144.000 koronatanú A perdöntő bizonyíték

Jelenések 7. fejezete e profetikus könyv első közbeékelt látomása. A közbeékelt látomások célja, hogy egy-egy kulcsfontosságú kérdésre rávilágítsanak, és eligazítást adjanak Isten népe számára. Ebben az esetben is erről van szó. A hetedik fejezetben nem a hatodik pecsét folytatását látjuk, hiszen az Jézus Krisztus dicsőséges – és az Őt elutasítók számára halálos rettegést jelentő – megjelenésével ér véget. Ellenben a fejezet végén Isten egy fontos kérdést ad az elveszők szájába: „Ki állhat meg?” A hetedik fejezet erre a kérdésre – a mennyei ítélet és a sok ezer éves kozmikus konfliktus legfőbb problémájára – ad választ. Aligha lehet túlhangsúlyozni ezen válasz üdvtörténeti jelentőségét.

„Ezek után láttam négy angyalt állni a föld négy sarkán, akik visszatartották a föld négy szelét, hogy ne fújjon szél a földre, se a tengerre, se a fákra. Láttam egy másik angyalt is feljönni napkelet felől, akinél az élő Isten pecsétje volt, és hangosan kiáltott a négy angyalnak, akiknek megadatott, hogy ártsanak a földnek és a tengernek, és ezt mondta: Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, amíg meg nem pecsételjük a mi Istenünk szolgáit a homlokukon.”

Jelenések 7:1-3

Visszatartott szelek

Ebben a jelenetben számos olyan jelkép és részlet van, amire egy későbbi tanulmányban még vissza fogunk térni, most azonban a nagy egészet értelmezzük. Kezdjük néhány fontos jelkép azonosításával:

• szél = háború, viszály (vö. Dániel 7:2)
• a föld négy szele = világbirodalmak közötti háború, világháború
• a négy angyal, amely visszatartja a szeleket = Isten gondviselése, amivel határt szab a gonoszság erőinek

A hetedik fejezet látomása tehát visszavisz bennünket ahhoz az időponthoz, amikor Isten gondviselése még visszatartja az emberi indulatok teljes elszabadulását. A következő fejezetekből majd kiderül, hogy a viszály „szelei” a csapások idején végül el lesznek engedve, aminek soha nem látott mértékű vérontás és pusztítás lesz a következménye. Egyelőre azonban Isten nem engedi meg, hogy a gonosz erők teljes pusztulást hozzanak a Földre.

Itt érdemes egy rövid kitérőt tennünk, mert ez a kép egy gyakran feltett kérdésre is választ ad. Sok hitetlen ember érvel azzal, hogy ha lenne Isten, akkor nem engedné meg azt a rengeteg gonoszságot és szenvedést, ami ezen a Földön történik. A Jelenések könyve által bemutatott valóság ellenben az, hogy Isten folyamatosan fékezi az emberi gonoszságot, mert ha nem tenné, akkor világunk már rég elpusztult volna! Ráadásul Isten ezt az emberiség akarata ellenére teszi, ugyanis ősatyánk, Ádám kivonta fajunkat Isten kormányzata alól, amikor a lázadás útját – az Istentől való függetlenséget – választotta. Ennek értelmében minden beavatkozás, amit Isten a gonoszság megfékezése érdekében tesz Földünkön, bizonyos értelemben „jogtalan”!

Ezen felállás szerint sokkal érthetőbb, hogy Isten számára az emberi ügyekbe – e világ folyásába – való beavatkozás egyáltalán nem triviális kérdés! Isten igazságos, és tiszteletben tartja teremtményei szabadságjogait. Valójában nem azon kellene meglepődnünk, hogy a világunkban egyre több szörnyűséges és igazságtalan dolog történik, hiszen ez a dolgok természetes folyása. Semmi meglepő nincs abban, hogy Isten nem szól bele ezekbe. Inkább az a meglepő, amikor Isten beavatkozik az emberek ügyeibe! Ezt persze az esetek túlnyomó részében nem önkényesen teszi, hanem kérésre, vagyis emberi felhatalmazással. Ez a megközelítés nagy mértékben felértékeli az imádkozás jelentőségét. Az emberek imádságai „feljogosítják” Istent arra, hogy belenyúljon világukba!

Napkelet

De térjünk vissza Jelenések könyvéhez! A hetedik fejezet tehát abba az időbe kalauzol bennünket, amikor a csapások még nem kezdődtek meg, és Isten egyelőre visszatartja a történelem legpusztítóbb világháborújának kirobbanását. Isten vár valamire… Mit jelent az, hogy napkelet felől jön egy angyal? A napkelet a próféciákban Jézus dicsőséges, második eljövetelének iránya, kiindulópontja:

„Témán felől jön Isten, Párán hegyéről a Szent. [Szela] Fensége beborítja az egeket, és dicsőségével megtelik a föld. Ragyogása, mint a világosság, fénysugarak törnek elő mellőle, és abban rejlik hatalma. Előtte dögvész jár, és nyomában forró láz támad. Megáll, és méregeti a földet, egyet pillant, és megrendíti a népeket. Az ősrégi hegyek szétporlanak, elsüllyednek a rég létező halmok: az ő ösvényei örökkévalók!”

Habakuk 3:3-6

Habakuk 3. fejezete monumentális képekkel mutatja be Jézus második adventjét, és azt mondja, hogy az Úr „Témán felől” fog jönni, azaz – Izraelhez viszonyítva – kelet felől. Egy másik prófécia Ezékiel könyvében még egyértelműbbé teszi, hogy Jézus Krisztus kelet felől érkezik majd az ítélet végrehajtására:

„Azután elvezetett engem a kapuhoz, ahhoz a kapuhoz, amely kelet felé néz. És íme, Izráel Istenének dicsősége közelgett kelet felől, és zúgása olyan volt, mint a nagy vizek zúgása, a föld pedig fénylett a dicsőségétől. A jelenség, amelyet láttam, olyan volt, mint az a jelenség, amelyet akkor láttam, amikor a várost elpusztítani ment. Olyan látomás volt, mint az, amelyet a Kébár folyó mellett láttam. Akkor arcra borultam.”

Ezékiel 43:1-3

A védelmező jel

Ez a prófécia az Úr kelet felől való érkezéséről egy korábbi, Jeruzsálem elpusztításáról szóló látomásra is hivatkozik – ami viszont világosan megmagyarázza a Jelenések könyvében olvasható megpecsételés jelentését:

„Akkor hangosan így kiáltott fülem hallatára: Elérkezett a városra a büntetés. Mindenkinek a kezében ott a pusztítás eszköze. Íme, hat férfi jött a Felső-kapu útjáról, amely északra néz, mindegyiknek romboló eszköz volt a kezében; az egyik férfi közülük gyolcsba volt öltözve, és íróeszköz volt a derekán. Bementek, és odaálltak a rézoltár mellé. Ekkor Izráel Istenének dicsősége fölszállt a kerúbról, amely fölött volt, átment a templom küszöbére, és kiáltott a gyolcsba öltözött férfinak, akinek a derekán íróeszköz volt. Azt mondta neki az ÚR: Menj át a város közepén, Jeruzsálem közepén, és tégy egy jelet minden férfi homlokára, aki sóhajt és nyög az utálatosságok miatt, amiket cselekszenek benne. A többieknek pedig azt mondta a fülem hallatára: Menjetek keresztül utána a városon, és vágjátok őket! Ne szánakozzon szemetek, és ne mutassatok kíméletet! Öljetek meg mind egy szálig időset, ifjút, hajadont, gyermeket és asszonyokat, de azokhoz a férfiakhoz, akiken a jel van, ne közelítsetek! Az én szent helyemen kezdjétek el! Elkezdték hát az időseken, akik a templom előtt voltak.”

Ezékiel 9:1-6

Önmagában olvasva ezt a kijelentést indokolatlanul brutálisnak és irgalmatlannak tűnhet ez a kemény ítélet, ugyanakkor az előző fejezet pontosan arról szól, hogy Jeruzsálemben mindenki, időstől fiatalig, férfiak és nők egyöntetűen a bálványokhoz pártoltak az élő Istentől. Az ítélet súlyossága miatt egyébként maga a próféta is panaszkodik, amire azt a választ kapja, hogy a társadalmi és erkölcsi romlás sajnos visszafordíthatatlan, és a népnek le kell aratnia döntései következményét:

„Amíg ők öldököltek, én ott maradtam, arcra borultam, és így kiáltottam: Jaj, URam, Istenem, hát ki akarod irtani Izráel egész maradékát, amikor kiöntöd haragodat Jeruzsálemre? Ő azonban azt mondta nekem: Izráel és Júda házának a bűne igen-igen nagy, mivel tele van a föld vérontással, és tele van a város igazságtalansággal, mert azt mondták: »Elhagyta az ÚR ezt a földet, és nem lát az ÚR.« Ezért az én szemem sem szánja őket, és nem kímélem őket, hanem fejükre olvasom útjaikat.”

Ezékiel 9:8-10

A kivégzés végrehajtását kiadó parancsból ugyanakkor az is kiderül, hogy Isten ítélete csak azokat fogja sújtani, akik kiegyeztek a bálványimádással. Akik nem vettek részt az Istentől idegen, gonosz cselekedetekben, sőt felszólaltak az Isten népe által elkövetett utálatosságok és igazságtalanságok ellen, azoknak homlokára a „gyolcsba öltözött férfi” egy „jelet” jegyzett fel. Ez a „jel” lett védelmük záloga a veszedelem idején.

Jelenések 7. fejezete azt mutatja be, hogy a világ egy iszonyú pusztulást hozó világháború küszöbén áll, Isten azonban egészen addig nem enged szabad folyást az emberi indulatoknak, amíg szolgái nincsenek megpecsételve. Ezékiel látomása alapján világossá válik e művelet jelentősége: Isten azokat az embereket fogja védelem alá helyezni e szörnyű veszedelem idején, akik kitartottak Isten mellett, és nem egyeztek ki sem a hamis vallással, sem a bűnökkel. A hívők homlokára írt pecsét vagy jel a garancia arra, hogy őket elkerüli a veszedelem. Így teljesednek majd a zsoltárokban és a prófétáknál megírtak:

„Aki a Felséges rejtekében lakik, az a Mindenható árnyékában nyugszik. Azt mondom az ÚRnak: oltalmam és váram, Istenem, őbenne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarász csapdájából, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival befedez téged, és szárnya alatt lesz oltalmad. Pajzs és páncél a hűsége. Nem kell félned az éjszakai rettentéstől, sem a repülő nyíltól nappal, sem a dögvésztől, amely a homályban jár, sem pedig a döghaláltól, amely délben pusztít. Ha ezren esnek is el oldalad mellől és tízezren jobb kezed felől, hozzád nem is közelít. Bizony szemed csak nézi azt, és meglátod a gonoszok megbüntetését!”

Zsoltárok 91:1-8

„Menj be, népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat magad után! Rejtőzz el egy rövid szempillantásig, míg elmúlik az ÚR haragja! Mert íme, kijön helyéről az ÚR, hogy megbüntesse a föld lakóinak álnokságát. Föltárja a föld a vért, és nem takarja be többé a megölteket.”

Ézsaiás 26:20-21

Az utóbbi igevers visszautal a zsidók Egyiptomból való szabadulására. Az Egyiptomra kitöltött első 9 csapás csak az egyiptomiakat sújtotta, Gósen földjét, ahol a zsidók laktak, elkerülte! A 10. csapásnál viszont a bárány vérével kellett megjelölniük házaik bejáratát, és ténylegesen be kellett zárkózniuk házaikba, míg áthaladt Egyiptomon a pusztító angyal. Ahogy a 10. egyiptomi csapás idején a bárány vére volt a jel, ami megvédte a zsidókat, úgy a vég idején is lesz egy jel – egy pecsét – a hívők homlokán, ami védelmet fog nyújtani számukra az utolsó 7 csapással szemben.

Egy különös statisztika

Vajon mi lehet az a pecsét vagy jel, ami biztonságot ad ebben a súlyos próbában? Erre a kérdésre most nem kapunk választ, mivel ezt egy későbbi fejezet mutatja meg – ellenben azt megtudhatjuk, hogy kik azok az emberek, akik ezt a pecsétet elnyerik:

„És hallottam a megpecsételtek számát: száznegyvennégyezer megpecsételt az Izráel fiainak minden nemzetségéből. Júda törzséből tizenkétezer megpecsételt, Rúben törzséből tizenkétezer, Gád törzséből tizenkétezer, Ásér törzséből tizenkétezer, Naftáli törzséből tizenkétezer, Manassé törzséből tizenkétezer, Simeon törzséből tizenkétezer, Lévi törzséből tizenkétezer, Issakár törzséből tizenkétezer, Zebulón törzséből tizenkétezer, József törzséből tizenkétezer, Benjámin törzséből tizenkétezer megpecsételt.”

Jelenések 7:4-8

Első ránézésre a jelentés egy unalmas és meglehetősen egyértelmű, zsidó (!) népszámlálásnak tűnik. Sok próféciamagyarázó ezzel le is zárja a kérdést, és kijelenti, hogy nekünk, keresztényeknek ehhez nincs semmi közünk, hiszen itt született zsidókról van szó, akik Izrael 12 nemzetségéhez tartoznak. Ugyanakkor van néhány rendellenesség ebben a jelentésben, ami arra utal, hogy ezt a népszámlálást nem szó szerint kell venni.

Először is: a zsidó törzsek felsorolása nem stimmel!!! Jákobnak 12 fia volt, akiktől származott Izrael 12 törzse, csakhogy az eredeti felosztás már az Egyiptomból való kivonulás idején módosult. Ugyanis Lévi nemzetségét Isten kiválasztotta a 12 törzs közül, hogy ők legyenek a papok és a templom szolgái. Így nem kaptak örökséget testvéreikkel, és a földosztáskor sem számláltattak a 12 törzs közé. Másrészt, amikor Jákob áldást mondott 12 fiára – a 12 törzs ősére –, József helyett két unokáját, Efraimot és Manassét áldotta meg, és tette két nagy törzzsé Izrael népe között. Ezeket a változásokat így foglalja össze Józsué könyve:

„Mert József fiaiból két törzs lett: Manassé és Efraim. A lévitáknak pedig nem adtak osztályrészt a földből, hanem csak lakóhelyül a városokat és a hozzájuk tartozó legelőket jószágaik és marháik számára.”

Józsué 14:4

Ehhez képest a népszámlálásról készült jelentésben szerepel Lévi és József törzse; Efraim és Dán viszont nem! Efraimot némi jóindulattal még bele lehet érteni József törzsébe – elvégre a fia volt – de akkor miért van Manassé, József másik fia külön említve?! A Biblia sehol nem beszél „József és Manassé” törzséről, hiszen maga Manassé is Józseftől származott. Egyedül az „Efraim és Manassé” párosnak van ószövetségi előzménye, ebből a népszámlálásból viszont hiányzik Efraim.

Lévi szerepeltetése a 12 törzs között szintén furcsa. Ugyanis ha Jákób szó szerinti fiaival számolunk, akkor mit keres a felsorolásban József törzse mellett külön törzsként Manassé, Jákób unokája?! Az pedig teljesen megbocsájthatatlan és abszurd egy Izrael tizenkét törzséről készült népszámlálásban, hogy az egyik törzset, Dánt, mindenféle indoklás nélkül kihagyja!!! A megpecsételtek – a jelentés szerint – Izrael fiainak minden nemzetségéből vannak, ugyanakkor Dán, Izrael egyik nemzetsége, egyáltalán nem szerepel a felsoroltak között!

Ezek a rendellenességek arra utalnak, hogy e felsorolás nem lehet szó szerinti, csak szimbolikus értelmű. És ha szóba állunk ezzel a gondolattal, mindjárt világossá válik a kijelentés mögötti logika. Ezékiel könyvében arról olvastunk, hogy csak azok kapják meg a védelem jelét, akik nem egyeztek ki a bálványimádással. Jelenések könyve felsorolásából pedig Efraim és Dán törzse van kihagyva, pontosan az a két törzs, amely az ószövetségi feljegyzések szerint leginkább élen járt a bálványimádásban (lásd: Bírák 18; Hóseás 4:17).

Az újszövetségi Izrael

Jelenések könyve valójában tele van ószövetségi jelképekkel, amelyek az újszövetség fényében, az ott megadott magyarázati kulcsokkal válnak érthetővé. Pál apostol világosan kijelenti, kik Isten szemében az igazi „zsidók”:

„Mert nem az a zsidó, aki külső látszatra az, és a körülmetélés sem az, ami a testen külsőképpen látszik, hanem az a zsidó, aki belsőképpen az, és szívének a Lélek által történő, nem betű szerinti körülmetélése az igazi körülmetélkedés, amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van.”

Róma 2:28-29

„Mert mi vagyunk a körülmetéltek, akik lélekben szolgálunk Istennek, és Krisztus Jézusban dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk.”

Filippi 3:3

Más szóval Izrael népe az újszövetségi egyházat, vagyis a keresztényeket jelképezi. A megpecsételésről szóló kijelentés is ezzel a magyarázati kulccsal nyer értelmet: nem a test szerinti zsidók lesznek megpecsételve, hanem azok a keresztények, akik nem egyeztek ki a hamis vallással!

Ezen a ponton meg kell állnunk egy fontos magyarázati elv tisztázására. Ha az „Izrael fiainak minden nemzetsége” nem a szó szerinti, ószövetségi értelemben vett „Izrael tizenkét törzse”, akkor annak a feltételezésnek sincs érdemi alapja, hogy a kijelentés bármely része szó szerint értendő! Egyes felekezetek például azt tanítják, hogy Izrael népe jelképes, és az egyházat – egész pontosan az ő felekezetüket (!) – jelképezi, ugyanakkor a szám szó szerint értendő, és ténylegesen csak 144.000 személy kapja meg azt a bizonyos „pecsétet”. Ez a megközelítés teljesen következetlen.

Egyrészt nagyon nem magától értetődő, hogy tetszés szerint váltogatunk jelképes és szó szerinti értelmezés között – egyetlen kijelentésen belül. Másrészt ez a magyarázat teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy ez a bizonyos 144.000-es létszám nem spontán lett ennyi, hanem 12 zsidó törzs 12.000-12.000 megszámlált tagjaként állt elő. A logika azt kívánja, hogy ha valaki szó szerint akarja venni ezen isteni népszámlálási statisztika végeredményét, akkor kötelessége szó szerint venni azokat a részeredményeket is, amelyekből a statisztika összeállt!

Ugyanakkor, ha következetesen megmaradunk a jelképes magyarázatnál, e különös statisztikai adat is értelmet nyer. Jelenések könyvében a számoknak jelentésük van, sőt előfordulnak benne olyan számok is, amelyek egyáltalán nem mennyiséget fejeznek ki, hanem kizárólag szimbolikus jelentésük van. Olvasunk például a Bárány hét szarváról és hét szeméről (Jelenések 5:6), amiről mindenki belátja, hogy szimbolikusan értendő, és egyszerűen annyit jelent, hogy Jézusé minden hatalom és minden tudás. A 7-es, mint szám, egyszerűen a teljességet jelenti ezekben az esetekben.

Hasonlóképpen a 12-es számnak is van egy szimbolikus jelentése a próféciákban: a 12-es a kiválasztottakat jelöli. Ez könnyen belátható, ha meggondoljuk: Izraelnek 12 törzse volt (Jákob 12 fiától) és Jézus is 12 tanítványt választott ki. Istennek mind az ó-, mind az újszövetségi népe 12 emberrel indult. Ennek fényében Izrael tizenkét törzse a kiválasztottak gyülekezetét – vagyis az Egyházat jelképezi.

Az 1000-es szám egyszerűen sokaságot jelent – ahogy sokszor a köznyelvben is. Az alábbi példákban világos ez a jelképes alkalmazás:

„De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen; a kinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van.”

Mikeás 5:2; Károli

„Ti azonban a Sion hegyéhez járultatok és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez,”

Zsidók 12:22

A 12×1000 ennek fényében a kiválasztottak sokaságát jelenti. A 12x12x1000 pedig a kiválasztottak közül kiválasztottak sokaságát! Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a 144.000 az Egyház „krémje”, vagy bibliai fogalmakkal: az Egyház „első zsengéje” (lásd Jelenések 14:4). Az első zsenge – profetikus értelemben – nem időbeli elsőséget jelent, hanem a termés legjavát, ami valamit fontosat mutat meg az egész termésről (ld. 1Korinthus 15:20,23). A 144.000 egy olyan különleges csoport a mindenkori hívőkből álló Egyházon belül, amely alapján fogalmat lehet alkotni az egész Egyház „minőségéről”.

A megszámlálhatatlan sokaság

Az angyali jelentés szerint tehát az Egyház „legjava” fogja megkapni a védelmet nyújtó pecsétet a csapások idején. Nos, ezzel le is lehetne zárni a „Ki állhat meg?” c. kérdést, de a fejezet tovább folytatódik egy sokkal monumentálisabb képsorral:

„Azután íme, nagy sokaságot láttam, amelyet senki sem tudott megszámolni, minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, fehér ruhákba öltözve, kezükben pálmaágakkal. És hangosan kiáltottak: Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónon ül, és a Bárányé! Az angyalok pedig mind a trón, a vének és a négy élőlény körül álltak, és arcra borultak a trón előtt, és imádták Istent, ezt mondva: Ámen! Áldás, dicsőség, bölcsesség, hálaadás, tisztelet, hatalom és erő a mi Istenünknek mindörökkön-örökké, ámen!”

Jelenések 7:9-12

Ebben a jelenetben János figyelme egy hatalmas embertömegre terelődik, amely láthatóan nem zsidó származású – tagjai „minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből” valók. Ez a látvány éles ellentétben áll a 144.000-ről szóló jelentéssel. A 144.000 egy konkrét szám, a nagy sokaság megszámlálhatatlan. A 144.000 zsidókból áll, a nagy sokaság pedig nem zsidókból. A 144.000 meg van pecsételve, a nagy sokaságról ugyanezt nem olvassuk. Sok magyarázó ezekre a különbségekre mutatva arra a következtetésre jut, hogy itt két, egymástól független csoport kerül bemutatásra. Ugyanakkor több érv szól amellett, hogy a 144.000 mégis azonos a nagy sokasággal.

Először is, nézzük meg, hogyan folytatja Jelenések könyve a nagy sokaság leírását:

„Akkor megszólalt egy a vének közül, és azt kérdezte tőlem: Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek? Azt mondtam neki: Uram, te tudod. Mire ő így szólt hozzám: Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében. Ezért vannak Isten trónja előtt, és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában; és aki a trónon ül, kiterjeszti a sátrát felettük. Nem éheznek többé, nem is szomjaznak, a nap sem tűz rájuk, sem semmi hőség, mert a Bárány, aki a trón közepén van, legelteti őket, és élő vizek forrásaihoz viszi őket, és Isten letöröl a szemükről minden könnyet.”

Jelenések 7:13-17

Miközben János szemléli ezt a fehérbe öltözött sokaságot, az egyik vén feltesz Jánosnak két kérdést. Amikor Jelenések könyvében konkrét kérdéseket olvasunk, bizonyosak lehetünk abban, hogy Isten rá akarja valamire irányítani a figyelmünket. A két kérdés tehát a következő:

1. Kik ezek az emberek?
2. Honnan jöttek?

Ahelyett, hogy spekulálnánk, jobban tesszük, ha megszívleljük János alázatos válaszát, és mi is ezt mondjuk az Úrnak: „Uram, Te tudod!” Ő ugyanis készségesen azonosítja számunkra ezt a csoportot. A két kérdésre fordított sorrendben jön a válasz (14. v.):

1. Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek.
2. Ők megmosták és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.

Ezek az emberek tehát „a nagy nyomorúságból” jöttek. Fontos a névelő! Ez a nyomorúság nem pusztán egy a sok közül, hanem egy nagyon konkrét időszakra vonatkozik: arra a bizonyos „nagy nyomorúságra”, amiről Jézus és Dániel beszél:

„Mert akkor olyan nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.”

Máté 24:21

„Abban az időben fölkel Mihály, a nagy fejedelem, aki néped fiai mellett áll, mert nyomorúságos idő lesz az, amilyen nem volt mindmáig, amióta népek vannak. És abban az időben megszabadul néped, mindaz, aki csak be van írva a könyvbe.”

Dániel 12:1

Ez a kijelentés tehát egyértelműen azonosítja a nagy sokaságot azokkal, akik átélik a Jézus eljövetelét megelőző, utolsó nagy nyomorúságot, és végül megszabadulnak belőle. Márpedig – a fejezet első fele szerint – a megpecsételtek azok az emberek, akiket Jézus a csapások idején megőriz, és akiket megjelenésével fog megszabadítani.

Mosás és fehérítés

Másrészt a válasz úgy jellemzi őket, mint akik nemcsak megmosták, de meg is fehérítették ruháikat a Bárány vérében. A Biblia szerint minden keresztény, aki Jézust befogadja, meg van mosva (1Korinthus 6:11; János 13:10), azaz bűnbocsánatot nyert, és tiszta lelkiismerettel állhat Isten előtt. Ám a fehér ruha ennél többet jelent:

„és megadatott neki, hogy felöltözzék ragyogó, tiszta gyolcsba, mert a gyolcs a szentek igazságos tetteit jelenti.”

Jelenések 19:8

A fehér ruha a cselekedetek tisztaságára vonatkozik, vagy más szóval a tökéletes jellemre. Erre a legtöbb keresztény nem jut el földi élete során, erről tanúskodik a mártírokról szóló kijelentés is:

„Akkor mindegyiküknek fehér ruhát adtak, és azt mondták nekik, hogy még egy rövid ideig nyugodjanak, amíg teljes nem lesz szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiket ugyanúgy megölnek, mint őket.”

Jelenések 6:11

Ezek a keresztények – bármily hősi volt is bizonyságtételük – életük során nem jutottak el a jellem tökéletességére. Csak halálukban – a vizsgálati ítélet határozata nyomán – kapják meg a fehér ruhát: a tökéletes, bűntelen jellemet, amit majd feltámadásuktól fogva élhetnek. Ezt meggondolva egészen megdöbbentő, amit a nagy sokaságról olvasunk. Ezek a keresztények nem csak megmosták, de meg is fehérítették ruháikat a Bárány vérében!

Mit jelent ez? Azt, hogy ezek az emberek már földi életük során eljutottak a jellem tökéletességére, vagyis a teljes bűntelenség állapotába! Lehetséges ez? Ó, hát pontosan ez az a bizonyíték, amire a vizsgálati ítélet lezárásához szükség van!!! Ők a Bárány vérében fehérítették meg ruháikat: vagyis jellemük teljes megtisztulása nem valami különleges isteni kegy vagy csoda eredménye, hanem ugyanannak az egyszeri áldozatnak köszönhető, amivel Jézus Krisztus mindenki mást is üdvözít! Ugyanazon erő által jutnak el a teljességre, mint amely most is minden keresztény számára rendelkezésre áll!

Ezeknek az embereknek az élete ad szilárd, kézzelfogható bizonyítékot a teremtett világ számára arról, hogy Jézus Krisztus élete által teljességgel fel lehet számolni a bűnt az elbukottak életében; olyannyira, hogy azok, akik befogadták Őt, képesek örökké bűn nélkül élni. Ezen csoporton keresztül a teremtett világ már ezen a Földön megláthatja Jézus áldozatának tényleges erejét!

Csak egy válasz van

A vizsgálati ítélet legfőbb kérdésére – ti. hogy méltó-e Krisztus örökké uralkodni – nincs két különböző válasz: a 144.000 és a nagy sokaság. A két csoport ugyanis egy és ugyanaz. Más részletek is vannak még ebben a leírásban, amelyek megerősítik ezt a következtetést.

A 6. fejezet azzal a kérdéssel zárul, hogy ki állhat meg – konkrétan Isten és a Bárány haragja előtt. Ehhez képest a nagy sokaság áll Isten és a Bárány előtt (Jelenések 7:9)! Más szóval ők azok, akik védelmet kapnak – megpecsételtetnek – és félelem nélkül állhatnak meg Jézus eljövetelekor!

A nagy sokaságnál pálmaágak vannak. Ez a zsidó ünnepkör utolsó nagy ünnepére, a sátoros ünnepre emlékeztet, ami a világ aratását jelképezi. Ezek az emberek a nagy aratás „első zsengéje”, az Egyház legjava – csakúgy, mint a 144.000!

Ellenvetések

Végezetül vizsgáljuk meg újra azokat az érveket, amelyek a 144.000 és a nagy sokaság közötti különbségeket hangsúlyozzák! Beszéltünk már arról, hogy a 144.000 nem lehet szó szerinti szám, hiszen akkor a népszámlálás minden egyes részletét szó szerint kellene értenünk, ami feloldhatatlan problémákat vet fel. Ha alaposan megfigyeljük a szöveget, észrevehetjük, hogy János soha nem látta a 144.000-et! Legalábbis olyan értelemben nem, hogy 12 csoportban 12.000-12.000 embert látott volna. Figyeljük meg, hogy a 7. fejezet elején János angyalokat látott, nekik szóló parancsokat hallott, és végül az egyik angyal elmondta, hogyan teljesítette a parancsot. János tehát a 144.000-ről csak hallott!

Ehhez képest a látvány egész mást mutatott. Amikor ténylegesen meglátta János ezt a csoportot, olyan sok embert látott, hogy nem is vállalkozott megszámlálásukra. Ezért mondja azt, hogy „megszámlálhatatlanul” nagy volt a sokaság, nem azért, mintha végtelenül sokan lettek volna. Ráadásul nem is zsidók, hanem mindenféle nemzetből és nyelvből valók – voltak közöttük fehérek, sárgák, feketék, vörösek stb.! Valójában, amit hallott János, az csak jelkép volt, amit látott, az viszont maga a valóság!

Jelenések könyvétől nem idegen ez a fajta bemutatás. Emlékezzünk, hogy a hétpecsétes könyv kapcsán János azt hallotta, hogy győzött a Júda törzséből való oroszlán (Jelenések 5:5); ellenben amikor felnézett, egy megölt Bárányt látott maga előtt (Jelenések 5:6)! Győztes oroszlán helyett egy megölt Bárány?! Elsőre képzavarnak tűnhet a dolog, pedig mindkettő ugyanarra a személyre, Jézus Krisztusra vonatkozik. Ebben az esetben ráadásul mind a kettő – a hallott és a látott dolog is – jelképes!

Nem kell tehát megrökönyödnünk azon, hogy Jelenések könyve két nagyon különböző módon mutatja be számunkra ugyanazt a csoportot. Erre a kettős bemutatásra egyébként más példát is fogunk még látni. A 144.000 és a nagy sokaság tehát egy és ugyanaz a csoport – a végső válasz a vizsgálati ítélet legfőbb kérdésére. Ők az ítélet koronatanúi, akiknek élete a földi történelem lezárása előtt igazolni fogja Jézus Krisztus királyságát, és áldozatának helyreállító erejét.

Személyes meghívás

Mielőtt befejeznénk ezt a tanulmányt, egy fontos gondolatra ki kell térnünk. Isten nem pusztán azért íratta le ezeket a próféciákat számunkra, hogy mi örömünket leljük ezek tanulmányozásában és megértésében. Ő azt szeretné, hogy együttműködjünk Vele. Arra vágyik, hogy végre hazavihessen bennünket, és minden gyermekét, akik most jelenleg a sírban nyugszanak, arra várva, hogy előálljon a vizsgálati ítélet végső bizonyítéka.

Isten és az egész teremtett világ vár… De nem a világ gonoszságára, az antikrisztus felemelkedésére és a természeti katasztrófák egyre sűrűsödő és egyre vészjóslóbb jeleire. Nekünk sem elsősorban ezekre kell figyelnünk, mintha ezeken múlna a történelem lezárása. Nem! Isten a keresztényekre vár. Rád és rám. Rá kell jönnünk, hogy Isten nélkülünk, emberek nélkül nem tudja lezárni a földi történelmet. Isten arra vár, hogy az Egyház felnövekedjen a Krisztus teljességére, és egy hatalmas sokaságon keresztül mutathassa be az egész világmindenségnek Krisztus áldozatának átformáló hatalmát!

A próféciák megértése egyúttal meghívást is jelent. Isten azért tárja fel az Ő tervét számodra, mert meg akar hívni, hogy csatlakozz Hozzá. Ő nem csak megmosni akar Téged, hanem azt szeretné, hogy Jézus Krisztus élete teljes lényedet átformálja az Ő képmására. Jelenések könyve 7. fejezete félreérthetetlenül kijelenti, hogy lesznek emberek a földi történelem végén, akikben ez a terv meg fog valósulni. Légy Te is azok között, akiről a könyv ezen fejezete szól!

„Akkor ezt mondtam: Íme, itt vagyok, a könyvtekercsben írva van rólam, hogy cselekedjem a te akaratodat, Istenem.”

Zsidók 10:7

A folytatásról

Arra a kérdésre, hogy mi is az a pecsét vagy jel, ami a védelmet fogja jelenteni a 144.000 számára, egy későbbi tanulmányban majd visszatérünk, ahol még részletesebben foglalkozunk a 144.000 tulajdonságaival – Jelenések 14. fejezete alapján. A következő részben az ítélet lezárásával – a 7. pecsét felbontásával – folytatjuk Jelenések könyve tanulmányozását. ■

Sánta János