„Tőlem pedig távol legyen, hogy dicsekedjem, hacsak nem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által számomra megfeszíttetett a világ, és én is a világ számára.” Galata 6:14
Ebben a versben Pál arról beszél, hogy semmi másban nem akar dicsekedni, csakis Krisztus keresztjében. De mit ért a kereszt alatt? Mit akar ezzel mondani? A fából készült tárgyról beszél? Vagy Krisztus halálának történelmi tényéről? Mire utal?
Ha megfigyeljük, Pál azért dicsekedett a kereszttel, mert a kereszt elért valamit az életében:
- A világ megfeszíttetett számára
- Ő is megfeszíttetett e világ számára
Mit jelent ez? A keresztre feszítés jelentése a halál, semmi más. Az apostol azt mondja, hogy a kereszt által olyan kapcsolatba került a világgal, mint egy halott. A világ vonzereje többé nem hatott rá, és ő sem reagált a világra. Ezt tette vele Krisztus keresztje.
A kereszt nem egyszerűen halált jelentett, hanem önkéntes halált. Meghalást a saját akaratom felé, a bűn felé, az ádámi élet felé, és e világ teljes kínálata felé. De hogyan valósíthatta meg mindezt egy kereszt – mint Krisztus kivégzőeszköze – Pál számára? Sőt, hogyan valósíthatja meg számomra?! Figyeljük meg, hogy nem a fegyelem vagy az engedelmesség szabadította meg Pált a világtól, hanem a kereszt.
Az igazság egyszerű, de csodálatos: a kereszt, amelyen Krisztus meghalt, úgy szabadította meg Pált, hogy őt is megölte! Krisztus ezzel az eszközzel tudta őt is a halálba vinni, hogy megszabadítsa a világtól, a bűntől és önmagától.
A kereszt nem pusztán azért tesz szabaddá bennünket, mert Krisztus ott halt meg értünk, hanem azért, mert Krisztusban mi is meghaltunk ott. A kereszt hatalma megszabadít a múltunktól, a világtól, önmagunktól és mindattól, amik voltunk. Ez az erő azonban csak akkor válik elérhető valósággá számunkra, amikor eggyé válunk Krisztussal, belépünk az Ő életébe, és ezáltal részeseivé válunk az Ő létének.
A probléma
Sajnos a legtöbb keresztény számára a kereszt szimbólumának jelentése kimerül abban, amit Krisztus 2000 évvel ezelőtt tett értünk. Bár ez a történelmi tény megindító és elgondolkodtató, a gyakorlatban nincs kihatással a személyes életemre – leszámítva persze, ha erre való tekintettel igyekszem jobb lenni.
Pál azonban nem így viszonyult a kereszthez. Krisztus keresztje az ő személyes életének valós eseménye volt, és saját halálát jelentette. Nem ő próbálkozott meghalni, hanem a kereszt tette megtörténtté halálát. Amikor hitt Krisztusban, valósággá vált számára, hogy Vele együtt megfeszíttetett.
Korunk kereszténységének az a legnagyobb problémája, hogy mi azt próbáljuk újra megtenni, amit Krisztus már megtett értünk. A keresztény életet inkább kihívásnak, semmint befejezett valóságnak tekintjük. A gyermeki bizalom és megnyugvás helyett elszánt harcra rendezkedünk be. A megtérés számunkra a munkálkodás kezdetét jelenti, ahelyett, hogy elfogadnánk azt, ami már készen van. Így végül mi vagyunk a középpontban – azzal, amit mi teszünk; nem pedig Krisztus – azzal, amit Ő már megtett. Az életünk a küzdelemről szól, nem a győzelemről.
Pál nem azért dicsekedett a kereszttel, mert az magasra tette számára a mércét, hanem azért, mert megszabadította őt! Ez a szabadulás természetesen csak a Krisztusban való hit által valósulhatott meg – egész pontosan elhitte, hogy eggyé vált Krisztussal, és részese lett a krisztusi létnek; így mindaz, amit Krisztus elvégzett, az Pál életében is valósággá vált.
Pál Krisztus életét élte. Őbenne Krisztus élt újra a Földön. Azonosult Krisztussal, így mindaz, amit Krisztus tett, őrá is vonatkozott. Így részesült abból az életből, amelyben az én már keresztre volt feszítve, és a világ ereje hatástalanná vált. Azért dicsekedett a kereszttel, mert valóban ott történt meg a szabadulása.
A keresztények hozzászoktak, hogy a kereszténység szimbólumainak csak jelképes jelentőséget tulajdonítsanak. Sokan így tekintenek a keresztségre, az úrvacsorára, az újjászületésre, vagy akár az imádságra is. Nem látják meg a szimbólumokon túl a valóságot. Bár e jelképek megindítják és izgalommal töltik el őket – de csak a ceremónia szintjén. Nem hisznek azokban a valóságokban, amelyekre e jelképek mutatnak.
Pál két dologról beszél a legtöbbet írásaiban:
- Krisztus keresztjéről
- Krisztus feltámadásáról
Mindkettő kulcsfontosságú a hívő ember életében. A kereszt szabadít fel a bűn uralma alól, míg a feltámadás juttat hozzá ahhoz az élethez, erőhöz és valósághoz, amely Krisztust jelen állapotában jellemzi – ami egy teljesen Istennek élt élet.
„Mert tudjuk, hogy a mi ó emberünk ővele megfeszíttetett, hogy megerőtlenedjék a bűnnek teste, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől.” Róma 6:6-7
Pál azt mondja, hogy az ó emberünk megfeszíttetett. Mi ez az ó vagy régi ember? Leegyszerűsítve: az a valaki, aki megtérésem előtt voltam. Nos, őt kivégezték, meghalt. Többé már nem játszik szerepet az életemben.
De figyeljük meg, mit hangsúlyoz: ez az ó ember nem csupán általa halt meg, hanem Ővele. Ismét egy 2000 évvel ezelőtt megtörtént eseményre tereli a figyelmet. Kifejezhette volna így is: „Részese lettem az Ő keresztre feszítésének.” De ha Ő 2000 évvel ezelőtt lett keresztre feszítve, én pedig most fogadtam el Őt, akkor hogyan feszíttethettem meg Ővele? Ez csak akkor igaz, ha valóban az Ő kereszthalálát fogadtam el. Az Ő halála lépett érvénybe az életemben, amikor a szent Lélek bemerített az Ő létébe (1Korinthus 12:13; 2Korinthus 4:10-11).
„Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik megkeresztelkedtünk a Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg?” Róma 6:3; vö. Galata 3:27
Amikor Pál a bűn testének megsemmisüléséről beszél, arra a részünkre hivatkozik, amely – a bűn magatehetetlen rabszolgájaként – folyamatosan bűnöket termel az életünkben. Bár itt a „test” szót használja (úgy, ahogy Róma 7:24-ben is), nyilvánvalóan a „testi gondolkodásmódot” érti alatta (Róma 8:7,8).
A bűnök elkövetésének legfőbb oka nem a bűnös test (a biológiai tényező), hanem a bűnös elme (a lelki tényező). Ne feledjük, hogy Lucifer és bukott angyalai, csakúgy, mint Ádám és Éva bűntelen testben vétkeztek először. Ugyanakkor Jézus bűnös testben élt bűntelen életet – mégpedig olyan testben, amelyet már sok nemzedék óta korcsosított a bűn.
Nyilvánvaló tehát, hogy a bűn nem a bűntől sújtott testben, hanem a bűn- (vagyis én-) középpontú elmében gyökerezik. Így az is érhető, hogy a bűn feletti győzedelem eléréséhez az emberi lét csak egy bizonyos elemének kell meghalnia. Ez az elem nem a test, hanem az önző, énközéppontú elme.
Pál nagyon erős kifejezést használ, amikor arról beszél, mi történik Krisztusba merülésünkkor. [Megjegyzés: ez a magyar fordításokból sajnos nem jön át – a szerk.] Azt mondja, hogy ekkor Krisztussal együtt megfeszíttetem, a bűn teste pedig elpusztul. Ezen kifejezés – a görög szövegben „katargeo” – jelentése: eltávolítani, megszüntetni, eltörölni. Pál szándékosan szélsőséges, félreérthetetlen szavakkal fejezi ki azt, mi történik bűnös részünkkel, amikor Krisztusba kerülünk. Keresztre feszített, halott állapotba kerül, elpusztul. Miért pont ilyen szavakat használ? Milyen tanítást akar ezzel adni olvasóinak? Miért nem azt mondja, hogy a bűn teste elgyengül, nyomorék lesz, vagy megszelídül? Miért így fejezi ki magát?
Pál azt akarta tudatosítani olvasóiban, hogy Krisztusban teljes mértékben vége van a bűnnek. A bűnnek nincs többé helye. Mert ha valami megsemmisült, az többé nem létezik. Márpedig Pál ezt mondja a bűn testéről – vagyis a bűnös elméről. Megszűnt létezni. Miért mond mégis ellent oly sok keresztény élettapasztalata annak, amit Pál apostol ilyen világosan tanít? Azért, mert nem fogadták el halálukat Krisztusban, és nem „tekintik” magukat halottnak (Róma 6:11). Más szóval: mivel nem hisznek.
Pál apostol azt mondja erről a tapasztalatról, hogy „többé” nem szolgálunk a bűnnek. Fordulópontról beszél: mostantól fogva. Szó sincs tehát arról, hogy néha újra a bűn uralma alá kerülnénk, vagy hogy gyakorta vereséget szenvednénk. Végleges állapotot látunk: valami véget ért, és valami elkezdődött. Mostantól fogva vége a bűnnek, és kezdetét vette az igazságosság. Miért? Mi eredményezte ezt a nagy fordulatot? A kereszthalál – az ó ember halála, a bűn testének megsemmisülése.
Ha ezt a változást csupán a bűn testének megszelídítése vagy megfékezése eredményezné, akkor mindig fennállna az a lehetőség, hogy alkalmanként bűnt követünk el, és ezért folyamatosan küzdenünk kellene a bűnök ellen. De mivel ez a változás a halál, a keresztre feszítés és a megsemmisítés eredménye, többé nincs helye a bűnnek, hogy újból felüsse a fejét. Mindazáltal tartsuk szem előtt Galata 2:17-18 intését is…
E keresztre feszítés és a bűn testének halála egyetlen célból történik: hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek, megszabaduljunk tőle, és így a bűn ne uralkodjon többé felettünk. Ha a bűn továbbra is életünk részét képezi, az azt jelenti, hogy az evangélium kudarcot vallott életünkben – vagy még inkább azt, hogy nem is hittünk igazán benne.