„Micsoda az ember?” – ez a kérdés a kezdetektől foglalkoztatja az emberiséget. Milyen a valódi természete? Nyilvánvaló, hogy az ember messze felülmúlja az állatokat. Képes gondolkodni és érvelni, érezni és érzelmeket táplálni – s ezek a képességek magasan a többi, földi élőlény fölé emelik.
Az emberi test vizsgálata során kiderült, hogy fizikai felépítésünket tekintve nem különbözünk lényegesen a többi élőlénytől. Valójában – ezen a téren – a legfejlettebb állatok nagyon sok hasonlóságot mutatnak az emberrel. Azonban az elme, a tudat tekintetében lényeges a különbség. Az embernek van egy olyan – egyedül rá jellemző – sajátossága, amiről maga is csak keveset tud, alig tudja meghatározni, mégis magasan az állatok fölé emeli őt.
Mindnyájan tudjuk, hogy van elménk, tudatunk – olyan képességekkel, melyeket nem lehet pusztán biológiai okokra visszavezetni. A tudat működése mindig is fejtörést okozott az ember számára, de egyben azt is lehetővé tette, hogy uralma alá hajtsa a bolygót, amelyen él.
Mit nevezünk tudatnak, és honnan származik?
Gyermekkoromtól fogva abban a hitben nevelkedtem, hogy az ember két alkotórészből áll: a föld porából és az élet leheletéből. Ezt a hitet 1Mózes 2:7-re alapozva erősítették meg bennem.
„Ekkor megformálta az ÚR Isten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élő lélekké.” 1Mózes 2:7
Ez az elgondolás ésszerűnek tűnt. Így könnyen el lehet képzelni, mi történt a teremtéskor: Először Isten formált a porból egy élettelen testet, majd beindította a légzés folyamatát, és amikor az elkezdett lélegezni, élő lélekké vált. Ennek nyomán az a kép alakult ki bennem, hogy az ember tulajdonképpen csak egy lélegző porhalmaz.
Valószínűleg nem mindenki nevelkedett úgy, hogy ezt az elképzelést plántálták el a fejében, nekem így tanították. Sőt, mindig is azt gondoltam, fontos, hogy ezt mások is megértsék.
Amikor 22 évesen megtértem, megfogalmazódott bennem egy kérdés, amelyre nem tudtam kielégítő választ adni: Vajon én leszek-e személyesen az, aki a feltámadáskor visszatér? Ha ugyanis meghalok, nyilvánvaló, hogy a testem visszatér a porba, és elemeire bomlik. No de ha én nem vagyok más, csak egy lélegző porhalmaz, akkor hogyan tudja Isten ugyanazt a személyt visszahozni a feltámadáskor? Vajon ahhoz, hogy újra életre keltsen, ugyanazokat a molekulákat és atomokat fogja helyreállítani, amelyek korábban a testemet alkották?
Rájöttem, hogy erre a kérdésre nemleges a felelet. Azok a sejtek, amelyek testünket képezik, évről évre cserélődnek. Az a test, amiben most élek, nem ugyanazokból az atomi részecskékből áll, mint tíz évvel ezelőtt. Valójában egy emberélet során a testet alkotó elemek többször is megújulnak. Sőt, még az is lehetséges, hogy azok az elemek – atomok és molekulák –, amelyek ma az egyik ember részét képezik, valamikor régen egy másik ember testének alkotóelemei voltak.
Egyre sürgetőbbé vált tehát a kérdés számomra: Én mitől vagyok én magam?
Olyanokat kérdeztem e dolog felől, akikről azt gondoltam, biztosan tudják a megoldást, de csak effajta válaszokat kaptam: „Isten képes arra, hogy egy pontosan olyan embert hozzon vissza, mint amilyen te vagy.” Akkor kezdtem csak igazán aggódni, amikor ezt meghallottam. Úgy hangzott, mintha Isten az ikertestvéremet hozná vissza a feltámadáskor – az én személyem helyett. Mások így próbáltak vigasztalni: „Nem szükséges tudnod, hogyan történik. Isten képes rá, hogy megtegye, és neked nem kell vele foglalkoznod!” Ez a felelet sem volt kielégítő számomra. Nem tudtam elhinni, hogy hiba válaszokat keresnem.
Nem tehettem mást, komolyan elkezdtem tanulmányozni a kérdést. Legnagyobb örömömre a Bibliából világos válaszokat nyertem: az ember nem csupán egy lélegző test! Rájöttem, hogy van egy másik, lényegi alkotórészünk is: a lélek. Amikor a Biblia arról beszél, hogy Isten az élet leheletét lehelte az emberbe, akkor ez alatt nem pusztán szelet vagy levegőt ért. Nem igaz, hogy mi csupán lélegző porhalmaz vagyunk.
Az 1Mózes 2:7-ben olvasható „lehelet” a héber neshamah szóból származik, és a Biblia más helyein sokféle fordításban szerepel, mivel többféle jelentést is magában foglal. Strong héber szótára szerint néhány gyakori jelentése: szél, lehelet, lélek, élőlény. Tehát nyugodtan lehetett volna „léleknek” is fordítani. A kérdéses igevers helyes olvasata tehát a következő is lehet: „Isten lehelt az ő orrába életnek lelkét.” Meggyőződésem szerint ez az ige valódi jelentése. Isten nem azt akarja itt velünk közölni, hogy az ember – egy egyszerű atomhalmaz – pusztán csak elkezdett lélegezni. Többről van szó: Isten az emberbe helyezte a tudatot – a lelket –, saját lényének egy darabját, ami létfontosságú alkotóeleme személyiségünknek.
Az Újszövetség ugyanezt az igazságot tanítja, íme néhány nagyon világos ige:
„Mert amint halott a test lélek nélkül, úgy halott a hit is cselekedetek nélkül.” Jakab 2:26
Jakab azt írja, hogy a test lélek nélkül halott. Az itt szereplő görög pneuma szó fordítható „léleknek” és „leheletnek” is. Erre alapozva egy lelkész egyszer a következőket mondta nekem: „A Biblia sehol nem mondja, hogy az ember két részből állna. Amikor az ember lelkéről beszél, egyszerűen csak a lélegzetét érti alatta.” Nyilván nem gondolkodott el mélyen a következő igékről:
„és a por földdé lenne, mint azelőtt volt, a lélek pedig megtérne Istenhez, aki adta.” Prédikátor 12:7
Ez az ige arról beszél, mi történik a halál pillanatában. Az ember két alkotórészét említi meg: a port és a lelket. A por visszatér a földbe, de mi történik a lélekkel? Visszatér Istenhez. Vajon csak a lélegzetünkről, az általunk kifújt levegőről beszél? Valóban azt mondaná, hogy amikor valaki meghal, az általa utoljára kilélegzett levegő felmegy Istenhez? Egyesek tényleg így gondolják, de a Bibliában sok olyan bizonyíték van, melyek ettől eltérő választ sugallnak:
„Mert én, aki testben ugyan távol, de lélekben jelen vagyok köztetek, mint jelenlevő már ítéletet hoztam afelett, aki így cselekedett. Ti és az én lelkem együtt, a mi Urunk Jézus nevében és a mi Urunk Jézus hatalmával átadjuk az ilyet a Sátánnak a test veszedelmére, hogy a lélek megtartasson az Úrnak ama napján.” 1Korinthus 5:3-5
A korinthusi gyülekezetben volt egy ember, aki atyjának feleségével élt együtt, és Pál ezen nagyon megbotránkozott. A fenti szakaszban tanácsot ad a közösségnek, mit tehetnek ebben a helyzetben. Mondandójában háromszor is megemlíti a lelket, és ezek közül egyik esetben sem lehet ezt a szót pusztán az orron kifújt levegővel azonosítani. Első ízben ezt mondja: „Testben ugyan távol, de lélekben jelen vagyok.” Majd így folytatja: „Amikor egybegyűltök, a lelkem ott lesz veletek.” Képtelenség, hogy itt a leheletéről beszéljen. Végül ezt mondja: „átadjuk az ilyet a Sátánnak a test veszedelmére, hogy a lélek megtartasson az Úrnak ama napján”.
Van tehát az embernek egy olyan alkotórésze, amit a Biblia léleknek nevez. Lehet, hogy nem tudjuk pontosan meghatározni, mi is ez, de a Biblia szerint létezik, és mindenkiben megtalálható. Pál azt mondja, lehetséges, hogy a test elvesszen, de a lélek mégis megtartasson.
Vizsgáljuk meg Jézus utolsó szavait, melyeket a kereszten haldokolva mondott:
„Jézus pedig hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le a lelkemet! – és ezt mondva meghalt.” Lukács 23:46
Jézust nem a teste foglalkoztatta, hanem a lelke, bármi legyen is az. A haldokló István utolsó szavai is ugyanezek voltak: „Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” (Apostolok cselekedetei 7:59) Ő sem azt mondta, hogy az Úr vegye el tőle a kilehelt levegőt. István azt kérte, hogy Krisztus őrizze meg az igazi énjét képező részét.
Mindnyájan testben születünk meg. Azonban van egy olyan részünk is, ami képessé tesz minket a gondolkodásra és a tanulásra. Elmével, tudattal jövünk a világra, és ahogy növekszünk, fokozatosan kifejlődik a jellemünk. Ez csak a testünk függvénye, vagy többről van szó? Egy gyermek viselkedése nem pusztán testi adottságaiból fakad. Még az egypetéjű ikrek is különböző személyiségekké fejlődnek, tehát bizonyos, hogy nem csupán a test a meghatározó. E másik alkotóelemet hívjuk elmének, tudatnak – vagy másképpen: léleknek. Mindnyájan tudjuk, hogy nem a test személyazonosságunk fő meghatározója, nem attól leszünk azok, akik vagyunk. Ennél többről van szó.
Egy szemléletes hasonlat
Néhány évvel ezelőtt olvastam egy hasonlatot, ami rávilágít a lélek és a test kapcsolatára.
Mindnyájan ismerjük a kazettás magnót. Működéséhez két dologra van szükség: egyrészt magára a magnóra, másrészt pedig a kazettára. Ha fel akarunk venni például egy előadást, akkor beteszünk egy üres kazettát a gépbe, és megnyomjuk a „Felvétel” gombot. Ezzel az eljárással minden egyes hangot rögzíteni lehet. Az előadás végén megnyomjuk a „Stop” gombot, kivesszük a kazettát, és – teszem azt – elhantoljuk a magnót. A kazettát azonban megtartjuk – hiszen ezen megőrződött az egész előadás –, és ha egy napon ugyanezt a kazettát egy másik magnóba tesszük, ugyanazt az előadást fogja lejátszani, amit felvettünk.
Ez a példa jól szemlélteti az emberi test és a lélek kapcsolatát. A lélek olyan, mint a kazetta, a test pedig, mint a magnó. Működik vajon a kazetta magnó nélkül? Nem. Ha azonban ismét magnóba kerül, akkor a felvétel azonnal megelevenedik. Amint elválnak, ismét „halott” állapotba kerül mindkettő. Egyik sem tud a másik nélkül működni.
Hasonlóképpen életünk során egész személyiségünkről és jellemünkről „felvétel készül” a lelkünkre mint hordozóra. Minden dolog, ami egy embert megismételhetetlen egyéniséggé tesz, a lélekbe vésődik be. Amikor azonban az ember meghal, teste visszatér a földbe, amelyből vétetett, de lelkét, személyének igazán lényeges alkotórészét Isten öntudatlan állapotban megőrzi a feltámadásig, amikor új testbe helyezi azt. Így az ember ugyanazzal a személyiséggel, jellemmel, emlékekkel stb. tér vissza az életbe, amivel meghalt – annak ellenére, hogy teste már nem ugyanaz.
Még soha nem láttam lelket. Fogalmam sincs, mi az. Mégis, a Biblia azt mondja, létezik, és számomra ez nagyon is ésszerűnek tűnik. Természetesen, ha valaki meghal, a lelke – egyes tévhitekkel ellentétben – nem képes össze-vissza vándorolni a világban, ijesztgetve az embereket. Test nélkül a lélek működésképtelen, Isten azonban egy napon új testbe helyezi majd. Az igazaknak egy sokkal jobb testet fog adni, mint a jelenlegi, de a személyiség azonos marad. Ugyanaz a személy fog visszajönni a feltámadáskor, nem csak egy klón!
Így épül fel tehát az ember. Ha ezt megértjük, akkor kezd körvonalazódni, mi a valódi problémánk, és hogyan lehet azt megoldani. Kezdjük megérteni, hogy a baj valójában nem a testünk állapotában keresendő, hanem a lelkünkben, az elménkben. A lélek vezérli a testet, és a lélek nyilvánul meg a testen keresztül. Ha igazán meg akarjuk oldani a bűn problémáját, akkor ezt a lélek szintjén kell orvosolni.
Meg tudjuk változtatni a testi megjelenésünket. Kipróbálhatunk új hajviseletet, sminkelhetjük arcunkat. Növeszthetünk nagyobb izmokat súlyemeléssel, és módosíthatjuk némileg külsőnket. Azonban tény, hogy a velünk született lélek minőségén vajmi kevés lehetőségünk van változtatni. Ha ezt már a kezdet kezdetén megértjük, akkor azt is könnyen belátjuk, hogy lelkünkben érdemi változás csak Isten munkája nyomán következhet be, mert ezen a területen az ember tehetetlen.
Létfontosságú látni ezt az igazságot! Nemcsak arra ad számunkra alapot, hogy jobban megértsük Isten természetét, hanem saját problémánk azonosítását is segíti.