A hit egyik legelgondolkodtatóbb meghatározását a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetének 1. versében olvashatjuk. Pál így kezdi a hosszú fejezetet:
„A hit pedig a remélt dolgok felőli bizonyosság és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” Zsidók 11:1
Nem sok ember adna ilyen meghatározást a hitre. A népszerű felfogás valahogy így hangozhat: „A hit tulajdonképpen az, amikor valamit teljes szíveddel elhiszel, még akkor is, ha nem látod.” Természetesen ez sem rossz meghatározás, Pál definíciójában azonban mégis van valami mesteri. Vajon miért kellett ilyen nyilvánvalóan megválogatnia, milyen gondolatokat és szavakat használ e meghatározáshoz? Ez a forradalmian egyedülálló megfogalmazás megérdemli, hogy alaposabban is megvizsgáljuk.
Nemrég feltettem magamnak egy kérdést, ami megértette velem, miért így fogalmazta meg Pál a hit definícióját, és mit is akart ezzel valójában mondani. Ez volt a kérdés: „Honnan tudhatom, hogy Krisztusban vagyok, és hogy elnyertem a szent Lelket?” Hiszen nem jöttek kettős tüzes nyelvek, mint pünkösdkor, nem volt nyelveken szólás, nem láttunk gyógyulásokat és halottak feltámadását sem. Honnan kellene tudnom? Mi a bizonyítéka annak, hogy Krisztusban vagyok, és hogy elnyertem az Ő életét? De ez a kérdés eredetileg nem tőlem származik. Amikor arról beszéltem, mit jelent Krisztusban lenni, és hogyan lehet elnyerni a teljes megváltást Krisztusban, többen is megkérdezték: „Hol van mindezek bizonyítéka?” Szembe kellett tehát néznem a kérdéssel: mi a bizonyítékom? Tényleg, hol is van a bizonyíték?
A hit a bizonyíték
Pál szokatlan meghatározása tökéletes fércmunkának tűnik e kérdés megválaszolásához. „A hit” – mondja – „bizonyosság” [az angolban: bizonyíték]. De mit is értsünk ezalatt, és van-e ennek egyáltalán jelentősége? Amikor bizonyítékról beszélünk, akkor felmutatható és megfogható valóságokat értünk alatta, mérhető tényeket, amelyeket ki lehet tenni a kirakatba, hogy bárki megvizsgálhassa. Ezzel éles ellentétben áll Pál kijelentése, amikor „nem látott dolgokról” beszél. A hit a nem látott dolgokról való meggyőződés. Ez ellentmondásnak tűnik. Korunk anyagközpontú világában, ahol a statisztikák, az adatok és a kézzelfogható tények a mérvadók, Pál kijelentése szinte megfoghatatlan. Azonban ez nem képletes vagy szimbolikus beszéd. Hiszen épp azt akarja mondani, hogy a lelki valóságok (így pl. az újjászületés) valódi bizonyítéka nem az, amit látunk, érzünk vagy mérhetünk. Nem olyasmi, amit mások számon kérhetnek rajtunk, vagy megvizsgálhatnak. Az igazi bizonyíték, a valóság, a meggyőződés: maga a hit.
Vajon a hit ezen meghatározásában az egyén tulajdon, személyes hitéről van szó? Választ ad-e ez a meghatározás arra a kérdésemre, amit feltettem magamnak: „Hogyan tudhatom biztosan, hogy Krisztusban vagyok?” Én úgy hiszem, Pál meghatározása a hitről megfelel ezekre a kérdésekre. A hívőnek nincs szüksége más bizonyítékra Isten szavának teljesedését illetően, csak arra, hogy higgyen benne. Ha a világ minden bizonysága ellene szólna is, akkor sem dönthetné meg Isten szavának hitelességét. Szemeink, érzéseink mondhatnak ugyan mást, de mindezektől függetlenül Isten szava marad az igazság. Ez ad helyes képet a dolgok valódi állapotáról. Azzal, hogy hiszünk, bizonyítékunk van. A hit igazolja önmagát. Amikor valaki hisz, akkor tudja, hogy az úgy van, és nincs a világon olyan bizonyíték, ami megdöntse ezt a bizonyosságot. Így a hívő teljes szívből örvendezik abban, amit hisz, akkor is, ha a világ minden bizonysága látszólag ellene szól annak, ami számára hit által igaznak bizonyult.
Íme egy megdöbbentő igevers:
„Senki sem cselekszik bűnt, aki Istentől született, mert benne marad annak magva, és nem vétkezhet, mert Istentől született.” 1János 3:9
Mit tehet a keresztény, amikor ezt a verset olvassa? Mondhatja például ezt: „Mivel ez így van, ezért meg kell próbálnom nem vétkezni.” És neki is veselkedik minden erejével, hogy megpróbáljon nem vétkezni. Hisz ez az ember Isten szavában? Mert így is lehet értelmezni ezt a verset: „Ha ez így van, akkor a bűn többé már nem jelent problémát számomra.” És betelik azzal az örömmel, hogy megérti, Krisztus megszabadította őt a bűn fogságából; és ennek a szabadításnak az örömével megy tovább. A két válasz közül melyik a hit válasza? Melyik ember hitt igazán Isten szavának?
A hit a bizonyíték, és a hit igazolja önmagát. Egyedül arra van szükségem, hogy valóban higgyek Isten szavának. Ha további bizonyságokra vágyom, azzal azt fejezem ki, hogy nem is hiszek igazán, ez pedig a legmegbízhatóbb garancia arra, hogy nem kapom meg a megígért áldást.
Egy ajándék hit által
Mindezek fényében mi a „hit általi megigazulás” kifejezés valódi jelentősége? Pál a következőképpen ír erről az áldásról:
„Istennek ez az igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által lesz mindazoké, akik hisznek. Mert nincs különbség,” Róma 3:22
Isten igéje azt mondja, hogy ez az igazság mindenkire elhat, aki egyszerűen hisz, mégpedig a Jézus Krisztusban való hit által. Ez a vers nagyon világos, és valójában az egész szakasz, ahonnan ez származik, ugyanilyen egyszerű. Amint valaki hisz Jézus Krisztusban, Isten ajándékában, abban a pillanatban meg is kapja ezt az ajándékot. Az igazság egész valójában és teljességében Isten ajándéka, és mindenki részesül benne, aki egyszerűen csak hisz. Pál olyan világosan tanítja ezt, amennyire az csak szavakkal kifejezhető (Róma 4:4-5).
Az igazi kérdés az, vajon meddig tart megnyerni az igazság ezen ajándékát. Ez az a súlyos kérdés, ami gyakran gerjeszt vitákat és nézetkülönbségeket.
- Vajon az igazságnak ezen ajándékából azonnal részesül az ember, amint hisz, úgy, hogy azonnal átváltozik bűnösből szentté? Azonnal új teremtéssé válik? Vajon a régiek valóban elmúltak, és újjá lett minden?
- Vagy amikor valaki hisz, Isten elkezdi benne a megigazítás munkáját, úgy, hogy közben maga az egyén csak részlegesen igaz: részben bűnös, részben szent?
- Vagy arról van csak szó, hogy Isten azonnal igaznak tekinti őt, noha valójában ő maga még egyáltalán nem igaz? (Ez azt sugallná, hogy Isten elfogad valamit, ami nem teljesen igaz.)
Ha az igazság hit által van, és egyedül hit által, és ha teljesen és kizárólagosan Isten AJÁNDÉKA, akkor már csak az a kérdés, miért nem tudja Isten azonnal odaadni ezt az ajándékot, mihelyst valaki hisz? Talán azért, mert maga Isten sem képes arra, hogy azonnal odaadja, vagy mert nem hajlandó azonnal odaadni? Egyik elgondolás sem túl logikus. Ha az igazság teljes mértékben Isten ajándéka, akkor az az ésszerű, logikus, és biblikus szempontból is elfogadható következtetés, hogy Isten az ajándék egészét adja az embernek, azonnal, amint hisz.
Megigazulás egy pillanat alatt
De vizsgáljunk meg egy másik ellenvetést is. Lehetséges, hogy valaki egyik pillanatról a másikra elnyerje az igazságot úgy, hogy rosszból azonnal jóvá válik? Átformálódhat-e egy ember jelleme egy szempillantás alatt úgy, hogy az élete során bevésődött szokások mind törlődnek, és az új életszemlélet azonnal meggyökerezik? Amikor erre a kérdésre keressük a választ, nem szabad saját tapasztalatainkra támaszkodnunk, csakis egyedül Isten igéjére. Az ige ugyanis egészen világos, és félreérthetetlen.
„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” 2Korinthus 5:17
Sok helyen, ahol a Biblia az újjászületett keresztény igaz, bűn felett győzelmes életéről beszél, nem úgy mutatja be azt, mint a bűn ellen folytatott fáradságos küzdelmek eredményét, vagy mint az igazságban való folyamatos növekedésből fakadó állapotot. Ellenkezőleg, az igaz élet a hívő életének egy meghatározó és forradalmi eseményéből születő gyümölcsként tárul elénk, úgy, mint egy egyszeri, időben jól behatárolható cselekmény eredménye. Vizsgáljunk meg néhány erre vonatkozó példát.
„Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik megkeresztelkedtünk a Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk tehát vele együtt a keresztség által a halálba, hogy amiképpen feltámadt Krisztus a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. Ha pedig eggyé lettünk vele az ő halálában annak hasonlósága szerint, akkor még inkább eggyé leszünk vele feltámadásában is. Mert tudjuk, hogy a mi ó emberünk ővele megfeszíttetett, hogy megerőtlenedjék a bűnnek teste, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől.” Róma 6:3-7
Vegyük észre, hogy a bűn alól azáltal szabadultunk fel, hogy ti. meghaltunk Krisztussal. Az ó emberünk megfeszíttetett Ő vele, a bűnnek teste megerőtlenült!! Hogyan is élhet bennem a bűn továbbra is? A logikus következtetés az, hogy aki meghalt, felszabadult a bűn alól. A kérdés egyedül az, vajon elhisszük-e? Ez az ige nem azt mondja, hogy fárasztó erőfeszítések, vagy a jellemfejlesztés hosszú folyamata által menekülünk meg, hanem egyszerűen a halál hit általi megtapasztalása által.
„Benne vagytok körülmetélve is, kéz nélküli körülmetéléssel, levetve a bűn testét Krisztus körülmetélésében.” Kolossé 2:11
Itt ismét azt látjuk, hogy a bűn testét egyetlen esemény által vetkőzzük le, a Krisztus körülmetélésében. Ez a körülmetélés abból áll, hogy levetkőzzük, elvetjük a bűn testét, azaz a testi gondolkodásmódot. Amikor részeseivé válunk Krisztusnak, ez a tapasztalat nem merül ki abban, hogy beteljesedünk az Istennek egész teljességéig, de a testi ember gondolkodásától is egészen megszabadulunk.
A körülmetélés igen szemléletes jelkép. A körülmetéléskor azt a részt vágják ki örökre, amely a későbbi tisztátalanság és betegség kockázatának forrását hordozza. Ugyanez történik a Krisztusban való lelki körülmetéléskor is. A testi gondolkodásmód, az ó ember, a bűn teste elvétetik a Krisztusban. Mivel ki van vágva és félre van vetve, a lelki tisztátalanság és betegség forrása el van téve az útból.
„Senki sem cselekszik bűnt, aki Istentől született, mert benne marad annak magva, és nem vétkezhet, mert Istentől született.” 1János 3:9
Ismét láthatjuk, milyen szélsőségesen fogalmaz Isten igéje. Nehéz ezt nem jól érteni. Nem egyszerűen arról van szó. hogy aki Krisztusban van, nehezére esik vétkezni, hanem arról, hogy nem is tud, képtelen rá! Amíg az Ő magva (Isten magva, Isten élete) benne marad, nem cselekedhetik bűnt. Mi az, ami olyan életet ad neki, amit a bűn nem is illethet? A kemény munka talán? Vagy a kitartó erőfeszítések? A sok küzdelem? Vajon egy hosszú és fárasztó folyamatról van itt szó, amely a jellemfejlődés útján végül oda vezeti az illetőt, ahol már nem vétkezik? Szó sincs ilyesmiről! Annak az egyszerű ténynek a következménye ez, hogy Istentől született és Isten magva benne van. Ez, és egyedül ez az, ami képes megtörni a bűn hatalmát az emberben, és ami az igaz életet, Isten jellemét munkálja benne. Ismét azt látjuk, hogy ez nem valami hosszas, halálos küzdelmekkel tűzdelt folyamat, hanem egyszerűen annak a hitnek az eredménye, amely elhiszi és befogadja Isten igéjét, és elfogadja az újjászületés ajándékát, a Krisztusban elrejtett új életet.
Az emberi erőfeszítések helye
De hogyan egyeztethető össze mindez azzal a tagadhatatlan ténnyel, hogy a keresztény élet tele van fáradságos, erőfeszítéseket igénylő küzdelmekkel? Hol van a helye az igyekezetnek, ha egyedül a hit az, ami képes megragadni Isten ajándékait? Miért kell még küzdenünk is, ha az igazság egyedül Isten ajándéka és az Ő munkája? A kérdés megválaszolásához vizsgáljunk meg egy történetet Krisztus életéből.
Amikor Jézus lejött a megdicsőülés hegyéről Péter, Jakab és János társaságában, olyan helyzettel találta szembe magát, ami szégyent hozott volna ügyére, ha nem ér oda időben. Egy férfi azzal a kéréssel hozta tébolyodott fiát a tanítványokhoz, hogy mentsék meg a démoni megszállás alól, azonban az ördög kiűzésére tett próbálkozásaik mind kudarcot vallottak. Csak halvány elképzeléseink lehetnek arról, milyen elszántan próbálkoztak. Bizonyára szigorú szavakkal dorgálták az ördögöt, az egekbe emelték kezeiket, Istent kérve, sőt, talán még félre is vonultak imádkozni, azonban erőfeszítéseik mind hiábavalóknak bizonyultak. Az ördög csak gúnyolódott próbálkozásaikon, amivel ki akarták őt űzni, és minél inkább parancsolták, hogy távozzon, annál vadabbul nyilvánult meg a gonosz ereje.
Jézus így fejezte ki tanítványai iránti csalódottságát:
„Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig tűrjelek még titeket? Vezessétek őt ide hozzám!” Máté 17:17
És akkor megdorgálta az ördögöt, mely azonnal el is távozott. A tanítványok zavartan és szégyenkezve kérdezték: „Mi miért nem tudtuk azt kiűzni?” Jól figyeljük meg Jézus válaszát:
„Jézus pedig azt mondta nekik: A ti kicsinyhitűségetek miatt. Mert bizony mondom nektek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, az odamenne, és semmi sem volna lehetetlen nektek. Ez a fajta pedig nem megy ki, csak könyörgés és böjtölés által.” Máté 17:20-21
Mit is mond itt Jézus? Milyen okoknak tulajdonítja a tanítványok kudarcát? Először is azt mondja: „a ti kicsinyhitűségetek miatt”, és ez könnyen érthető számunkra, mert egyezik azzal, amit először mondott nekik: „Ó, hitetlen és elfajult nemzedék!” Nyilván a hitetlenség volt a probléma gyökere. A hit kedves Isten előtt, a hit hegyeket mozgat, és semmi sem lehetetlen azoknak, akik igazán hisznek.
Jézus szavainak folytatása azonban első ránézésre teljesen ellentmond mindannak, amiről eddig szó volt. „Ez a fajta pedig nem megy ki, csak könyörgés és böjtölés által.” Mit akart ezzel mondani? Jézus először megdorgálta a tanítványokat, hogy nem volt hitük, aztán meg azt állította, hogy ezt a fajta ördögöt nem lehet máshogy kiűzni, csak könyörgés és böjtölés által. Ellentmondott volna saját magának? Természetesen szó sincs ilyesmiről.
A hitért munkálkodni kell
Tény, hogy Isten a hiten kívül az égadta világon semmi mást nem vár az átadott lélektől. Egyedül a hit az, ami kedves Isten előtt, a hit az, ami megragadja Isten erejét és kiűzi a démonokat. Könyörgéssel és böjtöléssel nem lehet démonokat űzni. De akkor mi értelme van mindezeknek? Ahogy Jézusnak e kijelentéseit vizsgáljuk, azt fedezhetjük fel, hogy noha a könyörgésre és a böjtölésre nem mozdul meg Isten karja, arra jók, hogy megerősítsék a hitet! Az a céljuk, hogy létrehozzák azt a valamit, ami egyedül kedves Isten előtt, és ami képes befogadni áldásait.
Így tehát mivel egyedül a hit kedves Isten előtt, törekednünk kell arra, hogy megtartsuk a hitet. Figyelmünk nem mindig a megfelelő helyre irányul. Amíg ebben az elbukott, meggyengült testben élünk, megromlott képességekkel, bűnös körülmények között, addig a hit állandó szem előtt tartása ádáz küzdelmet jelent. Egyedül a hit kedves Isten előtt, azonban a hit megtartása kitartó erőfeszítéseket igényel. Péter félbeszakadt vízen járása jól szemlélteti számunkra ezt a leckét. Pál ezért biztat minket arra, hogy harcoljuk meg a hit nemes harcát (1Timóteus 6:12). A böjtölés és az imádság eszközök, hogy a figyelmünket a jelentéktelen földi dolgokról a valódi és örök dolgokra fordítsák. De vannak más dolgok is, amelyek ugyanilyen hasznosak lehetnek, pl. egy keresztény közösség, a Biblia tanulmányozása stb. Ezek önmagukban semmi érdemet nem jelentenek, és semmivel sem tesznek kedvesebbé Isten előtt. Egyedül a hit kedves Isten előtt, és egyedül hit által nyerhetjük el áldásait, az említett dolgok azonban azért fontosak, mert hozzásegítenek az egyetlen dologhoz, amire szükségünk van: ti. a hithez.
Ez tehát a mi részünk. A bűn elleni harc nem ránk tartozik. Ezt a csatát már megvívták és megnyerték előttünk. A győzelmes élet ajándék, amelyben mindenki részesül, aki HISZ. A mi feladatunk, hogy higgyünk. Ez a mi harcunk, ezért kell böjtölnünk és imádkoznunk. Ezek ugyanis segédeszközök a hitért vívott küzdelmünkben.
Talán mindig is böjtöltünk és imádkoztunk. Rendszeresen olvastuk a Bibliát, eljártunk a gyülekezetbe, és kitartóan fáradoztunk másokért, bizonyságot téve nekik. Viszont azok a zsidók is így tettek, akik megfeszítették Jézust. Lehetséges csupa jó dolgokat tenni úgy is, hogy közben nem jók az indítékaink. A zsidók e vallási gyakorlatokat arra szerették volna felhasználni, hogy kitartó fáradozásaik által megvásárolják Isten ajándékát. Téves elgondolásaik révén a hitük megerősítésére adott eszközök a hit kerékkötőivé váltak. Annyira beletemetkeztek vallási szertartásaikba, és oly mértékben függővé váltak tőlük, hogy képtelenek voltak meglátni a formák mögött a valóságot, és ezért alkalmatlanokká lettek arra, hogy elfogadják a valódi igazságot, ami teljes mértékben Isten ajándéka, és amelyből KIZÁRÓLAG hit által lehet részesülni.
Ma is óvakodnunk kell, nehogy elkövessük ugyanazt a hibát, amit a zsidók. Soha nem volt és nem lesz olyan idő, amikor bármivel is hozzájárulhatnánk üdvösségünkhöz. A megigazítás is Isten ajándéka, a megszentelés is Isten ajándéka, és a megdicsőítés is Isten ajándéka. (Róma 8:30; 1Korinthus 6:11) Ha munkálkodnunk vagy tennünk kell érte valamit, hogy megszerezzük, akkor már nem ajándék. (Róma 4:4,5) Isten egyedül azt kéri tőlünk, hogy hit által fogadjuk el az Ő ajándékát.
Vegyük észre, hogy a legnagyobb problémánk mind ez idáig nem a restség, a fegyelmezetlenség, a közöny vagy a nemtörődömség volt. Hiszen hogy fáradoztunk és küzdöttünk! Mégis, egy lépéssel sem kerültünk közelebb a tökéletességhez és a mennyhez. A megoldás a „HIT ÁLTALI MEGIGAZULÁS”. Igyekezzünk tehát hit által Isten nyugodalomba bemenni (Zsidók 4:11), és nyugodjunk meg a magunk cselekedeteitől, amint Isten is megnyugodott a maga cselekedeteitől (Zsidók 4:10).