1. rész – Isten egyszülött Fia

A Zsidókhoz írt levél – miközben elhagyja a szívélyes üdvözlést és bemutatkozást – rögtön a téma közepébe vág. A rendszerváltás gondolata feszes logika mentén végigkíséri és áthatja az egész levelet, de az alapok gondos lefektetése itt, az 1. fejezetben történik meg. Bár az ó és az új szövetség szó nem szerepel ebben a részben, mégis kezdettől fogva e két – Isten által felállított – rendszer összevetése történik.

Isten önkinyilatkoztatása

A levél egy időbeli szembeállítással kezdődik:

Miután sokszor és sokféleképpen szólt Isten hajdan az atyákhoz a próféták által, ez utolsó időkben Fia által szólt hozzánk, akit mindennek az örökösévé tett, aki által a világot is teremtette,” (Zsidók 1:1-2)

Isten hajdan a próféták által” kapcsolódott az emberekhez, de „ez utolsó időkben Fia által szólt hozzánk”. Isten kinyilatkoztatásában időrendiség van: a Fiú a tökéletes és végső (utolsó) kinyilatkoztatása Istennek. Ennek fényében mi a helyzet a prófétai írásokkal? Krisztus érvénytelenné tette volna őket megjelenésével? Semmiképpen, hiszen ugyanaz az Isten szólt a próféták és saját Fia által is! A próféták írásai valójában csak megerősítik Isten utolsó kijelentését.

Ennek kapcsán kialakult egy olyan nézet a keresztények körében, hogy Krisztus kinyilatkoztatása nem haladta meg a korábbi kijelentéseket Istenről, csupán visszamutatott a törvényre. János apostol nem így látta ezt a kérdést:

Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett. Az Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.” (János 1:17-18)

Ha Krisztus hozta el a „kegyelmet” és az „igazságot” (eredetiben: valóságot), akkor a Mózes által adatott törvény nem lehetett tökéletes kinyilatkoztatás Istenről! Ez azt is jelenti, hogy még Mózes sem ismerhette Istent úgy, ahogyan a Fiú. A 18. versben János apostol világossá teszi, hogy „az egyszülött Fiú” származásánál és az Istenhez való közelségénél fogva ismeri mindenkinél jobban az Atyát, ezért lehetett az Ő tökéletes és végső kinyilatkoztatása.

Krisztus: Isten Fia

Aki igazán meg akarja ismerni Istent, annak nem a törvényhez kell járulnia, hanem a Fiúhoz. A levél ezt erősíti meg Krisztus bemutatásával:

ez utolsó időkben Fia által szólt hozzánk, akit mindennek az örökösévé tett, aki által a világot is teremtette, aki dicsőségének visszatükröződése és valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget; aki miután bűneinktől minket megtisztított, a Felség jobbjára ült a magasságban.” (Zsidók 1:2-3)

Jézus Krisztus „Isten dicsőségének visszatükröződése és valóságának képmása”. A Fiú tökéletes másolata Istennek, ennélfogva tökéletesen hasonlít Atyjára. Jézus ugyanerről beszélt: „Aki látott engem, látta az Atyát.” (János 14:9) Aki a Fiút látja, az az Atyát láthatja benne. De Jézus esetében ez nem csupán annyit jelent, hogy Ő hűen képviselte Istent: Ő ténylegesen az Atya pontos másolata – „képe a láthatatlan Istennek” (Kolossé 1:15)

A Zsidókhoz írt levél szerint Krisztus az, aki által Isten a világot teremtette, és aki által a mindenséget fenntartja. Ő az a személy, aki „minket bűneinktől megtisztított és a Felség jobbjára ült a magasságban”. Péter apostol megmagyarázza ezt a kijelentést:

Bizonyosan tudja meg azért Izráel egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt Isten, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.” (Apostolok cselekedetei 2:36)

Az Isten őt jobbjával fejedelemmé és üdvözítővé emelte, hogy megtérést és bűnbocsánatot adjon Izráelnek.” (Apostolok cselekedetei 5:31)

Ezek az igék egy bámulatos és az ember számára rendkívül fontos eseményről tanúskodnak. Isten az ember Jézus Krisztust helyezte a hatalom pozíciójába, és mint embert tette egyenlővé Önmagával – feltámadása és mennybemenetele után. Ennek áldásait fejezeteken keresztül magyarázza majd nekünk a levél a Melkisédek-tanításnál.

Tények Krisztusról
Isten végső önkinyilatkoztatása
Isten pontos másolata
A világ teremtője és fenntartója
Megváltó/Üdvözítő
Isten jobbján ül – a hatalom trónján Úrként
Pozícióját keresztáldozata után kapta Atyjától

Krisztus isteni természete

A folytatás az angyalokkal hasonlítja össze Krisztust, azonban ez az összevetés burkoltan már kezdettől fogva jelen van. Angyalokról eddig nem volt szó, de a próféták által adott kinyilatkoztatásban angyalok is részt vettek. A zsidók gondolkodása szerint a törvény kinyilatkoztatását angyalok közvetítésével kapták az izraeliták (ld. Apostolok cselekedetei 7:53; Galata 3:19). Miből fakadhat mégis a különbség Krisztus és az angyalok között, ha mindnyájan a mennyben vannak? A folytatás erre a kérdésre válaszol:

Annyival feljebb való az angyaloknál, amennyivel náluk különb nevet örökölt.” (Zsidók 1:4)

Krisztus azért feljebb való az angyaloknál, mert „különb nevet örökölt” náluk. Mi lehet ez a különb név? Már Mózes 2. könyve is beszámol arról, hogy Istenen kívül más is rendelkezett az Ő nevével: „én angyalt küldök előtted, hogy megőrizzen az úton, mert az én nevem van őbenne.” (2Mózes 23:20-23) Ézsaiás próféta ugyanerről a személyről azt mondja, hogy Isten „arcának angyala” volt, aki megszabadította és megváltotta népét (Ézsaiás 63:9). Bár mindkét kijelentés az angyal (követ, küldött) szót használja e mennyei lény leírására, azt is egyértelművé teszi, hogy ez a személy birtokolja Isten nevét, és teljes felhatalmazással jár el az Ő képviseletében. A levél folytatásából kiderül, mi a különbség Isten Fia és az angyalok között, és mi a jelentősége ebben az öröklésnek:

Mert kinek mondta valaha az angyalok közül: »Én Fiam vagy te, ma szültelek téged«, és ismét: »Atyja leszek, és ő Fiammá lesz«?” (Zsidók 1:5)

Dávid egyik próféciájában (Zsoltárok 2:7) maga Isten szólal meg, és olyat állít a Messiás-királyról, amit egyik angyalának sem mondana: „Én Fiam vagy te, ma szültelek téged.” Ebben a kijelentésben nem az a különleges, hogy Isten az ő Fiának nevezi Krisztust, hiszen az Írás gyakran használja az angyalokra is az Isten fiai” kifejezést. Krisztus azért más hozzájuk képest, mert Ő „született” Fiú! Születésénél fogva pedig olyan kapcsolatban van az Atyjával, amiben az angyalok – mint teremtmények – soha nem lehetnek részesek.

A másik hivatkozást Krónikák 1. könyvében találjuk. Nátán próféta így jövendölt az örökkévaló királyról: „Atyja leszek, ő pedig fiam lesz” (1Krónikák 17:13). Ez az ige szintén bizonyítja, hogy az örökkévaló király (Jézus) Istennel való kapcsolata a származása miatt különleges. A Fiú a világ teremtése előtt „született” a mennyben Atyjától – akkor, amikor még semmi sem létezett. Bár ezt a rendkívüli eseményt sok titok övezi, a hogyanjáról pedig találgatni sem érdemes, a bibliai igék mégis tényként beszélnek róla:

Az ÚR útjának kezdetéül szerzett engem, az ő munkái előtt régen. Örök időktől fogva fölkentje vagyok, ősidőktől, a föld kezdetétől fogva. Akkor születtem, amikor még nem voltak mélységek, mikor még semmiféle vízzel teli forrás nem volt.” (Példabeszédek 8:22-24)

De te, Efrátának Betleheme, bár kicsiny vagy Júda nemzetségei között, belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen; akinek származása a kezdetekig nyúlik vissza, az ősidők napjáig.” (Mikeás 5:2)

Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok, minden általa és őrá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn.” (Kolossé 1:16-17)

A mi világunkban pontosan értjük, mi a születés jelentősége: az utód szülei természetét, tulajdonságait örökli, ezért hasonlít hozzájuk. Isten egyszülött Fia esetében is ugyanez a helyzet, amit a folytatás is hangsúlyoz:

Amikor pedig behozza elsőszülöttjét a világba, így szól: És imádja őt Isten minden angyala.” (Zsidók 1:6)

Ezt a kijelentést nem találjuk meg a mi Bibliánk ószövetségi részében hasonló formában. Ennek az az oka, hogy a Zsidókhoz írt levél – és általában az egész görög Újszövetség – nem a héber iratokból idéz, hanem az ún. Septuagintából, az ószövetségi iratok ókori görög fordításából. Ez valójában inkább előny, mint hátrány, hiszen a jelenleg rendelkezésre álló héber szövegek középkori források. Az idézett szakasz így néz ki a két különböző szövegváltozat szerint:

Ujjongjatok, ti, nemzetek, az ő népével! Mert megtorolja szolgái vérét, bosszút áll ellenségein, de földjének és népének megbocsát.” (5Mózes 32:43; középkori héber szöveg szerint)

Ujjongjatok, ti, nemzetek, az ő népével, és imádjátok, ti angyalok! Mert megtorolja szolgái vérét, bosszút áll ellenségein, de földjének és népének megbocsát (5Mózes 32:43; ókori Septuaginta szerint)

De valóban Jézusról lenne itt szó? Mózes itt egy olyan személyről prófétált, aki megbocsátást szerez népének, és akinek az imádatát maga Isten rendeli el. A népeknek, nemzeteknek, angyaloknak el kell ismerniük annak az elsőszülött Fiúnak az imádatát, akit Isten behozott a világba. Jézus ugyanerről tett bizonyságot:

És az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet is teljesen a Fiúnak adta át, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát sem, aki elküldte őt.” (János 5:22-23)

Az ítélet eredetileg az Atya hatáskörébe tartozott, de azt teljesen átadta a Fiúnak, hogy Őt is úgy tiszteljék, ahogy az Atyát! Krisztus imádata és feljebb valósága mögött ezért ténylegesen az isteni akarat áll. Az érveléssorozat egy újabb szembeállítással folytatódik:

És az angyalokról ezt mondja: Angyalait szelekké teszi, és szolgáit tűz lángjává. A Fiúról pedig így szól: A te trónod, ó, Isten, mindörökké megáll, és királyságod pálcája az igazság pálcája. Szeretted az igazságot, és gyűlölted a gonoszságot, ezért kent fel téged Isten, a te Istened az öröm olajával társaid fölé.” (Zsidók 1:7-9)

Az angyalok Isten hatalmas és erős teremtményei, de mégiscsak „szolgák” (Zsoltárok 104:4). Ugyanezt a következtetést vonja le a 14. vers is: „Nemde szolgáló szellemek azok valamennyien?” Ellenben az egyszülött „Fiú” dicsősége egészen más: a Fiú isteni természettel született!

Dávid zsoltára világosan rámutat a Fiú isteni természetének lemeztelenített lényegére: „Szeretted az igazságot, és gyűlölted a gonoszságot” (ld. Zsoltárok 45:6-7). Az istenség legfontosabb ismérve ugyanis nem a hatalom, hanem a természetből fakadó jóság és szeretet (ld. Lukács 18:19 vö. 1János 4:8). A teremtett világ kormányzását ugyanis csak olyasvalakire lehet örökre rábízni, aki eredendően jó, és belülről fakadóan szereti az igazságot. Krisztus örök uralmának alapja a születésével örökölt, elidegeníthetetlen isteni természete.

De akkor hogyan értsük azt, hogy Krisztust Istennek nevezi a levél? Krisztus természet szerint isteni lény, de nem ő az Isten. Erről Ő maga tanúskodott, amikor Atyját Istenének – az egyedül igaz Istennek – nevezte (ld. János 17:1-3; 20:17). Ezt a tényt Zsidók 1:9 is megerősíti: Isten (az Atya) Istene az Ő Fiának is, akit királlyá kent fel.

Krisztus tehát születésénél fogva más, mint a teremtmények. A következő versek is megszilárdítják ezt az érvet:

És: Uram, te kezdetben megvetetted a föld alapját, és a te kezed alkotásai az egek. Azok elvesznek, de te megmaradsz, és azok mind megavulnak, mint a ruha, palástként összegöngyölíted őket, és mint a ruha elváltoznak, te pedig ugyanaz vagy, és a te esztendeid nem fogynak el.” (Zsidók 1:10-12)

Bár ezek a kijelentések a Teremtőről szólnak, a levél elején (2. versben) már tisztáztuk, hogy a teremtés tényleges kivitelezője Isten Fia volt (ld. még Példabeszédek 8:22-31). Ennek fényében Dávid ezen próféciája (Zsoltárok 102:25-27) arra világít rá, hogy Krisztus – Istenhez hasonlóan – örökre megmarad és soha nem változik meg. Később a levél szó szerint ezt írja: „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.” (Zsidók 13:8) Ez azt jelenti, hogy az isteni Fiú örökké, változhatatlanul jó! Az angyalok ilyen ismérvekkel nem rendelkeznek, ezért Krisztussal sem lehetnek egyenlőek.

Melyik angyalnak mondta valaha: »Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem«? Nemde szolgáló szellemek azok valamennyien, akiket szolgálatra küldtek el azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget?” (Zsidók 1:13-14)

A 13. versben idézett Messiás-királyról szóló prófécia (110. zsoltár) rendkívül nagy jelentőséggel bír, és a Zsidókhoz írt levél a továbbiakban fejezeteken keresztül foglalkozik vele. Itt most csak arra mutat rá, hogy a Messiás-király uralkodik, az angyalok pedig csak szolgák. Az előző igékből nyilvánvalóvá vált, hogy Krisztus uralmának az az alapja, hogy természete örökké és változhatatlanul jó. Mindezt a kereszthalálával bizonyította:

És amikor emberi formában volt, megalázta magát, engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthaláláig. Ezért Isten is felmagasztalta őt, és olyan nevet ajándékozott neki, amely minden név fölött való, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és a föld alattiaké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Filippi 2:8-11)

AngyalokKrisztus
Isten teremtett fiaiIsten egyszülött Fia
TeremtményekTeremtő
SzolgákFiú – Úr és Király

Az 1. fejezet rámutatott Krisztus és az angyalok közötti különbségekre. Maga Isten volt az, aki elrendelte az egyszülött Fiú imádatát, a teremtett fiak pedig alávetették magukat uralmának. Krisztus az öröklött isteni természete (jóság és változhatatlanság), az Istennel való különleges kapcsolata (Atya – Fiú viszony) és az Ő terveiben való kimagasló szerepe miatt feljebbvaló az angyaloknál. Ezzel együtt viszont a Fiú által hozott új kinyilatkoztatás (és rendszer) is annyival tökéletesebb a réginél, amennyivel Krisztus magasabb rendű az angyaloknál. Mi a tanulság mindezekből?

Azért tehát még jobban kell nekünk a hallottakra figyelnünk, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.” (Zsidók 2:1)

Isten minden hozzánk intézett szava fontos, de az utolsó, legtökéletesebb kinyilatkoztatására még jobban kell figyelnünk. Ha ugyanis nem fogadjuk el a Fiú bizonyságtételét – és az ezzel együtt járó új rendszert –, akkor az élet útjáról sodródunk el, aminek súlyos következményei vannak.

A törvény és az angyalok

Mert ha az angyalok által hirdetett beszéd erős volt, és minden bűn és engedetlenség elvette igazságos büntetését, hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel?” (Zsidók 2:2-3)

Mi az „angyalok által hirdetett beszéd”? Ahogy fentebb már szóba került, a zsidó gondolkodásban az izraeliták „a törvényt angyalok közvetítésével (Apostolok cselekedetei 7:53) kapták, a Sínai-hegyen kötött szövetség „angyalok által, közbenjárón keresztül rendeltetett (Galata 3:19) számukra. A Biblia arról tanúskodik, hogy az angyaloknak köze volt a törvény elrendeléséhez. Miért gondolhatták így a zsidók? Két ige is bizonyságot tesz erről:

Ezt mondta: A Sínai-hegyről jött az ÚR, és Széírből támadt föl nekik. Párán hegyéről ragyogott elő, tízezer szent között jelent meg, jobbja felől tüzes törvény volt számukra.” (5Mózes 33:2)

Isten harci szekere számtalan, ezerszer ezer. Az Úr közöttük van szentségben, mint a Sínai-hegyen.” (Zsoltárok 68:18)

Isten a törvényadáskor tízezer szent között jelent meg a felhőben. A zsidókat ekkor halálosan megrémítette a hegy felől hallott kürtzengés (2Mózes 20:18), amely ezektől az angyaloktól származott. Az angyalok szava teljes egyetértésben csatlakozott a törvényt kihirdető Isten beszédéhez. Így tehát az „angyalok által hirdetett beszéd” szavatolta Isten Sínai-hegyen felállított kormányzatát. Ez volt az a régi rendszer, amiben „minden bűn és engedetlenség elvette igazságos büntetését”.

Ha az angyalok által hirdetett beszéd (a törvény) ilyen súlyos volt, akkor „hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel”? Hiszen Krisztus beszéde annyival magasabb rendű, tökéletesebb kinyilatkoztatás az angyalok által hirdetett törvényhez képest, amennyivel magasabb rendű Isten Fia az angyaloknál. Ebből következik, hogy az Ő beszédének elutasítása súlyosabb következményekkel is jár. De vajon lehet-e a halálnál rosszabb? A test halálánál valójában csak egy rosszabb van: a második halál, a teljes megsemmisülés, ahonnan nincs újabb feltámadás (Jelenések 20:12-15). Ettől senki sem menekülhet meg, aki elutasítja Jézust!

A zsidók minden igyekezete arra irányult, hogy megtartsák azt a törvényt, amelyet mennyei angyalok hirdettek ki. Bár erre rendkívül büszkék voltak, azt helyesen tették, hogy komolyan vették ezt az isteni rendszert! Most azonban az angyaloknál nagyobb valaki érkezett, és ő is hirdetett egy üzenetet:

Ezt kezdetben az Úr hirdette, majd azok, akik hallották, megerősítették számunkra, Isten pedig bizonyságot tett mellettük az ő akarata szerint jelekkel és csodákkal, sokféle erővel és a szent szellem ajándékával.” (Zsidók 2:3-4)

Ha az angyalok által hangosan és látványosan kihirdetett törvény fontos volt, akkor mennyivel inkább kellene törődni azzal az új kinyilatkoztatással, amit Isten Fia hozott el számunkra, és ami mellett maga Isten tett bizonyságot sokféleképpen és nagy erővel!

Az új kinyilatkoztatás egy „igen nagy üdvösségről” szól. Az „üdvösség” szó megmenekülést, megszabadulást, betegségből való gyógyulást jelent. A Zsidókhoz írt levél a későbbiekben részletesebben kifejti majd, milyen óriási az a megmentő erő, ami Jézusban érkezett hozzánk.

Ez a szakasz arra mutat rá, hogy a világosság mértékével a felelősség is növekszik. A nagyobb kijelentéshez nagyobb bizonyítékok társulnak, így azok elvetése nagyobb felelősséget is von maga után. Jézus maga tett erről bizonyságot: „Akinek sokat adtak, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet várnak el.” (Lukács 12:48 vö. Máté 11:20-24; János 9:41) Jézus szavai félelmetesnek tűnnek, de a hangsúly az új rendszer által hozott „nagy üdvösségen” van, ahol az áldások mértéke is sokkal nagyobb!

A törvény rendszere egyáltalán nem volt kedvező az ember számára. Ebben a szövetségben ugyanis az ember csak úgy nyerhetett áldást, ha az összes parancsolatot maradéktalanul megtartotta, ellenkező esetben átok sújtotta őt, és végül halál várt rá (Galata 3:10; Jakab 2:10). A Fiú azonban üdvösséget, azaz megmenekülést hozott. De mitől kell az embernek megmenekülni? Isten haragjától? Ennél sokkal többről van szó! Valódi bajunk a bűn, és Jézus erre a problémára hozta el a tényleges és végső megoldást. Ehhez azonban először emberré kellett válnia…