Az árnyék nem a valóság
„Mivel a törvényben csak az eljövendő jó árnyéka van meg, nem maga a dolgok valós képe, ezért azokkal az áldozatokkal, amelyeket évről évre szüntelenül bemutatnak, sohasem képesek tökéletességre juttatni az odajárulókat.” (Zsidók 10:1)
A zsidó gondolkodásban a törvény kifejezés minden olyan parancsolatot és rendelkezést magában foglal, amelyet Isten Mózesen keresztül nyilvánított ki számukra. A keresztények sokszor különbséget tesznek kétféle törvény között (erkölcsi és ceremoniális), de egyrészt a törvények között számos más típus is volt (pl. egészségügyi, közigazgatási stb.), a zsidók pedig a „törvényt” mindig is egy egységes, felbonthatatlan szabályrendszerként kezelték. Valójában a Sínai-hegyen kötött szövetségben az állatáldozati rendszer soha nem különült el a törvény többi részétől.
Ugyanakkor fontos látnunk, hogy az ószövetségi rendszer nem a valóság másolata (tükörképe) volt, hanem az árnyéka. A törvény az eljövendő jó dolgokról (áldásokról, igaz életről) tett tanúbizonyságot, de a teljes valóságot sem elméleti, sem gyakorlati szinten nem tudta bemutatni! Isten ezzel előre jelezte, hogy a problémát nem a törvény rendszere fogja megoldani. Az áldozati rendszer ugyanis sohasem volt képes megoldani a bűn problémáját: senkit sem tudott tökéletessé tenni. De vajon az új rendszer milyen értelemben hozta el a tökéletességet?! Ha bele mersz nézni a következő szakasz által tartott tükörbe, egyértelműen megtudhatod, hogy még mindig a régi rendszerben élsz-e, vagy már az újban…
A bűntudat rabsága
„Különben megszűnt volna az áldozás, hiszen ha az áldozó egyszer megtisztult volna, többé semmi bűntudatot nem érzett volna. De azok évről évre a bűnökre emlékeztetnek. Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket.” (Zsidók 10:2-4)
A Zsidókhoz írt levél a nagy engesztelési nappal szemlélteti az áldozati rendszer tökéletlenségét. A nagy engesztelési nap a törvény szerint a bűneltörlésről szólt (3Mózes 16:30). Csakhogy a jelképes szolgálatban soha nem történt valóságos bűneltörlés, ugyanis ha az áldozó ezen a napon ténylegesen megtisztult volna minden bűnétől, akkor nem érezte volna többé a bűn terhét – elvégre minden bűne el van törölve (!) –, és éppen ezért felesleges lett volna évről-évre újra „megtisztulni”.
A nagy engesztelési nap évenkénti ismétlése pontosan azt bizonyította, hogy a bűn továbbra is fennálló probléma volt Isten és ember között (Zsidók 9:8-9)! Honnan tudjuk ezt biztosan? Onnan, hogy az ember megmaradt bűnös állapotában: identitása nem tudott megváltozni, a saját szemében továbbra is bűnös maradt.
Ezen állítás kapcsán érdemes komolyan elgondolkodni. Vajon a bűnös identitástudat („Gyarló/bűnös vagyok.”) csak a régi szövetség és a zsidóság problémája volt, vagy a keresztényeket is érintheti? Krisztus vajon meg tudta oldani ezt a problémát? És ha igen, hogyan lehet ezt megtapasztalni?
A megtestesült megoldás
„Azért e világba jövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem, égő- és bűnért való áldozatot nem kedveltél. Akkor ezt mondtam: Íme, itt vagyok, a könyvtekercsben írva van rólam, hogy cselekedjem a te akaratodat, Istenem.” (Zsidók 10:5-7)
Az itt idézett profetikus zsoltár (Zsoltárok 40:7-9) arról szól, hogy Krisztus egy új rendszert hoz magával, amikor emberi testben eljön ebbe a világba. Ráadásul Krisztus rendszere pontosan azon a területen hoz radikális változást, amiben a régi rendszer elégtelennek bizonyult! A prófécia jelentőségét a folytatásból érthetjük meg:
„Előbb azt mondta, hogy áldozatot és ajándékot, égő- és bűnért való áldozatot nem akartál, nem is kedveltél, amelyeket a törvény szerint bemutatnak, azután így szólt: Íme, itt vagyok, hogy cselekedjem a te akaratodat. Eltörli az elsőt, hogy helyébe állítsa a másodikat.” (Zsidók 10:8-9)
Valamit nem akar Isten, valamit pedig igen – de mi ennek a jelentősége? Először is kijelenti Istenről, hogy „áldozatot és ajándékot, égő- és bűnért való áldozatot nem akartál”. Ezzel maga Isten mondja ki, hogy a törvény alapján működő áldozati rendszer nem teljesíti az Ő valódi célkitűzéseit! A törvény rendszerét Isten állította fel tanítói szándékkal, de nem ez volt a végső terve. Mi volt akkor az Ő akarata?
„Mert szeretetet kívánok, nem pedig áldozatot, Isten ismeretét inkább, mint égőáldozatokat.” (Hóseás 6:6)
Isten egy olyan rendszert akart létrehozni, ami megoldja a bűn problémáját, és igaz életet eredményez. Istennek ezt a vágyát egyetlen ember sem tudta megvalósítani, csakis Isten Fia – Ő pedig elvállalta, hogy emberi testben megoldást hozzon számunkra. Ennek azonban óriási horderejű következménye van: „Eltörli az elsőt, hogy helyébe állítsa a másodikat.” Krisztus nem azért jött, hogy kiegészítse a törvény szövetségét vagy kijavítsa hibáit. Ő – Isten akaratából – egy teljesen új, valódi megoldást nyújtó rendszert hozott létre, és ezzel együtt – szintén Isten akaratából – eltörölte a törvény rendszerét, ami ténylegesen nem tudta orvosolni az ember problémáját.
Megszentelve
Pál apostol a leveleiben sok, „meredeknek” tűnő kijelentést tesz, de a következő szakaszban egy sor olyan állítást olvashatunk, amelyek elfogadása a mai keresztények számára is komoly kihívást jelent.
„Ezzel az akarattal vagyunk megszentelve egyszer s mindenkorra, Jézus Krisztus testének megáldozása által.” (Zsidók 10:10)
Hogyan gondolkodunk magunkról keresztényként? Nyomorult, gyarló bűnösök vagyunk? A régi szövetség idején élő emberek valóban azok voltak, hiszen az állatáldozatok nem tudták megvalósítani Isten akaratát. „Jézus Krisztus testének megáldozása által” azonban olyasvalami jött létre, ami előtte soha nem volt elérhető az emberiség számára! Jézus áldozata létrehozott egy új rendszert, amiben már meg van oldva a bűn problémája: semmi nincs, ami elválasztana Istentől, mert „meg vagyunk szentelve egyszer s mindenkorra”. Ha keresztényként még mindig bűnösnek tartod magad, akkor Isten akarata még nem valósult meg az életedben!
A „szent” annyit tesz, hogy Isten számára elkülönített. Ami szent, az az Ő tulajdonát képezi, egyedül Hozzá, az Ő hatáskörébe tartozik. Sokan félreértésből rosszul alkalmazzák e szó jelentését (pl. katolikus szentek, szenteskedés), Pál apostol azonban világosan beszél a szentekről:
„Öltsetek magatokra azért – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, türelmet” (Kolossé 3:12)
A szentek azok, akiket Isten kiválasztott, elhívott és szeretett gyermekeivé fogadott. A valóság az, hogy minden újjászületett keresztény Isten szentje! Krisztus rendszerében mindenki örökre meg van szentelve! Nem büszkeség kimondani a valóságot: „szent vagyok”. Ez Isten akarata, hiszen Ő választott el minket a világtól. Ha ezt egy keresztény tagadja, akkor azzal valójában Istent nevezi hazugnak, önmaga pedig tévedésben van, és nem a valóságot szólja! Nem attól szent valaki, hogy a viselkedése megüt valamiféle „isteni mércét”. A szentség egy állapot (státusz), ami nem arról szól, hogy mit teszek, hanem hogy milyen kapcsolatban vagyok Istennel.
Gyakorlati hatékonyság
„Minden pap naponként szolgálatban áll, és sokszor mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek eltörölni a bűnöket. Ő azonban egyetlen áldozattal áldozva a bűnökért mindörökre az Isten jobbjára ült, és ott vár, amíg ellenségei a lába alá vettetnek zsámolyul.” (Zsidók 10:11-13)
Az ószövetségi rendszerben a papoknak ugyanazokat az áldozatokat kellett naponta bemutatnia (reggeli és esti áldozat, olajmécsesek feltöltése, kenyerekről való gondoskodás stb.) Ez önmagában mutatja, hogy a szolgálat hatástalan volt, mert ezek az áldozatok „sohasem [voltak] képesek eltörölni a bűnöket”. Ezzel szemben Krisztus „egyetlen áldozattal áldozott a bűnökért” – mint Melkisédek rendje szerinti főpap –, és „mindörökre Isten jobbjára ült”, ott várva legyőzött ellenségei végső vereségét:
„Így szól az ÚR az én uramhoz: Ülj a jobbomra, amíg ellenségeidet a lábad alá nem vetem zsámolyul.” (Zsoltárok 110:1)
Ahogy korábban már szóba került, rendkívül jelentőségteljes az a tény, hogy Krisztus főpapként leült. A lévita papok folyamatosan állva szolgáltak a szent sátorban (majd a templomban), és éjjel-nappal azon dolgoztak, hogy elfogadhatóvá tegyék az embereket Isten előtt. Ehhez képest Krisztus csak úgy leül és vár?! Ez azt jelenti, hogy Krisztus egyetlen áldozata olyannyira hatásos volt, hogy már 2000 éve dolgavégezetten ül a mennyben! Azáltal, hogy egyetlen, elvégzett áldozatával kedvessé tette az embert Isten előtt, a békéltetés papi szolgálatát egyszer s mindenkorra befejezte (ld. 2Korinthus 5:18-19)!
Örök tökéletesség
„Mert egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket.” (Zsidók 10:14)
A Zsidókhoz írt levél (és talán az egész Biblia) egyik legkevésbé megértett és elhitt kijelentése ez! Rövid és egyszerű a mondat, mégis óriási akadály áll a megértés és a megtapasztalás útjában. A legtöbb keresztény ugyanis pontosan „tudja”, hogy ez őrá nem vonatkozhat, és teljes meggyőződéssel állítja az ellenkezőjét: „Á, én nem vagyok tökéletes! Csak egy kegyelmezett bűnös vagyok!”
A valóság az, hogy az Isten szavában leírt természetfeletti tapasztalatba csak akkor tudunk belépni, ha elménket meghódoltatjuk az ige előtt, és elfogadjuk, hogy az ránk vonatkozik. Ahogyan Isten igéje a sötétségben szólt világosságot, ugyanúgy ragyogtatja fel a mi romos, bűnös életünk éjszakájában Jézus tökéletes életének napját is:
„Mert Isten, aki azt mondta, hogy a sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a szívünkben, hogy felragyogjon Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.” (2Korinthus 4:6)
Amit Isten igéje mond, az úgy van, mert az Ő szavában erő van, és valóságossá teszi azt, amit mond! Amint belép a szívünkbe Isten élő Igéje – Jézus –, azonnal teljes és tökéletes világosság gyullad bennünk. De mit jelent a gyakorlatban, hogy Krisztus tökéletessé tett minket? Korábban már szólt erről a levél:
„Ez példa a jelen számára, miszerint olyan ajándékokat és áldozatokat mutatnak be, amelyek nem képesek lelkiismeretében tökéletessé tenni a szolgálattevőt.” (Zsidók 9:9)
A régi rendszer nem tudta lelkiismeretében tökéletessé tenni az embereket, és megszüntetni a bűnösség-tudatot. Ha bűnösnek érezzük magunkat, és ez az identitásunk („Bűnös vagyok.”), akkor még a régi rendszer szerint élünk, ugyanis a bűnös állapot tudatosítása a törvény rendszerének a meghatározó eleme. Krisztus azonban a lelkiismeret szintjén tette tökéletessé az embereket:
„Mert ha a bakok és bikák vére meg a tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel a test tisztaságára, mennyivel inkább Krisztus vére, aki az örökkévaló Szellem által önmagát áldozta fel szeplőtelenül Istennek, megtisztítja lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy az élő Istennek szolgáljatok.” (Zsidók 9:13-14)
Krisztus „örökre tökéletessé tette” a szenteket azáltal, hogy megtisztította a lelkiismeretüket a holt cselekedetektől. Ez azt is jelenti, hogy a lelkiismeretet a holt cselekedetek szennyezik be. De mik azok a holt cselekedetek? Ehhez meg kell értenünk, hogyan próbálták megközelíteni Istent a régi szövetség szerint. Erről már volt szó korábban:
„A szent szellem ezzel azt jelenti ki, hogy addig nem nyílik meg az út a szentélybe, amíg fennáll még az első sátor.” (Zsidók 9:8)
A szent sátorba való belépés – a papság kivételével – nem volt engedélyezve az egyszerű hívőknek. Nem volt olyan ima vagy áldozat, ami feljogosította volna az embereket az Isten jelenlétébe való belépésére. Más szóval: a törvény útján nem lehet elég jóvá válni ahhoz, hogy igazán közel kerülhessünk Istenhez. A beszennyezett lelkiismeret miatt mindig ott marad egy fal köztünk és Isten között, ami miatt képtelenek vagyunk tiszta szívből Istent szolgálni. Hasonló ez ahhoz, amikor az ember tudja, hogy valahol nem szívesen látják, és feszélyezve érzi magát.
„Mindnyájan olyanok lettünk, mint a tisztátalanok, és minden igazságunk olyan, mint a beszennyezett ruha. Elhervadunk mindnyájan, mint a fa lombja, és álnokságaink, mint a szél, elsöpörnek bennünket!” (Ézsaiás 64:5)
„Hanem vétkeitek választottak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedték el előletek arcát, ezért nem hallgatott meg.” (Ézsaiás 59:2)
A holt cselekedetek arról árulkodnak, hogy az ember nem rendelkezik isteni élettel, és az Istennel való kapcsolatot beárnyékolja a bűn. Amikor valaki vétkezik, arról könnyen megállapíthatja, hogy problémája van. De amikor a Zsidókhoz írt levél a holt cselekedetekről beszél, akkor elsősorban azt a kudarcra ítélt vallásgyakorlást érti alatta, amiben az ember a törvény megtartása által próbál elfogadhatóvá válni Isten előtt. Ezekről a vallásos cselekedetekről mondja Ézsaiás próféciája, hogy „minden igazságunk olyan, mint a beszennyezett ruha”! A földi szentélyben végzett vallásos szertartások ugyanis pontosan a bűnös identitást erősítik meg, ti. hogy a bűntől nem lehet ténylegesen megszabadulni, és bűneink továbbra is elválasztanak Istentől.
Egy keresztény azonban már nem ilyen kapcsolatban van Istennel, hiszen ő már tökéletessé lett lelkiismeretében! Mivel meg lett szentelve, nincs félnivalója Istentől. Már nem kell azon rágódnia, hogy „ezt tettem”, meg „azt tettem”, vagy attól tartania, hogy Isten szúrós szemmel tekint rá! Nem kell többé azért fáradoznia, hogy saját erejéből váljon elfogadhatóvá Isten előtt. Erről beszél Pál apostol is:
„és tudjuk azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből, nem pedig a törvény cselekedeteiből, mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg senki.” (Galata 2:16)
A törvény cselekedetei (= jó cselekedetek) által senki nem lesz igazzá, mivel a saját erőfeszítéseinkkel soha nem tudjuk maradéktalanul teljesíteni Isten kívánalmait. De akkor mi az Istennel való jó kapcsolatunk alapja? Sok keresztény úgy gondolja, hogy Isten „Krisztus-szemüveget” hord: amikor ránk néz, Krisztus eltakarja bűneinket, de egyébként, a valóságban még bűnösök vagyunk. Dicsőség Istennek, hogy egyáltalán nem erről van szó!
Isten nem hord szemüveget! Nem Isten változtatja meg a gondolkodását rólunk, hiszen Ő sosem változik (ld. Jakab 1:17). Isten minket változtatott meg: „örökre tökéletessé tette a megszentelteket”! Bennünk vitt véghez egy gyökeres változást! Mi ez a változás?
„Nincs tehát már semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak, mert az élet szellemének törvénye Jézus Krisztusban megszabadított téged a bűn és a halál törvényétől. Mert ami a törvénynek lehetetlen volt, mivel erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt elküldte az ő Fiát a bűnös testhez hasonló formában, és elítélte a bűnt a testben, hogy a törvény igazsága beteljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem a szellem szerint.” (Róma 8:1-4)
Pál apostol világossá teszi, hogy Isten szemében azért vagyunk teljesen elfogadottak, „mert az élet szellemének törvénye Jézus Krisztusban megszabadított [minket] a bűn és a halál törvényétől.” Isten nem csupán elnézte a bűneinket (eltakarás), hanem egy új életet adott! Az Ő Fia által vitte véghez azt, ami a törvénynek lehetetlen volt. A törvény nem tudta megváltoztatni az életünket, de Jézus Krisztus igen! Az élet szellemének törvénye az a titok, amiről a Zsidókhoz írt levél végig beszél.
Isten nem a teljesítményünk alapján fogad el minket. Nem onnantól fogva vagyunk szentek, hogy megtérünk, és tiszta lapot kapunk Istentől, és nem addig vagyunk szentek, amíg jól viselkedünk a próbaidő alatt. Isten örökbe fogadott minket Krisztusban, azáltal, hogy beoltott minket Fiának életével. Ez az élet már győzött a bűn felett, és képes minket is megszabadítani minden bűntől! Ez az élet az egyetlen emberi élet, ami elfogadható Isten előtt, és ami bennünket is elfogadhatóvá tesz Őelőtte:
„Áldott az Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekben, a Krisztusban. Mert kiválasztott minket őbenne a világ teremtetése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk őelőtte. Szeretetében előre elhatározta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akaratának tetszése szerint, kegyelme dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott minket a Szeretettben.” (Efezus 1:3-6)
Isten fiaivá fogadott minket, és azért vagyunk „bebetonozva” az ő megingathatatlan szeretetébe, mert ugyanaz az élet van bennünk, mint Krisztusban. Ez az ajándék az, ami örökre tökéletessé tett! Ebben benne van az örök élet garanciája – cselekedetektől függetlenül! Hogyhogy?! Isten tudja, hogy ez az élet bennünk is működni fog, és egy örökkévalóságon át jó gyümölcsöket fog teremni. Isten ezért nem állít semmilyen akadályt a kapcsolatunk útjába. Krisztusban minden újjászületett keresztény örök és tökéletes kapcsolatba került Istennel! Nincs ennél jobb vagy több, amiben valaha is része lehet az embernek – és ez már most elérhető minden hívő számára!
Ha valaki számára ezek a dolgok hihetetlennek tűnnek, az vagy azért lehet, mert még nem született újjá, vagy a téves tanítások miatt nem volt eddig tudatában, mekkora áldásokkal is rendelkezik! Hiszen aki már tapasztalja ennek a működését, hogyan is cserélhetné fel bármi másra?!
Prófécia a tökéletes bűnbocsánatról
„De bizonyságot tesz erről nekünk a Szent Szellem is, mert utána így szól: Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok után – azt mondja az Úr –, törvényemet a szívükbe adom, és elméjükbe írom be azokat, bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem. Ahol pedig bűnbocsánat van, ott nincs többé bűnért való áldozat.” (Zsidók 10:15-18)
Jeremiás új szövetségről szóló próféciája (31:33-34) a tökéletes bűnbocsánatot is előrevetíti. A bűnbocsánatban minden keresztény hisz, de hogy ez mit jelent a gyakorlatban, arról több elképzelés is létezik. A Zsidókhoz írt levél így fogalmazza meg a bűnbocsánat jelentőségét: „Ahol pedig bűnbocsánat van, ott nincs többé bűnért való áldozat.” Az ismétlődő áldozatokra – a korábbi érvelés szerint – pontosan azért volt szükség, mert a bűn problémája továbbra is megoldatlan maradt. Tehát ahol ténylegesen meg van bocsátva a bűn, ott ténylegesen meg van oldva a bűn problémája is! A tökéletes bűnbocsánat az új szövetségben pontosan azt jelenti, hogy a bűn már a múlté, mert meg van oldva Krisztusban! Ezt írja Pál apostol:
„Aki pedig az Úrral egyesül, egy szellem ővele.” (1Korinthus 6:17)
„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” (2Korinthus 5:17)
Sok keresztény úgy tekint a bűnbocsánatra, mint valami üzleti tranzakcióra: Isten a mi számlánkról Krisztus számlájára vezeti át a „bűnöket”. Úgy tesz, mintha mi nem csináltunk volna rosszat – mintha nem lennénk bűnösök. De azért a szíve mélyén mindenki „tudja” – Isten és az ember is –, hogy nem ez az igazság. Ezért Isten – úgymond – „Krisztusra való tekintettel” elnézi bűneinket.
Az a bűnbocsánat azonban, amiről az új szövetség próféciája – és az azt idéző Zsidókhoz írt levél – szól, nem pusztán „papírmunka”. Isten a szívünket változtatja meg, amikor Krisztussal egyesülünk! A bűneinkre való emlékezés, emlékeztetés, bűnökkel terhelt lelkiismeret, bűnösségtudat mind a régi rendszerhez tartozik, amiről már megállapítottuk, hogy erőtlen és működésképtelen. Ahol bűnbocsánat van, ott nincs többé bűn, mert egy teljesen új tapasztalat („új teremtés”) kezdődik. Az új szövetség egy valódi, gyakorlati megoldás, ami megváltoztatja egész életünket. Itt kezdődik a kereszténység és az újszövetségi keresztény tapasztalat! Miért érnénk be ennél kevesebbel, ha a mennyei valóság itt dörömböl az ajtónkon?!
Helyreállt kapcsolat
„Mivelhogy azért, testvéreim, bizalmunk van a szentélybe való bemenetelre Jézus vére által azon az úton, amelyet ő szentelt nekünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által, és mivel nagy papunk van az Isten háza felett, járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek a szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől, és testük meg van mosva tiszta vízzel. Ragaszkodjunk a reménység hitvallásához tántoríthatatlanul, mert hű az, aki ígéretet tett.” (Zsidók 10:19-23)
Ha „bizalmunk van a szentélybe való bemenetelre Jézus vére által”, az azt jelenti, hogy az Istennel való kapcsolatunk tökéletesen helyreállt! A törvény rendszerében ez nem volt lehetséges és nem is működött, de Jézus által igen! Miért lehetünk ebben annyira biztosak? Azért, mert Krisztus megszüntette a törvény (a megfelelés) rendszerét és szabad utat nyitott Istenhez. Egy „új és élő utat” készített nekünk „a kárpit, azaz az ő teste által”. Hogy jön ide a kárpit? Krisztus halálakor történt valami a jeruzsálemi templomban:
„És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt. A föld is megrendült, és a sziklák megrepedeztek.” (Máté 27:51)
A templom kárpitjának kettéhasadása azt jelezte, hogy az a rendszer, amelyben korábban csak a lévita papok járulhattak Isten elé, megszűnt, és a kettéhasadt kárpiton keresztül (Krisztus áldozata által) megnyílt az út Isten felé. Most már szabadon mehetünk Hozzá, mert Krisztus tökéletesen helyreállította a kapcsolatot Vele. Nem kell többé azon gondolkodnunk, milyenek vagyunk, mit tettünk, mik voltunk, mert egy olyan csodálatos „nagy papunk van”, aki már csak ül és vár! Miért? Azért, mert minden készen van! El van végezve az a munka, amivel ő minket megtisztított, megigazított. Ezért a „hitnek teljességével” járulhatunk Hozzá, „mint akiknek a szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől”.
Krisztus egy olyan életet ajándékozott nekünk, amiben a probléma már meg van oldva! Ha Krisztus bennünk van, akkor igazak és tiszták vagyunk Isten előtt, és többé nem vagyunk bűnösök! Semmit nem kell elérnünk vagy felmutatnunk, „mert hű az, aki ígéretet tett”, és meg is valósította! Ez az evangélium jó híre!
A levél arra bátorít, hogy „ragaszkodjunk a reménység hitvallásához”. A mai szóhasználatban a „hitvallás” szóról inkább egy értékrend vagy egy vallás tantételeinek rendszere jut eszünkbe, de a szó eredeti jelentése: a hitünk megvallása, hangos kimondása. Úgy beszéljünk a Jézusban elnyert áldásokról, és úgy tekintsünk ezekre, hogy ezek már mind a mieink. Szóljuk kitartóan a hit beszédét (2Korinthus 4:13)!
Ne az határozzon meg minket, hogy kik voltunk régen, ne úgy gondolkodjunk magunkról, mintha még mindig bűnösök lennénk! Isten Igéje világosan leírja, hogy egy teljesen új identitást kaptunk Istentől, aki újjáteremtett bennünket: „a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden” (2Korinthus 5:17). Eszerint újítsuk meg gondolkodásunkat, és hangos szóval fejezzük ki az Isten igéjébe vetett hitünket életünk minden napján, mert ez a valóság Jézusban!
„Kérlek azért titeket, testvéreim, Isten irgalmára, hogy szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul. Ez a ti okos istentiszteletetek. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el az elmétek megújítása által, hogy megítélhessétek, mi Isten jó, kedves és tökéletes akarata.” (Róma 12:1-2; pontosítva)
„Ti azonban nem így tanultátok Krisztust, ha ugyan őt meghallottátok, és benne megtanultátok, hogyan van a valóság Jézusban. Vessétek le a korábbi életviteletek szerinti ó embert, aki csalárd kívánságok által megromlott, gyökeresen újítsátok meg gondolkozásotokat, és öltözzétek fel az új embert, amely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.” (Efezus 4:20-24; pontosítva)