A vízen járás művészete

Az egyik legszokatlanabb tapasztalat, amiben Jézus tanítványai valaha is részesültek, egy sötét éjszaka, a Galileai-tengeren történt. Ahogy kiszolgáltatottan és reménytelenül hánykolódtak a csónakban, egyszer csak megpillantottak a homályban egy rejtélyes alakot, ahogy a víz felszínén lépdelve közeledett hozzájuk. A rémült kiáltozásukra adott válasz azonban megnyugtatta őket, hogy a titokzatos figura nem más, mint Jézus, úgyhogy félelmüket most ámulat váltotta fel.

Ami viszont ezután történt, azt nem könnyű megértenem. Csak nehezen tudom elképzelni, mi is zajlott le Simon Péter gondolataiban. Nem valószínű, hogy a helyében olyan kéréssel álltam volna elő, mint ő. De a bizonyságtétel világos. Amikor meghallotta, hogy Krisztus az, azonnal kiáltott neki:

„Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vízen!” Máté 14:28

Péter nem azért kérte ezt, hogy megerősödjön a hite. Szavai alapján úgy tűnhet, valami ilyesmit gondolhatott: „Nem vagyok benne egészen biztos, hogy te vagy az, de ha igen, akkor mondd, hogy jöjjek hozzád, és hozzád megyek.” De ha Péternek valóban kétségei lettek volna a vízen járó alak kilétét tekintve, vajon kimerészkedett volna a csónakból? Azt gondolom, nem. Tudta, hogy Jézus az, és ezen az alapon kérte, amit kért. Még nehezebb viszont megérteni, hogy mi lehetett az indítéka? Vajon egyszerűen csak szerette volna megtapasztalni a vízen járás felemelő élményét? Vajon azon gondolkozott, milyen csodálatos lesz majd ezt a történetet elmesélni az unokáinak is? Vagy annyira szeretett volna már Jézussal lenni, hogy nem bírta kivárni, míg odaér a csónakhoz? Egyik felvetés sem tűnik valószínűnek, de egy biztos: Jézus azonnal és tétovázás nélkül válaszolt neki – „Jöjj!”

Jézus válasza legalább annyira döbbenetes, mint Péter kérése, mégsem mondhatni, hogy szokatlan lett volna tőle. Nem sok feljegyzést olvasunk arról, hogy bárki kérését visszautasította volna, akármilyen valószerűtlennek is tűnt. Például mikor a galileai Kánában arra kérték, hogy változtassa a vizet borrá, beleegyezett, noha először úgy tűnt, ez nem egyezik terveivel. Nem egészen világos az sem, miért hallgatta meg Péter kérését. Úgy tűnhetett, Péter csak valami nagy élményre vágyott, vagy a tanítványok előtt akart dicsekedni. Akárhogyan is, Jézus azt mondta neki, hogy jöjjön, és Péter azon nyomban kilépett a csónakból, és elkezdett járni a vízen.

Olyan könnyű volt, mint a lélegzetvétel. Péter soha nem tanulmányozta a vízen járás csínját-bínját. Sosem gyakorolta korábban, hogyan lépkedjen könnyedén, sosem elmélkedett arról, milyen szellemi és lelki hozzáállás, illetve fizikai felkészültség szükséges egy sikeres vízen járáshoz. Szemei Jézusra szegeződtek, és mivel annak a szónak az erejére támaszkodott, ami a hazugságot és tévedést nem ismerő ajkakról hangzott el, tökéletes békességgel és biztonsággal lépett ki a csónakból. Emberi lény képtelen felfogni, hogyan történhetett meg ez. Minden spekuláció hiábavaló. Vajon a tenger változott volna hirtelen kőkeménnyé, vagy Péter lett olyan könnyűvé, mint egy gázzal felfújt lufi? Valószínűleg egyik feltételezés sem helytálló, de tény, hogy Péter olyasminek vált részesévé, ami egyébként lehetetlen, éspedig mindenféle különösebb erőfeszítés nélkül.

Mi volt a titka Péter sikeres vízen járásának aznap éjjel (már ameddig működött)? Melyek voltak a leglényegesebb tényezők, amelyek lehetővé tették, hogy folyamatosan járhasson a vízen?

Először is ott volt Jézus szava. Ezen egyetlen szó mögött – „Jöjj!” – egy olyan élet fedezete állt, amelyben az álnokságnak nyoma sem volt, amelyben nincs változás, sem változásnak árnyéka. Olyan ajkakról hangzottak el ezek a szavak, amelyek sohasem hazudtak, és sohasem tréfálkoztak. Nem kérdéses, hogy ez a szó a tévedhetetlen igazság és hatalom pecsétjét viselte magán.

Másodsorban ott volt Krisztus jelenléte és ereje. Az Őbenne rejlő erő nem ismert megoldhatatlan feladatot, még a halottak feltámasztása is lehetséges volt számára. Csalatkozhatatlanság és korlátlan hatalom nyilvánult meg Benne.

Harmadsorban pedig ott volt Péter hite. Nem mímelt bátorsággal lépett ki a csónakból, hanem teljes bizonyossággal. Nem egyszerűen sejtésről, reményről, vagy a siker lehetőségének gondolatáról volt szó. Amíg szemeit Jézusra függesztette, nem volt kérdés számára, mi fog történni, amikor lábai a víz felszínét érintik majd. Kicsit sem volt meglepő számára, amikor elkezdett járni a vízen. Pontosan tudta, mi fog történni, és ezért lépett ki a csónakból – mindenféle mentőmellény, tartókötél híján, és anélkül, hogy megkérte volna tanítványtársait, legyenek készenlétben, ha vészhelyzet állna elő.

Nem tudhatjuk, pontosan mi zajlott le Péter és Jézus fejében aznap éjjel, abban azonban egészen biztosak lehetünk, hogy ez a nem hétköznapi csoda azért lett feljegyezve számunkra, hogy néhány létfontosságú leckét megtanulhassunk belőle. Ki tudja, talán épp ezért egyezett bele Jézus Péter kérésébe. Sok csodát tett ittléte alatt, és noha nincs mind feljegyezve, mindazokban, amelyekről a Biblia említést tesz, létfontosságú igazságokat és elveket fedezhetünk fel, amelyek hatékony leckék által tanítanak a keresztény élet lényegére és gyakorlatára. Pál apostol ezt mondja:

„Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az minden hívő üdvösségére, zsidónak először, de görögnek is.” Róma 1:16

Jézus csodáiban gyakran láthatjuk az isteni hatalom testre gyakorolt gyógyító erejét. Pál azt mondja, az evangélium ugyanezzel a hatalommal bír, de üdvösségünkre nézve. Mindkét esetben Isten erejéről van szó. Nincs különbség a kétféle gyógyítási mód között, csupán annyi, hogy az egyik esetben a testünk, a másikban a lelkünk, az elménk, azaz egész valónk beteg. Miért gondoljuk, hogy Istennek nehezebb meggyógyítania a lelkünket, mint a testünket? Az az igazság, hogyha alaposan megvizsgáljuk Jézus csodáit, akkor számtalan olyan tanítást fedezhetünk fel bennük, amelyek segítenek megérteni, mi módon gyógyulhat meg az emberi lélek.

Lássuk tehát, mit tanulhatunk Péter különleges tapasztalatából!

A legnyilvánvalóbb tanítás az, hogy a győzelmes keresztény élet egyáltalán nem nehéz. Semmivel sem nehezebb, mint a vízen járás. Természetesen emberileg nézve mindkettő lehetetlen. Nincs az az akaraterő, koncentráció, odaszánás és törekvés, ami bárkit is képesíthetne az egyikre vagy a másikra – akár csak egy másodperc erejéig is. Emberileg nézve tehát mindkettő lehetetlen, mégis, mindkettőnek csupán egyetlen feltétele van: az a hit, ami a maga egyszerűségében hisz Isten szavában. Ez a hit nem csak lehetővé teszi a lehetetlent, de egyúttal könnyűvé és fáradság nélkülivé is.

Egy másik fontos tanítás, hogy a munka végzése teljes mértékben Krisztusra tartozik. Mivel segített Péter Krisztusnak? Mivel készítette elő a csodát? Mivel készült fel maga is a lehetetlen megcselekvésére? A válasz az, hogy abszolút semmivel. Egyszerűen csak elhitte Krisztus szavát. Ennyi. És amint elhitte, azonnal ki is lépett a csónakból, ki a lehetetlenségek világába. A munkát Krisztus végezte, csakúgy mint a felkészítést, és Ő tette el az útból az összes fizikai akadályt is. Péternek csupán hinnie kellett Benne és az Ő szavában. Vajon a saját életünkben sokszor nem másképp próbálunk győzni a bűn felett, és törekedni a győzelmes életre? Nem akarunk sokszor segíteni Krisztusnak? Tehetünk-e egyáltalán valamit, ami megkönnyítené munkáját? Nem, az egyetlen, amit tehetünk, és amit tennünk kell, hogy hiszünk Istenben, hogy Ő már elvégezte a mi megváltásunkat, megszentelésünket és megigazításunkat a Jézus Krisztusban.

Az egyik leglényegesebb tanítás azonban az, hogy a figyelmünket folyamatosan egy helyre kell irányítanunk. A vízen járás nem olyan esemény, ami egy szempillantás alatt végbemegy és kész. Folyamatosságot feltételez, nem csupán egy pillanat erejéig, hanem huzamosabb ideig, sok lépés megtételére. Péter jól indult, de nem tartotta figyelmét mindvégig egy helyen. Ha egy év alatt 10.000 kilométert kellett volna megtennie, vajon szüksége lett volna másra is, mint amire az út kezdetén? Mennyivel volt másabb járni a vízen, mint elindulni? A leghalványabb különbség sem volt a kettő között! Ugyanazzal a módszerrel folytatta, mint amivel elindult. Vajon egyre nehezebbé vált volna az út? Vajon volt olyan pillanat, amikor jobban kellett vigyáznia, hova lép? Kellett-e azon elmélkednie, milyen technikával hajtsa végre a műveletet? Egyáltalán nem!!! Egyedüli feladata az volt, hogy minden elterelő tényezőt figyelmen kívül hagyva szemeit Jézuson tartsa. Ebben a szoros kötelékben Péternek sikerült a lehetetlen, mégpedig folyamatosan. Csak akkor bukott el, amikor levette tekintetét Krisztusról.

Igaz mindez a keresztény életútra is? Érdekes megfigyelni, hogy sokszor a Biblia is járáshoz hasonlítja a keresztény ember útját. Arra buzdít, hogy „Lélek szerint járjunk”, hogy „amint elfogadtátok a Krisztus Jézust, az Urat, úgy járjatok is őbenne” stb. Azon van a hangsúly, hogy ragaszkodjunk kezdeti tapasztalatunkhoz, és tartsuk figyelmünket az eredeti irányban. Ha eljutunk a Krisztusban való hitre, azzal már rá is találtunk az egyetlen módszerre, amivel Isten minden áldása elérhetővé válik, most és mindörökké.

Negyedszer azt a fontos leckét tanulhatjuk meg, hogy óvakodnunk kell a zavaró tényezőktől. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Amíg Péter a vízen járt, gyakorlatilag természetfeletti lény volt. Olyasmit tett, amire az emberek nem képesek. Amíg szemeit Krisztusra függesztette, egy természetfeletti világnak volt részese, és a jövendő világ erőit bírta. Azonban sok zavaró tényező is kínálkozott, hogy elvonja Péter figyelmét Krisztusról:

  1. A szél és a hullámok fensége és dicsősége.
  2. A vihar okozta rettenet.
  3. Az ámuldozó, tátott szájjal figyelő tanítványok a csónakban.
  4. A gondolat, hogyan mondja majd el ezt a történetet az unokáinak.

Az ő feladata az egyedül az volt, hogy szemeit Jézuson tartsa. Nem kellett kitanulnia a vízen járás elméletének és gyakorlatának csínját-bínját. Egyetlen feladata az volt, hogy Jézusra figyeljen, minden zavaró tényezőt kizárva; azonban az események hátterét ismerve, ez mégiscsak kihívásnak bizonyult, és Péter bele is bukott. Amint elfordult figyelme Krisztusról, azonnal elsüllyedt. Nekünk is ugyanezzel a helyzettel kell ma megbirkóznunk. Semmi sem győzhet le minket, nem követünk el bűnöket, és nem diadalmaskodik rajtunk az ellenség! Olyan egyszerűen és könnyedén mehet ez nekünk, mint Péternek a vízen járás. Az egyetlen feltétele mindennek, hogy hitben Krisztusra és az Ő szavára összpontosítjuk figyelmünket, és szemünket mindvégig Rajta tartjuk.

Gyakran felmerül a kérdés, hogyan arathat egy keresztény abszolút győzelmet a bűn felett? Az igazi kérdés viszont inkább az, hogyan is lehetne ez másképp, ha valóban hiszünk Krisztusban és az Ő szavában? Krisztuson nem múlik, a hiba az emberben van. De ha bízunk Benne, Ő elvégzi a feladatot, mégpedig tökéletesen. Nekünk csak egyetlen dologtól kell félnünk: hogy levesszük Róla tekintetünket. Ez az egyetlen veszély, ami fenyeget minket.

Ne késlekedjünk tehát! Nem számít, milyen magasra tornyosulnak a hullámok, milyen félelmetesek a zavaró tényezők, nem számít, mások hogyan csodálnak vagy dicsérnek minket, nem számít, Sátán hogyan ostromol hiábavaló gondolatokkal, soha ne engedjük meg magunknak, hogy elterelődjön a figyelmünk! Ő az egyedüli reménységünk, Ő az életünk, Ő a mindenünk. Egyedül akkor vagyunk biztonságban, ha hiszünk ebben, és eszerint élünk. Segítsen minket az Isten, hogy megtanuljuk a vízen járás művészetét! Ha ezt nem tudjuk, hogyan lehetséges számunkra, akkor valószínűleg arra sem fogunk rájönni soha, hogyan győzhetünk a bűn felett.