A Zsidókhoz írt levélben mondja Pál:
„Törekedjetek mindenkivel a békességre és a megszentelődésre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat,” Zsidók 12:14
Minden keresztény tudja, hogy Isten igaz, szent; lénye a bűn ellentéte. Ösztönösen érezzük – akár olvastuk a Bibliát, akár nem –, hogy igaznak kell lennünk annak érdekében, hogy megláthassuk Őt. Az emberek a kezdetektől keresték a megigazulás útját, amely alkalmassá teszi fajunkat az örök életre, közösségben Istennel.
Az első hiábavaló kísérlet Ádám és Éva tette volt: amikor felismerték, hogy a bűn következtében képtelenek Isten előtt megállni, a Biblia szerint fügefalevelekből készítettek maguknak öltözéket. Vagyis saját erőből próbálták magukat ismét alkalmassá tenni az Istennel való közösségre. Amikor Ő megjelent, természetesen észrevették, hogy mindez nem elegendő, ezért el akartak rejtőzni előle.
A keresés sajátos útjai
Az emberek azóta számtalan úton-módon próbáltak igazzá válni. A középkorban például élt egy katolikus szerzetes, Simeon. Úgy akart megigazulni, hogy felmászott egy oszlopra és 37 évig állt rajta. Először egy három méter magas, aztán hat, majd tizenegy, végül pedig egy húsz méteres oszlop tetejére mászott fel, hogy megmeneküljön a tömeg elől, amely naponta összegyűlt körülötte. Fent maradt napsütésben, esőben, hóban; kosárban nyújtottak fel neki élelmet. A következőket jegyezték fel róla:
„Oszlopos Simeon harminchét évet töltött egy oszlop tetején állva. Csak annyit evett, amennyi feltétlenül szükséges volt, és mindent megtett annak érdekében, hogy ne kelljen ülnie vagy feküdnie. Egy, az oszlophoz rögzített cölöphöz kötözte magát, hogy függőleges helyzetben tudjon aludni. Ha pihenni akart, néha a korlátra támaszkodott, amely viharok és erős szél esetén megóvta a zuhanástól. Nem volt felette sem tető, sem falak, csak a korlát – mindössze egy bőrruha, hosszú haj és szakáll védte az elemektől…
Éjszakánként imádkozott, s eközben gyakran és mélyen meghajolt – ez volt egyetlen fizikai tevékenysége. Egy szemtanú az 1244. meghajlásnál hagyta abba a számlálást. Nagyon keveset aludt, többnyire hajnal előtt, reggel pedig már készen állt, hogy köszöntse az embereket, akik odatódultak látni őt…”
Simeon azt hitte, minél nagyobb szenvedéseket okoz magának, annál igazabbá válik, Isten annál inkább elfogadja őt. A kötelet olyan szorosan kötötte a derekára, hogy mélyen a húsába vágódott, így teste rothadásnak indult. A lábán támadt fekélyeket férgek lepték el. Egy éven keresztül, amíg egy lábon állt, a sebekből kihulló férgeket ismét visszarakta, mondván: „Egyétek, amit Isten adott!” (John B. Wilder: Róma másik arca, 60.o.)
Ezt a különös, eltévelyedett embert „szentté” avatták, és neve mindmáig Oszlopos Szent Simeonként ismeretes. De mire is törekedett, miközben ilyen borzalmas módon kínozta magát? Lelke megtisztulására és igazságosságra vágyott, hogy kedves lehessen Isten előtt. S mit ért el? Semmit! Valójában csöppet sem lett igazabb!
A Föld valamennyi vallása törekszik a megigazulás útját meglelni, hogy Isten jóindulatát és az örök életet biztosítsa az ember számára. Egyes vallások hívei szöges ágyon fekszenek. Szétroncsolják testüket, hogy lelkük megtisztuljon, mi pedig csak csodálkozunk: hogyan lehet egyeseket ennyire félrevezetni? De van-e valójában különbség ezen út és sok, magát kereszténynek nevező ember módszerei között? Sokak számára még az elfogyasztott ételek is szerepet játszanak a megigazulás keresésében. Mértéktartóan öltözködnek, egészségesen étkeznek, szigorúan betartják gyülekezetük vagy egyházuk előírásait, hogy ezáltal megigazuljanak és kivívják Isten tetszését, aki így megáldhatja őket. Noha ezen dolgok közül némelyik akár hasznos is lehet, mégis mennyiben különbözünk a pogányoktól, ha azért gyakoroljuk ezeket, hogy ezáltal elnyerjük az üdvösséget? A tettek ugyan mások, az elv azonban ugyanaz.
Nem elég jó
A Biblia legkeményebb kijelentései gyakran Jézus szájából származnak, közülük néhányat Máté evangéliuma 5. fejezetében olvashatunk:
„Mondom nektek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mentek be a mennyek országába.” Máté 5:20
Emlékezzünk csak a farizeusok életére! Tizedet adtak mentából, kaporból és köményből, böjtöltek hetente kétszer, állandóan imádkoztak és alamizsnát osztottak a szegényeknek. Ha – külsőleg legalábbis – igaz életű embert keresünk, akkor a farizeus a legjobb példa. Jézus azonban ezt mondja: „Ez nem elég! Ha igazságod nem több ennél, soha nem juthatsz a mennybe!” Valószínűleg e szavak hallatára sokan ezt gondolták: „Kemény beszéd ez, de mit tegyünk? Igyekezzünk még jobban!”
Ám Jézus tovább magyarázza kijelentését: nemcsak az gyilkos, aki elveszi a másik életét, hanem az is, aki gyűlöli a testvérét. Egy férfi nem attól parázna, ha ágyba bújik más feleségével, hanem már akkor is, ha ezt a gondolatot, vágyat dédelgeti magában. Számtalan egyházban vagy gyülekezetben vannak férfiak, akiket ilyen gondolatok foglalkoztatnak, és rádöbbennek, hogy így nem alkalmasak a mennyek országára. De remélik, hogy egy napon – több erőfeszítéssel, értelmük pallérozása és alaposabb fegyelmezése révén – képessé válnak majd gondolataik felett uralkodni, s ezáltal mennybe juthatnak.
De nézzük meg, mit mondott még Jézus! Az előbb idézett fejezet végén még jobban megnehezíti a dolgunkat:
„Legyetek azért tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes!” Máté 5:48
Mit tesz az ember, ha egy ilyen felszólítást olvas? Néhányan feladják. De az átlagos keresztény ezt mondja: „Még több erőfeszítést kell tennem. Még ha olyan tökéletessé kell is válnom, mint Isten, akkor is megpróbálom.”
Tény, hogy sokan tiszteletreméltók és őszinték azok közül, akik effajta kétségbeesett úton-módon kísérlik meg önmagukat megjobbítani és Istent jóindulatra bírni. Őszintén teszik, amiről azt hiszik, hogy Isten elvárja tőlük. A probléma gyakran nem abban rejlik, hogy örömüket lelnék az önsanyargatásban, hanem sokkal inkább abban, hogy nincs helyes ismeretük az igazságosság valódi természetéről, s azt sem tudják, hogyan lehet szert tenni rá. Azonban életbe vágó, hogy helyesen értsük e dolgokat, különben fölöslegesen vállalkozunk a legnagyobb erőfeszítésekre is, ha a végén rá kell jönnünk: minden hiábavaló volt.
A téma tisztázása érdekében először a következő kérdésre kell választ találnunk: Mi az igazságosság? Hogyan lehet e fogalmat meghatározni? Az egyik közkedvelt definíció szerint: „Az igazságosság nem más, mint jót cselekedni.” Természetesen sok keresztény egyetért ezzel, hiszen ezt olvassuk a Bibliában:
„Mindaz, aki bűnt követ el, a törvényt is megszegi, mert a bűn törvényszegés.” 1János 3:4
Látszólag egyszerű a logika: Ha a bűn a törvény megszegése, akkor az igazságosság nyilvánvalóan a bűn ellentéte, a törvénynek való engedelmesség. Ebből pedig az következik, hogy a vétkezés elkerüléséhez egyszerűen abba kell hagynunk a törvénnyel szembeni engedetlenséget, az igazságosság elérése érdekében pedig csak engedelmeskednünk kell a törvénynek.
Felszínesen szemlélve úgy tűnhet, ez egy jó következtetés. Tény azonban, hogy ez az alapja minden nem keresztény vallásnak – még ha a betartandó törvények eltérőek is. Szomorú valóság, hogy a keresztények akkora tévedésben élnek és annyira nem ismerik az evangélium elveit, hogy a megváltás keresése során ugyanazt a filozófiát követik, mint a pogányok. Ezen elgondolás alapeszméje, hogy megszolgálhatjuk megváltásunkat azáltal, hogy bizonyos dolgokat megteszünk, másokat pedig nem teszünk – vagyis engedelmeskedünk.
Megigazulás a törvény által
Természetesen, ha tetteinket aszerint kell osztályozni, mi a bűn és mi az igazság, akkor a törvény a mérték, hiszen Isten törvénye által nyilatkoztatja ki nekünk, mi a jó és mi a rossz. De nézzük meg, mit mond a Biblia erről:
„Az pedig, hogy a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitből él. A törvény pedig nincs hitből, hanem aki cselekszi azokat, élni fog általa.” Galata 3:11-12
Hogyan él az igaz? E vers szerint az igaz ember hitből él, a törvény azonban nem hitből van. Tehát egyértelmű, hogy az igaz nem élhet a törvény által. Ha az igazságosság elérésének útját a törvény iránti engedelmességben keressük, biztosan nem érünk célt. Pál ezt írja:
„A törvény tehát Isten ígéretei ellen van? Semmiképpen! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes megeleveníteni, valóban a törvényből volna az igazság.” Galata 3:21
Ez a vers bizonyítja, hogy ha lehetséges lett volna, Isten a törvény által bocsátotta volna rendelkezésünkre az igazságosságot. Ez azonban lehetetlen, így tehát az is világos, hogy hiába várjuk a törvénytől, hogy szentté tegyen. Sok keresztény azonban a törvény fényében szemléli vallásos tapasztalatát és Istenhez fűződő viszonyát. Ha sikerült többé-kevésbé engedelmeskedniük a törvény kívánalmainak, akkor úgy hiszik, élvezik Isten tetszését; ha azonban engedetlenek voltak, azt érzik, eltávolodtak az Úrtól, és először engedelmesség által vissza kell kerülniük az Ő közelébe, mielőtt elfogadhatná őket. Így azonban olyasmire alapoznak, ami nem működik, mert a törvény cselekedetei által senki sem igazulhat meg. A törvény iránti engedelmesség által nem válhatunk igazzá.
A törvénytől függetlenül
Ezt a tényt Pál apostol tovább mélyíti:
„Most pedig a törvénytől függetlenül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot tesznek a törvény és a próféták.” Róma 3:21
Figyeljük meg, Isten igazságosságáról beszél, ugyanakkor ez az igazságosság a törvénytől függetlenül jelent meg. Milyen különös! Az apostol szerint Isten igazsága elnyerésének semmi köze a törvényhez. Hogyan lehetséges ez? Nos, az ige szerint itt Isten igazságosságáról van szó. Ha azonban ez a „törvénytől független”, akkor nem lehet a törvénnyel szembeni engedelmesség révén, vagy a törvényhez való bármilyen viszony alapján szert tenni rá. Nem függhet a mi jó vagy rossz cselekedeteinktől. Ugyanezt a gondolatot folytatja később:
„Istennek ez az igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által lesz mindazoké, akik hisznek. Mert nincs különbség,” Róma 3:22
Kétféle igazságosság
A Biblia az igazságosság két formáját hasonlítja össze: van a törvényből való igazság, és van Isten igazsága, amely független a törvénytől. Rendkívül fontos tehát, hogy felismerjük: létezik olyan szentség, amelynek semmi köze a mi törvény iránti engedelmességünkhöz. A Biblia ezt Isten igazságának nevezi. A törvényből való igazság így szól: Aki cselekszi a törvényt, él általa (Galata 3:21). De hogyan szól Isten igazsága? Mindazokhoz és mindazoknak szól, akik egyszerűen hisznek! Figyeljük meg, a törvény cselekedetet követel. Isten pedig hitet vár.
Ez az igazság Ábrahám életéből egyértelműen kiviláglik:
„De mit mond az Írás? Hitt Ábrahám Istennek, és ezt ő igazságul számította be neki.” Róma 4:3
Csodálatos! Mint mindenki, Ábrahám is igazságosságra vágyott. A Szentírás szerint Ábrahám hitt Istennek. Mit tett? Történt valami az elméjében, az Istennel való kapcsolatában, ami miatt Isten abban a pillanatban igazságosságot tulajdonított neki. Azonnal megkapta mindazt, ami után az emberek oly fáradtságos utakon törekszenek; megkapta – csak azért, mert hitt.
Pál apostol kitűnően értette a megigazulás útját, és személyes bizonyságtételét így fogalmazta meg:
„Buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében pedig feddhetetlen voltam. De amik nekem egykor nyereségek voltak, azokat kárnak ítéltem Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének gazdagsága miatt, akiért kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem, és benne olyannak bizonyuljak, mint akinek nincs saját igazságom a törvényből, hanem a Krisztusban való hit által van igazságom, Istentől való igazságom a hit alapján,” Filippi 3:6-9
Felsorolja minden egykori tettét, a törvény gondos és szigorú megtartását, családfáját, mely alapján Izrael törvényének legkiválóbb követői közé soroltatott. Népének tagjai a zsidóság szentjei közé számlálhatták volna. Mindezt a törvényből való igazságnak tekinti. Azt állítja azonban, hogy mindezt kárnak és szemétnek ítéli, hogy megnyerje Isten igazságát – végül bemutatja, hogy ez az igazság milyen úton, ti. kizárólag hit által nyerhető el. A lényeg tehát, hogy létezik olyan igazságosság, amely független a törvény megtartásától, és ez az egyetlen olyan igazság, amire érdemes szert tennünk.
Gondoljunk csak bele! Mivel Isten tökéletes és teljességgel igaz, csak egyfajta igazságot fogadhat el, mégpedig a tökéletes igazságosságot. Ha ennél kevesebbel is beérné, akkor megalkuvó lenne; de mivel Isten tökéletes, nem ismer kompromisszumot. Mivel Isten tökéletes igazságosságot követel, egyértelmű, hogy csakis Ő képes azt létrehozni. Ebből azonban levonhatjuk azt a félelmetes tanulságot, hogy mindazok, akik saját cselekedeteik révén szeretnének megigazulni, lényegében saját erejükből próbálnak Istenhez hasonlóvá lenni! Milyen őrült és elhibázott törekvés! Mekkora őrültség, hogy egy nyomorult bűnös saját erőfeszítései révén próbálja a mindenható Isten életét magából kicsiholni! Azonban nagyon sok keresztény ebbe a hibába esett.
A téves út veszélyei
Aki igazságra vágyik, kizárólag Istentől nyerheti el, hiszen csakis isteni ajándékként kaphatjuk meg. Aki más úton akarja megszerezni, hasztalan keres és fáradozik. Pontosan ezt tette a zsidó nép is. Ezt olvassuk róluk:
„Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a pogányok, akik nem törekedtek az igazságra, elnyerték az igazságot, mégpedig a hitből való igazságot; Izráel viszont, amely törekedett az igazság törvényére, nem jutott el erre a törvény alapján. Miért? Azért, mert nem hitből keresték, hanem cselekedetek útján akarták elérni, és beleütköztek a megütközés kövébe,” Róma 9:30-32
Ki próbálta leginkább betartani a törvényt, ha nem Izrael? A Biblia azt írja, hogy törekedtek az igazság törvényére. Éjjel-nappal azt keresték, mégsem igazultak meg!
És itt jönnek a pogányok. Törekedtek a megigazulásra? Egyáltalán nem, de mit tettek, amikor meghallották az evangéliumot? Hittek és abban a pillanatban megkapták azt, ami után a zsidók minden erejükkel törekedtek, mégsem érték el soha. A hit, és csakis a hit nyerheti el a megigazulás áldását.
Be kell látnunk, fabatkát sem ér minden jó szándékunk, ha rossz utakon keressük a megigazulást. A zsidók példája erre figyelmeztet minket.
Mit mondunk tehát? A törvény valóban szemben áll Isten igazságával? Isten igazsága törvényellenes? Miért fontos akkor a törvény, ha mégsem igazulhatunk meg általa? Miért szükséges, ha soha nem képes engem igazzá tenni?
Isten kinyilatkoztatott jelleme
Egy bizonyos megfogalmazás szerint a tízparancsolat Isten jellemének megszövegezett változata, vagy pontosabban: az Ő jellemének kifejeződése. Más szavakkal a tízparancsolat bemutatja, milyen Isten, illetve kifejezi az emberre vonatkozó akaratát. Ha azt fejezi ki, hogy Isten mit szeretne tőlünk és velünk kapcsolatban, akkor nyilvánvalóan elárulja azt is, mi lakik a szívében. A jogalkotó csak olyan törvényeket hoz, amelyeket igazságosnak és jónak tart. Magától értetődő tény tehát, hogy a törvény nem állhat szemben Isten igazságosságával, mert ha valóban Isten jellemének kifejeződése, akkor tényleg a tökéletes igazságosságot írja le. Ezért mondja Pál:
„De a törvény szent, és a parancsolat szent, igaz és jó.” Róma 7:12
A parancsolatok azonban önmagukban nem azonosak az igazsággal. Nem képesek igazzá tenni senkit, csupán leírják, milyen az igazságosság. Az igazság nem akkor jött létre, amikor Isten leszállt a Sínai-hegyre és átadta Mózesnek a két kőtáblát. Amit Mózes megkapott, az csak leírása egy öröktől létező valóságnak. Isten a parancsolatok révén fogalmazta meg és öntötte szavakba saját jellemét.
Ha megértjük ezt, megértjük a tízparancsolat értelmét is: csupán az igazságosság leírását tartalmazza. Megtaláljuk benne magát az igazságosságot? Nem! Ha valaki szeretne megigazulni, túl kell lépnie a leíráson.
Sok keresztény célt téveszt ezen a ponton. A törvényhez fordulnak, amely az igazságnak puszta leírása, és megpróbálnak a törvény megtartása által igazzá válni. Ha azonban tényleges igazságra vágyunk, annak forrásához kell mennünk – ez pedig a világegyetemnek csupán egyetlen pontján lelhető fel.
Egy példával is világítsuk meg ezt a helyzetet: Van egy fényképem a feleségemről. Ha megnézed, megállapíthatod a haja színét, látod, milyen frizurát hord, hogyan mosolyog. Pusztán a kép megfigyelése által sokféle egyéb információt is összegyűjthetsz róla, úgyhogy ez alapján akár nagy tömegben is felismerhetővé válik számodra. Tegyük fel, egyszer csak elkezdeném magammal hordozgatni, csókolgatni és ölelgetni a képet, sőt, este még ágyba is bújnék vele – vajon ez megelégíthetne? Természetesen nem, kivéve, ha bolond volnék. Ez a fénykép csupán egyfajta leírás, ami egy személyre emlékeztet, de képtelen megelégíteni. Ha tényleges beteljesedésre vágyom, az igazit kell megtalálnom: a feleségemet.
Pontosan ez a helyzet az igazságossággal is; túl kell lépnünk a leíráson, amelyet a törvényben találunk, különben állandóan csak kudarcot vallunk.
Egyedül Isten igaz
Ezt az igazságot az evangélium nagyon egyértelművé teszi:
„Egyszer odament hozzá egy ember, és azt mondta neki: Mester, mi jót cselekedjem, hogy elnyerjem az örök életet? Ő pedig így felelt: Miért kérdezel engem a jó felől? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat.” Máté 19:16-17
Egyedül Isten jó. Ez egy vitathatatlan, abszolút tény, és nagyon fontos, hogy elhiggyük. Maga Jézus mondta. De milyen gyakorlati következtetéseket vonhatunk le ebből? Nos, ha bárhol a világegyetemben találunk egy olyan személyt, aki jó, arról azonnal tudhatjuk, hogy Isten él benne. Ha valakiben jóságot fedezünk fel, ott Isten életét is megtaláljuk. Ha ezt megértjük, akkor le kell szűrnünk a tanulságot, hogy az igazságosság keresésének eddigi módján is változtatnunk kell. Nem az a reménytelen kihívás áll már többé előttünk, hogy magunkból csiholjuk ki az igazságot. Mert hogyan teremthetnénk elő Isten életét saját személyünkből? Az igazi kihívás, hogy Isten életét befogadjuk, mert egyedül Ő jó!
Az igazságosság egy személy
Mindezekből láthatjuk, hogy az igazságosság lényegében egy személy: Isten maga. Természetesen az igazságosság egyben a „jó cselekvése” is, mert bármit tesz Isten, az mind helyes. De létrehozhatjuk mi Isten jellemét cselekedeteink révén? Erőfeszítéseink révén létrehozhatunk olyan igazságosságot, amely Istenéhez mérhető? Lehetetlen! Csak Isten képes Isten lenni! Áldott legyen az Ő szent neve!
A kérdés: miért cselekszi Isten a jót? Miért foglalatoskodik folyton azzal, hogy teremtményei számára a legjobbat tegye az egész világegyetemben? Talán valamiféle törvénynek engedelmeskedik? Valaki azt parancsolta neki, hogy így viselkedjék? Ostobaság azt gondolni, hogy Isten azért nem lop, mert törvénye kimondja: „Ne lopj!” Istennek nincs szüksége törvényre, hogy a jót tegye. Azért teszi a jót, mert Ő természete szerint jó. Ő egyszerűen jó, és mivel jó, nem tud rosszat tenni. A rossznak még a gondolata is tökéletesen ellentétes az Ő természetével. Ha tehát Isten jó és Ő bennünk él, mi ennek a következménye? Viselkedésünkben is a jó nyilvánul meg, mivel Isten maga éli bennünk az Ő jó életét!
A gyakorlatban is igaz ez az elképzelés? Lehetséges, hogy valaki olyan módon éljen bennem, hogy az ő természete nyilvánuljon meg viselkedésemen keresztül? Képes Isten tökéletesen élni bennem úgy, hogy többé már szabályokra sincs szükségem a jó cselekvése érdekében? Pontosan erről beszél a Biblia, amikor azt olvassuk, hogy elnyerhetjük Isten igazságosságát, amely független a törvénytől. Amikor megkapjuk Isten természetét, megigazulunk. Erre az igazságosságra Isten életének elnyerésével tehetünk szert, nem a törvény által előírt parancsolatok és szabályok betartása által.