Szabad választás
Kezdetben Isten jónak teremtette az embert. Nem adott Ádámnak lehetőséget arra nézve, hogy eldöntse, jónak és Istennel egységben lévőnek, vagy gonosznak, tőle elszakítottnak alkossa meg. Isten döntött Ádám helyett. Ebben az időben azonban már kétféle út létezett az univerzumban, a jó és a gonosz útja – az élet Istennel vagy nélküle.
Sátán elkezdte feszegetni azt a kérdést, miért nem ad Isten az embernek is döntési szabadságot, ha már azt állítja, hogy igazságos és teremtményeit szabadnak alkotta meg. Ha Isten ténylegesen igazságos, és a világegyetemben kétféle út létezik, miért nem bízza az emberre, melyik utat választja?
Ezért kellett Istennek elhelyeznie az Édenben a jó és a gonosz tudásának fáját. Ezzel megadta a lehetőséget az embernek a szabad választásra. Így Ádám szabadon dönthetett úgy, ha akart, hogy elszakad Istentől. Isten az embert eleve jónak teremtette, viszont meg kellett adnia a lehetőséget teremtményének arra, hogy a gonosz mellett döntsön, ha azt részesíti előnyben.
Ha a dolgot ebből a szemszögből vizsgáljuk, azt látjuk, hogy az egész konfliktus a választás szabadságán alapul, mert Isten nem akar olyan világegyetemen uralkodni, ahol Ő nem kívánatos személy. Ebből az okból adott döntési szabadságot az embernek. Szerencsétlen módon Ádám arra használta a felkínált szabadságot, hogy Sátán oldalára álljon. Hogy az ember valaha még egyszer Isten oldalán foglalhasson helyet, ennek ugyancsak szabad döntésen kell alapulnia!
Isten nem léphetett közbe, amikor az ember átlépett a gonosz oldalára. Ádám saját akaratából döntött így, neki pedig tiszteletben kellett tartania ezt a lépést! Isten meg akarta menteni az embert, de nem avatkozhatott közbe a döntési szabadság megsértése nélkül. Ekkor azonban az ember szörnyű helyzetbe került, hiszen ezen állapotában nem tudott többé Isten mellett dönteni. Mivel átlépett a gonosz oldalra, nem volt már képes visszatérni a másik oldalra. Miért van ez így? Amikor az ember az Istentől való elszakadás mellett döntött, Istennek nem volt többé joga, hogy Lelke által az emberben munkálkodjék. Az ember kilépett Isten működésének hatósugarából. Az Úrnak nem volt többé joga szeretete által visszafordulásra bírni az embert, mert teremtménye tudatosan döntött az elszakadás mellett.
Isten Lelkének befolyása nélkül azonban egyetlen bűnös sem képes Istenhez járulni. A testi gondolkodásmód ellenségeskedés Isten ellen, és nincs is igénye arra, hogy állapotán változtasson. A szabad akarat révén szabadította fel magát az ember Isten felügyelete alól, s most ugyanez az akarat tartja fogva rabszolgaként, Isten pedig nem tud közbelépni.
Istennek tehát saját életét kellett valahogyan az emberi faj életébe átáramoltatnia, de úgy, hogy ez az ember saját szabad választásával, a döntési szabadság megsértése nélkül történjen! A bukott teremtmény azonban képtelen Istent választani. Ezért egyetlen út maradt Isten számára, hogy elküldje Fiát, aki emberré lesz és az ember érdekében meghozza a kívánatos döntést.
Emlékezzünk vissza, hogy mindezeket az emberiség tényleges problémája szempontjából vizsgáltuk meg, feltéve azt a kérdést, hogy mi lenne az emberiség sorsa Krisztus közbelépése nélkül. Ez a valóság. Úgy döntöttünk, beugrunk egy verembe anélkül, hogy tudnánk, mit teszünk valójában, és amikor már a mélyén voltunk, nem tudtunk többé kijönni! Az ember önként választotta a bűnt, most pedig önként kellene visszatérnie, ez azonban teljesen lehetetlen!
Egy mindenkiért
Mondhatná valaki: „Nem igazságos, hogy Ádám helyettem is döntött, és ezért kell bűnhődnöm.” Valóban igazságtalanságról van szó? Ha én követek el egy bűncselekményt és a bíró a fiamat bünteti meg érte, az tényleg igazságtalanság. Ha azonban valami olyat teszek, amelynek következményei a fiamat érintik, akkor az nem igazságtalanság, hanem az élet kegyetlen realitása. Ez nem egy jogilag kiszabott büntetés, hanem csak az ok-okozati törvényszerűség következménye. A következmények az ártatlanokat is sújtják. Ez az egész világegyetemben érvényes törvény. Bár Isten megbocsát, de nem avatkozik közbe, hogy elhárítsa a következményeket.
Ádám tehát szörnyű helyzetbe hozta az emberiséget, s ezt nem tudta többé megváltoztatni, mert lehetetlenné vált az ember számára a gonoszság oldaláról átkerülni Isten oldalára. Minden egyes élet, amely Ádám életéből a gonoszság oldalán fakadt, Istentől elszakadt, halálba torkolló élet volt. Ez a valóság.
Mit kellett Istennek tennie? Ha csak egyetlen embert találna, aki képes lenne meghozni a döntést a jó oldalra való visszatérésre, akkor legalább egy embert megmenthetne. Ha csak egyetlen ember akadna, aki Istent szereti, akkor az emberi élet ismét egyesülhetne Istennel. És ebben az egyetlen életben megtörne az átok. Természetesen ezzel még az egész probléma nem oldódna meg, hiszen ez az ember senkit nem tudna átvinni a jó oldalra, mivel döntésével csak saját élete fölött rendelkezhetne.
Milyen Szabadítóra lenne szükségünk?
Először is tegyük fel a kérdést: Lehetséges-e egyáltalán az átkot megtörni? Találhat-e Isten olyan utat, amelyen az átok legalább egyetlen ember számára megtörhető? Mit kellene tennie ennek az egyetlen embernek az átok megtörése érdekében?
Először is jónak kell lennie. Vagyis saját természetéből fakadóan kell tökéletesen jónak lennie, nem csupán csak az Istennel való kapcsolata révén. Miért? Mert az ember az átokból fakadóan Istentől elszakadott állapotban van. Az átok következménye, hogy mindannyian teljesen romlottak és ezért képtelenek Isten mellett dönteni. Ahhoz tehát, hogy valaki az átok alól kiemelkedve Isten mellett tudjon dönteni, szükséges, hogy Istentől elszakadt állapotában is valamilyen úton-módon képes legyen jónak maradni.
De ki az, aki Istentől elszakítva is jó marad önmagában?
A világegyetemben egyetlen ilyen személy létezik. Ez a Valaki pontosan ugyanolyan mint Isten. Természetesen Isten Fiáról van szó. Ő az Egyetlen, aki az Istentől való elszakítottság ellenére jó marad, mert Ő Isten Egyszülött Fia és ugyanolyan természete van, mint Istennek! Mivel teljesen isteni lény, önmagában véve jó. Az emberi természet – noha az Édenben csődöt mondott, s Isten Lelke vissza lett vonva az embertől – az isteni természettel egyesülve újra győzhet!
Milyen más képességgel kell még rendelkeznie a Szabadítónak ahhoz, hogy az emberiséget visszavezethesse Isten oldalára? Szintén embernek kell lennie! De még ez is kevés: a bukott emberiséghez kell tartoznia, alávetve ezen állapot valamennyi következményének, amelyeket az ember az Istentől való elszakadás mellett döntve magára hozott.
Mindezek mellett ráadásul átok alatt is kellett lennie, és ebben az Istentől elszakadt állapotban kellett győznie ott, ahol az univerzum minden más lénye elbukott volna. Győzelmének egyetlen oka az a tény volt, hogy magában hordozta azt az életelemet, amely képessé tette Őt az átok megtörésére! Ez az új elem, amely korábban soha nem volt az emberiség életének része: az istenség.
Hála legyen Istennek Jézusért! Isten mindezt nem tehette meg, hiszen önmagától nem szakadhatott el. Így tehát az átkot sem vehette magára. Ez ismét azt bizonyítja számomra, hogy Jézus Isten valóságos Fia. Megváltozhatatlan tény, hogy Jézusnak a bukott ember állapotát kellett magára öltenie. Nem szabad azonban azt sem tagadnunk, hogy Ő ugyanakkor tökéletesen isteni is maradt, mert mindkét feltételnek egyszerre, maradéktalanul érvényesülnie kellett! Ha bármelyiket elhagyjuk, a megváltás nem jöhet létre.
Krisztus alkalmasságának bizonyítékai
- Krisztus isteni lény volt. (János 1:14; 1János 1:1-2)
- Ebből fakadóan természete mindenestül jó volt. (Lukács 1:35)
- Magára vette a bukott ember természetét. (Galata 4:4; Zsidók 2:16; Róma 8:3)
- Bűneinket testében vitte fel a keresztre. (1Péter 2:24)
- Isten bűnné tette értünk a kereszten. (2Korinthus 5:21)
- A kereszten átokká lett értünk. (Galata 3:13)
- Isten megátkozta Őt a kereszten. (5Mózes 21:23)
- A kereszten Isten elhagyta Őt. (Máté 27:46)
- Kárhoztatta a bűnt testben. (Róma 8:3)
Krisztus átokká lett
Krisztus tehát lejött a Földre, és a Biblia szerint átokká tétetett értünk. De hol lett valójában átokká? A kereszten! „Átkozott, aki fán függ!” (Galata 3:13) Néhányan úgy hiszik, Jézus közvetlenül születése pillanatában magára vette az átkot, s az átok nem más, mint a bukott emberi természet, ezt azonban a Biblia nem tanítja. 1Péter 2:24 szerint bűneinket testében vitte fel a fára! A kereszten lett átokká értünk.
Amikor Pál ezt írta: „Átkozott, aki fán függ”, Mózes ötödik könyvét idézte:
„holtteste ne maradjon éjjel a fán, hanem temesd el még aznap, mert átkozott Isten előtt, aki fán függ. Ne fertőztesd meg azt a földet, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked örökségül.” 5Mózes 21:23
Szó szerint igaz, hogy minden keresztre feszített ember átkozott Isten előtt? Természetesen nem, hiszen sokan voltak, akiket keresztre feszítettek, mégsem követtek el semmiféle gonosztettet. Mit jelent akkor ez a vers? Valójában ez a vers elsősorban Krisztusra vonatkozik.
Figyeljük meg az igét: „mert átkozott Isten előtt, aki fán függ”. Minden egyes lény a világegyetemben saját maga döntött arról, elszakad-e Istentől. Az Úr soha nem dönt úgy, hogy elszakad valamelyik teremtményétől. Sokkal inkább mi voltunk azok, akik úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk Őt. Isten azt szeretné, ha mindig – minden körülmények között – velünk maradhatna. Ez a szeretet jellemzője. Krisztus esetében azonban Isten maga volt, aki az átkot Jézusra helyezte. Az univerzum történelme során először történt meg, hogy Isten valakit megátkozott! Úgy döntött, magára hagy valakit, aki vele közösségben akart maradni. Ennek így kellett történnie, mert ez volt megváltásunk ára!
Mindez összhangban van Ézsaiás 53. fejezetével, ahol ez áll:
„pedig a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmainkat hordozta. De mi azt gondoltuk, hogy Isten ostorozza, veri és kínozza,… de az ÚR őrá vetette mindnyájunk vétkét… Az ÚR akarata volt az, hogy gyötrődjön és összetörjön…” Ézsaiás 53:4,6,10
Az Atya mindezt ráterhelte Fiára, és elfordult tőle. Noha Fia soha nem szegte meg a törvényt, Isten mégis a törvény átka alá helyezte Őt, elfordult tőle és elhagyta, így Jézus teljesen magára maradt a világegyetemben.
Így érthetjük meg, milyen nagy volt a veszélye annak, hogy Isten örökre elveszíti Fiát. Isten elfordult a kereszten függő Jézustól és megengedte, hogy az átok minden borzalmas következménye ránehezedjen, miközben legyengült állapotában teljes mértékben ki volt szolgáltatva Sátán hatalmának. Ebben a pillanatban kellett Jézusnak az egész emberiség érdekében meghoznia a nagy döntést – a döntést Isten mellett. Jézust teljesen váratlanul érte ez a felismerés. Rémületében így kiáltott: „Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?” (Máté 27:46)
Sátán ekkor bizonyára úgy érezte, győzött: „Soha senkinek sem sikerült még Istentől elszakadt állapotban Hozzá hűségesnek maradni. Még ha Isten Fia is, korlátozza őt az elkorcsosult, legyengült emberi természet, és nem sikerülhet neki Isten akarata szerint cselekedni.” De ebben a pillanatban Sátán birodalma és uralma mégis összeomlott, a fejére tapostak, mert Jézus megtörte az átkot! Jézus megtörte az átkot, amely mindenkit arra kényszerített, hogy önmagának kedvezzen Isten ellenében. Emberként, a törvény átkának súlya alatt így szólt: „Istent választom!”
Két fa
Két fánál dőlt el az emberiség sorsa. Az elsőnél – egy élő fánál – Ádám a halált választotta. A másiknál – egy halott fánál – Krisztus az életet választotta! Valójában a kereszt a második „jó és gonosz tudásának fája”.
Amikor Ádám a fához lépett, amelynél az emberiség a bűn uralma alá került, az Édenben élt, ahol minden feltétel tökéletes volt. Ádám és környezete életerőtől és szépségtől duzzadt. Ádámnak minden rendelkezésére állt ahhoz, hogy az örökkévalóságon át Istent szolgálja és engedelmeskedjen neki. Amikor azonban Jézus felment a Golgotára, ahol az emberiség története újraíródott, borzalmas helyre érkezett, a halál és az elmúlás bizonyságaival körülvéve. A hely neve is sokatmondó: „koponya helye”. A halott és reménység nélküli emberiség jelképe volt, amelyet Krisztus megtestesített.
Az Éden fájánál Sátán ezt mondta: „Ha engedetlen leszel Istennel szemben, örök életed lehet.” A kereszt dombján ezt mondta Jézusnak: „Ha engedelmeskedsz Istennek, örökre meghalsz.” Ádám hallgatott Sátán szavaira, Krisztus azonban legyőzte őt és megsemmisítette elveit.
Nos tehát, Istennek hála, létezik egy olyan emberi élet, amelyben az átok megtört! Létezik egy olyan élet, amely felett megtört Sátán hatalma, ahol nem ő uralkodik! Egy ember tehát megszabadult, de mi van az emberiség többi részével?
Az életadó Lélek
Éppúgy, ahogyan Ádám saját mulandó és megromlott életét továbbadta gyermekeinek, Jézusnak is kellett egy olyan utat találnia, amely révén saját győzelmes életét továbbörökítheti. Ugyanazon elv szerint, ahogyan az egész emberiség romlott természetet nyert, Jézusnak helyre kellett azt állítania. Pontosan ezért nevezi Őt a Biblia „az utolsó Ádámnak” is (1Korinthus 15:45). Nos, mivel Jézus megtörte az átkot és helyreállította az ember Istennel szembeni hűségét és szeretetét, szükség volt egy tervre, amely alapján a már élő emberek a helyreállított életet elnyerhetik. Istennek találnia kellett egy utat, amelyen a megváltott életet át tudja ültetni az emberi faj tagjaiba, hogy új teremtéssé legyenek.
Ezért kellett Jézusnak a mennybe visszatérnie és megdicsőülnie. Mert amíg csupán hús-vér formában létezett, önmagán kívül senkivel sem tudta megosztani saját életét. Meg kellett kapnia azt a képességet, amelynek révén életét továbbadhatja másoknak. A Biblia szerint:
„Így is van megírva: Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett, az utolsó Ádám megelevenítő Lélekké.” 1Korinthus 15:45
Jézus „megelevenítő”, életadó Lélekké lett. Ez életének egy rendkívül fontos mozzanata, amit kevesen értenek. Az egyik ok, amely miatt ezt az igazságot homály övezi, az a tény, hogy rendkívül csekély azok száma, akik értik, hogy a szent Lélek szó szerint Jézus Krisztus élete. Aki befogadja a szent Lelket, az magát Krisztust fogadja be – azt az életet, amely megtörte az átkot és egyesült Isten életével. Az efézusi levélben erről ír Pál apostol:
„Aki leszállt, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.” Efézus 4:10
Miért tért vissza Jézus a mennybe? Hogy mindent betöltsön. Amikor Jézus a Földön járt, csupán egyetlen emberi testet tudott betölteni, a sajátját! Vissza kellett térnie, hogy az Atya élete által megdicsőüljön. Csakis így vált lehetővé, hogy az életét mindannyiunknak tovább tudja adni. Akik tehát hisznek az Istenben és Fiában megnyilatkozó ajándékban, azok meg is kapják ezt az életet. Ezek az emberek valóságosan is újjászületnek! Áldott legyen Isten ezért a megváltási tervért!
Hinni
Ahogyan tehát a halál egyetlen ember által az egész emberiségre elhatott, ugyanúgy elhat az élet is egyetlen ember által az egész emberi fajra. Ezt mindenki, aki hisz benne, megtapasztalhatja. Ha ezt megértettük, azt is felismerjük, micsoda tragédia, hogy sokan emberi cselekedetekre alapozzák a megváltást. Ez azonban nemcsak tragikus, de lehetetlen is. Mielőtt az ember jót tudna cselekedni, életet kell nyernie, de miután életet nyert, azután a jót fogja tenni.
Isten adja, hogy megértsük teljes szépségét és tökéletességét annak, amit Jézus cselekedett érettünk!