Amikor bezárul a menny A nagy engesztelési nap vége

A hétpecsétes könyv felnyitása által Krisztus a világegyetem elé tárja az Ő királyságának történelmét, válaszol az évezredek óta zajló kozmikus konfliktus nagy kérdéseire, és cáfolja Sátán vádjait. A pecsétek feltörése során az egyes nemzedékekben élt hívők élete kerül – mint a mennyei ítélet tárgyi bizonyítéka – vizsgálat alá.

Bár az elmúlt korokban élt hívők élete nem tudta teljes mértékben cáfolni a bűn létjogosultságát, Jelenések 7. fejezete rámutat arra, hogy a világtörténelem lezárása előtt Isten be fogja mutatni a mindent elsöprő bizonyítékot az emberiség utolsó nemzedékében. A 144.000 koronatanú bűntelen élete igazolni fogja Krisztus áldozatának helyreállító erejét, és örök garanciát ad arra, hogy a Megváltó által helyreállított emberiség soha nem fog visszatérni a bűn útjára.

Miután a bizonyítékok maradéktalanul feltárásra kerültek, a mennyei ítélet következő szakaszába lép: megkezdődik a végrehajtás. Az elkövetkező tanulmányokban részletesen meg fogjuk vizsgálni a végrehajtási szakasz történéseit, előtte azonban a megváltási terv egy kulcsfontosságú mozzanatát mutatja be nekünk Jelenések könyve.

A hetedik pecsét

„Amikor felnyitotta a hetedik pecsétet, csend lett a mennyben mintegy fél óráig. És láttam azt a hét angyalt, akik Isten előtt álltak, és adtak nekik hét trombitát. És jött egy másik angyal, megállt az oltárnál aranytömjénezőt tartva, és adatott annak sok tömjén, hogy minden szent imádságához tegye az aranyoltárra, amely a trón előtt volt. És felment a tömjén füstje a szentek imádságaival az angyal kezéből Isten elé. Azután vette az angyal a tömjénezőt, és megtöltötte azt az oltár tüzével, és levetette a földre, és mennydörgés, égzengés, villámlások és földrengés támadt. És a hét angyal, akinél a hét trombita volt, trombitáláshoz készült.”

Jelenések 8:1-6

A fenti képekben bemutatott, jelképes cselekmény óriási jelentőséggel bír, és ezt a leírás is jól érzékelteti. A hetedik pecsét felnyitása után fél órás csend van a mennyben, és a trombitáláshoz készülődő hét angyalnak meg kell várnia, amíg a 3-5. versben bemutatott cselekmények végbemennek. Ezen események megértése még az egyes trombiták megértésénél is fontosabb az utolsó napokban élő keresztények számára. Éppen ezért – mivel a trombitákra később visszatérünk – most kizárólag ezzel a köztes cselekménnyel foglalkozunk. Vegyük sorra a részleteket:

  1. jön egy „másik angyal”
  2. az „oltárhoz” megy
  3. arany tömjénező van nála
  4. sok tömjént kap
  5. minden szent imádságához teszi a tömjént
  6. a tömjén az „aranyoltárra” kerül, ami a trón előtt van
  7. a tömjén füstje felmegy Isten elé az „angyal” kezéből
  8. az angyal megtölti a tömjénezőt az oltár tüzével
  9. az angyal leveti a tömjénezőt a Földre
  10. mennydörgés, égzengés, villámlások és földrengés támad

Sok magyarázó e szimbolikus képsor értelmezésénél merész találgatásokba bocsátkozik, pedig benne vannak azok a kulcselemek, amelyek által a Bibliából egyértelműen azonosíthatjuk a képek jelentését. Ehhez azonban az ószövetségi áldozati rendszer – a szent sátor, a papi szolgálat, az áldozatok és az ünnepek –, és újszövetségi magyarázatuk alapos ismerete szükséges.

Azok a kulcsok, amelyek a képsort az ószövetségi áldozati rendszer egy konkrét elemével kötik össze: az aranyoltár, a sok tömjén, a közvetlenül a trón elé jutó füst, a tömjénező megtöltése az oltár parazsával. Ezek a képek egyértelműen a zsidó ünnepkör utolsó előtti ünnepére, a nagy engesztelési napra mutatnak, melyről legrészletesebben 3Mózes 16. fejezetében olvashatunk. A Jelenések könyve 8. fejezetében bemutatott képsort ezért csak az engesztelés napjával összevetve, azt tanulmányozva érthetjük meg.

Az engesztelés napja

A zsidó ünnepi naptár 7. hónapjának 10. napján tartott nagy engesztelési nap különleges helyet foglal el az éves ünnepkörben. Ez az ünnep – Isten kijelentése szerint – a teljes helyreállításról, a bűn végleges eltörléséről szól:

„Mert ezen a napon szereznek engesztelést értetek, hogy megtisztítsanak titeket, és minden bűnötöktől megtisztultok az ÚR színe előtt.”

3Mózes 16:30

Ennek az eljárásnak a jelképes ábrázolását olvassuk a következő képekben – mely párhuzamban áll a Jelenések 8:3-5-ben bemutatott eseménysorral:

„Áron pedig úgy mutassa be a bűnért való áldozati bikát, mint a maga áldozatát, és úgy szerezzen engesztelést magáért és háza népéért, hogy vágja le a bikát mint a maga bűnért való áldozatát.

Töltse meg a tömjénezőt parázzsal az oltárról, amely az ÚR előtt van, és vegyen tele marokkal a porrá tört fűszerekből való füstölőszerből, és vigye be a függönyön belülre. Vesse a tűzre az ÚR előtt a füstölőszert, hogy befedje annak füstje a fedelet, amely a bizonyság fölött van, hogy meg ne haljon.

Azután vegyen a bika véréből, és hintse ujjával a fedél felső színére, kelet felé. A fedél előtt pedig hétszer hintsen ujjával a vérből. Azután vágja le a bakot mint a nép bűnért való áldozatát, és vigye be vérét a függönyön belülre, és úgy cselekedjék vérével, ahogy a bika vérével cselekedett: hintse a födélre és a fedél elé. Így szerezzen engesztelést a szent helynek Izráel fiainak tisztátalanságai és minden vétkei s bűnei miatt. Így cselekedjék a gyülekezet sátrával is, amely közöttük, az ő tisztátalanságaik közepette van.”

3Mózes 16:11-16

A 16. vers rávilágít arra, hogy ez az engesztelés nem csupán a népért, hanem elsősorban a „szent helyért” történik. Jézus Krisztus a kereszten létrehozta a helyreállított, bűntelen emberi életet, amely immár tökéletes összhangban áll Istennel. Ezt az életet jelképezi a nagy engesztelési napon bemutatott állatáldozatok vére. Jézus életében ellenőrizhető a megváltás első alapelve, miszerint az isteni szellemmel egyesült emberi szellem bűntelen életet produkál, még egy genetikailag meggyengült emberi testben is. A megváltás második alapelve azonban még bizonyításra szorul – ti. az, hogy ez az újonnan létrehozott emberi élet – ugyanolyan feltételek mellett – a megváltottakban is ugyanazt a bűntelenséget eredményezi!

Ahhoz, hogy a megváltás terve az egész teremtett világmindenség előtt igazolva legyen, Jézus életét a megváltottakban kell hitelesíteni: az ő személyes életüknek kell igazolnia azt, hogy a Krisztustól kapott új élet mentes minden bűntől. Ez a teljes helyreállítás a 144.000 életében fog megmutatkozni, akikről azt olvassuk, hogy „szájukban nem találtatott álnokság, mert feddhetetlenek” (Jelenések 14:5).

Addig azonban, amíg ez a bizonyíték elő nem áll, Isten olyan embereket is megment, akik földi életükben nem jutottak el a jellem tökéletességére, és nem tudták teljes mértékben felmutatni a bennük lakozó krisztusi élet helyreállító erejét. Ez gyakorlatilag a földi történelem során megmentett összes emberre igaz. Ha pusztán a cselekedeteket nézzük, úgy tűnhet, Isten közösséget vállal a bűnnel, és kivételezik, amikor olyan embereket üdvözít, akik megtérésük után is vétkeztek még. Jogosan merül fel a kérdés: vajon az örök életben nem fogják ugyanezt csinálni?! Ez az isteni eljárás magyarázatot igényel – és erről szól a nagy engesztelési nap. A „szent helynek” kell „engesztelést” szerezni, más szóval Isten uralmát és a megváltási tervben alkalmazott eljárást kell hitelt érdemlő módon igazolni. Ez a bizonyítási eljárás a vizsgálati ítélet; a koronatanúk – a végső bizonyíték – pedig a 144.000.

Jelenések 5-6. fejezete a vizsgálati ítélet kezdetét és első hat pecsétjét mutatja be, a 7. fejezet pedig – közbevetésszerűen – a 144.000-t. A 8. fejezet visszatér a vizsgálati ítélet eseményeinek tényleges lezárásához, és a 3-5. versben bemutatja a 144.000 végső bizonyítékként való hitelesítését – a nagy engesztelési nap jelképeivel. Ezen összefüggések alapján a jelképes cselekedetek értelme világossá válik.

Közbenjárás

Mindenekelőtt tisztázzuk: a Jelenések 8:3-ban szereplő „másik angyal” – a nagy engesztelési nap képeivel egybevetve – egyedül mennyei főpapunkkal, Jézus Krisztussal azonosítható (l. Zsidók 4:14; 6:20). Ez több okból is nyilvánvaló: egyrészt a nagy engesztelési napon senki sem tartózkodhatott a sátorban a főpapon kívül (3Mózes 16:17), aki az összes szolgálatot egyedül végezte. Másrészt az újszövetség világossá teszi, hogy Jézus Krisztus a mi „szószólónk az Atyánál” (1János 2:1), „aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk” (Róma 8:34). Rajta kívül nincs más – sem angyal, sem ember –, aki imáinkat közvetíthetné és kedvessé tehetné az Atya előtt:

„Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,”

1Timóteus 2:5

A füstölőszer, amit a papok a naponkénti szolgálatban, ill. a főpap egy évben egyszer Isten trónja előtt felajánlott, azt jelképezte, hogy a hívők imáját valahogyan elfogadhatóvá kell tenni Isten előtt. Erre azért van szükség, mert máskülönben Istennek nincs jogalapja arra, hogy meghallgassa bűnös emberek imáját (l. Példabeszédek 28:9). Isteni beavatkozás nélkül minden ember örökre a lázadás oldalán maradna, ezért van szükség Valakire, aki kezességet vállal helyreállításunkért, és lehetővé teszi azt, hogy a megtérők Isten kormányzata alá kerülhessenek, és botladozásaik ellenére is oda számíttassanak. A teljes helyreállítás garanciája Jézus Krisztus győztes élete:

„és járjatok szeretetben, amint Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves, jó illatként.”

Efézus 5:2

Jézus Krisztus igaz élete az a „füstölőszer” – a biztosíték –, ami elfogadhatóvá teszi a bűnös embert Isten előtt. Ez az, amire mennyei főpapunk hivatkozik a szentek minden egyes imájakor. Jézus Krisztus bennünk lakozó élete teszi imáinkat Isten előtt elfogadhatóvá; ez az élet a garancia arra, hogy Isten oldalán állunk, és teljesítheti kéréseinket.

Akié a Fiú, azé az élet, akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban… Ez az a bizodalom, amellyel iránta vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket.”

1János 5:12,14

„Akármit kértek majd az én nevemben, megteszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, megteszem azt.”

János 14:13-14

De ha az újjászületéssel már Isten oldalára kerültünk, és a bennünk lakozó Krisztus élete a meghallgatás záloga, akkor miért van szükség ezen kívül mennyei „közbenjárásra”? Nos, egész egyszerűen azért, mert a tényleges, hétköznapi életünk még nem tökéletesen tükrözi Krisztust – nem mindig azt az új életet mutatja be, ami belül, a szívünkben már valóság. Márpedig az ítéletben csak tényeket vizsgálnak! Ha főpapunk nem kezeskedne a mennyei ítélőszék előtt arról, hogy az Ő élete van bennünk, és megdicsőült testben már csak ez az új élet fog megnyilvánulni belőlünk, nem a bűn (!), akkor a tények (a cselekedetek) alapján nem lehetne meghallgatni az emberek imáját:

„Hanem vétkeitek választottak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedték el előletek arcát, ezért nem hallgatott meg.”

Ézsaiás 59:2

„Mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak, amint meg van írva: Átkozott mindenki, aki nem marad meg mindazokban, amik meg vannak írva a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje.”

Galata 3:10

Mivel azonban Jézus Krisztus győztes emberként kezeskedik arról, hogy az ő „fajtájaként” mi is ugyanazt a dicsőséges és bűntelen életet fogjuk élni az örökkévalóságban, Isten és a mennyei ítélőszék elfogadja ezt a megelőlegezett ígéretet. Csakhogy Isten nem kényúr, és igazságos volta megkívánja, hogy minden értelmes teremtmény – beleértve Sátánt és a fellázadt angyalokat is – tényekre alapozva ismerjék el az eljárás helyességét. Éppen ezért az ítélet lezárásához Krisztusnak – állításai alátámasztására – be kell mutatnia a tényleges bizonyítékot. Be kell mutatnia azt, hogy az Ő élete újjászületett gyermekeiben is bűntelen életet eredményez!

A nagy próba küszöbén

Van azonban a végső bizonyíték bemutatásával kapcsolatban egy jelentős technikai probléma: mégpedig a bűntelenség igazolása. Ugyanis minden egyes ember, aki hit által eljut majd a jellem tökéletességére, vétkezett megtérése előtt – nem lehet tehát az egész emberi életet bizonyítékként kezelni. De ez a kisebbik gond! A keresztények ugyanis könnyen követnek el hibákat megtérésük után is, így megtérésük utáni életüket sem lehet teljes egészében bizonyítékként beszámítani. Kell, hogy legyen egy határvonal az életükben, ahonnan számítva többé már nem vétkeznek, és az egész világegyetem szemlélheti Krisztus megváltó erejének teljes dicsőségét. Ennek a határvonalnak a meghúzása egy egyszeri és monumentális esemény lesz a megváltás történetében, amit a nagy engesztelési nap világosan bemutat.

Amint Krisztus meghúzza ezt a határvonalat – vagy más szóval, megtörténik az elpecsételés –, a 144.000 egy bizonyos időre próbára lesz téve, hogy kiderüljön, Krisztus élete valóban képes bűntelen életet produkálni az emberben. A próba ráadásul rendkívül nyomorúságos körülmények között megy végbe (vö. Máté 24:21), hogy az önös érdekből való engedelmesség gyanúja még véletlenül se merülhessen fel. Istennek félreérthetetlenül cáfolnia kell Sátán örökös vádjait:

„A Sátán így felelt az ÚRnak: Avagy ok nélkül féli Jób az Istent? Nem te vetted-e körül őt magát, házát és mindenét, amije van? Keze munkáját megáldottad, jószága igen megszaporodott e földön. De bocsássad csak rá a kezedet, sújts le vele mindarra, ami az övé, vajon akkor nem átkoz-e meg téged szemtől szembe?!”

Jób 1:9-11

Ez a próba – súlyosságát és jellegét tekintve – egyedül Jézus Krisztus szenvedéséhez lesz hasonlítható, amikor a Megváltónak azzal kellett szembenéznie, hogy még az Atya is elfordult Tőle. A szentek valóban így fogják megélni ezt az Isten által elrendelt helyzetet:

„Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de most nagy irgalmassággal összegyűjtelek. Haragom föllángolásában egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de most örök irgalommal könyörülök rajtad, ezt mondja megváltó URad.”

Ézsaiás 54:7-8

Egy későbbi tanulmányban részletesen megvizsgáljuk majd ennek a próbának a körülményeit, most azonban térjünk vissza arra a fontos technikai kérdésre, mikor és hogyan lehet ezt a határvonalat meghúzni, hogy egyáltalán kezdetét vehesse a végső próba!

Isten színe előtt

A nagy engesztelési nap jelképes cselekményei – amelyeket Jelenések 8:3-5 idéz – pontosan erre a kérdésre adnak választ, és bemutatják mennyei főpapunk közbenjáró szolgálatának utolsó mozzanatát. Bár az ószövetség jelképes szolgálatának mindennapos része volt az aranyoltáron való füstölögtetés – mint a Krisztus állandó közbenjárására mutató jelkép –, a nagy engesztelési napon ez a cselekmény még inkább középpontba kerül.

Ahogy fentebb már vizsgáltuk, a füstölőszer vagy tömjén Jézus Krisztus igaz életét jelképezi, ami elfogadhatóvá tesz minket és imáinkat Isten előtt. A nagy engesztelési napon azonban valami más is történik ahhoz képest, ami az év összes többi napján: a főpap belép a szentek szentjébe, Isten közvetlen jelenlétébe. Ehhez pedig extra adag füstölőszerre van szüksége!

„Töltse meg a tömjénezőt parázzsal az oltárról, amely az ÚR előtt van, és vegyen tele marokkal a porrá tört fűszerekből való füstölőszerből, és vigye be a függönyön belülre. Vesse a tűzre az ÚR előtt a füstölőszert, hogy befedje annak füstje a fedelet, amely a bizonyság fölött van, hogy meg ne haljon.”

3Mózes 16:12-13

A jelképes szolgálat szerint azért van szüksége a főpapnak a kivételesen nagy mennyiségű füstölőszerre, „hogy meg ne haljon”, amikor belép Isten közvetlen jelenlétébe, „a függönyön belülre”. Nyilvánvaló, hogy a valóságban a bűntelen Jézus Krisztus számára semmilyen veszélyt nem jelent az Isten színe elé állás – a probléma a mi oldalunkon van… És ez a probléma egészen nyilvánvaló lesz majd akkor, amikor az embereknek szembesülniük kell Isten szentségével és dicsőségével Jézus eljövetelekor. Akkor halálfélelmükben így kiáltanak majd: „Mert eljött haragjuk nagy napja, és ki állhat meg?” (Jelenések 6:17) Ézsaiás így prófétál erről a pillanatról:

„Megrettentek a bűnösök Sionban, félelem fogja el az istenteleneket: ki lakhat közülünk megemésztő tűzzel, ki lakhat közülünk örökös hőséggel?”

Ézsaiás 33:14

Isten nem „csinálja” ezt a tüzet. Ő maga – az Ő szentsége – a tűz: „a mi Istenünk megemésztő tűz” (Zsidók 12:29). Egyáltalán nem magától értetődő az, hogy halandó emberek, akik valaha vétkeztek – még ha megtértek is – Isten jelenlétébe járulhatnak! Ezt a kijózanító igazságot maga Isten mondja ki:

„Majd így folytatta: arcomat azonban nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.”

2Mózes 33:20

A szent Isten jelenlétében ugyanis felébred a lelkiismeret, és az ember Isten szentségének világosságában látja meg önnön rútságát. Isten színe előtt a lelkiismereti gyötrelem olyan méreteket ölt, hogy teljesen összeroppantja, és végül megöli a bűnös embert:

„URam, ne fenyíts meg haragodban, felindulásodban ne ostorozz engem! Mert nyilaid belém hatoltak, és rám nehezedett a kezed. Nincs ép hely a testemen haragod miatt; nincs békesség a csontjaimban vétkeim miatt. Mert bűneim elborították fejemet; elhordozhatatlan teherként nehezednek rám.”

Zsoltárok 38:2-5

Könnyen belátható, hogy a fenti folyamat miért okozhatja a megtéretlen emberek (gonoszok) biztos halálát. De mi a helyzet az újjászületett keresztényekkel? Hiszen ők nemcsak „meglátják Istent” (Máté 5:8), hanem egy örökkévalóságon át „látják az ő arcát (Jelenések 22:4). Nos, van egy igen jelentős szempont, amit figyelembe kell venni. Azok, akik Isten arcát szemlélhetik, ezt egy új testben teszik majd. Azok viszont, akik ezen a Földön látják meg az Ő dicsőségét Jézus eljövetelekor – mind hívők, mind gonoszok – régi testükben vannak. Ez pedig az újjászületett keresztények számára is probléma!

Újjászületett keresztényként is előfordulhat, hogy a régi élet emlékei, szokásai felszínre akarnak törni. Sátán kísértése vagy valamilyen külső inger is kiválthatja ezeket. A bűnös szellemi természet ugyanis a testbe is „beleírta” magát, „barázdákat” hagyott benne. Bár az újjászületéskor Isten megújítja a szívünket, testünkből nem törli ki a bűn lenyomatát, és ez későbbi keresztény életünkben is gyenge pontunk marad. Sátán tudja, hogy a testünkön keresztül – a régi életünkre való emlékeztetéssel – tud a legkönnyebben elgáncsolni minket. A test azonban nem csak Sátán miatt probléma…

Ha egy újjászületett keresztény ebben a testben meglátná Istent, ugyanaz történne vele, mint egy olyan emberrel, aki meg sem tért. Egész egyszerűen azért, mert Isten közvetlen jelenléte minden bűnös dolgot napvilágra hoz, amikor felélénkíti a lelkiismeretet. Azokat a dolgokat is, amelyek a testbe íródtak emlékek vagy szokások formájában, és amelyektől a megtért ember hit által már elszakadt. Ez az „elhatárolódás” azonban a gyakorlatban nem jelenti azt, hogy a testünkből ténylegesen törlődtek volna ezek a „pályák” – ezt minden keresztény tapasztalatból tudja. Éppen ezért, egy Istennel való tényleges találkozáskor a testünk ugyanúgy reagálna, mint bármely más, bűnös ember teste. Ezért mondja Pál, hogy a testünknek még megváltásra van szüksége (Róma 8:23)!

A főpap utolsó kérése

Ez tehát az a probléma, amit Istennek át kell hidalnia: hogy emberek egy csoportja – még a földi történelem lezárása előtt – élve láthassa meg Őt, és ne haljon bele… Ez az a probléma, amit mennyei főpapunk utolsó közbenjárása megold. Ézsaiás könyvének egyik próféciája pontosan ezt a problémát vázolja fel – további betekintést adva a nagy engesztelési nap legfőbb eseményébe:

„Akkor azt mondtam: Jaj nekem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom! Hiszen a Királyt, a Seregek URát látták szemeim!”

Ézsaiás 6:5

Ézsaiás próféciája Krisztus dicsőséges eljövetelét vetíti elő, és nyilvánvalóvá teszi, hogy az Istennel való nyílt találkozás még a hívő embereket is összeroppantaná múltbéli bűneik miatt. Szükségük van arra, hogy a bűn maradványai a testükből is kitörlődjenek. Isten azonban azt ígéri, hogy az engesztelés napján „szereznek engesztelést értetek, hogy megtisztítsanak titeket, és minden bűnötöktől megtisztultok az ÚR színe előtt” (3Mózes 16:30). A prófécia folytatásában pontosan erről olvasunk:

„És hozzám repült az egyik szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról. Megérintette vele a számat, és azt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat: vétked el van véve, és bűnöd meg van bocsátva.”

Ézsaiás 6:6-7

Ez a kijelentés a teljes és végleges bűneltörlésről beszél. A „tisztátalan ajkú” kifejezés, illetve ezzel szemben az az aktus, hogy az oltár parazsa az ajkát érintve vette el vétkét, a tökéletesség pecsétjének elnyerésére vonatkozik. A 144.000-ről ugyanis azt olvassuk, hogy szájukban nem találtatott álnokság” (Jelenések 14:5), márpedig aki „beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember (Jakab 3:2)! Jézus Krisztus közbenjárásának utolsó aktusa tehát az, hogy követőit teljes összhangba hozza Isten szent jellemével. Jézus Krisztus igaz élete teljes mértékben birtokba veszi, elfedezi és elpecsételi követőit.

A tökéletesség pecsétje ugyanakkor nem csupán annak az elismerése, hogy ezek az emberek teljes összhangra jutottak Istennel, hanem egy természetfeletti beavatkozást is jelent, ami alkalmassá teszi őket arra, hogy ebben a testben találkozhassanak Istennel. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a testükből kitörli a bűn „lenyomatát” – személyes bűneik minden emlékét, amelyeket megbántak, és amelyektől hit által már elszakadtak. Ezek ugyanis a végső próba idején az elveszettség és reménytelenség állapotába taszítanák őket (l. Ézsaiás 6:5). Csak így lesznek képesek a próba idején mindvégig megállni…

Közbenjáró nélkül

Nagy engesztelési nap

Érdemes megfigyelni, hogy Ézsaiás próféciája szerint az oltár parazsa az, ami a végső megtisztítást elvégzi. Ez a jelkép a nagy engesztelési nap leírásában, és Jelenések 8-ban is fontos szerepet kap:

Töltse meg a tömjénezőt parázzsal az oltárról, amely az ÚR előtt van, és vegyen tele marokkal a porrá tört fűszerekből való füstölőszerből, és vigye be a függönyön belülre.”

3Mózes 16:12

„Azután vette az angyal a tömjénezőt, és megtöltötte azt az oltár tüzével, és levetette a földre, és mennydörgés, égzengés, villámlások és földrengés támadt.”

Jelenések 8:5

Az utóbbi igevers nagyon szemléletesen mutatja be, hogy a valóságban mi fog történni, amikor a végső megtisztítás megvalósul. Az oltár parazsa a tömjénezőben van, a tömjén pedig Krisztus igaz életét jelképezi. Krisztus ezt az egészet ledobja a földre, ahol az emberek vannak. Ézsaiás szerint, amikor az oltár parazsa érinti az emberek ajkait, akkor megtisztulnak! Ez a kép a teljes megtisztítást és az elpecsételést mutatja be. A valóságban az történik, hogy Krisztus kitörli a bűn emlékezetét élő szentjeinek testéből, és kijelenti, hogy mostantól fogva nem vétkeznek többé (Jelenések 22:11).

A tömjénező levetése elpecsételi a szenteket, és ezzel együtt véget ér a mennyei főpap közbenjárói szolgálata is. Így veszi kezdetét a végső próba: a szentek Jézus Krisztus eljöveteléig közbenjáró nélkül fognak megállni, anélkül, hogy vétkeznének!!!

Talán furcsának vagy félelmetesnek tűnhet az a gondolat, hogy Jézus Krisztus közbenjárása egy napon meg fog szűnni. Elvégre a Biblia azt mondja róla, hogy Ő a mi közbenjárónk. Csakhogy közbenjáróra ott van szükség, ahol a felek között valamilyen akadály miatt közvetíteni kell. Ha azonban eltűnik az akadály, akkor többé nincs szükség közbenjáróra, hiszen létrejött a közvetlen kapcsolat.

A nagy engesztelési nap jól szemlélteti ezt a tervet. Isten közvetlen jelenléte ott van a szentek szentjében, de az ember a bűnnel terhelt test miatt nem alkalmas arra, hogy odajáruljon. Van egy akadály – a második kárpit – közte és Isten között. Ezen a kárpiton csak a főpap utolsó közbenjárása tudja átvinni, ami a valóságban azzal jár, hogy eltörli a bűn emlékeit a testből. Az ember így léphet Isten közvetlen jelenlétébe, ahol helyreáll a Vele való teljes egység. Istennek pontosan ez a célja:

„Én már nem vagyok többé a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!”

János 17:11

„Azon a napon az én nevemben kértek majd, és nem mondom nektek, hogy majd én kérem az Atyát értetek, mert maga az Atya szeret titeket, mivel szerettetek engem, és elhittétek, hogy Istentől jöttem.”

János 16:26-27

Amikor az Atyával való közösség – a Vele való összhang – maradéktalanul helyreáll, többé nem lesz szükség közbenjáróra. Azok, akik ilyen módon megtisztultak és elpecsételtettek, nem fognak többé vétkezni. Nem lesz szükségük arra, hogy az isteni szeretetben hiányos megnyilvánulásaik láttán valaki kezeskedjen értük – ilyen megnyilvánulásaik többé ugyanis nem lesznek! Ezek az emberek már itt, ezen a Földön a tökéletes, bűntelen, mennyei életet fogják bemutatni – ráadásul a legkevésbé sem ideális körülmények között. Ez a próba fogja bizonyítani a világegyetem számára azt, hogy a bűn történelme végérvényesen lezárható, és a megváltott emberiség az örökkévalóság számára biztosítva van.

Prototípus

Jelenések 14:4 az emberek közül megvásároltak „zsengéjének” nevezi a 144.000-t. Az első zsenge a learatott termés első és legjobb része volt, amelyet Isten előtt kellett meglóbálni és felmutatni. Jézus Krisztus volt az az ember, aki elsőként leélte és ezzel tökéletesen bemutatta azt az életet, amit Isten az emberiségnek szánt – ezért nevezi Őt a Szentírás az első zsengének. Ugyanakkor a 144.000 is a megváltottak zsengéje, ugyanis ők az első csoport, akiken keresztül Krisztus be tudja mutatni, hogyan működik majd egy örökkévalóságon át az az élet, amit minden hívő megkap. Ebben az értelemben a 144.000 a „prototípusa” az egész megváltott emberiségnek.

Az elpecsételés egy olyan embercsoportot hoz létre, amelynek jellemzői átmenetet képeznek a mulandó és az örökkévaló állapot között. Testükből kitöröltetnek ugyan a személyes bűnök által otthagyott „barázdák”, de a halandó testből fakadó örökletes gyengeségeket továbbra is hordozni fogják. Testileg így hasonló állapotba kerülnek, mint amilyenben Jézus Krisztus volt földi élete során: bár a Megváltó is hordozta a halandó test gyengeségeit, mégsem követett el személyes bűnöket, amelyek nyomot hagytak volna testében. Jézus Krisztus élete ilyen feltételek mellett lett próbára téve a kereszten; és ugyanilyen feltételek mellett lesz próbára téve szentjeiben is, a földi történelem végén.

Az utolsó próbának a következő dolgokat kell minden kétséget kizáróan bizonyítania:

  1. Az újjászületett szellemmel (Jézus Krisztus életével) rendelkező emberek képesek bűn nélkül élni.
  2. Ha testükből kitörlődik a régi, bűnös élet lenyomata, akkor a legnagyobb külső nyomás ellenére sem vétkeznek.
  3. Ebben a helyreállított állapotban tökéletes a harmónia Isten és ember között, így az ember alkalmas Isten jelenlétében tartózkodni.
  4. Mivel ezt a harmóniát többé semmi sem bontja meg, nincs többé szükség közbenjáróra és bűnbocsánatra.

Az örök életben ezek a feltételek magától értetődőek – a földi történelem során azonban ezt eddig még nem tudta bemutatni az Úr. Ez a próba viszont örökre igazolni fogja, hogy Isten megváltási terve kezdettől fogva helyes volt, és az Isten által biztosított feltételek mellett tökéletesen működik.

A kegyelmi idő lezárul

A tömjénező levetésekor „mennydörgés, égzengés, villámlások és földrengés támadt” (Jelenések 8:5b). Ezek a jelenségek Isten azon kijelentéseit jelölik, amelyek rendkívüli fontosságúak, de csak a hívők értik meg (János 12:28-29 vö. Jelenések 4:5; 10:3-4). Azzal, hogy Jézus Krisztus befejezi közbenjáró szolgálatát a mennyben, jelentős változás áll be a Földön élő emberek életében. Ezt a változást jelenti be Krisztus a tömjénező levetésekor:

Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is, és aki mocskos, legyen mocskos ezután is, és aki igaz, igazságot cselekedjék ezután is, és aki szent, legyen szent ezután is.”

Jelenések 22:11

A változás egyrészt azzal jár, hogy a szentek soha többé nem fognak vétkezni. Másrészt azok, akik nem fogadták be Krisztust, többé már nem tudnak megtérni. Krisztus nem lesz többé elérhető, mint mennyei kezes, aki elfogadhatóvá tenné a bűnös embert Isten előtt. A kegyelmi idő lezárul!

Fontos megértenünk, hogy ez a radikális záróvonal egyáltalán nem önkényes! A szentek számára Krisztus közbenjárásának hiánya semmilyen hátrányt nem fog jelenteni, hiszen szellemben teljesen egyek Vele, és tökéletes, mennyei életet élnek. Az evangéliumot elutasító embereknek pedig azért nem lesz szükségük a közbenjárásra, mert már nem képesek megtérni. Egy későbbi tanulmányban meg fogjuk látni, hogy a Földön élő minden ember szembesülni fog a Jelenések 14. fejezetében található utolsó kegyelmi üzenettel, ami meggyőző erővel lesz hirdetve az egész világon. Az örökkévaló evangélium tudatos és következetes elutasítása okozza majd azok vesztét, akik végül megkeményednek, és nem lesznek képesek megtérni a kegyelmi idő lezárulása után.

Jelenések 15:8 is ugyanezt a fordulat mutatja be: a 144.000 elpecsételésekor „a templom megtelt füsttel” (vö. extra mennyiségű füstölőszer a nagy engesztelési napon!), utána pedig „senki sem mehetett be a templomba, míg be nem teljesedett a hét angyal hét csapása”. Más szóval: Jézus Krisztus közbenjáró szolgálata – mennyei szentélyszolgálata – véget ér az elpecsételéskor, így a bűnbocsánat nem lesz többé elérhető a hét csapás idején.

Az ítélet végrehajtása

Az ítélet vizsgálati szakaszának lezárásával együtt a kegyelmi idő is véget ér, Krisztus pedig megkezdi az ítélet következő szakaszát: a végrehajtást. A kegyelem esztendeje után a bosszúállás napja következik (Ézsaiás 61:2). Minden ember döntött. Mindenki sorsa megpecsételődött. A világegyetem előtt ebben a kiélezett helyzetben lesz bemutatva a bűn és az igazságosság valódi természete. Isten és Krisztus eljárásmódja teljes igazolást fog nyerni ebben az időszakban, és ezt az egész menny elismeri majd:

„és ezt mondták: Hálát adunk neked, Urunk, mindenható Isten, aki vagy, és aki voltál, hogy átvetted nagy hatalmadat, és uralkodsz. Megharagudtak a pogányok, de eljött a te haragod és a halottak felett való ítélet ideje, hogy jutalmat adj szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek és azoknak, akik félik a te nevedet, kicsinyeknek és nagyoknak, és hogy elpusztítsd azokat, akik a földet pusztítják.”

Jelenések 11:17-18

A következőkben tehát azokat az eseményeket fogjuk tanulmányozni, amelyek a kegyelmi idő lezárulása után igazolják majd Isten igazságos eljárását és ítéletét. ■

Sánta János

Feliratkozás
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments