem dolog, hanem személy, és Benne bízni nem azt jelenti, hogy dolgokban bízunk, hanem azt, hogy személyesen Benne! Lélekben imádni az Atyát azt jelenti, hogy személyes közösségben vagyunk Vele, és Ő személyesen vezet minket. Személyesen! – nem szervezetek, tantételek, szokások stb. által… Ha eddig nem erre a személyes viszonyra alapoztad a biztonságodat, akkor értékeld át az Úrral való kapcsolatodat, és kezdd el Őt igazán keresni, mert valódi biztonságot kizárólag a Jézus Krisztussal való élő, személyes kapcsolat nyújt. És tudd, hogy Ő már régóta keres, és azt akarja, hogy te is igazi imádója legyél…

Akik a Bárányt követik

A Biblia ószövetségi próféciáit és újszövetségi tanításait tanulmányozva bárki meggyőződhet afelől, hogy – az „igaz egyház” mítoszán túllépve – egyedül a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatban találhatunk biztonságot. Isten azonban semmi kételyt nem akart hagyni ebben a kulcsfontosságú kérdésben. A végső eseményekről szóló utolsó kinyilatkoztatásában – a Jelenések könyvében – nagyon világos jellemzést adott azokról az emberekről, akik az „ostorozó áradat” eljövetelének idején megállnak, és biztonságban lesznek:

„És láttam, íme, a Bárány állt ott a Sion hegyén, és ővele száznegyvennégyezren, akiknek homlokára fel volt írva az ő neve és Atyjának neve… Ezek azok, akik asszonyokkal nem szennyezték be magukat, mert szüzek. Ezek azok, akik követik a Bárányt, ahova megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül zsengéül Istennek és a Báránynak, és szájukban nem találtatott álnokság, mert feddhetetlenek.” Jelenések 14:1,4-5

A próféciákban az asszony egy egyházat, vallási mozgalmat vagy szervezetet jelképez. Jelenések könyve két asszonyról beszél – egy tiszta asszonyról és egy parázna asszonyról. A tiszta asszony az Isten művét előre vivő, míg a parázna asszony az Istentől elfordult, hitehagyó vallási szervezeteket, mozgalmakat jelképezi. Ugyanakkor Jelenések 14:4 szerint a 144.000 tagjai semmilyen asszonnyal nem szennyezték be magukat, mert szüzek. Itt nem csupán a parázna, hitehagyó asszonyokról van szó, hanem általában az asszonyokról – mindenfajta egyházról, vallási szervezetről. Ezek az emberek felül fognak emelkedni az „igaz egyház” mítoszán, és szabadok lesznek az egyházi, felekezeti gondolkodásmódtól – attól, hogy dolgokban keressék a biztonságot.

Ezek az emberek csak és kizárólag Jézus Krisztust – a Bárányt – követik, aki személyesen vezeti őket. Hova követik Őt? Ahova megy!!! Vagyis az életüket teljes mértékben Jézus Krisztus személyes vezetése alá helyezték. Ahova az Úr megy, ők is oda mennek. Csak azt teszik, amire az Úr indítja őket. Nem szervezeteket, tantételeket, szokásokat, pásztorokat, csodákat stb. követnek, hanem egyedül Jézus Krisztust. Aki nem kizárólag Jézus Krisztusra figyel, hanem mellette másra is, az nem tudja mindenben követni a Bárányt, hiszen amikor éppen másra figyel, eleve nem is hallja meg a hangját! Akik viszont egyedül a Bárány hangjára figyelnek, azokat már nem érdekli többé egyetlen „asszony” – egyetlen „igaz egyház” – sem!

A Biblia így jellemzi tehát az Isten művét megkoronázó embercsoportot. Olyan embereket mutat be, akik megtanulták, hogy életüket teljes egészében Isten személyes vezetése alá helyezzék. Ehhez viszont szükséges, hogy a „hazugság oltalma”, az „igaz egyház” mítosza helyett Benne találják meg azt a valódi biztonságot, amely mindvégig meg fogja tartani őket – a történelem utolsó és legnagyobb próbájában is.

Kívánom, hogy mindnyájan megtaláljuk ezt a biztonságot Jézus Krisztus személyes követésében! ■

Sánta János

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar
wpDiscuz