Egy szövetség általában két partner közötti megállapodásról szól, melynek értelmében mindkét fél kötelezi magát bizonyos feltételek megtartására. A Bibliában azonban a szövetség nem minden esetben jelent „kétoldalú szerződést”.
Ennek egyik jó példája az, amikor Isten az özönvíz után, Noé napjaiban szövetséget kötött a Földdel. Így szólt az Úr:
„Ívemet a felhőkbe helyezem, és ez lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között. Amikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben, és megemlékezem szövetségemről, amely köztem és köztetek és minden testből való élő lény között van, és nem lesz többé a víz özönvízzé minden test elvesztésére.” 1Mózes 9:13-15
Noha ebben az esetben is két szerződő fél szerepel, ti. Isten és a Föld minden élőlénye, a szövetség feltételei azonban csak egyiküket kötelezik. E szövetség lényegében Isten jövőre vonatkozó ígéreteit tartalmazta, és a kedvezményezetteknek – akiknek mindebből hasznuk lesz –, egyáltalán semmit nem kell tenniük érte. Az ígéretek teljesülni fognak, az élőlények cselekedeteitől teljesen függetlenül. Ez a szövetség tehát egyoldalú megállapodás Isten részéről. Valójában inkább ígéretről van szó, de a Biblia szövetségnek nevezi. Ez egy nagyon fontos tény, s ha ezt félreértjük, bizonyosan félreértjük az új szövetséget is.
Mi az új szövetség?
Ezékiel 36:25-27-ben és a Zsidókhoz írt levél 8:10-11-ben Isten megjelölte az új szövetség feltételeit:
„Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítalak titeket. Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek. Elveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy rendelkezéseim szerint járjatok, törvényeimet megtartsátok és betöltsétek.” Ezékiel 36:25-27
„Mert ez az a szövetség, amelyet azon napok elmúltával kötök az Izráel házával. Ezt mondja az Úr: Törvényemet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig népemmé lesznek. Akkor senki sem tanítja többé így sem a társát, sem a testvérét: „Ismerd meg az Urat”, mert mindnyájan ismerni fognak engem kicsinytől nagyig.” Zsidók 8:10-11
Valójában minden időben, minden ember számára mindössze egyetlen út létezett, mégpedig az újjászületés (János 3:3), mely által az ember részesül Krisztus Lelkéből, és új életet nyer. Ezért nevezi a Biblia Jézust a világ megalapítása előtt megöletett Báránynak (Jelenések 13:8; Károli). Az „új szövetség” valójában az „új természetről” szól. Isten ígéretet tett, mely szerint népének új természetet, illetve új életet ajándékoz, és ez az alapja az új szövetségnek. Soha senki nem üdvözülhet e tapasztalat nélkül! Ezért – bár az új szövetség Jézus eljövetele előtt még nem volt érvényben és nem valósult meg –, az erre vonatkozó ígéret már kezdettől fogva, a bűneset óta létezett, és az emberek hittel ezen ígéretbe belekapaszkodva tartottak igényt az üdvösségre.
Az örök szövetség
Istennek az ember megváltására vonatkozó tervét tehát helyesebb volna „új” helyett „örök szövetségnek” nevezni. Az új szövetség tulajdonképpen az érvényesített örökkévaló szövetség.
Isten mindig az örök szövetség útján mentette meg az embert, soha nem is volt más lehetőség a megváltásra. E szövetségben Isten így szól: „Életemet, Lelkemet és törvényemet adom belétek, útjaimon járatlak és vétkeitekről, törvényszegéseitekről többé meg nem emlékezem.” Ez az új szövetség, melyben Isten az, aki megteszi mindazt, amit tenni kell. Az ember feladata mindössze annyi, hogy elhiszi, Ő már mindenről gondoskodott. Az új szövetség megtapasztalásának egyetlen feltétele, hogy az ember higgyen Isten ígéreteiben.
A Bibliából kiderül, hogy a korábbi idők hívő emberei sokszor sokkal csekélyebb istenismerettel rendelkeztek, jellemét és útjait sokkal kevésbé értették, mint mi. Ennek ellenére mi is kizárólag hit által menekülhetünk meg. Ha megváltásunk attól függne, mekkora törvényismerettel rendelkezünk, illetve értjük-e a különböző tanításokat, akkor az egykori és mai emberek közül nagyon sokan elvesznének. Az új szövetség azonban kizárólag az Isten ígéreteibe vetett hiten alapul. A hit az egyedüli feltétel. Ráháb, a prostituált tudatlanságból becsapta a felderítőket, de a Biblia szerint éppen ezzel bizonyította hitét. Noha a törvény betűje szerint rosszat tett, az indíték helyes volt. Őszinte hit vezette, amely végül Izrael Istenének való teljes önátadásba torkollott, ami abban nyilvánult meg, hogy az Úrért hazudott, aki maga soha nem állít valótlant. Ráháb mégis üdvözült, mert a megváltás független a törvény ismeretétől. Noha nem ismerte a törvényt, hitt Istenben, ezáltal élete el volt rejtve Krisztusban, és hit által az örök szövetség részese lett.
Az örök szövetség jelenti az egyetlen utat, amelyen Isten – tudásuktól függetlenül – igazságos módon bármely kultúrából és bármely korból megmenthet embereket. Annak, aki évezredekkel ezelőtt élt, valószínűleg más fogalmai voltak Isten útjairól, mint nekünk, különösen, ha még Bibliája sem volt. Ráadásul minden ember megtapasztalhatja valamilyen szinten Isten létezését, így tehát hitre juthat, s ez jelenti az örök szövetség egyetlen feltételét. Érthető tehát, miért tette Isten az üdvösséget kizárólag a hit alapján elnyerhetővé, és hogy miért nem kell hozzá semmilyen cselekedet, tudás vagy ismeret.
Az ó szövetség alapja
Ez elvezet minket a következő kérdéshez: Mit is értsünk egyáltalán a régi, vagyis ó szövetség alatt? A Biblia többféleképpen hivatkozik rá, de az egyik utalás különösen nagy jelentőségű: „a törvény”, illetve a „törvény és a próféták”. Általában véve a Mózestől Krisztusig tartó időszak imádati és áldozati rendszerét nevezhetjük „ó szövetségnek” vagy „a törvénynek” (Galata 4:24-25; Jeremiás 31:32). Ha tehát „a törvény” szóval találkozunk, tudnunk kell, hogy Pál apostol az „ó szövetségről” beszél, beleértve szabályainak, imádatának, szimbólumainak, tanításainak egész rendszerét, életmódjával és résztvevőivel együtt.
2Mózes 19. fejezetében találjuk az ó szövetség kezdetét, és áttekintést kapunk azokról az elvekről, amelyeken e szövetség alapult. Isten a következő szavakkal ismertette Mózessel a szövetség lényegét:
„Most azért ha figyelmesen hallgattok a szavamra, és megtartjátok szövetségemet, ti lesztek az én népem valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld. És papok birodalma és szent nép lesztek. Ezek azok a beszédek, amelyeket el kell mondanod Izráel fiainak.” 2Mózes 19:5-6
„És az egész nép egy akarattal így felelt: Mindazt megtesszük, amit az ÚR rendelt. Mózes megvitte a nép válaszát az ÚRnak.” 2Mózes 19:8
Ez a szövetség különbözött attól, amit Isten Noé napjaiban kötött a Földdel, és eltért az örök szövetségtől is, amely kizárólag Isten ígéretén alapul és hiten kívül nem igényel mást az embertől. Az ó szövetség megkövetelte, hogy az ember megtegyen bizonyos dolgokat, mielőtt élvezhetné áldásait.
Ebben a szövetségben Isten megígérte a zsidóknak, hogy papok birodalma és szent nép lesznek, de ez feltételhez kötődött. Engedelmeskedniük kellett szavának, meg kellett tartaniuk a szövetséget, s így lehettek Isten különleges tulajdona és szent népe.
E szövetség magában foglalta az egész imádati rendszert és életmódot, amelyet Mózes a Sínai-hegyen kapott a két kőtáblán, ahogy ezt az alábbi vers elénk tárja:
„És Mózes ott volt az ÚRral negyven nap és negyven éjjel. Kenyeret sem evett, vizet sem ivott. És fölírta a táblákra a szövetség szavait, a tíz parancsot.” 2Mózes 34:28
Ezért nevezték a tízparancsolat két kőtábláját őrző ládát is a „szövetség ládájának”. Amikor Isten felkínálta a népnek szövetségét, az természetesen magában foglalta az egész törvény – beleértve a tízparancsolat – megtartását is. Ez volt az ó szövetség feltétele annak érdekében, hogy Isten megáldja és népévé fogadja őket.
Fölvetődik azonban egy további kérdés is: Elvárta Isten Izraeltől, hogy először a törvény megtartása által engedelmeskedjenek a szövetség feltételeinek, hogy aztán Isten is megáldhassa őket? Isten csak akkor áldja meg az embert, ha az először engedelmességet tanúsít? A válasz szükségszerűen nem. Az ember képtelen jót tenni annak érdekében, hogy Isten elfogadja őt: ez egyszerűen lehetetlen dolog. Éppen fordítva működik: először Istennek kell magához fogadnia az embert, hogy képessé váljon bármi jóra. Ha az Úr valóban ezt követelné az embertől üdvössége érdekében, akkor soha senki nem üdvözülhetne. Mégis ezek voltak az ó szövetség feltételei.
Az ó szövetség első leírását 2Mózes 19:5-8-ban olvassuk, és ott egyértelműek a feltételek. Kezdettől fogva Isten az, aki engedelmességet követel és elvárásokat támaszt. Ezt mondja: „Ha ezt teszitek…, akkor ez lesz jutalmatok.” A szövetség azzal kezdődött, hogy Isten kért valamit az embertől, nem pedig fordítva. Engedelmeskedniük kellett a feltételek megtartása által.
Kétségtelen tény tehát, hogy ezt a szövetséget Isten kezdeményezte. Természetesen azonnal felvetődik a kérdés: Miért volt erre szükség? Ha az örök szövetségre vonatkozó ígéret már ismeretes volt, ráadásul az jelentette az üdvösség egyetlen útját, akkor miért iktatott be Isten olyasmit, ami soha nem tud üdvözíteni, mert azok sem tudnak megfelelni feltételeinek, akik ígéretet tettek megtartására? Miért nem vezette őket egyszerűen az örök szövetséghez? A Biblia többszörösen megindokolja ezt, az alábbiakban látni fogjuk.
Az ó szövetség megalapításának okai
Összegezzük, mi a törvény célja:
- Nyilvánvalóvá teszi a bűn mibenlétét, megmutatja az embernek, mi a jó és mi a rossz. (Róma 7:7.13)
- Bemutatja az ember teljes tehetetlenségét és erőtlenségét. (Róma 7:21-23)
- Felismerteti az emberrel saját ínségét. (Róma 7:18.24)
- Meggyőzi az embert bűnös voltáról. (Róma 5:20)
- Megteremti a testi és társadalmi jólét alapjait e mulandó világban. (3Mózes 26:3-12)
- Feltartóztatja a bűn terjedését. (Galata 3:19)
- A mennyei valóságot szimbolizálja. (Zsidók 9:23)
- Jövőbeli eseményeket mutat be. (Kolossé 2:16-17)
- Krisztushoz (az új szövetséghez) vezeti az embert. (Galata 3:24)
A legutolsó ige szó szerint azt mondja, hogy a törvény Krisztushoz vezető pedagógusunk volt, s valószínűleg ez öleli fel legteljesebben az összes felsorolt pontot. A törvény, vagyis az ó szövetség feladata az volt, hogy az embereket Krisztushoz vezesse. Isten tervében mindennek megvan a maga helye, és minden arra szolgál, hogy lépésről lépésre megvalósítsa Isten céljait, aki azt akarja, hogy minden ember Krisztushoz jöjjön. Először azonban fel kell ismerniük ínségüket, és azt, hogy nélkülözik a legfontosabbat, amire pedig égetően szükségük volna. Mit tesz tehát Isten végtelen bölcsességében? Egy olyan rendszert állít fel, amely szükségszerűen feltárja az ember előtt saját elveszettségét. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni.
A törvényszegőkért adatott
Ahogy már említettük, mindig is az új szövetség volt az üdvösség valódi alapja. Vessünk fel azonban még egy fontos kérdést: Kik azok, akik megtapasztalhatják az új szövetség valóságát? A válasz természetesen: csak Isten igazi népe! Kizárólag Isten gyermekei, akikben Isten Lelke lakozik, ami képessé teszi őket útjain járni.
Mégis ki az, akit a törvény Krisztushoz vezet? Természetesen azok, akik nem tartoznak Isten népéhez. Ha logikusan végigvezetjük ezt a gondolatot, felismerjük, hogy az ó szövetség nem Isten népének adatott! Azoknak szólt, akik nem tartoztak közéjük! (1Timóteus 1:9)
Ha megértjük, hogy az örök vagy új szövetség örökké létezett, akkor valami más is világossá válik. Ha az ó szövetség az Isten által elrendelt út, amely az embereket Krisztushoz vezeti, akkor logikusan adódik a feltevés, hogy az ó szövetségnek – az újjal párhuzamosan – ugyancsak öröktől léteznie kellett. Ha az új szövetség öröktől fogva volt, akkor olyan útnak is léteznie kellett, amely öröktől fogva Krisztushoz vezet! Bizonyos szempontból a két szövetség nemcsak meghatározott időszakokhoz kötődik, hanem két különböző tapasztalatot is képvisel. Az egyik a Krisztuson kívüli állapot, a másik pedig a Krisztusban való elrejtettség állapota. Ezért kétségtelen, hogy mindkettő kezdettől fogva létezett.
A kérdés tehát a következő: Miért hívta el Isten Izraelt, mint nemzetet, hogy az ó szövetség részese legyen, noha az tulajdonképpen a Krisztuson kívüli állapotot mutatja be? Önmagában az a tény, hogy mint csoport voltak az ó szövetség szerződő felei, azt jelenti, hogy mint nép is Krisztuson kívüli állapotban voltak.
Nem Isten népe számára?
Amikor valaki Isten gyermekévé válik, akkor Krisztus Lelkének részese lesz (Róma 8:9). Izrael, mint nép Isten gyermeke volt? Mint nép, átélték az újjászületés tapasztalatát? Az az igazság, hogy valójában soha nem voltak Isten igazi népe! Bármit adott nekik Isten mint nemzetnek, bármilyen szövetséget is kötött Izrael népével, nem azért történt, mert ők Isten igazi népe voltak. Isten népének örök élete van. Örök életű volt a zsidó nemzet? Nem! Az Úr soha nem is ígért nekik örök életet. Átnézhetjük az Ószövetséget elejétől a végéig, de sehol nem olvasunk arról, hogy Isten örök életet ígért volna a zsidóknak! Valójában az ó szövetség nem örökkévaló dolgokról szólt: kizárólag földi, a mulandó világhoz kötődő kiváltságokat ígért.
Amikor Pál apostol arról beszél, hogy „a világ elemei alá voltunk vetve” (Galata 4:3), teljesen igaza van, mert az ó szövetségnek kizárólag e világhoz és az általa kínált javakhoz volt köze. Ha az izraeliták megfelelően viselkedtek, akkor Isten bizonyos, mulandó javakkal jutalmazta őket. Ezzel szemben az új szövetség örökkévaló áldásokkal jár. Amikor Isten Izraellel szövetségre lépett, nem örök életük biztosítása érdekében tette. Sehol nem találjuk meg benne az örök élet ígéretének nyomát, mert semmilyen tekintetben nem nyújtott megváltást, hanem csupán előképe volt annak.
Természetesen az izraeliták számára is nyitva állt a lehetőség az üdvösség elnyerésére. Minden zsidó eljuthatott volna hit által az üdvösségre, ami Jézus Krisztusban jön majd el. Hit által megragadhatták volna az ígéretet, csakhogy ennek semmi köze nem lett volna az ó szövetség rendszeréhez, mert az az „Engedelmeskedj és élsz!” elven alapult. Az ígéretek a következők voltak: „… hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked… tejjel és mézzel folyó földre vezetlek téged.” Ez volt Isten ígérete számukra! Soha nem kaptak olyan ígéretet, hogy engedelmességük alapján örök életet nyerhetnek. Kizárólag mulandó, földi javak ígéretét bírták, mert az örök élet és az örökkévaló javak egyetlen feltétele a hit. Az ó szövetség azonban nem a hiten alapult – a törvény nem a hitről, hanem a cselekvésről szól (Galata 3:12).
Csoportosan üdvözülünk?
A népszerű elgondolás szerint Isten népe emberek egy meghatározott csoportját jelenti. Arra gondolunk, hogy Izrael mint nemzet egészében Istené volt, és hajlamosak vagyunk ugyanezt feltételezni a mai korra vonatkoztatva is. Ha azonban „nemzetről” beszélünk, olyan kényes pontot érintünk, amely sok keresztényt megtéveszt és félrevezet. Senki nem üdvözül pusztán azért, mert egy „nép” tagja. Isten nem közösségeket üdvözít, hanem mindig és kizárólag egyes embereket, ezért az örök szövetséget sem egy csoporttal, azaz egy néppel kötötte. Ez lehetetlen lett volna! Isten mindig egyes emberekkel kötötte meg az örök szövetséget, mert hitet csak egyénileg lehet gyakorolni. A hitet tehát nem lehet népként vagy csoportként megélni. Ezért egyetlen nép sem nevezheti magát „Isten népének”. A közösségek eszközként szolgálhatnak Isten kezében, amelyeket bizonyos célokra felhasznál, de semmiképpen nem lehetnek az „ő népe” abban az értelemben, hogy biztosítva lenne számukra a „közös” üdvösség. Ezt kizárólag az Istennel való személyes kapcsolat alapján lehet megtapasztalni, e téren minden kereszténynek egyedül kell megállnia.
Végső soron Isten a zsidó népet azért választotta ki és használta fel, hogy az ó szövetség keretein belül leckét adjon a világnak. Az ó szövetség életbe lépése pillanatától mindazok, akik célját felismerték, profitálhattak belőle; és ma is bárki, aki gondosan tanulmányozza azt a rendszert, felfedezheti általa Krisztust. Testies, énközpontú gondolkodásmódjukból fakadóan a zsidók úgy vélték, az egész rendszer kizárólag az ő javukat szolgálja, mert jobbak a többi nemzetnél; Isten szándéka azonban az volt, hogy az egész világot megáldja: a zsidó népen keresztül segített nekik megtalálni a Messiást. Az egész rendszer csupán arra szolgált, hogy a Krisztusban rejlő valóságot szimbolizálja.
A zsidók hitetlenségük következtében teljesen félreértették az Írásokat, és hozzájuk hasonlóan sok mai keresztény is osztozik abban a tévhitben, hogy a megváltás magában a rendszerben rejlik, és Istennek több érdeke fűződik a zsidók üdvözítéséhez, mint a többi nép megmentéséhez. Valójában azonban Isten az egész világot meg akarta áldani azáltal, hogy valahol ezen a bolygón „berendezett egy iskolát”, amire odafigyelnek az emberek, hiszen általa megismerhetik a Krisztushoz vezető utat és azt, miért van rá égető szükségük.
Isten felhasználja téves elképzeléseinket
Isten minden hatalmában álló dolgot megtett az ember megmentése érdekében, néha a legváratlanabb utakon és módokon nyilatkozott meg; és kezdettől fogva felhasználta az emberi félreértéseket is, hogy Krisztushoz vezesse őket. Régtől fogva él az az elképzelés, hogy engedelmesség és jó cselekedetek révén megfelelhetünk Istennek. Becsületes és őszinte emberek azonban hamar rájöttek, hogy valamennyi erőfeszítésük ellenére egyetlen lépést sem jutottak előre, sőt, segítségre szorulnak. Isten mindezt eszközül használta, hogy bizonyítsa, szükségük van Krisztusra, hogy a Jézusba vetett hit által részesedhessenek életéből és újjászülethessenek.
A törvénynek ma is ugyanez a célja. Az én életemben bizonyosan sokszor ezt szolgálta. Nagyon gyakran megpróbáltam a legjobbat, legtöbbet megtenni. De miért is? Megpróbáltam megfelelni az isteni elvárásoknak, és amikor siralmas kudarcot vallottam, így kiáltottam Istenhez: „Ó, segíts, én képtelen vagyok rá!” A törvény változatlanul pedagógusként szolgál. Mélyen elménkben gyökerezik az a téves elképzelés, hogy engedelmesség által kiérdemelhetjük Isten tetszését; Ő pedig még mindig nagyon gyakran felhasználja ezt sarokba szorításunk érdekében, míg végül saját erőnk végére jutunk és Krisztushoz fordulunk.
Valójában az ó és új szövetség egymás mellett létezik az idők végéig. Isten azonban a világtörténelem egy meghatározott pontján egy tanító célzatú rendszert léptetett életbe, amelyben egy korszakon át egy egész nép épített a következő elvre: Engedelmeskedj és élsz! Amikor pedig Krisztus eljött, a világ egy új korszakba lépett, amelyben a hit teljes fényben megnyilatkozott és az emberek megértették, mit jelent: Higgy és élsz!
„aki megmentett minket és elhívott szent hívással; nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végzése és kegyelme szerint, amelyet örök időknek előtte adott nekünk Krisztus Jézusban. Ez pedig most lett nyilvánvalóvá a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki eltörölte a halált, és világosságra hozta az életet és a halhatatlanságot az evangélium által.” 2Timóteus 1:9-10
A történelem tehát két korszakra, ó és új szövetségre bontható. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy az üdvösségnek két útja létezne, mint ahogy néhányan tudatlanságukban magyarázzák. Azt mondják, mivel volt egy ó és most van egy új szövetség, Isten a megváltás kétféle útját tárta az emberek elé. Először az ó, most pedig az új szövetségen keresztül menti meg őket, ez azonban nem igaz! Veszélyes tévelygésről van szó, amitől óvakodnunk kell! Az üdvösség egyetlen útja kezdettől fogva, minden korban az új szövetség volt.
Ebből a világból valók
Ez természetesen maga után von bizonyos következtetéseket, amelyekről nem szabad elfeledkeznünk. Soha senki nem nyert örök életet az ó szövetség révén! Sem a múltban, sem a jövőben nem fog előfordulni ilyen eset; Istennek ez soha nem is állt szándékában. Az ó szövetség isteni áldásainak mindegyike ehhez a mulandó világhoz kötődött, s ezért a Biblia a hozzá kapcsolódó törvényeket „testinek” nevezi (Zsidók 7:16). Pál „a világ elemei” (Galata 4:3) és „a világ elemi tanításai” kifejezésekkel illeti őket.
Pál tanítása szerint az ó szövetség idején „a világ elemei alá voltunk vetve” (Galata 4:3), s ezzel az Izraelnek adott számtalan törvényre és rendelkezésre gondolt. Sok keresztény úgy gondolja, hogy e kifejezések semmiképpen nem vonatkozhatnak az Istentől kapott törvényekre. Szerintük az Úr soha nem iktatna törvénybe olyasmit, ami „testi”, „e világból való” vagy „a világ elemei” közé tartozik. Tény azonban, hogy e jelzők illenek az ó szövetségre is, hiszen kizárólag földi áldások kapcsolódtak hozzá. Mivel nincs benne semmi „örökkévaló”, ezért teljesen korrekt „testinek”, „mulandónak” vagy „a világ elemeinek” nevezni. Semmi nem volt benne az örökkévalóságból, sokkal inkább egy szükséges taneszközként adatott, amely az embereket az örök valóságokhoz vezette.
A zsidók szerint az üdvösség a törvény által parancsolt dolgok megtartása által nyerhető el. Ezzel emberi szintre alacsonyítják le Istent. Miféle istent csinálsz az Úrból, ha azt hiszed, hogy örök életet kaphatsz tőle azért, mert megölsz néhány bárányt, a törvény részleteit homlokkötődön hordod, és megtartod a tízparancsolatot?! Istenképed szükségszerűen torz lesz.
Csak ha felismerted, hogy mindezek csupán szemléltetik, de valóságosan nem adják meg az üdvösséget, akkor látod meg helyesen a bárány, az évenkénti ünnepek, a rituálék, a tízparancsolat betűi mögött az örök valóságot: „Istennél nem a forma, hanem a valóság számít.” Ha mégis azt hiszed, hogy Istent külsőségekkel és ceremóniákkal megelégítheted, akkor egy kisgyermek szintjére alacsonyítod le Őt, aki emberi értelemmel bír.
E világi büntetések és ígéretek
Végül vegyünk számba még egy dolgot! Mivel az ó szövetség kizárólag e világhoz és annak elemeihez kötődött, értelemszerűen a hozzá kapcsolódó büntetések és ígéretek is mulandók, időben korlátozottak voltak. Az ígéretek e világra való korlátoltságát viszonylag könnyen megértjük, ám be kell lássuk, hogy ezek a korlátok a büntetésekre is igazak. Más szóval, a törvény rendszere alatt kiszabott büntetések sem örök érvényűek, ezek is csak erre a földi létre korlátozódtak!
Ha például valakit az ó szövetség idején halálra köveztek, mert szombaton tűzifát gyűjtött, ez automatikusan egyenlő volt az örök élet elvesztésével? Nem feltétlenül! Természetesen, ha nyíltan lázadt Isten ellen és ezért szedett rőzsét szombaton, akkor ez kétségtelenül bizonyítja, hogy nem volt igazi kapcsolata Istennel. De tegyük fel, ha valakinek odahaza betegen fekszik a felesége, és azért szed fát a nyugalom napján, hogy meleg levest főzhessen neki, s eközben rajtakapják – mi történne vele? Megköveznék! Az ó szövetség idején ez az ember bűnösként halna meg! De mi történik vele az örök szövetség keretein belül? Ha hite őszinte, örök életet nyerhet, még ha az ó szövetség korában, mint törvényszegőt megölnék is. Ugyanez történt volna a házasságtörő asszonnyal vagy a jobb latorral. Tehát az ó szövetség áldásai és büntetései nem feltétlenül döntöttek az emberek örök sorsa felől. Sok közülük csupán illusztráció, árnyék vagy szimbólum volt.
Ha tehát egyének örök életéről tudakozódunk, túl kell látnunk az ó szövetség betűjén. Ezért sorolhatta Pál – talán sokak megrökönyödésére – Ráhábot is az üdvözülők közé. Ha megnézzük, egyesek miket tettek az ó szövetség részesei közül, joggal tehetjük fel a kérdést: „Miféle hitvány emberek ezek?!” Isten azonban másként látja őket, és nekünk is meg kell tanulnunk ezt a látásmódot, ha meg akarjuk érteni az Ő útjait.
Akik az ó szövetség kötelékei között maradnak, soha nem tudnak igazán megváltozni, legfeljebb külsőségekben. Az ó szövetség alatt mindig ehhez a Földhöz és a földi módszerekhez lesznek kötve, és a testi természet uralma alatt maradnak. Csak akik megtapasztalják Krisztust az új szövetségben, élhetnek át valóságos változásokat, s ekkor válhatnak örök örökség várományosaivá.