A kereszténység elleni legsúlyosabb vádak nagy része az Ószövetségben bemutatott Isten – az általa megparancsolt, ill. végrehajtott dolgok – miatt merül fel. Néha nehéz mit kezdeni az ott ábrázolt Istennel, Aki a zsidók Isteneként mutatkozik be, más népeknek pedig nem Istene; és miközben védelmezi Izraelt, irgalmatlanul elpusztít más nemzeteket, egész kultúrákat törölve el nemre és korra való tekintet nélkül. Manapság népirtásnak neveznék ezeket a tisztogatásokat, melyekben még a kisdedeket és az oktalan állatokat sem kímélték. Hogyan egyeztethetjük össze ezt azzal az újszövetségi istenképpel, amelyet az irgalmas, gyöngéd és szeretetteljes Jézus tárt elénk – Aki mindig azt állította, hogy Isten a mi Atyánk, Aki minden embert szeret?!
És nem ez az egyetlen ellentmondásos terület! Az Ószövetség parancsolatai néha önkényesnek és értelmetlennek tűnnek, különösen az engedetlenekre kiszabott rettenetes büntetések fényében. Kibúvó nélkül meg kellett ölni például az apját és anyját átkozó embert, csakúgy mint a homoszexuálisokat. Hogyan egyeztethetjük ezt össze az Újszövetség Istenében megnyilatkozó irgalommal és türelemmel?!
Más területeken is nagy véleménykülönbségeket és zűrzavart látunk a kereszténységen belül – pl. próféciamagyarázat, a törvény és kegyelem értelmezése, Izrael jelentősége korunkban. Fontos, hogy mindenekelőtt világosan és következetesen különbséget tudjunk tenni az ó és az új szövetség között, és megértsük e különbségek okát.
E nehéz kérdések megválaszolásához egy fontos észrevétel a kulcs: ti. hogy az egész ó szövetségi rendszer egy hatalmas előkép volt, egy taneszköz, amellyel Isten a jövőbeli valóságokat szemléltette. Más szavakkal, az nem a teljes valóság volt – nem ez a végső igazság Istenről és eljárásmódjáról. Az ó szövetség jelképek és szemléltetések rendszere volt, amely az igazságot szemléltette, de nem maga volt az igazság. Ezt a tényt láthatjuk a következő versekben is:
„Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett.” János 1:17
„Mivel a törvényben csak az eljövendő jó árnyéka van meg, nem maga a dolgok valós képe, ezért azokkal az áldozatokkal, amelyeket évről évre szüntelenül bemutatnak, sohasem képesek tökéletességre juttatni az odajárulókat.” Zsidók 10:1
Néhány keresztény jól el tudja magyarázni a testi és lelki Izrael közötti különbséget, vagy az előképáldozatok és a Krisztus valóságos áldozata közötti összefüggést, ugyanakkor alig értik a különbséget a törvény ó, ill. új szövetségi célja között.
A következő felsorolás a Bibliában található előképek és valóságok részleges listája. A legtöbb keresztény jól ismeri ezeket és könnyedén meg tudja feleltetni a valóságnak:
| Előkép | Valóság |
|---|---|
| a Bárány | Krisztus |
| a vér | élet |
| a főpap | Krisztus |
| Kánaán földje | az új Föld |
| a testi Izrael | az egyház |
| lévita papok | a keresztények |
Azonban az előképek és valóságok listája ennél sokkal széleskörűbb. Valójában az ó szövetség egész rendszere – minden egyes részével – előkép volt. Ez sokak számára nem olyan nyilvánvaló. A kereszténységben az okozza a legnagyobb félreértéseket, hogy az ó szövetség többi részére nem alkalmazzák következetesen az előképek és valóságok elvét. Sokan elmélyednek az ó szövetség előképeinek gyakorlásában, miközben az új szövetség valóságával kellene foglalkozniuk! Íme még néhány példa előképekre és a valóságokra.
| Előkép | Valóság |
|---|---|
| a szentély tárgyai és szolgálatai | a megváltás eszközei és eseményei |
| ünnepnapok | a megváltás eseményei |
| bűnök | bűn |
| vétkesség | Istentől való elszakadás |
| Isten parancsolatai | Isten jelleme |
| a törvény rendszere | Isten királysága |
| viselkedés | természet |
| cselekedni | hinni |
| Isten mint Bíró | Isten mint Atya |
Ebben a fejezetben nem fogjuk az összes előképet megvizsgálni, csak néhányat. Ha nyitott elmével és őszinte szívvel gondolkodunk ezeken, a dolgok elég kézenfekvőek. Az igazság mindig következetes és mindig logikus láncolatban halad. Néhány félreértés a századok folyamán milliók vallásos tapasztalatára volt pusztító hatással; továbbá széles körben elterjedt tévtanokat foganatosított, amelyeket befeketítették Isten jellemét.
Ebben a részben négy olyan ó szövetségi előképet és azok új szövetségi valóságát vizsgálunk meg, melyek félreértése különösen nagy kárt okozott az elmúlt kétezer évben:
- bűnök – bűn
- vétkesség – Istentől való elszakadás
- Isten parancsolatai – Isten jelleme
- Isten mint Biró – Isten mint Atya
Bűnök és vétkesség
Az ó szövetségben akkor vált valaki bűnössé, amikor valamely cselekedetével megszegte a törvényt. Ezzel együtt vétkes [bűnnel vádolható] is lett és állatáldozatot kellett bemutatnia. Az állat élete helyettesítette az ő életét és vére elvette vétkességét [bűnterhét]. Ebben a rendszerben a következő témák álltak a középpontban:
- A rossz cselekedet, amit elkövetett – a cselekedetei.
- A cél a vétkesség megszüntetése volt. Hogyan lehet bocsánatot nyerni, hogyan lehet megváltoztatni Isten irántunk való hozzáállását.
- Az áldozat vére eltörölte a vétkességet. A vér megváltoztatta Isten hozzáállását.
Tudjuk, hogy az állat Krisztus előképe volt. Azt is tudjuk, hogy az állat vére szintén előkép volt, mégpedig Krisztus életéé. Mindemellett bizonyos részleteket továbbra is valóságnak tartottunk, pedig a kép – teljes egészében – előkép volt! Mit értek ez alatt? A bűnös cselekedet és a vétkesség is előkép volt! Isten mindkettővel nagyobb valóságokat akart szemléltetni. Nemcsak a bárány és a vér volt előkép, hanem az a probléma is, amelynek megoldását szolgálták. Ez az első és legnagyobb félreértés, ami árnyat borít a kereszténység tanítására.
Az emberek mindennap vétkeztek, és napról napra állatokat kellett áldozni, hogy azok elvegyék vétkességüket. De a valós problémát, a bűnt sohasem távolították el. A vétkesség csak addig volt eltörölve, amíg az ember ismét végre nem hajtott egy bűnös tettet. Az egész kép azt a leckét szemléltette, hogy az ember nincs összhangban Istennel, és szüksége van egy Megváltóra, aki ismét összhangba hozza őt Istennel. A bárány vére Krisztus életét jelképezte, amelyben az emberiség megbékül Istennel. A Zsidókhoz írt levélben olvashatjuk:
„De azok [az áldozatok] évről évre a bűnökre emlékeztetnek. Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket.” Zsidók 10:3-4
A probléma tehát sokkal mélyebben volt a bűnös cselekedetek szintjénél. A bűnbocsánat éppen ezért nem is oldhatta meg a valós problémát. Bár az előképben a bűnbocsánat volt a központi téma, a valós probléma a testi természet volt – maga a bűn. Ez az a probléma, amit meg kellett oldani; a bűnös tettek csak előképei, mutatói voltak az igazi bajnak. Ismét a Zsidókhoz írt levélben olvashatjuk:
„Most pedig csak egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.” Zsidók 9:26
„Ezzel az akarattal vagyunk megszentelve egyszer s mindenkorra, Jézus Krisztus testének megáldozása által.” Zsidók 10:10
„Ő azonban egyetlen áldozattal áldozva a bűnökért mindörökre az Isten jobbjára ült.” Zsidók 10:12
Jézus azért jött, hogy véget vessen a bűnnek, nem pedig azért, hogy ugyanazt nyújtsa, mint a bűnbocsánatot biztosító állatáldozatok. Az előkép a valóságot jelképezi, de semmi esetre sem azonos vele, és sohasem szemlélteti tökéletesen. A valóságnak mindig vannak olyan oldalai és mélységei, amit az előkép nem ábrázol, mint ahogy egy játékbaba egy lányt jelképez, de sohasem tudja bemutatni egy élő személy összetettségét és csodáját.
Jézus tehát – a bűnért hozott tökéletes áldozat – egyszer s mindenkorra kigyomlálta a bűn gyökerét. Nem azért jött, hogy – az ószövetségi előképek mintájára – egy olyan rendszert állítson föl, amely az újra és újra elkövetett bűnök megbocsátásáról szól. Nem! Ő azért jött, hogy elpusztítsa és egyszer s mindenkorra megsemmisítse a bűn gyökerét, a testi természetet. Ezzel nem pusztán a vétkességünket szüntette meg – eltörölve a bűnök terhét –, hanem újra összhangba hozta az emberiséget Istennel. Saját lényében egyesítette az emberi fajt Istennel, és ezt az egységet a bűn soha többé nem törheti meg. Isten Igéje így fogalmaz:
„Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket magával Jézus Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Mivel Isten az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítva nekik bűneiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét.” 2Korinthus 5:18-19
A bűnök többé nem vethetnek gátat Isten és ember közé. Bűnös tetteink nem jelentenek problémát Isten számára, mert – ahogy az idézet is mondja – Isten nem tulajdonítja többé a világnak a bűnöket. Jézus elrendezte a vétkesség problémáját. Sőt, ami még csodálatosabb, hogy eltávolította a vétkesség kiapadhatatlan forrását, a testi természetet is.
„Mert ami a törvénynek lehetetlen volt, mivel erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt elküldte az ő Fiát a bűnös testhez hasonló formában, és elítélte a bűnt a testben.” Róma 8:3
Mindezek után már csak egyetlen akadály maradt: az ember nem fogadja el az élet ajándékát, amely Jézusban van. Nem fogadja el a megbékélt életet, amelyben a bűn eltöröltetett. Ez a hitetlenség az, ami fenntartja a válaszfalat Isten és ember között, és ezért hív fel Isten, hogy higgyünk Jézus Krisztusban. Ez az egyetlen feltétele annak, hogy megszabaduljunk a bűntől és egyek legyünk Istennel!
Összefoglalva, a valóságban a problémát nem a „bűnök” jelentik, hanem maga a bűn, a testi természet. A probléma nem a vétkesség, hanem az Istentől való elszakadás. Ezek a valós kérdések, amiket az előkép csak korlátozottan mutat be. Nekünk már a valósággal van dolgunk, nem az előképekkel.
Parancsolatok vagy jellem
A következő igazság egyenesen következik a fentiekből. Az ó szövetségben a hangsúly a szabályokon, különösen a tízparancsolaton volt. Ez volt a bűn mércéje – ez alapján tartottak valakit bűnösnek vagy igaznak. A törvény áthágása volt a bűn, ami a törvényszegőt vétkessé tette. A bűntehertől való szabaduláshoz egy állat vérére volt szükség.
Csakhogy az igazi problémát nem a bűnös cselekedetek jelentik, hanem a testi természet! Valójában az ember természetével van a gond. Azt is láttuk, hogy Jézus nem egyszerűen azért halt meg, hogy feloldjon a bűnteher alól, hanem hogy semmissé tegye a bűnös természetet, és helyreállítsa az emberiség Istennel való egységét. Lehetséges, hogy Isten törvényét is túl korlátoltan szemléltük? Lehet, hogy a tízparancsolat is valami nagyobbat szemléltet? Ez is egy magasabb rendű valóság előképe?
A tízparancsolatot a szentek szentjében lévő szövetségládában helyezték el. A szentélyben lévő, vagy azzal kapcsolatban álló minden dolog előkép volt, egy sokkal hatalmasabb valóság ábrázolása.
A szentélyszolgálat első berendezése a rézből készült égőáldozati oltár volt, amelyen megölték az áldozati állatokat. A Golgotát jelképezte, Krisztus keresztre feszítésének helyét. Nem úgy nézett ki, mint a Golgota, nem kereszt- vagy koponyaformájúra volt építve, mégis a Golgotát és Krisztus halálát jelképezte.
Ezután következett a réz mosdómedence, a papok mosakodására. Ez Krisztus feltámadását jelképezte, amikor a halálból újjászületett.
A következő elem maga a szentély volt, bútorzatával együtt. Ez Krisztus mennybemenetelével nyert értelmet, és azt a munkát ábrázolja, amit főpapunk a mennyben végez az emberért.
A szentély első felében lévő szent kenyerek asztala Isten Igéjének szolgálatát szimbolizálja, a hétágú gyertyatartó pedig a szent Lélek munkáját. Az arany füstölőoltár az imát jelképezi Isten népének tapasztalatában.
A második részben, a szentek szentjében állt az aranyláda, amit a szövetség ládájának nevezünk. A ládát a kegyelem trónjának nevezett aranytábla fedte. A kegyelem trónja fölött természetfeletti fény lebegett, amit shekinának neveztek. A kegyelem trónja Isten trónját jelképezte, a shekina fénye pedig Isten jelenlétét. A tízparancsolat az arany ládában volt.
Gondolkodjunk el ezen: a szentély minden egyes berendezési tárgya valami nálánál hatalmasabb valóságot jelképezett. Egyik sem volt egyenlő a valósággal, mindennek csupán jelképes jelentősége volt. Hogyan lehet akkor a tízparancsolat Isten törvényének valósága?! Hogyan lehet a tízparancsolat Isten trónjának tényleges alapja?! Ezek a parancsolatok – a szentély többi részéhez hasonlóan – szintén csak előképek lehetnek, melyek korlátolt mértékben szemléltetnek egy hatalmasabb valóságot. Ez egy nagyon fontos észrevétel, ami egyenesen következik a fenti gondolatmenetből. Teljesen logikátlan lenne azt mondani, hogy a szentélyben minden más jelképes, a tízparancsolat ellenben maga a valóság.
A szentély többi előképéhez hasonlóan a tízparancsolat is az igazságról szólt, de csak korlátozott mértékben. Az igazság árnyéka mindig sokkal korlátosabb, mint a valóság, amire mutat. A tízparancsolat valósága ugyanis nem más, mint Isten tökéletes jelleme, amit sohasem lehet kifejezni csupán tíz mondatban! A valóság olyan mértékben haladja meg a tíz szabályt, amennyire egy élő személy több egy játékbabánál.
Amikor az új szövetség azt mondja, hogy Isten szívünkbe és elménkbe írja törvényét, keresztények milliói ragaszkodnak ahhoz a téves elképzeléshez, hogy a tíz szabály az, amit Isten odaír. Valójában az élő Isten tulajdon természetét írja szívünkbe! A bennünk lakozó szent Lélek Isten jelleméből részesít bennünket, ami sokkal teljesebb, sokkal magasabb rendű, mint tíz – magatartást szabályozó – mondat. A valóság az ember legelemibb szükségletét elégíti ki, és tökéletes gyógyírt biztosít a bűn problémájára. Ennek így kellett lennie; a törvény ugyanis csak megkövetelni tudja a helyes viselkedést, a viselkedés megvalósításához azonban egy jó természetre van szükség.
Bíró vagy Atya
Az Ószövetség Istene kemény. Néha irgalmatlannak tűnik, és faji előítéleteket tanúsít. A Biblia szerint ez nem pontos kép Istenről: ha tökéletesen meg akarjuk érteni, milyen is Isten valójában, akkor az önmagáról adott végső kinyilatkoztatásra kell tekintenünk, Jézus Krisztusra.
„Miután sokszor és sokféleképpen szólt Isten hajdan az atyákhoz a próféták által, ez utolsó időkben Fia által szólt hozzánk, akit mindennek az örökösévé tett, aki által a világot is teremtette.” Zsidók 1:1-2
De a kérdés továbbra is fennáll: mit kezdjünk az ószövetségi istenképpel? Ez hamis kép volt? Talán azt kellene hinnünk, hogy az ószövetségi írások nem az igazságot hirdették? Szó sincs ilyesmiről! Ezt a kérdést is csak az előkép-valóság megközelítéssel érthetjük meg igazán. Az Ószövetség Istene valódi, de az Istennel kapcsolatos igazságot csak előképként szemlélteti és ábrázolja. A feljegyzett dolgok tényleg megtörténtek, de a történések részletei nem adnak megfelelő képet arról, milyen Isten.
Vegyünk például egy áldozati bárányt: a bárány tényleg meghalt, a vér tényleg kifolyt, Isten tényleg kérte egy állat vérét. Ez tényleg az igazságot mutatta be – de ez volt maga az igazság? Nem, természetesen nem! Képek és szemléltetések által mutatta be az igazságot. Ha a szemléltetéseket nem értelmezik és nem magyarázzák meg, az ember nagyon torz képet kaphat a megváltás tervéről. Valójában nagyon sokan félreértették az állatáldozatok jelentését és célját! Az áldozatot hozók gyakran azt gondolták, hogy Isten tényleg gyönyörködött ezeknek az állatoknak a kifolyt vérében, és ez a vér csillapította haragját. Vajon nem ezt mondják az ószövetségi írások is? Sokszor fogalmaznak úgy, hogy az égőáldozatok illata jó illat volt Isten orrában, ami arra indította Őt, hogy kedvezzen az embereknek. De ostobaság azt gondolni, hogy az égő állatok húsának szaga kedves Istennek!
Isten tanításokat akart közölni az emberekkel, és rá akarta irányítani figyelmüket e dolgok jelentőségére. A valóság ugyanis az, hogy a bűn elpusztítja mindazokat, akik bármi módon érintkeznek vele és megfertőződnek általa. A bűnnel való kapcsolat mértéke érdektelen – végül teljes pusztulást hoz az emberre. Ilyen a bűn természete. Isten valahogy rá akarta vezetni az emberiséget a bűn, a halál és a végső pusztulás között fennálló összefüggésre. Ennek érdekében Isten létrehozott egy előképet, amelyben Ő maga vállalta fel a következmények végrehajtásának szerepkörét: Önmagát állította be a bűnelkövetőt érő büntetés forrásaként. De vajon ez a leplezetlen valóságban is így van, vagy csak az előképben? Csak az előképben, a valóságban ugyanis a bűn pusztítja el az embert! Minden ember elszenvedi a bűnnel való kapcsolatának következményét, és végső soron a bűn az, ami elpusztítja őket – még ha a legvégén Istennek kell is véget vetnie a bűnösök szenvedésének.
Ha – tegyük fel – Isten kivárná, hogy a bűn és a dolgok természetes folyása nyomán pusztuljanak el a bűnösök, soha nem tanulnánk meg a leckét! Bár a bűn könyörtelen gyilkos, nem nyíltan rombol, és a Földön élő emberek többsége soha nem ismerné fel a bűnnel való kapcsolat borzalmas veszélyét. Ezért állította fel Isten az ó szövetség előképrendszerét, amelyben Ő maga vált a büntetés és bosszú végrehajtójává, a bűn megbüntetőjévé. A bűnnel való mindenféle kapcsolatot keményen, megalkuvás nélkül megbüntetett. Azokat, akik teljesen egyesültek a bűnnel, irgalmatlanul lemészárolták, kiirtották – az Ő parancsára. Ebben az előképrendszerben a Hozzá közel álló, tulajdonának nevezett népet sem kímélte – sőt még legjobb barátait sem! Mózesnek, egyik legjobb barátjának is meg kellett halnia – elszenvedve a bosszút –, amikor engedetlen volt: ráütött a sziklára, amikor Isten arra utasította, hogy csak parancsoljon rá.
Vajon Isten akarta, hogy Mózes meghaljon? Büntetni akarta őt? Amikor Mózes könyörgött, hogy „hadd menjek át, kérlek, és hadd lássam meg azt a jó földet, amely a Jordánon túl van, és azt a szép hegyvidéket és a Libánont”, Isten kategorikus nemmel válaszolt. Miért volt vele ilyen kemény? A magyarázat az, hogy ez egy előkép volt, és ezáltal az Úr bemutatta, hogy a bűn elpusztít, nincs előle menekülés. Ha Isten megkímélte volna Mózest, ezzel torz képet mutatott volna az igazságról. De emlékezzünk, ez egy előkép volt, egy szemléltetés, egy tankönyv, de nem a végső és teljes igazság!
Mi a végső igazság? Mi történt a valós rendszerben? A valóságban – amint lehetséges volt – Isten rögtön visszahozta Mózest az életbe és felvitte a mennybe! Valami sokkal jobbat adott neki, mint amire vágyott. Kegyelem és irgalom áradt Mózesre, noha az előképben meg kellett halnia, mert a leckét meg kellett tanítani! Ez sok irgalmatlannak tűnő ószövetségi halálesetet megmagyaráz: Kóré, Dátán és Abirám halálát kis gyermekeikkel együtt; Uzza halálát, aki mikor segíteni próbált, hozzáért a frigyládához, és azonnal meghalt; az engedetlen próféta halálát; Kánaán népeinek lemészárlását; és még sok más esetet. Ezek mind előképek és szemléltetések voltak, de nem a szeretet és kegyelem Istenét mutatták be, hanem a következmények törvényét: a bűnnel való érintkezés garantált következményeit.
Jézus Krisztusban Isten igazi arcát láthatjuk meg – nem a következmények törvénye által megkövetelt igazságszolgáltatást és irgalmatlanságot. Az Ószövetségben Isten ilyen arcot mutatott, mert a leckét világossá kellett tenni; de ne gondoljuk tévesen azt, hogy ezek a történetek a teljes képet mutatják. Csak a feltámadáskor fogjuk megtudni sok olyan ember valódi sorsát, akik az előkép idején az „igazságosság” és az „ítélet” nevében haltak meg. Végső soron, a valóságban a kegyelem és irgalom fog diadalmaskodni, és számtalan meglepetés fog érni minket. Ezt vetíti előre János alábbi kijelentése is:
„Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett.” János 1:17