Előző számunkban egy csodálatos isteni ígérettel foglalkoztunk, és azt tanulmányoztuk, hogyan vonatkozik ez a kijelentés közvetlenül ránk:
„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdon népe vagytok, hogy hirdessétek a hatalmas tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket,” 1Péter 2:9
Rendkívül fontos, hogy tudatában legyünk kiválasztottságunknak. Isten ugyanis csodálatos tervet gondolt ki életünkre nézve, ami által valóban megdicsőíthetjük Őt. Jézus Krisztus elfogadásával erre az isteni programra mondunk igent, és engedjük, hogy életünkben Isten elgondolása valósuljon meg. Kiválasztottságunk azt jelenti, hogy életünket többé nem a vakszerencse és az emberi elgondolások irányítják, hanem Isten személyünkre szabott terve.
Ebben a tanulmányban azt fogjuk megvizsgálni, mit jelent számunkra, hogy királyok és papok vagyunk.
Királyság
Kezdetben Isten Ádám hatalmába helyezte a Föld feletti uralmat (1Mózes 1:26,28), uralkodói tisztjét azonban Sátán bitorolta el, amikor az ember a kígyónak engedett a kertben. Ezt a helyzetet Jézus fordította visszájára, aki a kereszten megtörte a bűn hatalmát, és Sátán uralmát (Kolossé 2:15).
Az Úr azonban nem önmagáért szerezte vissza a királyságot. Tanítványai számára világossá tette, hogy az Isten királyságában való részvételünk az Atya akarata:
„Ne félj, te kicsiny nyáj, mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot.” Lukács 12:32
Isten örömét leli abban, hogy megossza velünk Jézus királyi hatalmát, és az Ige ezért nevez bennünket is királyoknak. Fontos tehát megértenünk, mit jelent a Jézus királyságában való részvételünk. Egy jól ismert messiási prófécia így jellemzi Krisztus országát:
„Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, és az uralom az ő vállán lesz. Így nevezik: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” Ézsaiás 9:6
A Messiás uralkodásának legfőbb jellemzője a békesség. Az Úr így tanította tanítványait:
„Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiai.” Máté 5:9
A legtöbb békétlenség az emberek között – akár nemzetek, akár házastársak, akár munkatársak vagy barátok között – a jogokhoz való ragaszkodás miatt van. Elvárjuk, hogy mások tiszteletben tartsák jogainkat és érdekeinket, és ha ezt nem teszik meg, abból harag, vita és sok bántás származik.
Jézus bemutatta nekünk, mit jelent békességre igyekezni. Ő nem küzdött a jogaiért, amikor sérelmek érték; sőt áldást mondott azokra, akik átkozták. Ő akkor is a legnagyobb jóindulattal volt az emberekhez, amikor azok épp az ellenkezőjét érdemelték volna: „…mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megmentsem.” (János 12:47b)
Isten békeországának királyaiként nekünk is kiváltságunk, hogy békességre igyekezzünk. Kiváltságunk, hogy Krisztussal együtt szenvedjünk, zúgolódás nélkül tűrjük jogaink sárba tiprását, és Isten megmentő szeretetével forduljunk azokhoz, akik rosszat tesznek velünk (1Péter 4:12-15).
Minden cselekedetünkkel, amikor mások javát szolgálva lemondunk saját érdekeinkről, ítéletet hirdetünk az önzés, a bűn alapelve felett. „Az irgalmasság … diadalmaskodik az ítélet fölött” (Jakab 2:13b). Isten fiai a békességre igyekeznek, nem jogaik érvényesítésére. Nem másokon uralkodnak, hanem saját romlott természetük felett:
„Jobb a hosszútűrő az erősnél, és aki uralkodik az indulatain annál, aki várost hódít.” Példabeszédek 16:32
Jézus Krisztus azt a királyi hatalmat szerezte vissza nekünk, ami által ismét az Ő békeországának elvei szerint élhetünk. Pál korábbi állapotunkat a bűn uralmának nevezi, Jézus azonban felszabadított bennünket ez alól (Róma 6:12-17). Mindazok, akik elnyerték az Ő győztes életét, erőt kaptak arra, hogy uralkodjanak önző természetük felett:
„Mert ha az egynek bűnesete miatt uralkodott a halál egy ember által, mennyivel inkább fognak uralkodni az életben az egy Jézus Krisztus által azok, akik a kegyelem és az igazság ajándékának bőségében részesültek!” Róma 5:17
Papság
Hogy kell érteni azt, hogy minden keresztény pap? Egy pap legfontosabb jellemzője, hogy Isten elé járulhat – ellentétben a többi emberrel, akik nem léphetnek közvetlen kapcsolatba Vele:
„Te pedig és a fiaid ügyeljetek papságotokra mindenben, ami az oltárhoz tartozik, és a függönyön belül van, hogy azokban szolgáljatok. Papságotok tisztét adtam nektek ajándékul, azért az idegen, aki odajárul, haljon meg.” 4Mózes 18:7
Az ember természetes állapotában elidegenedett Istentől, nincs közösségben Vele. Isten ezt a megromlott kapcsolatot Jézus Krisztus által állította helyre, hogy újra közel kerülhessünk Hozzá:
„Titeket is, akik egykor idegenek és ellenséges érzületűek voltatok a gonosz cselekedetek miatt, most megbékéltetett emberi testében halála által, hogy mint szenteket, tisztákat és feddhetetleneket állítson majd színe elé.” Kolossé 1:21-22
„Most pedig a Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közeliekké lettetek a Krisztus vére által.” Efézus 2:13
Az új szövetség, amely felváltotta a Sinai-hegynél kötött ó szövetséget, pontosan ezen a területen hozott döntő változást:
„Íme, eljönnek majd a napok – ezt mondja az ÚR –, és új szövetséget kötök Izráel és Júda házával… És nem tanítja többé senki a felebarátját és senki a testvérét ekképpen: Ismerjétek meg az URat! Mert ők mindnyájan ismernek majd engem, kicsinytől a nagyig – ezt mondja az ÚR –, mert megbocsátom bűneiket, és vétkeikről többé nem emlékezem meg.” Jeremiás 31:31,34
Mivel minden keresztény személyes kapcsolatban áll Istennel, ezért bibliai értelemben minden keresztény pap. Az önmagát legjelentéktelenebbnek tartó kereszténynek is kiváltsága, hogy közvetlenül Isten elé járuljon, és Isten ígéretei rá éppúgy vonatkoznak, mint bármely egyházi elöljáróra. Ahogy a szerető szülők figyelnek gyermekeikre – akár nagyok, akár kicsik – úgy figyel a mennyei Atya is minden egyes gyermekére, mert mindnyájukkal személyes kapcsolatban van.
Sajnos sok keresztény vagy nincs tisztában a papsággal járó hatalmas kiváltsággal, vagy nem ismeri a módját, hogyan élhetné meg az Istennel való közvetlen kapcsolatot a maga teljességében. A Szentírás ebben a kérdésben is ad útbaigazítást:
„és ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.” 1Péter 2:5
Következő számunkban azt fogjuk vizsgálni, hogyan tudunk lelki áldozatokkal áldozva Isten elé járulni. ■
Sánta János