Az új szövetség szolgái
„Nem mintha magunktól alkalmasak lennénk arra, hogy saját magunk eldöntsünk dolgokat. Ellenkezőleg: a mi alkalmas voltunk Istentől van, aki alkalmassá tett minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.” 2Korinthus 3:5-6
„Amikor újról [új szövetségről] beszél, elavulttá tette az elsőt, ami pedig elavul és megöregszik, közel van az enyészethez.” Zsidók 8:13
Isten tett minket az új szövetség vagy új testamentum szolgáivá. Ha azonban Isten az új szövetség szolgáivá tett, akkor nem lehetünk egyidejűleg az ó szövetség szolgái is. Pontosan ezt magyarázza Pál a következő versekben. Bemutatja a két szövetség közötti különbség lényegét is.
Figyeljük meg, mit mond: a betű öl, a Lélek megelevenít. De mit ért „betű” alatt? Mi az, ami a régi szövetséggel összekötve „öl”? Pál a következő versekben így magyarázza:
„Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata annyira dicsőséges volt, hogy Izráel fiai nem tudtak Mózes arcára nézni arcának múló dicsősége miatt, hogyne volna még inkább dicsőséges a Lélek szolgálata?” 2Korinthus 3:7-8
Lehetetlen félreérteni Pál szavait. Olyasmiről beszél, amit betűkkel kövekbe véstek. Amikor Mózes a kőtáblákkal lejött a hegyről, arca olyan dicsőséggel fénylett, hogy az izraeliták nem tudtak ránézni. A Pál által említett szakaszt a 2Mózes 34:28-30-ban találjuk:
„És Mózes ott volt az ÚRral negyven nap és negyven éjjel. Kenyeret sem evett, vizet sem ivott. És fölírta a táblákra a szövetség szavait, a tíz parancsot. Amikor Mózes a Sínai-hegyről lejött, kezében volt a bizonyság két táblája. Mikor a hegyről leereszkedett Mózes, nem tudta, hogy arcbőre sugárzik, mivel Istennel beszélt. És amint Áron és Izráel minden fia meglátta, hogy arcbőre sugárzik, féltek közeledni hozzá.” 2Mózes 34:28-30
Itt egyértelműen kiderül, mi áll a kőtáblákon, tudniillik a „szövetség szavai, a tízparancsolat”. Melyik szövetségről van tehát szó? Természetesen az ó szövetségről.
Nézzünk meg egy másik igeszakaszt, amelyből ugyancsak kiderül, hogy az ó szövetség magját a tízparancsolat jelentette:
„És szólt nektek az ÚR a tűz közepéből. A szavak hangját ti is hallottátok. Csak a hangot hallottátok, de alakot nem láttatok. Kijelentette nektek szövetségét, parancsot adván nektek a tíz ige teljesítésére, és fölírta azokat két kőtáblára.” 5Mózes 4:12-13
Az 5Mózes 5:1-22 is azt bizonyítja, hogy az ó szövetség alapja a tízparancsolat volt.
A két szövetség közötti különbség
Mire gondolt vajon Pál? Azt tanította volna, hogy a tízparancsolat eltöröltetett? Azt állította, hogy Isten törvénye az új szövetség alapján érvényét veszti? Nem, egyáltalán nem erről van szó! Ha visszaemlékszünk a 2Korinthus 3:6-ra, látjuk, hogyan magyarázza Pál a két szövetség közötti fontos különbséget. Ezt mondja: „nem a betűé, hanem a Léleké”. E szavak jelentik a kulcsot a két szövetség közötti különbség megfejtéséhez.
A „betű” az írott szövetségre vonatkozik (ebben az esetben a kőtáblákra). Az emberiség nagy problémája az új szövetség idején ugyanaz, mint az ó szövetség idején volt. Isten célja régen és ma egyaránt az, hogy az emberiséget igazzá tegye, és olyan utat mutasson, amelyen megszabadul az őt kísérő bűn és halál fogságából. Az ó szövetség idején az emberek úgy próbáltak igazzá válni, hogy engedelmeskedtek a tízparancsolat írott szavainak (betűinek). Következetes engedelmesség útján remélték elnyerni Isten kegyét és a szentség állapotát, amelyben Isten megáldhatja őket és beteljesítheti rajtuk valamennyi ígéretét. Ez azonban soha nem valósult meg. De a megigazulást ezen az úton hiába is keresték, mert mindig csak kárhoztatást nyerhettek általa. Maga Pál is ezért nevezi a „kárhoztatás szolgálatának” (2Korinthus 3:9).
Meg kell jegyeznünk, hogy maguk a parancsolatok tökéletesek. Pál azt mondja, hogy a törvény „szent, igaz és jó” (Róma 7:12). Azt azonban hiába várjuk tőle, hogy az embereket igazzá tegye és szent jellemmel ajándékozza meg. Pál így érvel:
„Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes megeleveníteni, valóban a törvényből volna az igazság.” Galata 3:21b
„én pedig meghaltam, és az a parancsolat, amely életet ígért, halálomra lett.” Róma 7:10
Az embernek megigazulásra van szüksége. A parancsolatok előírták és megkövetelték az igazságot. De mi volt akkor a probléma? Miért kellett Istennek a kőtáblákra írt törvényen alapuló ó szövetséget felbontania?
„Mert tudjuk, hogy a törvény lelki, de én testi vagyok, kiszolgáltatva a bűnnek.” Róma 7:14
Az ó szövetség soha nem volt képes az embert igazzá tenni. Volt ugyanis egy alapvető ellentmondás a képletben, amely lehetetlenné tette a megigazulás elérését. A törvény betöltötte szerepét. A két kőtábla az igazságot hirdette és engedelmességet követelt. A törvény szavai azonban csupán kőbe vésett, élettelen szavak voltak, amelyek testi gondolkodású, bűnös emberi szívekbe hullottak, engedelmességet követelve. Az embernek viszont igazságra volt szüksége. Ezért újra és újra megpróbált engedelmeskedni e szent és tökéletes törvénynek, de ettől még testi maradt. Ebben az állapotában a legcsekélyebb reménye sem lehetett arra, hogy a törvénynek való engedelmesség által valaha is megigazul. Az írott törvényen (betűn) alapuló ó szövetség tehát sohasem csillapíthatta az emberiség igazság utáni vágyát. A rendszert kellett megváltoztatni.
A Zsidókhoz írt levélben azt olvassuk, hogy az ó szövetség nem volt kifogástalan, ezért szükség volt egy második szövetségre:
„Mert ha az az első kifogástalan lett volna, nem kerestek volna helyet a másodiknak.” Zsidók 8:7
Szükséges hangsúlyozni, hogy az „újnak”, illetve másodiknak nevezett szövetség egyben maga az örök szövetség is. Pál a Galata 3:16-17-ben kifejti, hogy ez az a szövetség, amely által az ember mindig is üdvözülhetett. Ha azonban Istennek Izraellel, mint néppel való kapcsolatában gondolkodunk, akkor a Sínai-hegyen kötött szövetség a zsidó nép történetében az első szövetségnek számít.
Pál azt is elmondja, hogy mivel gond volt az első szövetséggel, ezért meg kellett változtatni. Pontosan leírja, miben állt a probléma:
„Mert dorgálóan ezt mondja nekik: Íme, jönnek napok – ezt mondja az Úr –, és Izráel házával és Júda házával új szövetséget kötök. Nem olyan szövetséget, amelyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptomból. Mivel azonban nem maradtak meg szövetségemben, azért én sem törődtem velük – ezt mondja az Úr.” Zsidók 8:8-9
A hiba az emberben volt, ezért dorgálta őket. Az első szövetség egy hibátlan törvényt tartalmazott, amely „szent, igaz és jó” volt. Az emberek azonban, akiktől engedelmességet követelt, „testiek, eladva a bűnnek”. Az a rendszer nem működhetett, mert a törvény és az ember kibékíthetetlen ellentétben állt egymással. Azon körülmények között lehetetlen volt engedelmeskedni, ezért annak a szövetségnek – Isten terve szerint – csak egy meghatározott ideig kellett fennállnia.
„Mert ez az a szövetség, amelyet azon napok elmúltával kötök az Izráel házával. Ezt mondja az Úr: Törvényemet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig népemmé lesznek.” Zsidók 8:10
Mi tehát a két törvény közötti különbség lényege? Az első szövetség idején Isten követelményei kőtáblákra voltak írva, a második esetében azonban a szívbe íródtak. Az első szövetség idején csak a törvény betűje létezett (az írott szavak), az új szövetséggel azonban Isten a törvény lelkületét (ugyanazon szavak élő valóságát) adja. Az ószövetség idején az igazságot csupán leírták és követelték, az új szövetség azonban részesít is az igazságból, mely Isten Lelke által a hívő szívébe íródik.
Ahogy láttuk, a tízparancsolat csupán leírja, miben áll az igazság. Félreérthetetlen módon nyilvánítja ki Istennek az emberre vonatkozó akaratát, mégsem tesz senkit igazzá. Az igazság nem nyerhető el gyakorlás és bizonyos szokások elsajátítása révén. Az igazság a természet függvénye, az élet egyik megnyilvánulása, ezért kizárólag születés által nyerhető el! Ezért aztán a parancsolatok nem oldják meg az emberiség problémáját. Ami a testi és bűnnek eladott embert illeti, a törvény csak annyiban van hasznára, hogy szembesíti abszolút nyomorúságos és reménytelen helyzetével, illetve azzal a ténnyel, hogy ő maga képtelen állapotát megváltoztatni vagy megjavítani. Csak kárhoztatja bűnei miatt, de nem tudja azoktól megszabadítani.
Az igazi forrás
Ha valódi igazságra vágyunk, meg kell találnunk az igazság forrását. Meg kell találnunk azt a helyet, ahonnan az igazság fakad. A törvény csak arra elég, hogy képet adjon az igazságról, de nekünk magára az igazságra van szükségünk, s oda kell eljutnunk, ahol valóságos igazság lakozik.
Amikor Isaac Newton felismerte a gravitáció törvényét, papírra vetette megfigyeléseit. Szavai leírják a gravitáció működési elvét. A mai napig tanítják az iskolában és „Newton-féle gravitációs törvénynek” nevezik. De senki nem feltételezi, hogy a gravitáció ténylegesen is Newton szavaiban rejlik. Mindenki tudja, hogy Newton szavai csupán „betűk”. Ha valaki magát a gravitációt akarja megismerni, azt másutt kell keresnie. A szavak segíthetnek ugyan a gravitáció elvének megértésében, de nem annak gyakorlati megtapasztalásában. Pontosan így viszonyul egymáshoz a tízparancsolat és az igazság is. Az előbbi leírja, milyen is az igazság, de soha nem képes azt ténylegesen létrehozni.
Ezért mondja Pál apostol:
„Most pedig a törvénytől függetlenül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot tesznek a törvény és a próféták.” Róma 3:21
Létezik tehát igazság „törvény nélkül”, azaz a törvény betűi nélkül. Az igazság nem a törvény ellentéte, hanem független attól, mert a törvény nem képes az igazságot életre hívni. Az ember nem igazulhat meg azáltal, hogy a törvényhez fordul, mert a törvény nem részesítheti őt igazságban. Létezik azonban egy olyan hely, ahol jelen van az élő igazság. Teljesen független a törvény megtartásától. Ez a hely Jézus Krisztusban van (vö. Róma 3:22; 2Korinthus 5:21; Filippi 3:9). Az ember Krisztushoz mehet, mert Ő az igazság forrása, az élő törvény, és Ő az élő megtestesítője mindannak, amit a törvény leír; s Krisztusban ingyen ajándékként elnyerheti azt a tökéletes igazságot, amire mindig is szomjazott.
Természetes igazság
Érdemes elgondolkodni ezen a kérdésen: Vajon Isten érdekében keletkezett a törvény? Vajon arra való, hogy Istent visszatartsa valami rossztól? Miért cselekszik Isten kizárólag jót? Talán a törvények gátolják meg abban, hogy valami gonoszságot kövessen el? Micsoda nevetséges elképzelés! Istennek nincs szüksége a törvényre a jó cselekvése érdekében. Ő maga a megtestesült jóság és az élő törvény! A törvény csak írásos kifejezése annak, milyen Isten jelleme valójában. Ha valaki befogadja Krisztust hit által, a szent Lélek révén ennek az isteni életnek a részesévé válik. Az isteni természet részese lesz, azaz Isten természete az ember természetévé válik. Látjuk most már, miért nincs többé semmi köze sem ennek az embernek a törvény betűjéhez? Krisztus gondolkodásmódja, Isten természete már az övé. Most már nem azért teszi a jót, mert a törvény ezt követeli tőle, hanem mert Krisztus él benne, és Krisztus kizárólag szent életet képes élni. Az ő élete teljes összhangban van a törvénnyel.
Tegyük fel, hogy egy férfi egy gyönyörű nő fényképére bukkan. Beleszeret a látványba, és azontúl bárhová megy, magával viszi a fotót. Beszél hozzá, megcsókolja, átöleli, még az ágyba is magával viszi. Mennyire tudja őt ez a kép megelégíteni? Nem túlságosan, feltéve, hogy nem őrült. Ez az állapot egy idő után törvényszerűen zavarni fogja, mert a fotó csupán halvány mása a valódi személynek, nem a nő maga. Ahhoz, hogy igazán elégedett lehessen, magára a nőre van szüksége, nem csak a róla készült fényképre. A fotónak sok hátránya van. Bár hasonlít a valóságra, de az eredetinek számos tulajdonsága hiányzik róla és belőle. Természetesen a nő keresése során segítséget nyújthat számára az a kép, amely őt ábrázolja, de ennyiben ki is merül a szerepe. Ezért mondja a Biblia a törvényről:
„Ekként a törvény Krisztushoz vezető mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg.” Galata 3:24
„Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására.” Róma 10:4; Prot. új ford.
Mire való akkor a törvény?
Vizsgálódásunk során felmerül a kérdés, miért hozta létre egyáltalán Isten a törvény rendszerét? Miért hozott létre egy olyan szolgálatot, amely nem eredményezhet igazságot? A Biblia rámutat arra, hogy Istennek több célja is volt a törvényadással:
„A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék. De ahol megnövekedett a bűn, ott bővebben áradt a kegyelem,” Róma 5:20
A törvényadás elsődleges célja tehát az volt, hogy „a bűn megnövekedjék”. Az ember állapota reménytelen volt. Romlott és elveszett állapotban leledzett, de honnan szerezhetett volna tudomást erről? Hogyan lehetett megláttatni vele valós állapotát annak érdekében, hogy gyógyír után kezdjen kutatni? Ez volt a törvény egyik feladata. A törvény bejött, hogy „a bűn megnövekedjék” – „hogy így a bűn a parancsolat által igen nagy vétekké legyen” (Róma 7:13). Ahogyan Pál kifejti: „a bűnt is csak a törvény által ismertem meg” (Róma 7:7). A törvény azért adatott, hogy az ember – miközben próbálja megtartani a törvényt – észrevegye, hogy van az emberi természetben valami, ami állandó vereségre kárhoztatja őt. És ha már felismerte a külső segítségre való rászorultságát, akkor végre Krisztushoz tud fordulni.
„Mi tehát a törvény? A bűnök miatt adatott, amíg eljön az utód, akinek az ígéret szól, és angyalok által közbenjárón keresztül rendeltetett.” Galata 3:19
De volt a törvénynek egy másik célja is: „a bűnök miatt adatott”. Amikor a bűn megnövekedett, és az emberi szív veleszületett gonoszsága a borzalmak minden fajtáját felszínre hozta, szükségszerűvé vált az embereket bizonyos büntetőtörvények hatálya alá helyezni. Még Isten népe körében is szükségszerű volt egy olyan rendszer létrehozása, amely az emberi szív természetes ösztöneit kordában tartja. Ezért helyezte Isten Izrael népét „a törvény alá”. Egy olyan kormányzati rendszer alá rekesztette őket, amelyben a törvény uralkodott. Természetesen ez nem Isten végleges terve volt, csupán egy szükségmegoldás. Nem teremtett tényleges igazságot, de az emberek veleszületett, gonosz természetét meg kellett fékezni. Ezért írja Pál, hogy a törvény „a bűnök miatt adatott, amíg eljön az utód” (Galata 3:19). Fontos látni, hogy ez a rendszer csak addig volt érvényben, amíg „eljön az utód”. „De miután eljött a hit, nem vagyunk többé a vezető mester alatt.” (Galata 3:25)
Ha a konyhában eltörik egy vízvezeték, akkor lehet, hogy hirtelen belenyomok egy fadarabot a résbe, amíg nem tudom tisztességesen megjavítani. A fadarab részben megállíthatja a szivárgást, de nem lenne célszerű úgy hagyni. Ez csak egy ideiglenes megoldás, ami addig maradhat érvényben, amíg valami jobbat nem talál az ember.
Nos, a Biblia szerint Istennek pontosan ez volt a célja a törvénnyel is. Egy olyan rendszert léptetett életbe, amely az emberektől bizonyos viselkedésformákat követelt meg, és fegyelmezte őket. Ő tudta, hogy ez a rendszer soha nem lesz képes megmenteni az embert, és azt is tudta, hogy nem tudjuk maradéktalanul megtartani a törvényt. Bár Krisztus eljöveteléig fontos szerepet töltött be, ez a rendszer nem az örökkévalóságra lett tervezve.
Természetesen az erkölcsi törvény jó és tökéletes, és örök időkön át a jó és a rossz mércéje marad. Csakhogy az a kormányzati forma, amely a törvény gyámsága alatt tartja az embert, nem kielégítő. A törvény ugyanis csak útmutatást tud adni a helyes viselkedéshez, de erőhöz nem jutunk általa, hogy engedelmeskedni is tudjunk előírásainak.
Gyermekvezérlési módszer
Egy gyermek életét 10 éves korában még igencsak a szülei által megszabott szabályoknak kell vezérelnie. 19 évesen már jóval kevesebb szabályt adnak neki. Na és 30 évesen? Addigra kikerül a szülei által felállított szabályok hatálya alól. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy felnőtt korára rendetlen lesz. Ha helyesen nevelték, akkor különbséget fog tudni tenni jó és rossz között, és – bár már nincs alávetett helyzetben – most sokkal inkább összhangban él majd azokkal a szabályokkal, amelyek gyermekként kívülről irányították őt.
Ennek fényében megérthetjük, Isten miért adta a zsidóknak a törvényt. Lelkileg gyermekek voltak – képtelenek arra, hogy felfogják Isten elveit. Négyszáz éve rabszolgasorban sínylődtek, és csak az ostort meg a szitkozódást ismerték. Nem tudtak önállóan gondolkodni, ezért Isten törvény alá helyezte őket, hogy addig se kanászodjanak el, amíg elég érettek nem lesznek az evangélium megértésére.
Természetesen Izraelben is voltak egyének, akik megértették az evangéliumot. Akármikor üdvözült valaki, mindenképpen szüksége volt az evangélium valamilyen alapvető megértésére; a törvény által ugyanis soha senki nem üdvözült – csakis az evangélium által. Sajnálatos módon azonban többségük soha nem ismerte fel az evangéliumot, pedig Isten arra törekedett, hogy mindnyájukat rávezesse az evangélium megértésére és megtapasztalására.
Krisztus eljöttével elérkezett az a pillanat, amikor a törvény rendszere betöltötte küldetését. Isten népe elérte az érettséget, és készen állt a valóságra.
Így érthetjük meg, mit jelent törvény alatt lenni: szabályok uralma alatt állni. A törvénytől szabadnak lenni azt jelenti, hogy többé már nem szabályok vezérlik az életemet. A viselkedésem megváltozott természetemből fakad – nem abból, hogy fegyelmezetten igyekszem a szabályoknak eleget tenni. Ezért mondja Pál:
„Ekként a törvény Krisztushoz vezető mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg. De miután eljött a hit, nem vagyunk többé a vezető mester alatt.” Galata 3:24-25
Krisztus szolgái
Ahogy tehát láttuk, nem az ó szövetség szolgái vagyunk. Nem a kőbe vésett parancsolatok (a betű) képezik üzenetünk tárgyát. Ő arra tett minket alkalmassá, hogy „új szövetség szolgái legyünk” – nem a betűé, hanem a Léleké.
„Az Úr pedig a Lélek…” (2Korinthus 3:17). Krisztus maga a törvényt megtestesítő, élő valóság. Ő a törvényben foglaltak valósága. Nem a halott, kőbe vésett szavak szolgái vagyunk, hanem az élő Valóság szolgái, amelyre a szavak csupán utalni képesek. Krisztus a középpontja és lényege munkánknak: Krisztus legyen minden mindenben (Kolossé 3:11).
A megerősített törvény
Akkor mi szükség van még a tízparancsolatra? Ha elvezetett minket Krisztushoz, vajon érvényét veszítette? Tudjuk, hogy a törvény szolgálata, illetve a tízparancsolaton alapuló rendszer ideje lejárt (2Korinthus 3:11,13), de mindez azt jelentené, hogy maguk a parancsolatok is érvénytelenek? Semmiképpen!
„Érvénytelenné tesszük tehát a törvényt a hit által? Semmiképpen! Sőt inkább megerősítjük a törvényt.” Róma 3:31
Amikor Isten a törvényt a zsidóknak adta, két célt tartott szem előtt. Egyrészt valós állapotukkal kívánta szembesíteni őket, hogy belássák, milyen mélyen gyökerezik a bűn természetükben (Róma 7:10; 5:20), és orvosság után kutassanak (Galata 3:24). Másrészt korlátozni akarta születéstől fogva romlott természetüket, nehogy teljesen átadják magukat életvitelükben a romlottságnak (Galata 3:19).
Vajon Isten azért, hogy meggyőzze őket bűnös voltukról és bemutassa, hogyan képzeli el valójában az életüket, csak egy mondvacsinált, vagy netán hamis mércét adott volna nekik arról, milyen is az igazság? Ezt mondta volna: „Ez az igazság útja” – noha amit adott nekik, az mégsem az igazság valós leírása volt? Természetesen nem! Tény, hogy a kőbe vésett tízparancsolat betűje nem fejezte ki Isten törvényének teljes mélységét. Jézus bemutatta, hogy a törvények jóval mélyebb tartalommal bírnak, mint ahogyan azt a szavak kifejezhetnék (Máté 5:20-28). Bár a megfogalmazás korlátozott, a szavak mégis az igazságot képviselték. Figyeljük meg Pál szavait:
„és tudja, hogy a törvényt nem az igazért rendelték, hanem a törvényszegőkért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a szentségtelenekért és a latrokért, az apagyilkosokért és anyagyilkosokért, az emberölőkért, a paráznákért, fajtalanokért, emberrablókért, hazugokért, hamisan esküvőkért és ami csak ellenkezik az egészséges tanítással” 1Timóteus 1:9-10
Pál nem mondja, hogy a törvény hatályát veszítette volna. Van egy bizonyos csoport, akiknek még mindig nagy szüksége van rá: a törvénytaposók és engedetlenek stb. Még mindig szükségük van a törvény előírásaira, amelyek a súlyos bűnök nyílt megjelenését megakadályozzák, és felmutatják a törvényrontók valós állapotát. Ők még nem érkeztek el Krisztushoz, ezért szükségük van egy nevelőre.
Csakhogy a törvény nem az igaz embernek szól. Miért nem? Mert ha valaki részesült Krisztus igazságában (az egyetlen létező igazságban), akkor az a megigazult ember összhangban áll a törvénnyel. Elnyerte az igazságot, amely a törvény célja, éspedig törvény nélkül nyerte el (Róma 3:21). A törvény betöltötte célját, mert Krisztushoz vezette őt. Tehát ezentúl nem a törvénnyel, hanem Krisztussal áll kapcsolatban. Mindaz, amit a törvény megkövetelt, Krisztusban jelen van, hiszen Ő maga az élő törvény. Aki valóságosan elnyerte Krisztus igazságát, az Krisztusban tökéletes harmóniában él majd a törvénnyel (Róma 8:4; 3:31; 1János 2:6).
Ezt tényleg nem nehéz megérteni. Isten nem azért mondja a bűnösnek: „Itt a tízparancsolat, amely megmondja, hogyan viselkedj”, hogy aztán később, amikor megtalálta Krisztust, így szóljon: „Többé nem kell eszerint viselkedned.” Ez azt jelentené, hogy Isten bizonyos viselkedési szabályokat szab a bűnös embernek, és azt mondja, vétkezik, ha nem engedelmeskedik; amikor azonban kereszténnyé lesz, mindaz, ami bűnös korában rossz volt, az most keresztényként már nem rossz többé. Ez butaság! Ha Isten valamit rossznak nevez, amikor az ember még bűnös, akkor az a dolog akkor is rossz marad, ha az ember már szent. A különbség abban áll, hogy bűnösként megpróbáltam engedelmeskedni a törvénynek, de a természetem ellenállt törekvéseimnek. Most Krisztusban vagyok, az ő természete az én természetemmé vált. Egész életem Krisztust tükrözi. Nincs szükségem többé szabályokra, amelyek megkövetelik, hogy igazán éljek. Krisztusban az igazság az élet természetes velejárója.