Hogy kérjem, hogy meg is kapjam? – kérdezik sokan, mióta Jézus tanította követőit imádkozni. Ebben a tanításban elmondom, számomra milyen az az imádság, amit meghallgatnak és amire választ is kapok. Törekedj személyes, őszinte kapcsolatra Atyáddal, és akkor megtudod mit készített el a számodra. Az elhangzott alapelvek mentén keresd az Atyát Jézus nevében, és megtapasztalod, hogy átadja neked mindazt, ami már megvan és el van készítve a számodra.

Uralkodj magadon!
Királyok kerestetnek

Volt már olyan érzésed, hogy képtelen vagy irányítani a belső működésedet, és minden erőfeszítésed ellenére is inkább csak sodródsz? Tudsz uralkodni magadon – ott, legbelül is? Ha nem megy, akkor mi a megoldás? Egy jól működő ember életében vajon ki uralkodik? Meg fogsz lepődni a Biblia válaszán, mert nem az, amit gondolsz!

Nem a te hibád, ha nem kapsz választ az imádságaidra, holott Isten igéje azt kéri tőled, hogy kérj bátran! Nem vagy egyedül, amikor azt tapasztalod, hogy kérsz valamit Istentől és mégsem kapod meg. Az előző részben azt néztük meg, hogy milyen szívből indulnak, származnak az imáink. Most arra koncentráltam, hogy megmutassam neked, mi az oka, hogy ilyen szíved van. Ha figyelsz Isten igéjére meglátod, hogy nem a te hibád szíved állapota, és ezen túl azt is megmutatom neked, hogyan lehet egy új, jól működő szívet kapni.

Nem vagy egyedül, amikor azt tapasztalod, hogy kérsz valamit Istentől és mégsem kapod meg. Miért lehetséges ez, amikor az ige azt mondja, kérjetek és adatik? Számomra új felismerés, hogy nem a kéréseket kell cifrázni, nem újabb technikákat kell gyártani a válaszok elnyeréséhez. A kérő személy státuszában, helyzetében (szolga vagy fiú) látom az ok-okozati összefüggést. Hogy te szolga vagy fiú vagy, derítsd ki. Az előadás és folytatása segít neked ebben.

Újjászülettél, de elestél, bűnt követtél el, és kísért az a gondolat, hogy elkövetted-e a Szent Szellem káromlását? Ne ijedj meg, minden rendben van, nem egyszeri bűnök elkövetéséről van szó! Isten igéje tisztán leírja, mi az az állapot, ahonnan már nincs visszatérés, és tudd, még biztos nem vagy ott, ha ez téged gyötör és foglalkoztat!

A Szellem temploma
Botrányos a Belsőépítész?

Újjászülettél, de elestél, bűnt követtél el? Ne ijedj meg, minden rendben van, mert igazzá vagy téve, a szíved tiszta, szent, mert a Szent Szellem lakik benne! Akkor miért követem el ugyanazt, amit korábban? Ha akarod érteni, miként működik a szíved újjászületés után, neked szól az igehirdetés.

A test megváltása
Gyógyulások – Miből, mikor, hogyan?

„Én már csak ilyen vagyok” – vagy mégsem? Mennyire meghatározóak a testi berögződések, megszokások? Lehet rajtuk változtatni? Mi történik, amikor vétkezel, és mit jelent a gyakorlatban, hogy „mindent szabad, de nem minden használ”? Mi a helyzet a testi gyógyulással, és mi a helye az egészséges életmódnak a keresztény életben?

Lelki gyógyulás
Ép testben ép lélek?

„Ép testben ép lélek” – vagy mégsem? Mi a forrása a lelki problémáknak, mi köze ehhez a szülőknek, és miért nem oldja meg mindezt automatikusan az újjászületés? Isten Igéje beszél egy harcról, amit neked kell megvívnod, és egy gyógyulási folyamatról, amiben konkrét tennivalóid vannak. Te elindultál már a lelki gyógyulás útján?

Élet a Szellemben
Mit tett veled?

Nem a te hibád! Bármit tettél az életben, Isten nem tulajdonítja neked, sőt igaz emberként tekint rád, mert tudja, hogy születési adottságod a probléma. Kész neked új életet adni, és amikor ezt elfogadod, és elnyered, akkor újjászül téged. Ezek után ne csodálkozz, ha még a régi életed tettei újból előjönnek, de az már nem te vagy, mert az Ó-embered halott.

A tested, idegrendszered őrzi még a régi tettek nyomait, de ahogy a mag felnő, úgy egy új élet törli növekedés közben a régi rossz dolgaidat, tetteidet. Ha akarod érteni, miként működik a szíved újjászületés után, neked szól az igehírdetés.

Az ember szelleme
Mit mond az irányítóközpont?

„Minden a fejben dől el” – vagy mégsem? Hol van az életed tényleges irányítóközpontja? Ténylegesen mi történt és mi romlott el a bűnbeséskor? Mit tudhatunk az ember szelleméről, és miért mondja Jézus, hogy újjá kell születnünk?

Újjászülettél már? Tapasztalod, hogy a régi életed már teljesen a múlté, és egészen másként működsz, vagy elkeseredett harcot vívsz az „óembereddel”? Van úgy, hogy magadat sem érted, miért úgy reagálsz egy adott helyzetben? Istennek az egész életedre és a teljes működésedre nézve van jó terve! Kérdés, hogy akarod-e érteni önmagad, és hogy akarsz-e teljesen meggyógyulni?

Szabadulás a bűnből
Hogy kell csinálni?

Azt tanították neked, hogy győzd le bűneidet, és akkor Isten elfogad, segít majd a hétköznapok során, igaznak nyilvánít majd az ítéletkor. Isten igéje azt tanítja, hogy nem adhatsz tisztát a tisztátalanból, nem tudsz bűntelenül élni, hogy elkerüld a halált! Születésed által örökölted a halandóságot, melynek vége a halál! Akkor, hogy tudok megszabadulni a bűneimből, nyomorult életemtől? TE sehogy!

Vagyok, tehát működök
Kinek mond a szíved?

Újjászülettél már? Ha erre a kérdésre nem kezd azonnal ugrándozni a szíved, hogy „IGEN!!!”, akkor ne csodálkozz, hogy nem is tudsz úgy élni. Az igazi kérdés ugyanis az, kinek mond téged a szíved…

Aki az Úré, jöjjön ide hozzám
Melyik oldalon állsz?

Nem érted miért nem működik a hited? Lelki vagy szellemi életed van? Ameddig nem tagadod meg saját gondolkodásod, akaratod, döntésedet, vágyadat, addig nem tud birtokba venni Isten tiszta természetfeletti élete. Neked szól az előadás, ha meg akarod tudni mit tett Mózes az aranyborjúval és a saját elképzelésüket, akaratukat követő testvéreivel. Ez a történet ma éppen így működhet az életedben, ha készen állsz rá! Azt kívánom, hogy térj meg, és vedd át Isten életét, hogy teljes életet élhess már most ebben a földi életben.

Előadás vagy élő adás?
A tanítványság alapjai - Pünkösd után

Jézus azt mondta tanítványainak, hogy maradjanak Jeruzsálembe és várják meg az Atya ígéretét. Mielőtt a Szent Szellemet kitöltötte volna Isten, a tanítványok választanak egy új apostolt, akiről többet nem is olvasol. Két évre rá Jézus választ Júdás helyére apostolt Pál személyében. Mit jelentett akkor és ma a „vesztek erőt minekutána a Szent Szellem eljön reátok” kijelentés? Pünkösd napja nem egy régi történet, hanem az életed fordulópontja lehet. Ha akarod tudni mivel jár, akkor neked szól ez az előadás.

Adjatok nekik ti enni!
Hogyan tudok másoknak segíteni?

Bajban vagyok, bajban, nehézségben vannak az ismerőseim, barátaim, családtagjaim, mit tegyek? Először is ne rohangálj senkihez, másodszor nézd meg Jézus mit csinált ilyen helyzetben! Ha azt látod, hogy valami nincs, akkor menj oda ahol már megvan, vedd át és add a szükségben lévőnek! Nem tudsz adni, amíg te nem kaptál, és ahhoz, hogy megkapd, kettős látás kell!

Az elméd megújulása
Legyen neked a te hited szerint!

Miért nem működik a hit, nem jön létre a gyógyulás, nincs a bőséges életben való részesedés, és maradnak el az imákra várt válaszok? Jézusnak határozott kijelentése van ezen és hasonló tapasztalataidra! A kulcs nálad van, élj vele, de előbb a gondolkodásnak és az abból fakadó életgyakorlatnak meg kell változnia!

Élni vagy létezni
Döntöttél már?

Mi az amit az árusoktól nem tudtak megvenni a balga szüzek? Miért mondja Jézus a csodákat cselekvőkre – soha nem ismertelek benneteket? Ismered Jézust, tudsz róla, de Ő is ismer téged? Az Isten általi ismerésnek egyetlen bizonyítéka van – megszerezted már?

A templom építőkövei
Krisztus teste növekszik

Hogyan növekszik Krisztus Egyháza, és milyen szerepünk van ebben? Mi tanított Pál a gyülekezet építéséről, és miért van ebben különösen nagy gyakorlati jelentősége a prófétálásnak?

Isten országa tibennetek van
A háborúnak vége van

Amikor újjászületsz, bekerülsz Isten országába, és ez az ország a szívedbe költözik. Az uralkodó hatalma kiárad az életedre, ezért győzöl a bűn felett! Az ország ereje, hatalma vezeti életed és kihat másokra, akik így elnyerik az örök életet!

Erőtlen a keresztény életed? Megkeresztelkedtél, de továbbra is bűnöktől szenvedsz? Amitől képes leszel új életben járni, azt kapod meg, ha veszed a Szent Szellem ajándékát!

A bűnök terhei nyomják lelkedet, belsődet? Hogy szabadulhatsz meg ettől teljesen? Képességet és jogosultságot kaptál, hogy Isten országa benned és körülötted is gyümölcsöt teremjen! Hogy juthatsz hozzá, és mi a te részed? Megtudhatod a most indult, négy részes sorozatból (Térjetek meg 1-2, Keresztelkedjetek meg és Veszitek a Szent Szellem ajándékát)

Hogy vehetem át Isten ígéreteit? Vágyakozni nem elég, hozd működésbe a hited! A hit működése gondolkodásmódhoz és cselekvéshez kötött. Rajtad múlik, ne Istent hibáztasd!

Beteg vagy, nem tudsz győzni bűneid felett? Helyzetbe hoztak, mindent megkaptál, csak át kell venni, és élni vele. A hely Krisztusban van, lépj be te is Krisztusba és legyél győztes!

A Királyság visszavág
Helyreállítás az alapoktól

Az ember vajon boldog lenne, ha helyreállnának az édeni körülmények? Jézus válasza ma is ugyanolyan sokkoló, mint amikor a zsidók megkérdezték Isten királyságának eljöveteléről…

Jézus a legkilátástalanabb helyzetben lépett be Péter életébe, és egészen megváltoztatta azt. A te életedbe hogyan tud belépni és változást hozni?

Élő halott
Mi a megoldás?

Mit jelent egy keresztény számára Krisztussal együtt meghalni és feltámadni? Mit tanít erről Krisztus kereszthalála és feltámadása?

Isten örökösei
Isten szemében - Ki vagy TE?

Hogyan válik az ember a bűn rabszolgájává, és hogyan lehet ebből az állapotból felszabadulni? Mi a jogalapja annak, hogy Isten örököseivé váljunk?

Az atyák vétke
Az öröklés törvénye

Hogyan bünteti meg Isten az atyák vétkét a fiakban harmad- és negyedízig? Milyen hatással van ránk a szüleink élete, és mi a kiút abból az örvényből, ami minden embert a pusztulásba ránt?

Mi az üdvösség? Milyen állapotban születünk erre a Földre? Hogyan mehetünk át a halálból az életre? Mit jelent szándékosan vétkezni? El lehet veszíteni az üdvösséget?

Kicsoda az antikrisztus? Mi az evangélium magva? Milyen tévtanítások erőtlenítik el az igazságot? Mit jelent: Krisztus bennetek?

Isten titka
És akkor jön el a vég...

A vég idején két uralmi rendszer feszül egymásnak: Isten királysága és Sátán királysága. E két rendszer azonban egészen más vezérelv alapján működik. Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy nem Sátán uralmának elveit követjük, és mi köze mindennek a törvényhez?

Megtérés és keresztség
Elindulás és elindítás a keresztény életben

A keresztény életbe való belépés három lépése: megtérés, keresztség vízzel Jézus nevében és a Szellem keresztsége. Mik a kereszténnyé válás feltételei? Mit jelent a megtérés és az újjászületés? Mikor és hogyan keresztelkedhet meg valaki vízzel és Szent Szellemmel? Másrészről kinek a feladata, hogy másokat elvezessen a tanítványságra, ki keresztelhet, és mi a helyzet a kézrátétellel, amit az apostoli korban gyakoroltak a Szellem-keresztség kapcsán?

Lélek szerint
Ahogy vetted, úgy járj benne

A Lélek szerint járás ugyanazon az alapon működik, mint a Lélek szerinti élet (Galata 5:25). Ezért fontos megvizsgálni, mi az alapja a Lélek szerinti életnek. Ebből az előadásból megtudhatod, miről szól a vízzel ill. a Lélekkel való keresztség, az újjászületés, és mi ezek jelentősége?

Megújult szív, megromlott test
Bibliai antropológia és a győzelmes élet - 2. rész

Hogyan épül fel az ember, és mi köze ennek a bűn felett győzelmes élethez? Miért fontos különbséget tenni lélek és szellem; test és hús között? Hol van az ó ember; hogyan és miért üti fel a fejét keresztények életében is?

Test, lélek, szellem
Bibliai antropológia és a győzelmes élet - 1. rész

Hogyan épül fel az ember, és mi köze ennek a bűn felett győzelmes élethez? Miért fontos különbséget tenni lélek és szellem; test és hús között? Hol van az ó ember; hogyan és miért üti fel a fejét keresztények életében is?