A hét trombita Felkészülés az ítélet kihirdetésére

A hetedik pecsét feltörésével lezárul az ítélet vizsgálati szakasza, és véget ér a kegyelmi idő. Minden ember döntött örök sorsa felől, ezért Krisztus befejezi közbenjáró szolgálatát, és eltörli a bűn lenyomatát a Földön élő szentek testéből, hogy kiállhassák az utolsó próbát. A szentek ezután bűn nélkül várják meg Jézus eljövetelét, és tanúi lesznek a Földet sújtó büntető csapásoknak – a bosszúállás napjának. Ebben a tanulmányban azt fogjuk megvizsgálni, hogy mi köze a hét trombitának az ítélet végrehajtási szakaszához.

Egy különös párhuzam

Jelenések könyve jelképeinek magyarázatánál nincs helye találgatásnak – és ez a trombitákra is igaz. Sokszor maga Jelenések könyve megadja azokat a magyarázati kulcsokat, melyek világossá teszik a képek jelentését, és ha ezeket alkalmazzuk, akkor könnyen lelepleződnek az önkényes értelmezések. A trombiták esetében az ítélet kontextusa mellett a szövegben rejlő részletek is segítséget adnak az értelmezéshez:

„Amikor felnyitotta a hetedik pecsétet, csend lett a mennyben mintegy fél óráig. És láttam azt a hét angyalt, akik Isten előtt álltak, és adtak nekik hét trombitát.”

Jelenések 8:1-2

Figyeljük meg, hogy a szöveg azt a hét angyalt nevezi meg, akik Isten előtt álltak. Isten trónja körül ezerszer ezer és tízezerszer tízezer angyal áll (Dániel 7:10; Jelenések 5:11), de ez a leírás nem róluk szól. Sokkal konkrétabban hivatkozik arra a hét angyalra, akik Isten előtt álltak. Valójában itt visszahivatkozással van dolgunk. Jelenések könyve ugyanis egyszer korábban már beszélt arról a hét „angyalról”, akik Isten előtt állnak:

„A trónból pedig villámlások, hangok és mennydörgések jöttek ki, és hét tüzes fáklya égett a trón előtt, amely az Isten hét szelleme.”

Jelenések 4:5; pontosítva

De hát itt Isten Szelleméről van szó, nem angyalokról! Vagy mégis? Nézzünk meg egy másik igeverset:

„És az angyalokról ezt mondja: Angyalait szelekké teszi, és szolgáit tűz lángjává.”

Zsidók 1:7

Az itt „szelek”-nek fordított szó az eredeti görög szövegben pontosan ugyanaz, mint Jelenések 4:5-ben a „szellem” (Károliban „lélek”). Zsidók 1:7 szerint Isten angyalai szellemek, tűz lángjai – Jelenések 4:5-ben pedig hét szellemet látunk tűzként égni. Ha tehát nem kezdünk találgatni, hanem elfogadjuk, hogy a Biblia önmagát magyarázza, akkor csak egy magyarázati lehetőségünk van: a Jelenések 8:1-2-ben bemutatott, Isten előtt álló hét angyal ugyanaz a hét szellem, ami tűzlámpásként ég Isten trónja előtt.

Egy még különösebb párhuzam

Ugyanakkor, ahogy Jelenések könyvének korábbi fejezeteinek tanulmányozásánál már láttuk, az „angyal” szó nem mindig angyali rendhez tartozó teremtményekre vonatkozik. Vonatkozhat pl. hívő emberekre, vagy akár magára az Úr Jézusra is (lásd pl. az előző tanulmányt). Az Isten előtt álló hét „angyalról” további kinyilatkoztatást ad a következő igevers:

„És láttam a trón és a négy élőlény között és a vének között egy Bárányt állni, mint egy megöletettet, hét szarva és hét szeme volt: az Isten hét szelleme az, akiket elküldött az egész földre.”

Jelenések 5:6; pontosítva

János itt úgy látja a hét angyalt – a hét szellemet – mint a Bárány hét szemét. Más szóval: ez a hét szellem Jézus Krisztus részét képezi. Konkrétan pedig azt mondja róluk, hogy az egész Földre lettek elküldve. Ez a leírás az angyali teremtményekre nem illik rá, hiszen ők nem képezik Jézus részét. A következő kijelentések viszont tökéletesen illeszkednek ehhez a leíráshoz:

„Úgy, amint te elküldtél engem a világba, én is elküldtem őket a világba.”

János 17:18

„És az ő [Jézus] lába alá vetett mindent, és őt rendelte mindenek fölött való fővé az egyházban, amely az ő teste és teljessége annak, aki mindent mindennel betölt.”

Efézus 1:22-23

Ezek az igeversek (más hasonló kijelentésekkel együtt) két dolgot állítanak Jézus tanítványairól:

• Jézus a tanítványait küldte el a világba
• Jézus tanítványai az Ő részét képezik

Akkor ez azt jelentené, hogy a hét angyal valójában embereket jelent?! Igen, pontosan! Jézus azt mondta a tanítványairól, hogy „ami Szellemtől született, szellem az” (János 3:6b; pontosítva). Amikor Jelenések könyvében a hét szellemről olvasunk, az Jézus részeként van bemutatva (ld. a Bárány hét szeme), mert valóban az is. Jézus szelleme: az ő élete, amit az újjászületés által megoszt minden hívővel! Így minden hívő Jézus életének, szellemének részévé válik. Ezért mondja Pál:

„Aki pedig az Úrral egyesül, egy szellem ővele.”

1Korinthus 6:17

„Amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik…”

Kolossé 3:4

A hét tűzlámpás képe is erre vonatkozik. A hetes szám egyrészt a teljességet jelöli, másrészt Jelenések könyve erőteljesen épít az ószövetségi templomi szolgálat képeire. Az ószövetségi templomban pedig egyedül a hétágú gyertyatartó égett a frigyláda – Isten trónja – előtt. A templomot egyedül a gyertyatartóból sugárzó világosság töltötte be, ez azonban Jézus szavai szerint kettős jelkép:

„Ismét szólt hozzájuk Jézus, és azt mondta: Én vagyok a világ világossága; aki engem követ, sosem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”

János 8:12

„Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.”

Máté 5:14

Jézus a világ világossága, de ugyanígy mindenki, aki megkapta Jézus életét, az életnek ugyanazzal a világosságával világít ebben a világban. És ezzel elérkeztünk az angyal szó eredeti jelentéséhez: követ, hírnök, küldött. Jézus azért küldte el a tanítványait, hogy a világosság követei, hírnökei legyenek. Ők azok, akiket – saját szellemével felruházva – az egész világra elküldött, hogy bizonyságot tegyenek Róla, és bemutassák Őt.

Ennek megfelelően az Isten trónja előtt égő hét tűzláng, a hét szellem vagy hét angyal valójában Krisztus földi Testét jelképezi – azokat a szenteket, akikben Krisztus élete van, és akik az evangéliumot hirdetik az egész világon. Lényegileg az igazi Egyház Krisztus lényének része, és ezért a világ világossága. De mi köze a Földön élő szenteknek a trombitákhoz?

Ítélethirdetés

Isten eljárásmódjával összhangban áll a megátalkodottak figyelmeztetése. Az Úr a tíz egyiptomi csapás előtt is elküldte Mózest és Áront, hogy nyilvánvalóvá tegyék a fáraó előtt Isten nemtetszését, és meghirdessék büntető ítéleteit, ha kitart az ellenállásban:

„Ezután így szólt az ÚR Mózeshez: Kelj fel reggel, és állj a fáraó elé, és mondd neki: »Ezt mondja az ÚR, a héberek Istene: bocsásd el népemet, hogy szolgáljanak nekem. Mert ezúttal minden csapásomat rábocsátom a te szívedre, szolgáidra és népedre, azért, hogy megtudd, hogy nincs hozzám hasonló az egész földön.«”

2Mózes 9:13-14

A trombiták ennek megfelelően Isten ítéletének kihirdetését jelölik, amelyet az elpecsételt szentek jelentenek be. Egy későbbi fejezetből kiderül, hogy a világ őket okolja majd a csapásokért, „mivel ez a két próféta gyötörte a föld lakóit” (Jelenések 11:10). Ugyanúgy, ahogyan Aháb király tette:

„Amikor Aháb meglátta Illést, azt mondta neki: Te vagy-e az, Izráel megháborítója?”

1Királyok 18:17

Illés egyetlen bűne az volt, hogy bejelentette Isten büntetését: a bálványimádáshoz fordult népet szárazság fogja sújtani. Hasonlóképpen, a kegyelemidő lejárta után a szentek is bejelentik majd Isten ítéleteit az igaz evangéliumot elutasítók felett, akik végül a szenteket okolják majd az őket ért csapásokért.

Mi értelme van akkor az ítélet bejelentésének, ha végül senki nem hallgat rá, sőt csak feltüzeli a gonoszokat? Hiszen sem a fáraó, sem Aháb nem hallgatott a büntető ítélet bejelentésére, sőt inkább megkeményítették a szívüket! Isten igazságos eljárásmódja mégis megkívánja, hogy a megátalkodottak megtudják, miért érik őket a csapások. A világtörténelem lezárásakor pedig – amikor Isten jelleme minden teremtmény előtt igazolást nyer – elengedhetetlen, hogy Isten félreérthetetlenné tegye az ok-okozati összefüggéseket. A megátalkodottaknak tudniuk kell, hogy a csapások a kegyelmi üzenet elvetésének következményei. Ezért van szükség a trombitákra – az utolsó hét csapás bejelentésére.

7 trombita = 7 csapás?!

Akkor ez azt jelenti, hogy a hét trombita és a hét csapás ugyanaz?! Két nagyon komoly érv is ezt a következtetést igazolja:

• mindkettő a kegyelemidő lezárulása és a szentek elpecsételése után történik
• szembeötlő hasonlóság van a két ítéletsorozat között

A hét trombita közvetlenül az elpecsételés látomása (Jelenések 7. fejezet) után szólal meg, és ez időrendben is az elpecsételést követi, hiszen az ötödik trombita megszólalásakor egyes emberek már egyértelműen el vannak pecsételve (Jelenések 9:4). Hasonlóképpen a csapások is közvetlenül azután kezdődnek, miután a győztesek, a 144.000 elpecsételt már győzelmi éneket énekel (Jelenések 15:1-3 vö. 14:1-3). Ráadásul a két ítéletsorozat között elemenként is sok hasonlóságot fedezhetünk fel. Ennek részleteit majd az egyes csapások/trombiták elemzésekor fogjuk megvizsgálni.

De vajon mi szükség van arra, hogy ugyanazt az ítéletsorozatot kétszer egymás után, két különböző módon tárja elénk Jelenések könyve? Nos, erre a kérdésre is van bibliai magyarázat…

Amikor József Egyiptomban volt, a fáraó egymás után kapott két profetikus álmot: az egyikben gabonafejek szerepeltek, a másikban tehenek. Az álmok között hasonlóság és különbség is mutatkozott. Amikor azonban József megfejtette a fáraó álmait, világossá tette, hogy a két álom ugyanarra vonatkozik, és jelentésük teljesen megegyezik! Ami viszont különösen érdekes, az a kétféle álom jelentősége:

„Hogy pedig a fáraó álma kétszer is megismétlődött, ez azt jelenti, hogy Istennél elvégzett dolog ez, és siet véghezvinni.”

1Mózes 41:32

Más szóval: ezek a csapások nem „alkuképesek”. A kétféle bemutatás értelme az, hogy a csapások garantáltan be fognak következni, nem lehet közbenjárással elhárítani vagy elodázni őket. Amint lezárul a kegyelemidő, a szentek bejelentik az ítéletet, és jön a hét utolsó csapás – feltartóztathatatlanul és kikerülhetetlenül.

Fél órás csend

Mielőtt rátérünk az egyes trombitákra, egy apró részletet szeretnék még kiemelni. A hetedik pecsét felbontásakor (Jelenések 8:1-6) az események következő sorrendjét figyelhetjük meg:

1. Fél órás csend a mennyben (1. v.)
2. Az Isten előtt álló hét angyal hét trombitát kap (2. v.)
3. Az oltárnál álló angyal elvégzi az utolsó engesztelést (3. v.)
4. Az engesztelés közben a szentek imádkoznak (4. v.)
5. Az engesztelés lezárul, a közbenjárás véget ér (5. v.)
6. A hét angyal a trombitáláshoz készül (6. v.)

Az előző tanulmányban részletesen vizsgáltuk a nagy engesztelési nap idevonatkozó eseményeit (3-5. v.). Ebből a tanulmányból pedig láttuk azt, hogy a trombiták csak a kegyelemidő lezárulása után harsannak fel (6. v.). Viszont a második versben azt olvassuk, hogy a trombitákat már az engesztelés lezárása előtt megkapja a hét angyal. Ennek jelentőségét akkor érthetjük meg, ha végiggondoljuk, mi történik ekkor a valóságban.

Jézus azt mondta, hogy „Isten országának ezt az evangéliumát hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek, és majd akkor jön el a vég” (Máté 24:14). Minden keresztény tudja, hogy a vég bizonyosan el fog jönni… Majd valamikor… De mikor?! Jézus kijelentéséből az következik, hogy a vég szorosan az evangélium hirdetéséhez kötődik. Az egész világon minden népnek hallania kell az evangéliumot, minden embernek meg kell kapnia a választási lehetőséget. Viszont ebből az következik, hogy a világtörténelem végén egyszer eljön majd az a nap, amikor már nem lesz több ember, akinek be lehetne mutatni az evangéliumot. És a szentek tudni fogják, hogy küldetésüknek ez a szakasza véget ért…

A trombiták átadása jelképezi azt a fordulatot, amikor Isten megerősíti a szentek számára már nyilvánvaló tényt: minden ember döntött, és nincs már olyan, akinek bizonyságot tehetnének az evangéliumról. Az Isten királyságáról szóló evangélium ki lett hirdetve, és most új küldetést kapnak. Az evangéliumot elutasítók felett kell Isten ítéletét kihirdetniük!

A szentek már új megbízatásuk előtt is tudni fogják, mi következik, hiszen az emberek többsége bezárta szívét az evangélium előtt. Már minden könnyüket elsírták az elveszőkért, minden követ megmozgattak az utolsó megmenthető lélekért. Most munkájuk véget ért, és nekik, egykor bűnös embereknek kell ítéletet mondaniuk a többi, meg nem tért bűnös felett! Milyen rettenetes, sőt elhordozhatatlan feladat!

A tét azonban nem az ítélethirdetés. Sokkal több forog kockán! A rettenetes megbízatás a nagy engesztelési nap küszöbén találja a szenteket. Ez az oka a félórás mennyei csendnek is (1. v.). Ennek a pillanatnak a jelentősége csak Krisztus Gecsemáné-kerti küzdelméhez fogható! Az angyalok már befejezték munkájukat az evangélium hirdetésének támogatásában, és most feszült csendben figyelik a próba kimenetelét. Az utolsó próbatételben az elpecsételteknek kell bizonyítaniuk azt, amit előttük egyetlen keresztény közösségnek sem sikerült: hogy a bűnnek semmilyen létjogosultsága nincs a teremtmények életében. És ezt nem szavaikkal, bűnbocsánatért esdekelve kell bemutatniuk, hanem „élesben” – bűntelenül élve, közbenjáró nélkül. Valójában a teljes bűneltörlés nélkül ők maguk sem képesek kiállni a végső próbát, és nem állhatnak meg Krisztus dicsőséges megjelenésekor! Egyetlen reménységük az utolsó, teljes engesztelés:

„Mert ezen a napon szereznek engesztelést értetek, hogy megtisztítsanak titeket, és minden bűnötöktől megtisztultok az ÚR színe előtt. Szombatok szombatja legyen ez nektek, tartóztassátok meg azért magatokat. Örök rendelkezés ez.”

3Mózes 16:30-31

Más fordítások szerint az engesztelés napjára vonatkozó parancs az, hogy „sanyargassátok meg magatokat” vagy „alázzátok meg magatokat”. A szentek pontosan ezt fogják tenni. Tudják, hogy itt a vég, és a világtörténelem eddigi legmonumentálisabb csodájára van szükségük. A teljes bűneltörlés a bűn emlékeinek eltörlésével jár, márpedig az emlékeink szerves részét képezik egyedi és megismételhetetlen személyiségünknek. Istennek úgy kell eltörölnie a bűn lenyomatát a testükből és elméjükből, hogy közben nem avatkozik be a szabadságukba és nem fosztja meg őket egyedi személyiségüktől. Ez olyan, mint egy érzéstelenítés nélküli agyműtét!

A szentek számára ez a teljes megalázkodás, a teljes önátadás és a mélységes önvizsgálat ideje lesz. Tudják, hogy az engesztelés lezárulása után közbenjáró nélkül fognak megállni, és a bűnhöz többé semmi közük nem lesz. A Krisztussal való teljes azonosulás, a Neki való teljes átadottság az egyetlen út. Ezért könyörögnek éjjel és nappal, míg a mennyei főpap kimondja felettük a végső ítéletet: „Elpecsételve!”

A szentek az elpecsételéssel válnak alkalmassá utolsó megbízatásukra: az elvesző világ feletti ítélet, a hét utolsó csapás kihirdetésére. A következő tanulmányokban a trombitákat és a csapásokat fogjuk párhuzamosan vizsgálni. ■

Sánta János