Egy különös gyomorpanasz
Január végén, egy reggel furcsa érzésre ébredtem a gyomrom tájékán. Nem volt éles fájdalom, inkább egy addig ismeretlen, feszítő, tompa nyomás. Nem szoktam orvoshoz járni, és egészségbiztosításom sem volt. Ez a kellemetlen érzés viszont egyre csak erősödött, így mégis elmentem a háziorvoshoz. Ő bizonytalan volt, és beutalt a kórház sürgősségi osztályára, mondván, hogy akár vakbélgyulladás is lehet. Mivel a kórházban semmilyen konkrét diagnózist nem tudtak felállítani, hazaküldtek. Ettől persze nem szűntek meg a panaszaim.
A következő hetekben néha jobban, néha rosszabbul voltam. Voltak panaszmentes napjaim, és volt, amikor alig tudtam felkelni az ágyból.
Március elejére annyira felerősödött a fájdalom, hogy már aludni sem tudtam. A csüggedés határán voltam, egyrészt a tehetetlenség, másrészt a bizonytalanság miatt, hogy milyen betegség lehet az, ami nem múlik el, csak egyre rosszabbodik. Sokat imádkoztam, de semmi sem változott. Nem annyira a saját állapotom miatt aggódtam, sokkal inkább azért, hogy mi lesz a gyermekeimmel, hiszen a férjem éppen külföldön dolgozott.
Tanácstalanságomban újra elmentem az orvoshoz, aki ismét a sürgősségire utalt. Ekkor már olyan tüneteim voltak, hogy nem küldhettek haza – 5 napig a belgyógyászaton feküdtem. Különféle vizsgálatokat végeztek, gyógyszereket adtak, de a probléma okát nem tudták megfejteni. Az állapotom kicsit javult és több energiám is lett, de csak átmenetileg.
A következő hónapokban átestem néhány újabb vizsgálaton, amelyek semmi problémát nem tudtak kimutatni. Sajnos ennek aligha tudtam örülni, mert közben egyre rosszabbul éreztem magam.
Csodás gyógyulás
Júniusra testileg és lelkileg is kikészültem. Nem értettem, miért nem változik semmi, miközben a családban rendszeresen és a testvérekkel is többször imádkoztunk a gyógyulásomért.
Egy szombati napon, amikor a testvérekkel együtt tanulmányoztunk, ismét erősen fájni kezdett a gyomrom. A testvérek azt javasolták, hogy ha szeretném, imádkoznának értem és megkennének olajjal Jakab apostol írása szerint:
„Beteg valaki közöttetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnöket követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Az igaz buzgó könyörgésének nagy ereje van.” Jakab 5:14-16
Örömmel fogadtam a javaslatot, mert már nagyon megviselt ez az állapot. Ima közben egy különös melegség futott át rajtam. A fájdalom szűnni kezdett, és ami még fontosabb: eltűnt rólam a lelki teher. Azóta a gyomrom nem fáj és visszatért belém a derűlátás, az életkedv és a vidámság.
Hálás vagyok az Úrnak, hogy irgalmas volt hozzám annak ellenére, hogy hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a csüggedés és aggodalmaskodás. Embereknél kerestem a segítséget, akik csak találgatják, hogy mi lehet a baj, és – ahogy tapasztaltam – nem is szeretnek.
A mi hűséges Atyánk nagy szeretetéből nem csak testi szenvedéseimen enyhített, de meggyötört lelkemet is maradandóan felüdítette. Hála legyen Neki! ■
„Dicsérlek, URam, teljes szívemből, hirdetem minden csodatettedet. Örülök és örvendezek tebenned, zengem nevedet, ó, Magasságos!” Zsoltárok 9:2-3
GLM
Küzdelem a hitért
Isten céljai sokszor meglepően szerteágazóak egy-egy eset kapcsán. A fenti tapasztalathoz szeretnék egy személyes kiegészítést írni a „másik oldalról”.
Amikor tavasszal tudomást szereztem a testvérnő panaszairól, rögtön az volt az első gondolatom, hogy követnünk kellene az Úr betegekre vonatkozó utasítását, ahogy azt Jakab levelében olvassuk. Családommal éppen arra jártunk, de amikor lehetőség lett volna közös imára, úgy éreztem, mintha egy áthatolhatatlan fal lenne előttem. Bár imában kértük a gyógyulást, mégsem tudtam hittel könyörögni, és az olajjal való megkenés is elmaradt. Nem is történt érdemi változás.
Az ezt követő hetekben többször is meglátogattam a testvérnőt, és – bár mindent megtett, hogy erősnek tűnjön – mégsem tudta eltitkolni, mennyire szenved. Szánakoztam rajta, ugyanakkor mély fájdalommal töltött el, hogy nem tudok rajta segíteni.
Tudtam, hogy az Úr most is gyógyít, de néhány korábbi kudarc visszatartott: nem akartam újból csalódni és csalódást okozni. Ahogy azonban szemléltem Isten gyermekének egyre növekvő testi-lelki szenvedését, a Lélek nem hagyott nyugodni. Elhatároztam, hogy komolyan az Úr elé viszem az ügyet.
Két-három héten át minden reggel buzgón imádkoztam gyógyulásáért. Egyre világosabban tárult fel előttem Krisztus irgalmassága. Éreztem, hogy az én szívemet is betölti ez az irgalom, és megbizonyosodtam afelől, hogy az Úr könyörülni fog ezen a testvérnőn. Egy igevers különösen elevenné vált számomra:
„Igazságosan cselekszik az ÚR, és igazságot szolgáltat minden elnyomottnak.” Zsoltárok 103:6
Azon a szombaton, amikor találkozni készültünk, a reggeli imában ismét megerősödtem Isten hűségében. Amikor azonban együtt voltunk, a testvérnőt olyan rossz állapotban láttam, amilyenben előtte még sosem. (Ezért fontos hitben járni, nem látásban!) Erős késztetést éreztem, hogy imádkozzunk érte, és ezt meg is tettük egy másik testvérrel együtt, megkenve őt olajjal. Ez alkalommal tudtam, hogy az Úr könyörülni fog rajta, megszabadítja az elnyomástól és meggyógyítja a betegségből. Így is történt, dicsőség az Úrnak!
Jézus Krisztus ma is csodálatosan munkálkodik. Csak azt akarja, hogy az Ő szeretete jusson teljességre bennünk, és hogy kilépve a közönyből, az Ő szívével együtt dobbanjon a mi szívünk is – akkor sok hatalmas dolgot tehet általunk! Legyen áldott az Isten az Ő végtelen irgalmáért! ■
SJ