A kereszt kulcsszerepet játszik az emberiség megváltásában. Ez a tény az Újszövetség minden olvasója számára világos és egyértelmű. Jézus kereszthalála a megváltási terv előre meghatározott mozzanata volt, amelyet Isten és az ő Fia már a Föld megteremtése előtt lefektetett. Az apostolok megértették a kereszt jelentőségét, s ebből fakadóan életük központi elemévé tették. Pál ezt írja:
„Mi pedig a megfeszített Krisztust prédikáljuk, aki a zsidóknak ugyan botránkozás, a pogányoknak pedig bolondság,” 1Korinthus 1:23
„Mert elhatároztam, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről.” 1Korinthus 2:2
Pál Krisztust hirdette, de figyeljük meg a hangsúlyt: nemcsak úgy általában beszélt róla, hanem földi életének egy kiemelt pillanatát ragadta meg – Krisztust mint megfeszítettet prédikálta.
De miért olyan fontos a Golgota? Mi történt tulajdonképpen ott a kereszten? Ez olyan kérdés, amelyet az örökkévalóságon keresztül tanulmányozhatunk majd, ennek ellenére gondos megfigyelés révén már most is számtalan dolgot megérthetünk a témával kapcsolatban.
Megváltott a törvény átkától
Olvassuk el Galata 3:13-at:
„Krisztus váltott meg minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: Átkozott, aki fán függ –,” Galata 3:13
Pál apostol azt mondja, hogy Krisztus egy bizonyos átoktól, mégpedig „a törvény átkától” szabadított meg minket. Krisztus kiemelt minket ezen átok alól, de hogyan? Azáltal, hogy Ő maga lett átokká érettünk, az átkot magára vette. Szavainak igazolására Pál apostol 5Mózes 21:23-at idézi, ahol az áll, hogy Istentől átkozott mindenki, aki fán függ. Krisztus a kereszten függött, s ezért átkozott lett. Így hordozta az átkot s így szabadított fel minket.
Felmerül azonban néhány kérdés, amelyeket meg kell válaszolnunk annak érdekében, hogy jól értsük az egész problémát. Mi az átok? Mit jelent, hogy a törvény átka alatt voltunk? Hogyan vette magára Krisztust ezt az átkot, megszabadítva minket?
Mit jelent az átok?
Egy átok a szerencsétlenség ítélete valaki felett. Ez a felfogás a Szentíráson kívül is létezik. Biztosan mindannyian hallottunk már olyan történetet, amely szerint valakit megátkoztak, s ennek nyomán mindenféle szerencsétlenség érte. Ez a mesekönyvek egyik legkedveltebb témája. De valóban van benne valami.
4Mózes 22. fejezetében olvasunk Bálákról, a moábiták királyáról, aki elküld Bálámért, hogy az megátkozza Izraelt. Izrael betört Palesztina területére és minden útjába álló népet megsemmisített. Éppen a moábiták kerültek volna sorra. Bálák tudta, hogy Izraelnek minden terve végbemegy, és hogy ő természetfeletti hatalom segítsége nélkül képtelen legyőzni őket. Ezért elküldött Bálámért, akinek messze földön híre volt. Ha Isten prófétájaként valakit megáldott, az áldást nyert, akit megátkozott, az átkozottá vált.
Bálám tehát eljött segíteni. De valahányszor meg akarta átkozni Izraelt, – legnagyobb csodálkozására – mindannyiszor áldást mondott. Ennek nagyon fontos tanulsága van. Egyik ember képtelen a másik emberre átkot hozni. Az ember kimondhat egy átkot, de korántsem áll hatalmában szerencsétlenségek egész sorozatát rázúdítani. Noha ez az elképzelés széles körben elterjedt, a Biblia nem támasztja alá.
Vegyünk egy példát Máté evangéliumából. A következő szakaszban Krisztus zsidókhoz intézett szavait olvashatjuk:
„Kígyók, viperafajzatok! Hogyan menekülhetnétek meg a gyehenna ítéletétől? Azért íme, prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök hozzátok: és azok közül némelyeket megöltök és megfeszítetek, másokat azok közül zsinagógáitokban megkorbácsoltok és városról városra üldöztök, hogy rátok szálljon minden igaz vér, amely kiomlott a földön, az igaz Ábel vérétől fogva Zakariásnak, Barakiás fiának véréig, akit a templom és az oltár között megöltetek. Bizony mondom nektek, mindez eljön erre a nemzedékre.” Máté 23:33-36
Soha nem hangzott még el ünnepélyesebb és rettenetesebb átok egy nép fölött! Mindez Jeruzsálem ostroma során beteljesedett. A zsidók olyan borzalmas helyzetbe kerültek, hogy anyák az éhínség miatt saját gyermekeiket ették meg! Amikor a római hadsereg végül elfoglalta a várost, a zsidók vére patakokban folyt Jeruzsálem utcáin.
Az átkot az ember vonja magára
Ez egy valóságos átok volt, de ki mérte ezt Izraelre? Jézus ejtette ki a szavakat, de ki hozta az átkot a zsidókra? Maga Izrael! Jézus lett volna, aki szerencsétlenséget zúdított rájuk? Nem, az átok kizárólag saját tetteik következménye volt. Jézus csupán előre megmondta a bekövetkezendőket. Próféciát mondott a jövőbeni eseményekről. A zsidók voltak azok, akik elfordultak Istentől és elvetették Őt, ezáltal kivonták magukat védelme alól. Ennek eredményeként Sátán ilyen borzalmas módon bánt el velük, és végül az egész nemzetet tönkretette. A Példabeszédek 26:2-ben azt olvassuk, hogy „az ok nélkül való átok nem száll az emberre” (Károli).
Ugyanezt találjuk 1Mózes 9. fejezetében is, ahol azt olvashatjuk, hogy Noé az özönvíz után lerészegedett és meztelenül feküdt a sátrában. Kisebbik fia, Khám bement hozzá és látta az apját ebben a helyzetben. Noha a Biblia nem tudósít arról, mi is történt pontosan, de arra utal, hogy Khám kigúnyolta őt. Néhányan azt állítják, hogy valójában erőszakot tett apján, de a Szentírás nem közöl részleteket. A folytatásban ez áll:
„Amikor Nóé felserkent mámorából, és megtudta, amit a kisebbik fia cselekedett vele, azt mondta: Átkozott Kánaán! Szolgák szolgája legyen testvérei között!” 1Mózes 9:24-25
Noé felébredt és így kiáltott: „Átkozott Kánaán!” De ki látta őt meztelenül? Khám! Ennek ellenére Kánaánt átkozta meg! Ki volt Kánaán? Khám fia. Noha Khám volt a vétkes, az átok Khám fiát, Kánaánt sújtotta. Ha Noé lett volna a Kánaánra hozott átok tényleges forrása, akkor rendkívül igazságtalanul járt volna el. De az átok nem is Noé hozta Kánaánra, hiszen neki nem állt hatalmában ilyesmi!
Miért mondott mégis Noé a szent Lélektől indíttatva átkot Khám fiára? Milyen elvet érthetünk meg ennek alapján?
Az ok-okozati viszony kikerülhetetlenül érvényesülő törvény. Noha Isten megbocsáthatja a bűnöket és elengedheti a büntetést, a következmények továbbra is fennállnak. Más szavakkal: Tetteink következményeit a gyermekeink viselik! Ha valaki vétkes magatartása nyomán megbetegszik, megfertőzheti vele gyermekét is. Később megbánhatja vétkét és bocsánatot kérhet, Isten megbocsáthat neki, azonban gyermeke nem fog feltétlenül csoda révén meggyógyulni. A következmény továbbra is érvényesül.
Noé fia, Khám olyan tulajdonságokkal bírt, melyeket fia, Kánaán örökölhetett tőle. Később Khám utódai, e továbbörökített tulajdonságoknak köszönhetően, Khám fivéreinek szolgáivá váltak. Ezért hullott átok Kánaánra, és nem azért, mert Isten önkényesen meg akarta volna büntetni, hanem mert Khám saját szokásait és tulajdonságait továbbadta fiának, aki ismét továbbörökítette utódaira. Maga Isten mondta, hogy mindez a harmadik és negyedik generációig képes elhatni; s amíg a rossz tulajdonságok a családban maradnak, ez az ördögi kör fennáll.
Ezek a példák megvilágítanak számunkra egy alapelvet, amelyet feltétlenül meg kell tanulnunk. 2Mózes 20:5-ben ezt olvassuk:
„…mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok. Megbüntetem az atyák vétkét a fiakon, harmad- és negyedízig azokon, akik gyűlölnek engem.” 2Mózes 20:5
Mi a magyarázat? Isten az, aki önkényesen úgy dönt, hogy egy ember fiát és annak utódait nemzedékről nemzedékre bünteti? Jellemző ez Istenre? Semmi esetre sem!
Ha az emberiség valamely csoportjának a történelem során sokat kellett szenvednie, akkor azok a színes bőrűek. Ha voltak is a múlt nagy civilizációinak jelentős afrikai alakjai, mégis tény, hogy az afrikaiak rabszolgasorba döntése és a velük való brutális bánásmód – részben saját népük, részben más rasszok által – a történelem legsötétebb fejezetei közé tartozik. Abban a korban általános volt, hogy az emberek társaikat rabszolgává tették, mégis úgy tűnik, hogy ennek minden rossz következménye legnyilvánvalóbban a feketék esetében bontakozott ki. De hol kezdődött e folyamat? Khámnál, mivel az afrikaiak az ő leszármazottai.
Khám volt az, aki letért Isten útjáról, és utódai követték példáját. Az Isten ellen lázadók egyik első és legnagyobb alakja Nimród volt, aki ugyancsak a Khámtól származó nemzedék tagja volt. Olyan királyságot épített, amely nyílt lázadásban volt Istennel szemben (1Mózes 10:8-10). Az átok (a rossz tulajdonságok) apáról fiúra szálltak, s eközben Khám gyermekei egyre inkább eltértek az igaz istenismerettől. Mivel ennek következtében értelmük elhomályosodott, fából és kőből készített bálványokat kezdtek el imádni és lealacsonyító módon viselkedtek.
Hol van vége az elembertelenedésnek, ha valaki olyan országban születik, ahol a kannibalizmus természetes, ahol kizárólag fából és kőből való isteneket ismernek, és ahol az emberi természet legaljasabb megnyilvánulásait hétköznapi dolognak tekintik? Milyen reménysége lehet afelől az embernek, hogy a dolgok más fordulatot vesznek? Hiszen egyre mélyebbre fog süllyedni!
Az átok tehát a természetes következmények kibontakozása. Isten többnyire nem avatkozik a következmények menetébe. Noha megbocsátja a bűnöket, azok eredménye megmarad.
Hogyan törhető meg az átok?
Vegyük szemügyre ismét Isten kijelentését: „Megbüntetem az atyák vétkét a fiakon, harmad- és negyedízig azokon, akik gyűlölnek engem.” Fel lehet fedezni valami reménysugarat ebben a kijelentésben?
1Mózes 27. fejezetében azt olvassuk, hogy Jákob csalással, szélhámos módon vett el apja kezéből valamit, ami jogszerűen a bátyját illette meg. Ellopta az atyai áldást fivérétől. Amikor Ézsau hazatért és bement Izsákhoz az áldásért, megtudta, hogy mindent elveszített. Hiába könyörgött az áldásért, atyja immár nem tudta visszacsinálni a megtörténteket. Izsák nem tudta többé megváltoztatni véleményét, mivel áldása – az átokhoz hasonlóan – próféciája volt annak, ami majd bekövetkezik. Ebből kifolyólag az apa – a szent Lélektől indíttatva – nem mondhatott valótlanságot. A 40. versben azonban ezt mondja Ézsaunak:
„Fegyveredből élsz, és öcsédet szolgálod. De eljön az az idő, hogy ellene támadsz, és letöröd igáját nyakadról.” 1Mózes 27:40
Hogyan lehet egy átkot megtörni? Isten előre megmondta Ézsaunak Izsákon keresztül, hogy az öccsének fog szolgálni. Azon a napon azonban, amikor fivére igáját letöri nyakáról, megszabadul az átoktól. Ahhoz, hogy egy átkot meg lehessen törni, először hatalma alá kell kerülni, hogy ebből a helyzetből szabadulni lehessen. Ez az egyetlen útja az átok alóli felszabadulásnak.
Tegyük fel, ezer évvel ezelőtt élt Afrika legelmaradottabb vidékein egy ember, aki bálványimádó volt. Mi történt volna a gyermekeivel, ha felismerte volna az igaz Istent? Ezáltal a családját sújtó átok megtörik! Akkor Afrikában létrejött volna egy törzs, amely a legnagyobb sötétség közepette egészen másként viselkedett volna mint a körülötte élők. Ennek a törzsnek a tagjai a körülöttük élők tudatlansága ellenére a kereszténység tisztaságát és igazságosságát mutatták volna be. Ehhez azonban legalább egyetlen embernek meg kellett volna törnie az átkot.
De hogyan is lehetne képes egy ember, aki a fenti feltételek között nő fel és egész életét így éli, a dolgok menetét megváltoztatni? Nos, természetes körülmények között ez senkinek sem sikerül. Először egy teljesen új elemnek kell beépülnie az életébe, hogy megtörhesse az átkot.
Noha a rabszolgaság szörnyű dolog, a fentiek tudatában mégis boldog vagyok, hogy Isten megengedte ezt, és jót hozott ki belőle. Őseim közül néhányan rettenetes körülmények között kerültek a karibi térségbe, ez azonban sok afrikai számára lehetővé tette, hogy megismerje az evangéliumot. Végső soron ennek köszönhetem, hogy ma Isten gyermekeként boldog lehetek ott, ahol vagyok. Bizonyos események tehát változást indítottak el és új elemet vittek Khám megromlott életébe, s így az átok nem öröklődhetett tovább. A Khámra vonatkozó átok megtört, mert őseim tapasztalatába új elem vegyült.