Mi a bűn? Amikor ezt a kérdést feltesszük, sok keresztény azonnal 1János 3:4-re hivatkozik:
„Mindaz, aki bűnt követ el, a törvényt is megszegi, mert a bűn törvényszegés.” 1János 3:4
Ebből teljesen világos, hogy a bűn a törvény megszegése. E meghatározás szerint ahhoz, hogy valaki bűnt kövessen el, meg kell szegnie, át kell hágnia a törvényt. Természetesen szó sincs arról, hogy ez a vers tévesen mutatná be a bűnt. Ebből a meghatározásból megérthetjük, milyen viselkedés elfogadhatatlan Isten előtt. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy a bűn más megközelítését is megtaláljuk a Szentírásban. Ha a bűn átfogó meghatározásaként fogadnánk el ezt a verset, ebből mindjárt azt a következtetést kellene levonnunk, hogy a bűn csak akkor létezik, ha rosszat teszünk. Más szóval azt kellene hinnünk, hogy a bűn a viselkedésünkre korlátozódik. Ugyanakkor sok olyan igehely van a Bibliában, ami arról tanúskodik, hogy többről van szó.
Több pusztán rossz cselekedeteknél
A bűn problémája cselekedeteink szintjénél jóval mélyebben gyökerezik. Egyes keresztények ragaszkodnak ahhoz az állásponthoz, miszerint bűnt csak a törvény áthágásával lehet elkövetni, így amíg valaki nem szegi meg a törvényt, bűnös sem lehet. Ez az elmélet azt sugallja, hogy a bűn problémája egyszerűen megoldódik, amint az ember elkezdi megtartani a törvényt. De aki őszinte, tudja, hogy ez nem így működik! Figyelemre méltó Jézus ezzel kapcsolatos kijelentése:
„Erre így válaszolt nekik: Ti is ennyire értetlenek vagytok? Nem értitek, hogy semmi olyan, ami kívülről jut az emberbe, nem teheti tisztátalanná, mert az nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és az árnyékszékbe kerül, amely minden ételt megtisztít.
Azt mondta továbbá: Ami az emberből jön ki, az teszi tisztátalanná az embert, mert onnan belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, gonoszság, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, gőg, esztelenség. Mindezek a gonoszságok belülről származnak, és ezek teszik tisztátalanná az embert.” Márk 7:18-23
A 21-22. vers különösen érdekes. Jézus azt mondja, a cselekedetek származnak valahonnan. Mielőtt tennél valamit, előtte végigfut az agyadon. Természetesen léteznek úgynevezett „reflexből jövő válaszok”, amelyeket tudatosan nem gondolunk át, de a parancsok akkor is az agyból erednek, és azokon az ösztönökön alapulnak, amelyek a testünkben léteznek. A lényeg a következő: ha azt veszed észre, hogy a kezed bűnt követ el, a kezed levágása segít? Természetesen nem, mert a gondolat akkor is ott lesz a fejedben. Tehát elsősorban nem a cselekedeteink jelentik a problémát, hanem azok a gondolatok, amelyekből ezek a cselekedetek táplálkoznak. Itt azonban egy további kérdés merül fel: honnan származnak ezek a gondolatok?
Az igazi probléma
Képes volnék legyőzni a bűnt, ha fejleszteném magamat, és jógán, meditáláson, harcművészeteken vagy hasonló dolgokon keresztül fegyelmezném elmémet? Figyeljük meg, mit mondott Jézus a 21. versben: „…az ember szívéből származik minden gonosz gondolat”. Igaz ugyan, hogy a cselekedetek a gondolatokból fakadnak, de maguk a gondolatok is származnak valahonnan – a szívből.
A szív a gondolkodásmódunkat jelenti: nem a tudatos, hanem a tudatalatti énünket, amit néha természetnek is nevezünk. Ha ezt meggondoljuk, világossá válik, hogy a bűn nem abban gyökerezik, amit teszünk, még csak nem is abban, amit gondolunk, hanem szívünkben – természetünkben. Ez az igazi problémánk.
Jézus és Pál is megpróbálta megértetni velünk, hogy problémánk mélyen a természetünkben rejlik. A hangsúly félreérthetetlen:
„Azt mondta azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok, és megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket. Erre azt felelték: Ábrahám magva vagyunk, és nem szolgáltunk soha senkinek, miért mondod, hogy szabaddá leszünk? Jézus így válaszolt: Bizony, bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája.” János 8:31-34
Egy rabszolgatartó
Jézus szerint, ha bűnt követsz el, a bűn szolgája vagy. Ha ez így van, akkor ki a te urad? Jézus szerint a bűn az urad, mert a bűn szolgája vagy. A zsidók persze arra gondoltak, hogy Jézus fizikai rabságról beszélt. Így válaszoltak: „Ábrahám magva vagyunk, és nem szolgáltunk soha senkinek.” Pedig ha bűnt követsz el, akkor ez azt jelenti, hogy van egy urad – a bűn. Ebben a szakaszban a „bűn” szó nem a törvény áthágására utal. Jézus a bűnt mint királyt mutatja be: egy hatalmaskodó uraság, aki engedelmességet követel. A „szolga” szó a görög „doulos” kifejezésből származik, és szó szerint „rabszolgát” jelent. Jézus kijelenti, hogy aki bűnt cselekszik, az a bűn rabszolgája. A rabszolga pedig nem maga dönti el, mit csináljon; valaki más diktálja viselkedését. Jézus ezt a rabszolgatartó urat nevezi bűnnek.
A Római levél 7. fejezetében azt látjuk, hogy Pál teljes egyetértésben van Jézussal:
„Mert tudjuk, hogy a törvény lelki, de én testi vagyok, kiszolgáltatva [eladva – angol KJV fordítás] a bűnnek. Mert magam sem értem, mit teszek. Mert nem azt teszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor egyetértek a törvénnyel, hogy jó. Akkor tehát már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakozó bűn.” Róma 7:14-17
Mindnyájan el tudjuk képzelni, milyen egy rabszolga élete. Reggel, amikor felkel, valaki megmondja, milyen ruhát vegyen fel, milyen ételt egyen, hol és meddig dolgozzon aznap. Még azt sem ő dönti el, kit vegyen feleségül és hol éljen. Nincs szabad választása, valaki más hozza meg helyette döntéseit.
Pál azt mondja: „El vagyok adva a bűnnek”. Kiket szoktak eladni? Természetesen a rabszolgákat! Itt Pál a Krisztus nélküli emberről beszél. Ha valaki ilyen rabszolgaságban van, el tudja dönteni, mit tegyen? Nem! Pál szavai szerint az ilyen ember a „bűn” nevezetű úr rabszolgája. Amikor reggelente felkel, ura így szól hozzá: „Ma nekem kell dolgoznod! Lopj, hazudj, paráználkodj, ölj!” Ha netalán valamivel tiszteletreméltóbb rabszolgafajta az illető – mondjuk egy egyház tagja –, neki ezt mondja: „Haragudj a feleségedre, kiabálj a gyerekeiddel, rejtegess rosszindulatú gondolatokat a szívedben!” Úgyszólván „kulturáltabb” bűnök elkövetésére ösztönöz. Bár ezek nem tűnnek ugyanolyan rossznak, mint más emberek gonoszságai, a gyökér valójában egy és ugyanaz. Mindkét ember ugyanúgy rabszolga, és ugyanannak a rabszolgatartó úrnak engedelmeskedik.
Igaz, hogy Pál a 16. versben kijelenti, hogy egyetért a törvénnyel, hogy jó, de a 17. versben így ír a rabszolgaság tapasztalatáról: „Akkor tehát már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakozó bűn.” A jót akarta tenni? Hát persze! Próbálkozott? Természetesen! Teljes erejével próbálkozott.
Pál a legtöbb kereszténynél erősebb alkat volt. Harcos lévén, küzdött és tusakodott; de a végén mégis arra a következtetésre jutott, hogy képtelen azt tenni, amit akar. Ez nemcsak Pál esetében volt így, hanem a bolygónkon élő minden férfi és nő ugyanebben a helyzetben van. A műveltebb emberek, akik a társadalom felsőbb rétegéhez tartoznak, igényes ruhákat ölthetnek és elrejthetik a nyíltabb bűnöket. Külsőleg ellenállhatnak ezeknek, önigazult módon elítélve a gyilkosokat, prostituáltakat és tolvajokat. Jó érzéssel tölti el őket, hogy ők – másokkal ellentétben – nem bűnösök. De valójában melyik a nagyobb bűn: a gyilkosság vagy a képmutatás? A valóság az, hogy mind a kettőnek ugyanaz a gyökere, ugyanabból a forrásból fakad. Ez a forrás pedig a természetünk, ami a bűn rabszolgája!
A természetnek kell megváltoznia
Ezek alapján már másként tekintünk a bűnre. Ha igazán megértjük helyzetünk súlyosságát, rájövünk, hogy hiába is próbálnánk a bűn problémáját cselekedeteink megváltoztatásával megoldani. Túl kell lépnünk a cselekedeteken, és a gondolatainkkal kell kezdenünk valamit. De még ez is kevés, mert a baj forrása a természetünkben van! Kell találnunk valakit, aki ért a természetünkhöz, és tudja, mit kell kezdeni emberi mivoltunk ezen elemével. Segítségre van szükségünk, mert mi egyáltalán nem értünk ehhez. Egyedüli reményünk, ha találunk valakit, aki ezen a téren tud rajtunk segíteni.
Amint fentebb láttuk, Jézus és Pál is arról tesz bizonyságot, hogy az ember problémája mélyebbre nyúlik cselekedeteinél. Mindketten azt próbálják megértetni velünk, hogy a természetünknek kell megváltoznia. Ezzel kapcsolatban Jézus egy nagyon fontos igazságot tárt fel Nikodémus előtt:
„Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az.” János 3:6
Mit jelent ez? Elég magától értetődőnek tűnik, hogy ami test, az test – minek erről beszélni? De itt a test nem a fizikai hús-vér testünket jelenti, hanem a testi természetünket, a születésünktől fogva megromlott értelmünket. Jézus valójában azt mondta ezzel, hogy ha test vagy, akkor csak egyféleképpen tudsz viselkedni: testi módon! A test ugyanis nem tud lélekként viselkedni.
Nem kívülről
Charles Spurgeon, az angol prédikátor találó módon szemléltette problémánkat: A disznók természetüknél fogva szívesen hemperegnek a sárban – és ez alól egy disznó sem kivétel. Ha néhány disznót születésétől fogva egy életen át más körülmények között, bezárva tartanának, de egyszer az egyik kiszabadulna, nagy valószínűséggel mindjárt az első pocsolyában meghemperegne.
Tegyük fel, hogy valaki egy ilyen disznóból szeretne házi kedvencet faragni, de – szennyes szokásaira való tekintettel – először elküldi iskolába, egy ötéves képzésre, ahol minden egyes nap ezt a parancsolatot tanulja majd: „Ne hemperegj a sárban!”
Letelik az ötéves képzés, a disznó hazaindul az utcán: diplomája a kezében, rajta öltöny és nyakkendő… De amint odaér egy sáros pocsolyához, mit tesz? Elhajítja diplomáját, letépi magáról az öltönyt és a nyakkendőt, beleveti magát a sárba és jól meghempergőzik benne. Miért teszi ezt? Azért, mert ilyen a természete: disznónak született! Disznó-szívében születésétől kezdve volt valami, ami mindig azt harsogta: „A sár a legjobb dolog a világon!” Ezt nem lehet kinevelni egyetlen disznóból sem.
Hasonlóképpen, minden ember bűnös természettel születik, és ezen semmilyen nevelés nem tud segíteni, mert a gyökér ugyanaz marad: „ami testtől született, test az”. Nevelhetünk egy embert arra, hogy ne lopjon, ne veszítse el türelmét, ne igyon alkoholt, de ez a tanítás ellentétes a természetével. Ezért van az, hogy amikor senki sem látja, iszik, elveszti önuralmát, lop és kielégíti vágyait; mert az emberi természetet nem lehet neveléssel megváltoztatni. Ha érdemi változást akarunk elérni, mélyebbre kell hatolnunk ezeknél a külsődleges dolgoknál.
Térjünk vissza a diplomás disznó példájára. A nevelés nem segít rajta. De tételezzük fel, hogy a modern tudomány csodájaként valaki felfedezi az agyátültetés módszerét. Vennénk tehát egy macska agyát, és átültetnénk ennek a disznónak a fejébe. Hogyan tekint egy macska a pocsolyára? Láttunk már macskát sárban hemperegni? Csak ha megdöglött! Egy macskát csak akkor lehet rávenni a sárban való dagonyázásra, ha előbb megölöd! Nos tehát, itt van egy disznó macskaaggyal. Úgy néz ki, mint egy disznó, úgy jár, mint egy disznó. De mit tesz, amikor a pocsolyához érkezik? Olyan messzire elkerüli, amennyire csak tudja! Miért teszi ezt? Mert új értelmet kapott. Nincs többé szüksége a parancsolat figyelmeztetéseire. Az új értelme – nevelés nélkül is – egy pillanat alatt megoldja azt, amit egy ötéves szakmai képzés sem tudna elérni. Ezen a példán keresztül jobban megérhetjük a problémánkat és a megoldás útját is.
Világosság és sötétség
„Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.” 1János 1:5
Ez az ige egyike azon újszövetségi részeknek, amelyek párhuzamot vonnak Isten és a világosság között. Fontos leckét tanulhatunk ebből. A sötétséget ugyanis nem tudjuk meghatározni a világosság szó használata nélkül. Miért szükséges a világosság szó a sötétség szó meghatározásához? És fordítva, a világosság meghatározásához kell-e használnunk a sötétség szót? Nem! Ennek az az oka, hogy a fény valóságos dolog, energiahullámokból áll. A tudósok sem értik pontosan, mi az, de tudják, hogy egy valóságos, mérhető dolog.
De mi a sötétség? A sötétség valaminek a hiánya, nem egy önmagában létező dolog. Olyan állapot, amikor nincs fény. Csak a hiányzó dolog fogalmának használatával értelmezhető. A sötétség fogalmát csak a fényhez való viszonyulása alapján érthetjük meg. Ezen elv megértése a kulcs a bűn valódi természetének megértéséhez is.
A Biblia szerint egyedül Isten jó (Máté 19:17). Ez azt jelenti, hogy sehol sem találhatunk valódi jóságot, ahol Isten nincs jelen. Mi marad ott, ahol a jóság nincs jelen? Gonoszság! Ahol jóság van, ott gonoszság nem létezhet. De amint eltávozik a jó, semmi más nem marad, csak a gonosz. Így érthetjük meg, miért nevezi az Írás Istent világosságnak. Ahol Isten Lelke jelen van, és Isten irányít, ott a bűn nem maradhat meg. Csak akkor jelenhet meg a bűn, ha Isten Lelke visszavonul, és többé nem Isten irányít. A bűn lényegében az Istent nélkülöző állapot, ami olyankor nyilatkozik meg, amikor Isten jelenléte visszavonul valahonnan.
Azért gonosz az ember alaptermészetében, mert Isten Lelkétől elszakadva jön a világra! Ezt megértve pedig az is világossá válik, hogy a fő kérdés nem az, miként szabadulhatnánk meg a gonoszságtól, hanem az, hogyan tehetnénk szert igazságosságra. Nem tudunk ugyanis megszabadulni a bűntől, a sötétségtől azáltal, hogy támadás alá vesszük. Nem kézzel fogható dologról van szó. Nem lehet megragadni és eltávolítani. Arra van szükségünk, hogy világosságot gyújtsunk – igazságosságot szerezzünk. Ha hozzájutottunk az igazságossághoz, a bűn magától eltűnik.
A bűn eredete
Ezékiel 28. fejezete leírja, hogyan jött be a világmindenségbe a bűn. Először a Sátánná lett Luciferről olvashatunk egy leírást, akit itt Tírusz királya jelképez:
„Embernek fia! Kezdj siratóéneket Tírusz királyáról, és mondd neki: Így szól az én Uram, az ÚR: „Te voltál az arányosság pecsétgyűrűje, tele bölcsességgel, tökéletes szépségben. Édenben, Isten kertjében voltál, mindenféle drágakővel borítva: rubinnal, topázzal és jáspissal, krizolittal, ónixszal és berillel, zafírral, karbunkulussal és smaragddal. Foglalataid és véseteid aranyból készültek azon a napon, amelyen megteremtettél.” Ezékiel 28:12-13
Lucifer volt a tökéletes szépség és bölcsesség pecsétgyűrűje, teljessége. Nem volt ismerethiánya, sem testi tökéletlensége. Az Írás szerint drágakövekkel volt borítva. Ő volt a legtökéletesebb lény, akit Isten valaha is megteremtett. Teljes volt bölcsességgel, ismerettel, értelemmel és szépséggel. Bűntelen környezetben élt – nem hátrányos helyzetből származott. Minden létező kiváltság rendelkezésére állt. Ráadásul minden útjában tökéletes volt:
„Feddhetetlen voltál útjaidon attól a naptól fogva, amelyen teremtettél, míg gonoszság nem lett található benned.” Ezékiel 28:15
Bármit csinált, mindig minden tökéletes volt! Ám egyszer, egy napon gonoszság találtatott benne! Útjai egészen addig változatlanok voltak, amíg első ízben meg nem jelent benne a gonoszság. A baj a belsejében kezdődött, nem külső, gonosz tettekkel. Az igazi probléma belülről indult.
Lucifer tökéletesnek lett teremtve. Nehezen érthető, miként foganhatott meg benne a bűn, és teljesen bizonyos, hogy nincs rá mentség. Annyit tudunk, hogy ebben a tökéletes, minden kiváltsággal rendelkező lényben, aki minden tanítást megértett, és pontosan ismerte Isten útjait, elindult egy változás. Ami történt – bármi legyen is az – először Lucifer szívében kezdett kibontakozni; és amikor a mag kifejlődött és megérlelődött, arra a következtetésre vezette őt, hogy képes Isten nélkül is létezni:
„Miként hullottál le az égből, fényes csillag [Lucifer], hajnal fia? Lehullottál a földre, aki népeken tapostál! Holott ezt mondtad szívedben: Az égbe megyek föl, Isten csillagai fölé helyezem trónomat, és az összegyülekezés hegyén telepszem meg, messze északon. A magas felhők fölé megyek föl, és hasonló leszek a Magasságoshoz.” Ézsaiás 14:12-14
A probléma: az Istentől való függetlenség
Ebből az igeszakaszból az tűnik ki, hogy Lucifer arra a meggyőződésre jutott, miszerint ő elég jó ahhoz, hogy Istentől függetlenül létezzen, cselekedjen és éljen. Ő – sok emberhez hasonlóan – alapvetően jónak érezte önmagát! Korábban Istentől való teljes függőségben élt, de nem tudatosult benne életének és jóságának valódi forrása. Nem ismerte el Isten ajándékának mindazt a jóságot, ami benne volt, azokat a kiváltságokat, amelyeknek napról napra örvendhetett. Elkezdett saját lényében és saját képességeiben gyönyörködni, mígnem egészen csak önmagára tekintett. Végül arra jutott, hogy egyedül, Isten nélkül is boldogul.
Lucifernek valószínűleg fogalma sem volt a bűn valódi működéséről és természetéről, hiszen a tiszta világosság világában hogyan is érthette volna meg a sötétség mibenlétét? Ezt a fogalmat még csak elképzelni sem lehetett abban a környezetben. Amikor Lucifer elindult ezen az úton, nem azon morfondírozott, hogyan fog majd másokat legyilkolni, elpusztítani és megtéveszteni! Ez volt a gondolata: „Én egy jó, intelligens lény vagyok, aki képes az önálló gondolkodásra és döntéshozatalra. Nem szükséges, hogy mindent úgy tegyek, ahogy azt Isten szeretné.” Egyszerűen úgy döntött, Istentől független életet akar élni, hiszen ő egy intelligens lény, aki képes irányítani saját életét.
Csakhogy Isten nem marad az olyan szívben, ahol nem szívesen látják!
Amint Lucifer úgy döntött, hogy a maga ura akar lenni, és mostantól ő lesz a saját főnöke, állapota megváltozott. Az, aki addig tökéletesen jó és jóságos volt, teljességgel gonosszá vált. Nemcsak részben gonosszá, hanem azonnal, teljesen gonosszá – abban a pillanatban, amint Isten elhagyta őt! Külsőleg mutatkozhatott ugyan jámbornak továbbra is, de a szíve megváltozott. Elvetett egy magot, és ebben a magban csíraként benne volt mindaz, amivé azóta lett. Mindaz a gonoszság, ami azóta megnyilvánult a világmindenségben, Lucifer szívében volt attól a pillanattól kezdve, hogy elszakította magát Istentől. Istenen kívül nincsen jó. Ahol Istent távozásra szólítják fel, ott csak sötétség marad.
A bűn ajtaja
Egy másik kérdés megvizsgálása még jobban segít megérteni a helyzetet. Amikor Isten a világegyetemet megalkotta, lehetőségében állt volna kizárólag robotokat teremteni. Más szóval létrehozhatott volna olyan teremtményeket, akiknek nincs választási lehetőségük: mindig csak azt teszik, amit Ő akar, és sohasem gondolnak arra, hogy másként cselekedjenek. Egy másik lehetőség olyan értelmes lények teremtése, akik képesek a szabad választásra és gondolkodásra. Tudjuk, hogy Isten a szabad lények megteremtése mellett döntött.
Érdemes fontolóra vennünk, hogy Isten soha nem fogja visszavenni teremtményeitől ezen képességüket. A szabad választás mindig is megmarad, annak ellenére, hogy ezen a csatornán keresztül jött be a bűn a világmindenségbe. Amikor Isten szabad akaratú lényeket alkotott, nagy kockázatot vállalt. Lehetővé vált, hogy valaki egy napon majd úgy dönt, Isten akaratával ellenkezően vagy attól függetlenül használja szabad akaratát. Isten eredeti szándéka teremtményei szabad akaratával az volt, hogy mindenki szánja azt oda a nagy Adományozónak, önként és készségesen alárendelve önmagát. Így tudja Isten minden teremtményében munkálni az akarást és a cselekvést saját tetszése szerint. Ez így is volt, ki tudja hány száz, ezer vagy millió éven át. Nem tudjuk, mennyi idő telt el addig, míg az egyik teremtmény végül úgy döntött, szabad akaratát függetleníti Isten akaratától. Így ütötte fel fejét a bűn.
Ez a gondolat felvet egy másik kérdést. El lehet pusztítani valaha is a bűnt? El lehet pusztítani valamit, ami önmagában nem létezik? Ha a bűn valamiből állna, ha megfogható dolog volna, akkor teljes mértékben el lehetne pusztítani; de mivel önmagában nem létező, megfoghatatlan dolog, ezért a bűnt magát elpusztítani sem lehet. A bűn halála nem olyan, mint egy darázsfészek elégetése, vagy egy rákos daganat kivágása. A bűnt nem lehet megragadni és fojtogatni, amíg megfullad. Önmagában nem létezik.
Vajon lehetséges, hogy a világmindenség olyan helyzetbe kerüljön, amikor a bűn többé már nem üti fel a fejét? A válasz természetesen igen. Egy nap az univerzum olyan állapotba kerül majd, amikor – a világmindenség összes lakosának szabad akaratával összhangban – a bűn többé nem fog megjelenni. Ez az összes létező teremtmény szabad akaratból meghozott döntésének következménye lesz. Noha mindenkinek szabadságában áll majd bármikor a másik utat választani, senki sem fogja ezt még egyszer megtenni. A lehetőség mindenkor fennáll majd, hiszen a szabad akarat mindig is létezni fog, de a Biblia szerint egyetlen teremtmény sem lesz többé olyan ostoba, hogy ismét veszedelembe vigye a világegyetemet.
A bűntől a bűn végső okáig
Amikor a bűn problémájával foglalkozunk, és keressük rá a megoldást, elsősorban azt kell megvizsgálnunk, mi okozza. A bűn, mint láttuk, önmagában nem egy kézzelfogható dolog. Ebből viszont az következik, hogy a legégetőbb szükségünk nem a bűnök magunkról való lerázása, hanem az igazságosság megszerzése. Nem szabadulhatunk meg ugyanis egy önmagában nem létező dologtól. A bűnnel nem tudunk mit kezdeni, mert nem ez az igazi probléma. A probléma a világosság hiánya, az igazságosság hiánya – valójában ez az egyedüli probléma. Ahol ugyanis a jóság tölt be mindent, ott a gonosz nem tudja felütni a fejét.
Isten tekintélyének elutasítása
Ha végiggondoljuk az ember bűnbeesését, azt fedezhetjük fel, hogy a probléma az elmében kezdődött. Sokszor a Sátán iránti engedelmességet rójuk fel, mint Ádám és Éva fő bűnét. De nézzük meg közelebbről, mi is történt! Isten azt mondta, ne egyenek a gyümölcsből, Lucifer pedig az ellenkezőjére biztatta őket. De ki hozta a döntést? Éva hozta a döntést. Előtte mérlegelte Isten szavát és Lucifer szavát; de végül ő saját maga döntött. Végeredményben a saját bölcsességében bízott. Ez volt az első alkalom, hogy nem Isten volt a legfőbb tekintély az életében. Helyette saját magát tette élete urává.
Ez volt az a pillanat, amikor bejött a bűn. Amikor ez a két ember, Ádám és Éva úgy döntött, hogy Istentől függetlenül cselekszik, azonnal elszakadt Istentől és lelkileg halottá vált. Ettől a pillanattól kezdve csak a gonoszra voltak képesek. A változás jelei azonnal megmutatkoztak. Félni kezdtek Istentől és tudatosult bennük, hogy mezítelenek. Amint Isten újra közelükbe került, az az Ádám, aki előtte annyira szerette Évát, hogy az ő boldoggá tétele volt egyetlen életcélja, most vádolni kezdte őt. Akinek felesége irányában korábban csak jó gondolatai voltak, hirtelen annyira félni kezdett, hogy csak saját magára tudott gondolni. Bár nem tudta, hogy bűne miatt meghal-e majd Éva, mégis kész volt őt hibáztatni! Azonnal ez a gondolkodás kerítette hatalmába!
Önmagunkban sohasem vagyunk jók. Nem tudunk megtanulni jónak lenni, nem képezhetjük magunkat jóvá, nem fejlődünk jó lényekké. A jóság Isten ajándéka, és ha nem kapjuk meg Őbenne, akkor sosem lesz a miénk. Csak Isten jelenléte tehet minket jóvá. Ha meg tudnánk tanulni a jóságot, akkor megtanulnánk Istenné válni! De mivel egyedül Isten jó, hogyan tudnánk megtanulni jónak lenni?
Az én világa
Amikor Ádám evett a gyümölcsből, azonnal énközpontúvá, önzővé vált. Az énközpontúság a bűnös élet lényege. Ebből áll a bűn és a bűnösök világa. Az „én” körül forog életük. Az ilyen életben az ember csak bűnt képes elkövetni, mert az önző élet minden cselekedete ellentétes Isten útjával. Miután Ádám és Éva elfordult Istentől, már csak ez az élet állt rendelkezésükre, és ugyanezt az életet éli minden Földünkön élő ember is, amíg kapcsolatba nem kerül Istennel.
Cselekedetek vagy természet?
Sok keresztény csak a tízparancsolat alapján alkot fogalmat az igaz életről. Így gondolkodnak keresztségük után: „Most, hogy keresztény lettem, gyülekezetbe kell járnom. Abba kell hagynom a dohányzást, ivást, hazudozást, paráznaságot (vagy házasságtörést, családi állapottól függően).” Csakhogy élete minden más területén – pl. miként költi el a pénzét – ő van az első helyen: „Ez az én pénzem, az én autóm, az én házam – ez mind az enyém. Megtartom a parancsolatokat, Isten is megkapja az Ő részét.” Sok ember ezt érti igazságosság alatt, de ez egy téves elképzelés.
Az igazságosságot nem lehet a jó cselekedetek szintjére korlátozni. Az igaz életben nem csak a tettek fontosak: átfogó változást jelent, amely az ember teljes életét felöleli. Ez nemcsak abban mutatkozik meg, hogy a törvényt másként értelmezzük, hanem egész életünk, minden területével együtt Isten tulajdonává válik.
Amikor valóban igazak vagyunk, akkor teljesen Istennek élünk. Ahogy Pál mondja Krisztusról: „Mert hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer s mindenkorra, hogy pedig él, az Istennek él.” (Róma 6:10) Az élet, amit élünk, Krisztus feltámadt élete, és ez az élet sokkal többet foglal magában a törvény általános értelemben vett megtartásnál. Mindenre kiterjed: arra, hogy mit eszek, milyen hajviseletet hordok, miként bánok embertársaimmal, hogyan beszélek másokkal zárt ajtók mögött – mindenre kiterjed, mert az én életem Krisztus élete:
„Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti éltetek Krisztussal együtt el van rejtve Istenben. Amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor majd vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.” Kolossé 3:2-4
„És ez az a bizonyságtétel, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van.” 1János 5:11
Mi életet kaptunk! Jézus azért jött, hogy igaz életünk legyen, sőt, hogy bővelkedjünk benne. Életünknek nemcsak néhány területére vonatkozóan hozott változást, hanem teljes lényünket átfogó módon.
„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” 2Korinthus 5:17
Ezt jelenti Krisztus igazságosságával rendelkezni; és ez az, amit Isten adni akar nekünk.