Ez egy lenyűgöző kérdés, és az egyike azoknak, amire biztosan sokféle választ kaphatunk. Ez egy ősrégi felvetés, ami talán akkor vált igazán híressé, amikor Pilátus, a római helytartó tette fel Jézusnak – Ő sajnos elfordult, mielőtt választ kaphatott volna.
A legtöbb ember számára az „igazság” egy olyan kijelentés, amely valamilyen nem hamis dolgot fejez ki. Az igazság egy pontos tényállás egy adott témát illetően. Ez a meghatározás hasznos, és van is létjogosultsága, de néhány bibliai utalás egyértelműen másként használja az „igaz” ill. az „igazság” szót. Ezek a kijelentések az „igazság” egy mélyebb jelentésére világítanak rá, melynek megértése rendkívül fontos és szükséges, tekintettel arra, hogy rengeteg zavaros tanítás vesz körül minket az utolsó napokban.
Vegyük például Zsidók 8:1-2-t. A versben ezt találjuk:
„Az elmondottak lényege az, hogy olyan főpapunk van, aki a Magasságos trónjának jobbjára ült a mennyekben, annak a szentélynek és igazi sátornak szolgálattevőjeként, amelyet nem ember épített, hanem az Úr.”
Zsidók 8:1-2
Figyeljük meg, hogy ez az ige Jézust az igazi sátor szolgálattevőjének mondja. Általában azt gondoljuk, hogy az „igazi” ellentétpárja a „hamis”. Ezzel az értelmezéssel arra jutnánk, hogy a Mózes által épített sátor és a Salamon által épített templom is hamis volt. De vajon Pál erre utal, amikor a mennyei templomról azt mondja, hogy az az „igazi” szent hely? A nyilvánvaló válasz: nem. Isten nem arra utasította Mózest, hogy valami „hamisat” építsen. Pál a valóságot állítja szembe a jelképpel. Az igazival szemben a modell, a valóságossal szemben az előkép áll. Pál a valóságosat nevezi az „igazi” sátornak. A Mózes által épített sátor nem volt hamis, de nem is volt igazi – ez nem maga a valóság volt, csak egy modell. Nyilvánvaló, hogy Pál ezt akarta mondani, és ezt még egyértelműbbé teszi a Zsidók 9:24-ben.
„Mert nem kézzel készített szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék értünk.”
Zsidók 9:24
Számos más állítást találhatunk még az Újszövetségben az igazságról, amely ugyanezt a jelentést hordozza. Gyakran félreértjük ezeket a részeket, és nem tudatosul bennünk hatalmas üzenetük – mivel nem értjük, hogy a kérdéses részekben mit jelent az „igazság”. Ha megnézünk pár ilyen szakaszt, próbáljuk meg az „igaz” szó helyére a „valódit”, és az „igazság” helyére a „valóságot” behelyettesíteni.
„Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett.”
János 1:17
A kegyelem és a „valóság” Jézus Krisztus által lett. Hogy milyen döbbenetes ez a kijelentés, akkor értjük meg igazán, ha megnézzük, mivel van szembeállítva a „valóság”. A törvény Mózes által adatott, de ez volt a „valóság”? Vajon a törvény a „valósággal” foglalkozott? Pontosan ez a lényege az igének – a válasz pedig határozott „nem”. A törvény csak árnyéka volt az eljövendő jónak (Zsidók 10:1). A törvény árnyék és jelkép – nem maga a valóság. Éppen az a célja, hogy egy nagyobb valóságra mutasson rá. Ezen valóság (az igazság) Jézus Krisztus által lett meg. Tehát a törvény nem maga az igazság (valóság) volt, ez a valóság csak Jézussal jött el – ugyanis Ő a törvény rendszerének teljesedése. Ezt megértve, talán jobban tudjuk értékelni, amit Jézus mondott:
„Azt mondta neki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.”
János 14:6
A zsidók számára a törvény identitásuk része volt. Nem túlzás azt állítani, hogy szinte imádták a törvényt. Az Istennel való kapcsolatukat teljes mértékben meghatározta. Ez volt a fő oka annak, hogy lenézték és megvetették a pogányokat, és nem voltak hajlandók elhinni, hogy ők is üdvözülhetnek. Ahogy Pál mondta róluk:
„De te zsidónak neveztetsz, a törvényre támaszkodsz, és Istennel dicsekszel,”
Róma 2:17
Ez volt az a helyzet, amelybe Jézus belépett, és kijelentette: „Én vagyok az út, a valóság és az élet.” Jézus ezzel önmagát jelölte meg az Istenhez vivő igazi útnak – Őbenne van az a valóságos Istennel való megbékélés, amire a törvény által soha nem juthattak el! Mindaz, amivel ez idáig valaha is rendelkeztek, csak szemléltetés, minta és jelkép volt. Ő maga volt az a valóság, az az igazság, amire az összes szimbólum előre mutatott.
„Erre Jézus azt mondta nekik: Bizony, bizony mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd nektek az igazi mennyei kenyeret,”
János 6:32
Ezért olyan elkeserítő, hogy még ma is vannak hitvalló keresztények, akik elsősorban a törvényre koncentrálnak és eltökélt szándékuk, hogy a kereszténységet visszavezessék a törvény igája alá. Istent olyan szimbólumokon és előképeken át keresik, amelyeket már réges-rég felváltott a „valóság”! Ez döbbenetes, és ezt látva bizonyára az égiek is csak csodálkoznak. Az ember kárhoztatása az, hogy bár a világosság eljött a világba – eljött maga a „valóság” – de az emberek jobban szeretik a sötétséget és a szemléltető eszközt, mint a világosságot és a „valóságot”.
Isten nem örül annak, ha egy elévült istentiszteleti rendszer révén közeledünk hozzá. Ez volt Jézus üzenete a szamaritánus asszonyhoz, akinek nehézséget okozott a szimbólum és a valóság közötti óriási különbség megértése:
„De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának.”
János 4:23
Érdemes megfigyelni, hogy az imádásban az igazságon (valóságon) van a hangsúly. Az Atya Isten olyan embereket keres, akik a valósággal összhangban imádják Őt. Isten nem a jelképek és előképek Istene – jóllehet mindezeket Ő is használta egy ideig, egy átmeneti rendszerben. Ő soha nem ezt tartotta ideálisnak, és amikor Jézus megérkezett, eljött az óra, hogy az igazi imádók – akik ténylegesen imádják – lélekben és igazságban imádják Őt. Imádatuk összhangban van a mindenütt jelenlévő Isten valóságával, ezért az igazságban imádják Istent. A valóságos dolgokon keresztül közelednek Istenhez, nem pedig árnyékok, szimbólumok és előképek által. Isten ilyen imádókat keres, mert Neki az ilyen imádat tetszik.
„és megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.”
János 8:32
Az igazság, más szóval a valóság tesz szabaddá minket – szabaddá a bűntől és a kárhoztatástól. Mi általában az igazságról csupán mint információról gondolkodunk, pedig ez önmagában nem tesz valóban szabaddá. Milliók rendelkeznek az igazság elméletével – a helyes tantételekbe foglalt információval – és mégis a bűn hatalmának rabságában vannak. Mintha Jézus valótlant állított volna – pedig mi értettük félre szavainak jelentését. Ugyanis nem a tanok mentenek meg a bűntől, hanem a tanok valósága – az „igazság” valósága –, ami Krisztus maga. Az igazság csak akkor tesz szabaddá minket a bűntől, ha Őt ismerjük, és Ő él bennünk, mert a bűn hatalma felett csakis Krisztus bennünk lakozása által diadalmaskodhatunk.
Ezért szükséges megértenünk, hogy a Szent Lélek magának Krisztusnak az élete. Nem pusztán a Krisztussal kapcsolatos tanítások összessége, nem csupán információ, amelyet Krisztus adott nekünk. Ha nem fogadjuk be az új élet valóságát – Krisztus feltámadott, megváltott életét –, akkor soha nem szabadulhatunk meg a bűn hatalmától és a kárhoztatástól.
„Aki ezt mondja: »Ismerem őt«, de nem tartja meg a parancsolatait, az hazug, és nincs meg abban az igazság.”
1János 2:4
„az igazságért, amely megmarad bennünk, és velünk lesz mindörökké:”
2János 1:2
Ha egy ember nem Krisztus parancsolatai szerint él, akkor mi a probléma? Az, hogy nem ismeri Krisztus szavait? Vagy az, hogy nem ismeri a krisztusi tanításokat? Egyáltalán nem, hiszen ha valaki nem ismeri Krisztus parancsolatait, akkor nem is lehet kárhoztatni azért, mert nem tartja meg azokat. De akkor mi a problémája az ilyen embernek? A probléma az, hogy „nincs meg benne az igazság”! Más szóval: nem rendelkezik azzal a „valósággal”, amiről hitvallást tesz; nem rendelkezik a parancsolatok valóságával. Az igazság (Krisztus) hiányzik belőle! Ez a lényeg.
Egyesek azt állítják, nem maga Krisztus él népében. Néhányan egyenesen panteisztikusnak bélyegzik azt a gondolatot, miszerint maga Krisztus él népében! Ez annyira elképesztő, hogy már szinte ijesztő. Mi marad nekünk, ha Krisztus nem lakik népében?! Egyedül maradunk a tanokkal és tanításokkal, és semmi több. Marad a szimbólum, az előkép, a pelyva… a valóságot pedig nélkülözzük! Ez egy garantált recept a lelki halálhoz és a száraz törvényeskedéshez. A zsidók tapasztalata lesz az egyetlen örökségünk – egy olyan népé, amely a menny által adható összes információt birtokolta, és mégsem ismerte fel, és nem fogadta be saját Istenét, sőt inkább keresztre feszítették Fia személyében, és a gyilkos helyett Őt utasították el.
A keresztény világban óriási zűrzavar van, ami – sajnálatos módon – az állítólagos „reformerek” között is burjánzik. Ám egy tény most és mindig változhatatlan marad: „és megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.” Krisztus legyen a minden, mindenekben! ■
David Clayton