Teljesen emberi – teljesen isteni Jézus kettős természete

Jézus Krisztus, Isten Fia eljött Földünkre, hogy emberré legyen. Ő száz százalékig emberré lett, ugyanakkor teljes mértékben isteni maradt. A keresztények kezdettől fogva ezt az igazságot hirdetik, és a legtöbben ma is rendíthetetlen oszlopként ragaszkodnak hozzá.

Első ránézésre úgy tűnik, ez az elgondolás egy feloldhatatlan ellentmondás. A legtöbb keresztény elintézi annyival, hogy ez egy titok, amit nem kell megértenünk; elég, ha hittel elfogadjuk. Csakhogy ez az igazság – Jézus teljes istenségének és teljes emberi mivoltának összekapcsolódása – kulcsfontosságú a megváltás tervében. Ha nem értjük, hogyan lehetett Jézus teljesen ember és ugyanakkor teljesen isteni, akkor a megváltás terve is felfoghatatlan titok marad előttünk.

Az emberiség elbukott Ádámban

Amikor Ádám elfordult Istentől, az egész emberi fajt magával sodorta. Az egész emberiség vetette el Istent, mivel az az egyetlen ember tartalmazta az egész emberiséget. A bukás pillanatában Ádám volt a teljes emberi faj, és mivel mi mindnyájan az ő életét örököltük, döntése mindnyájunkra kihatott. Ádám Sátán életfilozófiáját fogadta el – az Istentől való függetlenséget – és ezzel az emberi fajt Sátán felségterületére helyezte. Ettől fogva Ádám minden utódja Sátán oldalán foglalt helyet a küzdelemben, ősatyánk ugyanis oda helyezett minket.

Ahhoz, hogy megérthessük, mit tett Jézus megmentésünkért, és milyen feltételeknek kellett megfelelnie, hogy egyáltalán megmenthessen bennünket, egy pillanatra vegyük ki Jézust a képből, és gondoljuk végig az emberiség állapotát Ádám bukása után!

Amikor Ádám Sátán felségterületére helyezte az emberiséget, csak egy dolgot kellett volna tennie, hogy visszafordítsa a kialakult helyzetet: úgy kellett volna döntenie, hogy visszatér Istenhez. Ez nagyon egyszerűen hangzik, de ne feledjük: egyetlen teremtmény sem képes Istenhez fordulni, hacsak Isten lelke nem munkálkodik az illetőben. Jézus azt tanította, hogy egyedül Isten jó (Máté 19:17), ezért Isten lelke nélkül egyetlen teremtmény sem lehet jó, még vágyai szintjén sem. Isten befolyása nélkül természetszerűleg félünk Istentől, és nem kívánkozunk a Vele való egységre. Amikor Ádám az Istentől való függetlenséget választotta, ezzel az egész leendő emberiség állapotát meghatározta. Az emberiség helyzete tulajdonképpen ugyanolyan lett, mint Sátán helyzete: elszakadt Istentől és az Ő lelkének befolyásától, és képtelenné vált arra, hogy visszafordítsa döntését.

„Mert a test szerinti gondolkozás ellenséges Istennel szemben, mivel nem engedelmeskedik Isten törvényének, mert nem is teheti.” Róma 8:7

Az emberiség egyetlen reménye

Az emberiségnek csupán egyetlen reménye maradt: Ha létezne egy Ádám nemzetségéből származó ember, aki abban a helyzetben, amibe Ádám helyezte az emberiséget (ti. Istentől elszakadt állapotban), mégis képes lenne önkéntes döntést hozni, hogy visszatér Istenhez; nos akkor ez az ember saját emberi életét képes lenne újra összekapcsolni Istennel. Csakhogy ezt a bravúrt nem elég saját magáért végrehajtania, hanem arra is képesnek kell lennie, hogy saját életét – ami már újraegyesült Istennel – az összes többi embernek is átadhassa.

Ez az utolsó momentum egy egész könyvnyi magyarázatot igényel. Ez a megváltás tervének legfontosabb eleme, mégis ezt értik legkevésbé. Az egész megváltási terv arról szól, hogyan egyesíti Isten újra önmagával az emberi fajt. Csakhogy ezt az ember beleegyezése nélkül nem teheti meg, kezdetben ugyanis az ember döntött úgy, hogy függetlenedik Istentől. Mivel Isten kormányzata a szabadság – a szabad akarat és szabad választás – elvén alapul, Isten nem avatkozhat bele az ember döntésébe. Ahhoz, hogy Isten ismét egységbe kerülhessen az emberrel, az ember önkéntes döntésére van szükség; csakhogy az ember – Isten nélkül – nem képes ezt a döntést meghozni.

Egyedül Isten jó

Jézus azt tanította, hogy egyedül Isten jó. Ha belegondolunk, beláthatjuk, hogy ez egy abszolút igazság. A világegyetem teremtményei csak úgy lehetnek jók, hogy egységben vannak Istennel. Ha Isten más módon – saját életétől és jelenlététől függetlenül – ruházná fel teremtményeit jósággal, akkor Jézus alábbi kijelentése nem lenne igaz:

„Ő pedig így felelt: Miért kérdezel engem a jó felől? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat.” Máté 19:17

Nem azt mondta, hogy a jónak csupán egyetlen forrása van – mintha Isten önmagából jóságot adhatna az embereknek. Nem, hanem azt mondta, hogy Istenen kívül senki sem jó! Jelenések könyve szerint az Isten trónja körül álló angyalok – más szavakkal ugyan – szintén erről az igazságról tanúskodnak:

„Ki ne félne téged, Uram, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent! Mert a pogányok eljönnek mind, és leborulnak előtted, mert igazságos ítéleteid nyilvánvalóvá lettek.” Jelenések 15:4

Egyedül Isten jó, egyedül Isten szent! Ezért tudhatjuk, hogy bárhol, ahol valódi jóságot találunk, ott Isten van jelen. Bár a Biblia néhány helyen „jónak” nevez egyes embereket, ez azért lehetséges, mert szent lelke által maga Isten volt jelen bennük.

Jézus jó?

Felmerül a kérdés, hogy amikor a Biblia azt mondja, egyedül Isten jó; ez magában foglalja Isten egyszülött Fiát is? A Biblia azt tanítja, hogy Jézus az Atya „dicsőségének visszatükröződése és valóságának képmása” (Zsidók 1:3). Ő pontosan olyan, mint Atyja. János evangéliuma leírja, hogy ez a tény Jézus testté lételével sem változott:

„Jézus így válaszolt: Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem, Fülöp? Aki látott engem, látta az Atyát. Hogyan mondhatod, hogy »mutasd meg nekünk az Atyát«?” János 14:9

Jézus Istentől született, és Ő az egyetlen lény az egész világegyetemben, aki így jött létre. Öröklött természete magától értetődően hordozza Atyja vonásait, beleértve a jóságot és a szeretetet is. Ezért tudta tökéletesen képviselni Istent földi élete során, mivel Ő természet szerint isten, és Isten természetének és jellemének minden vonása megtalálható Benne.

„Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.” János 1:14

A Jézusban megmutatkozó dicsőség az Atya egyszülöttjének dicsősége volt. Más szóval: ilyen dicsőséget sehol máshol nem találunk, csakis Isten egyszülött Fiában!

Amikor tehát Jézus azt mondta a gazdag ifjúnak, hogy „senki sem jó, csak egy, az Isten”, ezzel nem azt akarta sugallni, hogy Ő maga ne lenne jó. Ellenkezőleg, arra akarta ösztönözni a fiatalembert, hogy gondolkodjon el azon, Kivel van dolga. Ha Jézusban valódi jóságot fedezett fel, akkor ez azt jelenti, hogy Benne valódi istenség volt. Ő természet szerint ténylegesen isten volt! Ezt akarta az ifjúval megértetni.

Az isteni természet a kulcs

Ezért volt lehetséges Jézus számára, hogy – az ember állapotába helyezkedve – teljesen elszakadjon Istentől, és ebben az állapotban mégis az Isten iránti hűséget válassza. Ő ugyanis Önmagában is jó volt! Jézus nem pusztán a szent lélek jelenléte által volt jó; ellentétben velünk, teremtményekkel, akik csak akkor tudunk jók lenni, ha a szent lélek bennünk lakik. Jézus Isten Fia, Ő maga a jóság forrása! Még ha vissza is vonja Isten az Ő lelkét Tőle, akkor is jó marad, mert Isten jó.

Az isteni természet minden körülmények között jó, sőt az egész világegyetemben ez az egyetlen jó – ezért volt szüksége az embernek isteni megváltóra. Senki más nem tudott volna megmenteni bennünket, még a legszentségesebb angyal sem, ugyanis egy angyal Istentől elszakadva ugyanúgy gonosszá vált volna. Lucifer története pontosan ezt az igazságot példázza.

Krisztus számára nem volt kegyelem

Jézus tehát az emberiség helyébe állt a kereszten. Csakhogy nem a kegyelem alatt álló emberiség helyébe! A kegyelem Jézus Krisztus által lett, Jézus kegyelme viszont a kereszten végzett munkáján alapul. Amikor a keresztet vállalta, Jézus számára nem volt elérhető ez a kegyelmi státusz. Ő nem a kegyelemmel elegyített helyzetünkbe lépett, hanem abba, amit Ádám döntése révén érdemeltünk: elszakadva Istentől, és megfosztva a szent lélek segítségétől. Ez volt a kereszten elhangzott, félelmes kiáltásának értelme: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”

És bár Isten teljesen elhagyta Őt, Jézus mégis képes volt az Isten iránti hűséget választani. Ez csakis azért volt lehetséges, mert Ő természet szerint jó volt – teljesen isteni. Bár Isten visszavonta lelkét és jelenlétét, Jézus mégsem lépett az önvédelem útjára. Egy teremtmény – aki „másodkézből” kapja a jóságot, a szent lélek benne lakozása által – bizonyosan ezt az utat választotta volna. Jézus azonban Isten Fia volt, és öröklött jósága által emberként is jó maradhatott. Isteni természetével kivívta a győzelmet az elbukott emberi testben, és így helyre tudta állítani az emberiség Istenhez való viszonyát.

Mindemellett Krisztus győzelmének áldásai már a bűnesettől fogva hatottak az emberiségre. Jézus a Bárány, akit a világ megalapítása óta megöltek (Jelenések 13:8; Csia). Amint az ember vétkezett, Krisztus áldozatának áldásai azonnal elkezdtek hatni a világra – évezredekkel Krisztus halálának megvalósulása előtt. Ez a tény ugyanakkor mégsem csökkenti annak szükségességét, hogy Krisztusnak ténylegesen meg kellett halnia, és abba az állapotba kellett kerülnie, ami az embernek járt volna. Isten erre tett ígéretet kezdetben, és Jézusnak minden vonatkozásában valóra kellett váltania ezt az ígéretet azáltal, hogy teljes mértékben az ember helyébe áll.

Teljesen emberi

Nyilvánvaló, hogy Jézusnak teljesen emberré kellett lennie, különben nem léphetett volna az ember helyébe, hogy visszavezesse az emberiséget Istenhez. Kezdetben egy ember döntése miatt szakadtunk el Istentől, és csak egy másik ember fordíthatta vissza ezt a döntést. Jézusnak azonban többet kellett tennie annál, hogy pusztán emberré válik. Emberként, Ádám leszármazottjaként abban a helyzetben kellett jól döntenie, amelybe ősatyánk hozta fajunkat.

Őt ugyanazok a korlátok és hátrányok akadályozták, amelyek az elbukott, elkorcsosult emberiséget jellemzik; ez az ádámi örökség. Ráadásul a próba legkritikusabb pillanatában nem élvezhette Isten lelkének támogatását, és teljesen el kellett szakadnia Istentől. A bűn juttatta ide az emberiséget, és Jézusnak ebbe a mélységbe kellett leszállnia, hogy az emberiséget megmenthesse.

Teljesen isteni

Ugyanakkor azt is látjuk, hogy Jézusnak teljesen isteninek is kellett lennie – abban az értelemben, hogy lelki természete szerint Isten természetével bírt. Ez feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy Istentől elszakadva is képes legyen a jót választani. Isteni természete elengedhetetlen volt megmentésünkhöz. Enélkül nem tudott volna megváltani bennünket. Teljesen emberinek és teljesen isteninek kellett lennie tehát.

Gondoljunk végig még egy dolgot: Amikor azt mondjuk, hogy Jézus teljesen isteni volt, ez azt jelenti, hogy Ő az istenség minden hatalmával rendelkezett Önmagában? Az imént már láttuk, hogy az Isten természetét jellemző végtelen jóság megvolt Benne – és ennek így is kellett lennie. Ez a tény nem csorbította emberi mivoltát. Ez egyszerűen azt jelentette, hogy Ő egy jó ember volt. Minden más értelemben viszont az emberiség képességeire és erőforrásaira szorítkozott, csak természete szerint volt jó – ez a lényeges különbség.

Akkor nem rendelkezett a többi isteni képességgel, úgymint a mindenhatóság, mindentudás és mindenütt jelenvalóság? Ha így lett volna, akkor hogyan lehetett volna teljesen emberi? Az emberi lét magában foglal bizonyos korlátokat. Továbbá, ha Jézus mindenható lett volna, és minden tudás birtokában állt volna, akkor hogyan értelmezzük azt, hogy a kereszten elhagyta Őt Isten?

Isteni hatalmát félretette

Jézus valójában félretette isteni hatalmát és dicsőségét. Emberként jött Földünkre, az emberi lét minden korlátozását vállalva. Ő asszonytól lett (Galata 4:4), és testében ő is attól a genetikai romlástól szenvedett, amelyet Ádám bukása hozott az emberiségre, és amely eljövetelekor már négyezer éve halmozódott. Genetikai örökségét tekintve teljes mértékben közülünk való volt, valóban Ádám nemzetségéhez tartozott.

A megváltás tervét csak bizonyos korlátozásokkal, és világosan kijelölt határok mentén lehetett végrehajtani. Erre azért volt szükség, hogy Isten eljárása tisztességesnek és igazságosnak bizonyuljon az egész világegyetem előtt – ideértve a Luciferrel való bánásmódját is. Isten részéről még csak gyanúja sem lehet csalásnak vagy trükközésnek. Sátán pontosan azzal vádolta Istent, hogy hazug és megbízhatatlan. Isten csak úgy tudja cáfolni ezt a vádat, ha minden eljárása áttekinthető és nyílt.

Ha Jézus saját lényében rendelkezett volna a mindenható Isten teljes hatalmával, akkor Jézus szenvedései semmit sem bizonyítottak volna. Könnyen rámondhatta volna bárki, hogy ez csak színlelés vagy szélhámosság volt, amolyan komédia. Ha Sátán felhozta volna ezt a vádat, hogyan bizonyíthatta volna Isten ennek ellenkezőjét? Mi alapján tudhatnánk, hogy nem csak színjáték volt? Ha Isten úgy dönt, hogy csak szerepet játszik, ugyan melyik teremtmény jön rá, hogy ez nem valóságos? Senki sem okosabb Istennél, és hatalmával semmi sem ér fel.

Ha Jézus emberként is a mindenható Isten erejével bírt volna, akkor Sátán bizonyosan azt állította volna, hogy Jézus soha nem lett teljesen emberré. Márpedig ha győzelmét nem csupán emberi képességekkel vívta ki, nem képviselheti az emberiséget, nem emberként győzött, hanem emberi testet öltött Istenként. Hogyan győzhetne meg minket Isten ennek ellenkezőjéről?

Erre mondhatná valaki, hogy bíznunk kell Istenben, és ez rendjén is van. Csakhogy az Istenben való bizalmunk azon alapul, hogy Isten szavahihetőnek bizonyult előttünk, Sátánról pedig bebizonyosodott, hogy ő hazug. De hogyan bizonyosodhatunk meg e dolgok felől? Hol tárta fel Isten a bizonyítékot? A válasz a Golgotán van: Isten és Fia hatalmas áldozata, Jézus halála a bizonyíték. Ha ezen áldozat kapcsán akár csak egy csekély gyanú is felmerülhet, hogy ez csak szélhámosság volt, egy isteni színjáték, akkor pontosan az az esemény veszti erejét, aminek célja éppen az Isten iránti bizalom megalapozása lenne.

Sátán sokféleképpen próbálta már meggyőzni a világot arról, hogy Jézus soha nem halt meg, és a kereszthalál története csak mese. Az emberiség egyetlen reménye az, amit Isten az Ő Fiának szenvedése, halála, feltámadása és mennyei szolgálata által végzett el. Jézusban Isten nem csupán egy erkölcsi tanítót adott nekünk, és nem is pusztán egy jó példaképet. Jézus személyében olyan Üdvözítőt kaptunk, akire nekünk, bűnösöknek, szükségünk volt – aki valóban meg tudta menteni az emberiséget. Ez az az igazság, amely a kereszténységet minden más vallás fölé emeli.

Istennek legyen hála Jézusért! ■

David Clayton