Bejegyzések törvény címkével

Alázat vagy alázatoskodás? Miért ne legyél jó hívő?

Jézus azt mondta, tőle tanuljuk meg, mit jelent alázatosnak lenni. Milyen az igazi alázat, és hogyan különböztethető meg a hamis alázatoskodástól? A vallásos, jó hívő embereknek mit üzen az Úr?

Alázat vagy alázatoskodás?

Elhangzott: Budapest, 2018. szeptember 1.

Isten titka És akkor jön el a vég...

A vég idején két uralmi rendszer feszül egymásnak: Isten királysága és Sátán királysága. E két rendszer azonban egészen más vezérelv alapján működik. Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy nem Sátán uralmának elveit követjük, és mi köze mindennek a törvényhez?

Isten titka

Elhangzott: Budapest, 2018. június 24.

A szabadság ára Isten fiainak dicsőséges szabadsága

A szabadság az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet, és elidegeníthetetlen emberi jog. A történelem folyamán emberek milliói haltak meg azért, hogy védelmezzék vagy visszaszerezzék szabadságukat maguk, családjuk vagy nemzetük számára. Isaiah Berlin filozófus a „Kétféle szabadság-fogalom” című előadásában megkülönbözteti a negatív szabadság és a pozitív szabadság fogalmát. Előbbi azt jelenti, hogy szabadság valamitől [„freedom from”], utóbbi pedig szabadság valamire [„freedom to”]. Mint látni fogjuk, a keresztény … Tovább A szabadság ára Isten fiainak dicsőséges szabadsága »

A törvény és a bizonyságtételek Kire (ne) hallgassunk?

Hogyan lehet megvizsgálni a szellemeket? Hogyan tudhatjuk meg a Biblia alapján, hogy egy tanítás igaz vagy hamis? Vagy lehet, hogy nem is ez a legfontosabb kérdés? Egy dolgot mindenképpen el tudunk dönteni: Kire nem érdemes hallgatnunk…

A törvény és a bizonyságtételek

Elhangzott: Budapest, 2018. február 3.

Kiskorúság vagy nagykorúság? Áttérés a kapcsolatok paradigmájára

Milyen szellemi törvényeket kell megérteni a nagykorúságra való eljutáshoz? Mit jelent a kapcsolatok paradigmája az Istennel és az embertársainkkal való kapcsolatainkban?

Kiskorúság vagy nagykorúság?

Elhangzott: Budapest, 2017. december 23.

A nagyon keskeny út A megváltás tervének kulcsa

Mi kell ahhoz, hogy befejeződhessen a megváltás terve? Mi a keskeny út, amiről Jézus beszélt, és miért nem találják az emberek a mai napig sem? Mi köze mindennek a törvényhez?

A nagyon keskeny út

Elhangzott: Budapest, 2017. december 9.

Melyik evangélium? Van egyáltalán érdemi különbség?

Hogyan fogadta az egyház a Pál apostolnak adott evangéliumi kinyilatkoztatást? Melyik az igazi a mai kereszténység által hirdetett sokféle evangélium közül?

Melyik evangélium?

Elhangzott: Budapest, 2017. november 25.

Hogyan olvassuk a Bibliát? – III. rész Az apostolok kora

Jézus azt ígérte tanítványainak, hogy a Szellem minden igazságra elvezeti majd őket. Megvalósult ez az ígéret? Ha igen, hogyan? Hol olvashatunk arról a sok mondanivalóról, amit Jézus földi élete során nem tudott elmondani?

Hogyan olvassuk a Bibliát? – III. rész

Elhangzott: Budapest, 2017. november 11.

Hogyan olvassuk a Bibliát? – II. rész Az evangéliumok

Hogyan olvassuk az evangéliumokat? Miért nem Máténál kezdődik az új szövetség? Ha Jézus nyilvános beszédei nem az evangéliumról szólnak, akkor mi volt a céljuk? Miért beszélt Jézus példázatokban?

Hogyan olvassuk a Bibliát? – II. rész

Elhangzott: Budapest, 2017. október 28.

Hogyan olvassuk a Bibliát? – I. rész Az Ószövetség

Hogyan olvassuk az Ószövetséget? Van-e jelentősége számunkra a törvénynek? Hogyan viszonyul a keresztény élet a törvény által előírt igaz élethez?

Hogyan olvassuk a Bibliát? – I. rész

Elhangzott: Budapest, 2017. október 14.

Érvényes a törvény? A törvény négy korszaka

Létezik-e Istentől független jóság, amit az ember képes lenne létrehozni, hogy megfeleljen Istennek? 6000 éves történelmünk a törvény négy korszakán keresztül válaszol erre a kérdésre, és rámutat arra, hogy az ember törekvései kezdettől fogva célt tévesztettek. A megoldás ugyanis egészen máshol van: nem a törvénynek vagy akármilyen erkölcsi mércének való megfelelésben, hanem az Istennel és embertársaikkal helyreállított kapcsolatban.

Érvényes a törvény?

Elhangzott: Budapest, 2017. szeptember 30.

Mi az üdvösség? A megváltás terve

Miért kell meghalnia az embernek, ha nem Isten törvénye követeli meg halálát? Mi szükség volt Jézus áldozatára, ha nem a büntetésünk elszenvedése volt a cél? Hogyan oldja meg Krisztus által Isten az ember valódi problémáját?

Mi az üdvösség

Elhangzott: Budapest, 2017. szeptember 2.