Napjaink sok kereszténye azt állítja, hogy Jézus nem volt Isten Fia egészen addig, míg meg nem fogant a szent Lélek által Mária méhében, vagy míg fel nem támadt a keresztre feszítése után (Róma 1:4). Mások azt mondják, hogy Ő nem azért Isten Fia, mintha Istentől származott volna, hanem abban az értelemben „Fia” Istennek, hogy része annak a lénynek, akit Istennek nevezünk.
Kiállják ezek az állítások az alaposabb vizsgálat próbáját? Elfogadhatóak eme következtetések az összes tény fényében? Jézus és az egész Újszövetség azt nyilatkoztatja ki, hogy Isten akkor fejezte ki legteljesebb módon az Ő szeretetét, amikor „egyszülött Fiát” odaadta az emberért.
„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3:16
„Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.” 1János 4:10
Álljunk meg, és gondolkozzunk el ezen! Isten azt kívánja, hogy az emberek értékeljék szeretetét. A világ kezdete óta minden vágya az volt, hogy kinyilatkoztassa forró szeretetét az emberiség iránt. Amikor végül teljes pompájában bemutatta szeretetének teljességét a világmindenségnek, ez abban a cselekedetében nyilvánult meg, hogy elküldött valakit a Földre, hogy meghaljon az emberért. Ennek a személynek az elküldésével Isten olyan módon nyilatkoztatta ki szeretetét, ahogy még azelőtt sohasem nyilvánult meg, és soha többé nem is fog az örökkévalóság folyamán.
Az első létfontosságú kérdés
Két létfontosságú kérdést kell feltennünk magunknak, melyek közül az első, hogy ki volt az a személy, akit Isten küldött? Ez egy sarkalatos kérdés, mert ha ennek a személynek az elküldése a kulcstényező Isten szeretetének kinyilatkoztatásában, akkor világos, hogy a fő kérdés: „Milyen kapcsolat állt fenn ezen személy és Isten között?”
Hadd szemléltessem ezt! Ha János 3:16 így szólna: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy egy általa teremtett angyalt adott…”, vagy „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő barátját adta…” – ez a cselekedete valóban azt a benyomást tette volna ránk, hogy Isten irántunk való szeretete nagyon nagy? Az emberek megértették volna, ha Isten azt mondja, hogy egy angyalt adott. Azt is felfogták volna, ha Isten azt állítja, hogy egy barátját adta. De ez valóban kinyilatkoztatta volna Isten ember iránti szeretetét? Az egyszerű valóság az, hogy Isten következetesen arról tesz bizonyságot, hogy Ő a FIÁT adta. Ennek a Fiúnak a saját szavaival élve „az egyszülött Fiát”. Mekkora Isten irántunk való szeretete? Erre a kérdésre akkor tudunk kielégítő választ találni, ha megértjük, kicsoda valójában Jézus? Csak Krisztus személyazonosságának megértése által tudjuk igazán értékelni Isten emberért hozott áldozatának nagyságát, és így az irántunk érzett szeretetének mértékét.
Miért nevezi a Biblia Jézust „Isten Fiának”? Talán az evangéliumok írói találták ki ezt a „jelképes kifejezést”, vagy – ahogy némelyek állítják – csak egy megtisztelő titulus lenne ez, mint pl. a „próféta”? Cáfolhatatlan tény, hogy maga Isten jelentette ki a sokaság jelenlétében: „Ez amaz én szerelmes fiam…” (Máté 3:17). Hasonlóképpen Jézus is újra és újra kijelentette, hogy Ő Isten FIA, sőt, mi több, Isten egyszülött Fia (János 3:16). E két lény bizonyságtételének senki sem mer ellentmondani, netán azt hagyománynak, szokásnak vagy félreértésnek nyilvánítani. Isten kétség kívül tudta Jézus személyazonosságát, és Jézusnak magának is ismernie kellett saját személyazonosságát. Nem kerülhetjük meg azt a tényt, hogy amikor Isten és Jézus meg akarta értetni az emberekkel a kettejük között fennálló kapcsolatot, mindketten a „Fiú” és „Atya” kifejezéseket használták. Az az ember tehát, aki azt meri állítani, hogy Jézus nem Isten Fia, hanem akármi más, a legnagyobb önteltségben vétkes.
Ismerte Jézus saját személyazonosságát?
„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3:16
Az ebben a pár sorban kifejtett igazság annyira mély, szenzációs és felemelő, hogy egész világunk kutatásának és tanulmányozásának alapjául szolgál majd évek százmillióin keresztül. Egyszerűen hangzik, könnyen olvasható, de oly hatalmas és átfogó, hogy magába foglalja a világegyetemnek valaha is kinyilatkoztatott legdrágább igazságokat:
- Isten szeretete a hálátlan bűnös iránt.
- E szeretet felfoghatatlan mélységei.
- Ajándékának végtelen értéke.
- A felkínált megváltás egyszerűsége és tökéletes volta.
Felfoghatatlan, hogy egy ilyen érthetően és világosan kijelentett igazságot – amely ugyanakkor életbevágó fontosságú az embernek a bűn következményeitől és büntetésétől való megmeneküléshez –, annyira kétségbeesetten és nekifeszülve támadnak olyan emberek, akik saját állításuk szerint hisznek a Szentírásban. Megdöbbentő látni, hogy meddig képesek elmenni az emberek és milyen eszközökhöz képesek nyúlni, hogy lerombolják azokat az igazságokat, amelyeket annyira félreérthetetlenül mutatnak be ezek az értékes Biblia-versek.
Egy ember magabiztosan kijelenti: „Nos, mint tudjuk, az »egyszülött« szót a görög »monogenes« szóból fordították, viszont ez valójában nem is »egyszülöttet« jelent, hanem »kivételest«.” Egy másik „teológus” hetykén állítja: „Jézus nem volt Isten Fia földre jövetele előtt. Tudniillik Ő nem volt »egyszülött« egészen addig, amíg meg nem született Betlehemben.”
Ismét egy másik tanult ember gúnyt űz azok „tudatlanságából”, akik komolyan veszik, hogy Jézus szó szerinti Fia Istennek, és az idő kezdete előtt az Atyától származott. „Azt kéne felfognotok,” – mondja – „hogy ez csak a Biblia íróinak stílusa. Az »Isten Fia« egy héber kifejezés, amelyet a tanítványok azért használtak, mert a szemükben Jézus egy különleges személy volt.”
Így halmoznak elméletet elméletre, melyek mind arra irányulnak, hogy lerombolják azt az egyszerű igazságot, miszerint Jézus mindig is Isten Fia volt – ma is az –, mivel az Atyától származott az örökkévalóság napjaiban. Nem meglepő, hogy az igazság ellensége minden erejével megpróbálja semmissé tenni vagy legalább elhomályosítani ezt az igazságot. Ha eléri célját, az emberek soha nem fogják megérteni az Atya emberiség iránti szeretetét, ez ugyanis az az igazság, amely meg tud szabadítani bennünket a bűn rabságából. Ez az igazság az egész univerzum tanulmányának központi témája.
Leszögezhetjük tehát, hogy az „egyszülött Fiú” nem egy Jézusnak adományozott előkelő cím volt, és nem is a tanítványok ragasztották rá. Ha elfogadjuk, hogy a Szentírás tényszerű és pontos, akkor maga Jézus volt az első, aki önmagát Isten egyszülött Fiának (Jn 3:16) nevezte. Lehetséges, hogy a tanítványoknak kezdetben még zavaros elképzeléseik voltak Jézus személyéről. Talán némelyikük azt hitte, hogy egy nagy próféta. Mások talán, hogy Illés tért vissza Őbenne. Legtöbbjük talán úgy gondolta, hogy Ő a Messiás (de nem feltétlenül isteni lény). De mi a helyzet Jézussal? Ő ismerte saját személyazonosságát? Amikor Isten egyszülött Fiaként utalt magára, mit akart ezzel elérni? Miért használta ezeket a szavakat? Vajon összezavarni vagy felvilágosítani próbálta Nikodémust? Milyen üzenetet akart megértetni Nikodémussal?
Hát nem egyértelmű, hogy azt akarta elérni, hogy Nikodémus értékelje Isten szeretetének mértékét? Lényegében azt mondta: „Nikodémus, tudod, hogy Isten mennyire szereti az embert? Annyira, hogy kész volt EGYSZÜLÖTT FIÁT odaadni!” Látjuk, mennyire életbevágóan fontos az egyszülött Fiú kifejezés helyes értelmezése? Csak ennek megértése által kezdhetjük felfogni Isten irántunk való szeretetének valódi mértékét.
„Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa.” 1János 4:9
Monogenes
Az egyszülött kifejezés a görög „MONOGENES” kifejezés fordítása. A MONOGENES görög szó jelentése: „egyszülött, azaz egyetlen-, egyedüli (született gyermek)”. Ez a szó a monos és genos görög szavakból származik.
- A monos jelentése: egyetlen, magában álló; egyedül, egyedüli
- A genos jelentése: rokon, utód, leszármazott, nemzedék
Mit jelent valójában ez a szó? A kifejezés szó szerinti fordítása nyilvánvalóan egyedüli leszármazottat jelent. A szó összesen kilenc (9) alkalommal fordul elő a Bibliában. Ötször Jézusra vonatkozik és egyszülöttnek fordítják. Nézzük meg, hogyan használja a másik négy alkalommal:
„Mikor pedig a város kapujához közelített, ímé egy halottat hoznak vala ki, egyetlen egy (monogenes) fiát az anyjának, és az özvegy asszony vala; és a városból nagy sokaság volt ő vele.” Lukács 7:12
„Mert vala néki egy egyetlen (monogenes) leánya, mintegy tizenkét esztendős, és az halálán volt.” Lukács 8:42
„És ímé egy a sokaság közül felkiálta, mondván: Mester, kérlek téged, tekints az én fiamra; mert nékem egyetlen egyem (monogenes):” Lukács 9:38
Egy pillanat múlva rátérünk a negyedik hivatkozásra. De először tegyük fel a kérdést az értelem és a józan ész nevében, mi a monogenes szó jelentése a fent idézett Igékben? Mit kellene megértenünk ennek a szónak a használatából? Nyilvánvalóan mindegyik esetben azt közli velünk, hogy annak a bizonyos szülőnek az volt az EGYEDÜL SZÜLETETT gyermeke. Aligha érthetjük félre jelentését, ha azt vizsgáljuk, hogyan használja e szót a Biblia. Jelentése: az egyedüli tőle született. Vagy ezekben az esetekben a kifejezés pusztán egy kivételes gyermeket jelentene? Van azonban egy másik hely, ahol a szót Ábrahám fiára, Izsákra hivatkozva használja az Írás.
„Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett, és egyszülött (monogenes) fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta,” (Zsidók 11:17; új protestáns fordítás)
Ezt a hivatkozást külön kezeljük, mert ebben az esetben Izsák valóban nem az egyetlen fiú volt, aki Ábrahámnak született. Ábrahámnak volt egy másik fia is, Ismáel, aki Izsák előtt született. Miért neveztetik akkor Izsák Ábrahám egyszülött fiának? Ennek okát nem nehéz belátni. Ismáel nem Sárának, Ábrahám törvényes feleségének volt a fia. A Szentírás világossá teszi, hogy Isten terve szerint Ábrahám fia az ő és Sára közös utódja kell legyen, ezért Isten nem fogadta el Ismáelt Ábrahám fiának. Így szólt Ábrahámhoz: „Űzd ki a szolgálót és az ő fiát” (Galata 4:30). Amikor Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy áldozza fel Izsákot a Mórija hegyén, gondosan megválasztott szavakkal szólt hozzá: „Vedd a TE FIADAT, ama TE EGYETLENEGYEDET, a kit szeretsz…” (1Mózes 22:2)
Ennek ellenére néhányan diadalmasan lecsapnak Zsidók 11:17 versére és megpróbálják a monogenes kifejezés értelmezési kulcsaként használni annak igazolására, hogy e szó nem leszármazottat jelent. Állításuk szerint Izsák esetében egyszerűen azt jelentette a monogenes, hogy Ábrahám érzelmeiben egy speciális, kivételes helyet foglalt el, és ezért ezt jelenti Istenre és Jézusra vonatkozóan is. De a józan ész nevében fel kell tennünk a kérdést: Izsák vajon nem volt Ábrahám szó szerinti, született fia?
Még ha igaz is lenne, hogy az Izsák és Ábrahám közötti kapcsolatnál a szó kivételeset jelent, mégis világos, hogy a legtöbb esetben más a jelentése. Amikor egy szó jelentését keressük, meg kell néznünk, hogy az esetek többségében miként használják azt, és ily módon levonnunk egy ésszerű következtetést a szó jelentéséről, szem előtt tartva a szövegösszefüggést is, amelyben előfordul. Amikor ezeket a szabályokat a monogenes kifejezésre alkalmazzuk, jelentése egyértelművé válik. Csak a Jézus valódi Istenfiúsága igazságának lerombolására tett határozott erőfeszítés vezette arra az írástudókat, hogy a helyes írásmagyarázat szabályait figyelmen kívül hagyva a monogenes szót kivételesnek fordítsák.
Néhányan azt állítják, hogy Istennek feleségre lett volna szüksége ahhoz, hogy egy valóságos fiút nemzzen. De ez a felvetés gyerekes és tiszteletlen. Még a fizikai teremtettség is igazolja, hogy léteznek olyan élőlények – például az amőba –, amelyek egy ellenkező nemű partner nélkül is képesek szaporodni. Hogyan kérdőjelezhetjük meg Istennek azt a képességét, hogy nőnemű társ nélkül is képes utódot létrehozni? Egyszerűen csak el kell fogadnunk Isten szavát anélkül, hogy a mikéntjét és miértjét kérdezgetnénk. Isten volt az első Apa a világmindenségben. Amikor a szaporodás képességét megadta az embernek, egy olyan értékes ajándékot adott, amit az angyalok sem kaptak meg. Ez egyike volt azon vonásoknak, amiben az ember még náluk is jobban hasonlított Istenre.
Vajon Isten csupán emberi kifejezéseket használt, amikor szerelmes Fiaként utalt Jézusra, csak hogy megérthessük, miként érez Jézus iránt? Isten félrevezetni vagy megvilágosítani akart minket? Talán azt akarná Isten, hogy olyasvalamit higgyünk el, ami valójában nem is úgy van? Ha Isten azt akarta, hogy Jézusra mint az Ő Fiára tekintsünk, miért gondoljuk azt, hogy Jézus maga az Isten? Bölcsebbek vagyunk Istennél?! Amikor Isten így szól: „Ez az én szerelmes Fiam”, hogyan lehetünk olyan vakmerőek, hogy azt mondjuk: „Valójában Ő nem is Isten Fia. Ő Isten maga!!” Egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy Isten megadta azt az információt, amire szükségünk van, és azt szeretné, hogy azt higgyük el és fogadjuk el, amit Ő mond. E világban az egyedüli biztonságunk abban áll, ha az Ő szavát hisszük és fogadjuk el.
A második létfontosságú kérdés
A második létfontosságú kérdés, amit fel kell tennünk, hogy mikor vált Jézus Isten Fiává? Azért életbevágóan fontos ez a kérdés, mert Isten felénk irányuló szeretetét az Ő Fiának odaadásával mutatta be. Azonban Isten nem szerethette Krisztust Fiaként, amíg nem volt a Fia. Logikusan hangzik ez? Isten szeretetét Fia iránt onnan számíthatjuk, amióta van Fia. Ha Jézus azelőtt is létezett, mielőtt Isten Fiává vált, akkor Isten testvéreként, barátjaként szerethette őt, vagy úgymond önmagát szerette, hiszen – némelyek szerint – Jézus maga volt az Isten. Azonban nem szerethette Őt Fiaként, amíg nem lett a Fiává.
Mikor lett Jézus Isten Fia? Némelyek hatalmas erőfeszítéseket tettek annak igazolására, hogy Istennek egyáltalán nem volt Fia, mielőtt Jézus a földre jött. Sokan belekeverednek hasonló okoskodásokba, de elbuknak Isten egyszerű Igéjének fényében. Volt egy olyan pont az időben, amikor Isten azt mondta: „Fiam, menj!”? 1János 4:9 azt mondja, hogy Isten elküldte egyszülött Fiát e világra. Mikor történt ez az elküldés? Mielőtt Jézus eljött a világra, vagy miután eljött a világra? Talán először elküldte Isten Jézust a világra, majd az ideérkezése után szólt volna: „Fiam, menj a világra”?! E kérdések nevetségesnek tűnhetnek, de fel kell tennünk őket ahhoz, hogy az igazság világossá váljon. Egyszerű logikával beláthatjuk, hogy ha Isten elküldte Fiát a világra (János 3:17; 1János 4:9), akkor ehhez lennie kellett egy Fiának, akit elküldhetett (Márk 12:6). Nem saját magát, lényének egy részét vagy a barátját küldte el, hogy a Fiává váljon. Amikor Jézust elküldte, Ő már Isten Fia volt.
Az a hit, miszerint Jézus nem volt Isten Fia, amíg meg nem fogant Mária méhében, ahhoz a nevetséges elképzeléshez vezet, hogy Jézus azelőtt érkezett, mielőtt elküldték volna. Vagy másként: Isten elküldte Fiát, mielőtt lett volna Fia.
Az Ószövetség bizonyságtétele
Noha az Ószövetség bizonyságtétele nem olyan világos, mint az Újszövetségé, van néhány Bibliavers az Ószövetségben, mely rávilágít arra az igazságra, hogy Istennek már sokkal azelőtt volt egy Fia, mielőtt Jézus eljött volna a földre.
„Kicsoda ment fel az égbe, hogy onnan leszállott volna? Kicsoda fogta össze a szelet az ő markába? Kicsoda kötötte a vizet az ő köntösébe? Ki állapította meg a földnek minden határit? Kicsoda ennek neve? Avagy kicsoda ennek fiának neve, ha tudod?” Példabeszédek 30:4
Melyik két lényről beszél ez a vers? Egyikük teljesen egyértelműen minden dolgok Teremtője. Ő „kötötte a vizet az ő köntösébe” és „állapította meg a földnek minden határit”. Azonban egy másik személyt is megemlít itt. Jóval Krisztus betlehemi megszületése előtt hangzott el a kérdés: „kicsoda ennek fiának neve?” Ha akkor még nem volt Istennek Fia, mi értelme van ennek a kérdésnek?
Ha Példabeszédek 8:22-31 verseit olvassuk, lehetetlen félreértenünk annak jelentését. A szakasz így szól:
„Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem; az ő munkái előtt régen. Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva. Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala… Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem… Mikor készíté az eget, ott valék… mikor megállapítá e földnek fundamentomait: Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte minden időben. Játszva az ő földének kerekségén, és gyönyörűségemet lelve az emberek fiaiban.” Példabeszédek 8:22-31
Kiről szól ez a szöveg? A fejezet első verseiből kiderül, hogy a bölcsességről szólnak. Azonban tudvalevő, hogy az Ószövetség prófétai vagy költői részei gyakran túlmutatnak köznapi jelentésükön, és jelképes beszédük konkrét személyekre vonatkozik. Világos, hogy ezek a szakasz inkább egy személyről szól, nem pedig a bölcsesség elvont fogalmáról, mert azt mondja róla, hogy „születtem” (24,25. v.). Ha azt feltételeznénk, hogy itt a bölcsesség fogalmáról beszélünk, akkor ebből az következne, hogy volt egy idő, mielőtt Isten létrehozta volna a bölcsességet – amikor a bölcsesség nem létezett –, következésképp Isten ezen időpont előtt nem volt bölcs. Ellenben a 22-31. versben említett személynek van néhány jól behatárolt tulajdonsága, melyek csakis egyetlen Lényre alkalmazhatók a világmindenségben. Vizsgáljunk meg néhány ilyen tulajdonságot:
- A személy „világra hozatott” (24-25. v. az angol King James fordítás szerint). Számos más fordítás – többek között a legtöbb magyar fordítás is – egyszerűen így adja vissza e kifejezést: „születtem”.
- Ez a személy minden dolog teremtése előtt „jött létre” (született; az új protestáns fordítás szerint formáltatott), egy „örökkévalósággal” ezelőtt (23. v.).
- Isten minden teremtői munkájánál jelen volt (27-29. v.).
- Ez a személy állandóan Istennel volt mint Isten „gyönyörűsége” (30. v.).
Ki az, akiről a Biblia azt mondja, hogy Istentől született (János 3:16) az örökkévalóság napjaiban (Mikeás 5:2)? Ki volt aktívan jelen az egész világegyetem teremtésénél (Efézus 3:9; 1Mózes 1:26)? És ki volt Isten szívének gyönyörűsége (Máté 3:17)? Csak egyetlen lényre illik ez a leírás az egész világegyetemben. Ez a szakasz egyértelműen Jézus Krisztusra, Isten Fiára utal, aki – 1Korinthus 1:24 szerint – Isten bölcsessége.
Akik tagadják Jézus szó szerinti istenfiúságát, két problémával szembesülnek e szakasznál. Először is világosan látják, hogy ezen igék szerint Krisztus létezésének van kezdőpontja: egy olyan időpont, amikor „megszületett”. Bár ez a kezdőpont olyan régen, az örökkévalóság napjaiban volt, hogy az Írás „örök időként” utal rá, mégis megütköznek ezen a gondolaton, mert szerintük Jézus maga az Isten, és ebben a minőségben nem lehetett kezdete. Másodszor úgy gondolják, hogy a „született” kifejezés teremtést jelent, márpedig ha Jézus teremtmény, akkor nem lehet isteni lény, és nem tudja kifizetni az ember megváltásának árát.
Született vagy teremtve lett?
A Szentírás felette áll az emberek véleményeinek, félelmeinek, hamis elképzeléseinek és elferdült gondolatainak. Ha elfogadnánk, amit az Írások egyszerűen mondanak, értelmünk megnyílna és a homályos pontok kitisztulnának. Vizsgáljuk meg először a második ellenvetést. Ha elfogadjuk, hogy Jézus Istentől SZÜLETETT, ez alatt azt kell értsük, hogy Ő TEREMTVE LETT? Legyünk következetesek. Van egyetlen hely is a Bibliában, ahol a született szó teremtést jelent, vagy fordítva? A kérdés nagyon egyszerű. A teremtés valaminek a megformálását vagy létrehozását jelenti, anélkül hogy a részünket képező vagy azelőtt létező anyagokat használnánk. A nemzési vagy születési folyamat teljesen más. Ami megszületik, az valamikor része volt az eredetinek, továbbá ugyanabból az anyagból származik és ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, mint az eredeti. Ami megszületett – egy bizonyos értelemben – már fogantatása előtt is létezett, ti. élete szüleinek életében már jelen volt (Zsidók 7:9-10). A Biblia mindenhol arról tesz bizonyságot, hogy Krisztus Istennek nem egy teremtett, hanem született Fia.
A másik ellenvetés azzal a kérdéssel kapcsolatos, hogy Krisztus tényleg lehet-e Isten, ha kezdete van? Nos, először is Krisztus sohasem lehet maga az Isten. A Bibliában csak egyetlen Lény van, aki a szó legszorosabb értelemében viseli az „Isten” címet, és ez az Atya (János 17:3; 1Korinthus 8:6; Jelenések 21:22). A helyes kérdés valójában az, hogy lehet-e Jézus isteni lény, rendelkezhet-e Isten tulajdonságaival, ha van kezdete?
Amikor egy gyermek megszületik, milyen képességek rejlenek benne? Eltekintve attól a ténytől, hogy fejlődése még nem teljes, kevesebb-e bármiben is szüleinél? Nyilvánvaló, hogy ha Jézus Istentől SZÜLETETT, SZÁRMAZOTT, JÖTT KI, akkor Isten MINDEN tulajdonságával rendelkeznie kell! Magától értetődő, hogy semmiben sem alsóbbrendű Istennél, hanem természetszerűleg rendelkezik Isten vonásaival. Hogyan fosztaná meg istenségétől az a tény, hogy örök idők előtt volt a kezdete? Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy mivel egy ember gyermeke nem olyan idős, mint az apja, ezért már nem is annyira ember, mint az apja! A kulcskérdés az, hogy Jézus SZÜLETETT vagy TEREMTVE LETT. Jehova Tanúi azt állítják, hogy teremtve lett. A Szentháromság-hívők szerint sem nem született, sem nem teremtetett. A Biblia azonban azt tanítja, hogy Jézus valamikor az örökkévalóság napjaiban, Istentől született. Ez az egyetlen következtetés van összhangban a teljes Írás kinyilatkoztatásával.
Megvilágosodva vagy összezavarodva?
Az igazság ellensége a legkülönfélébb módokon próbálja elhomályosítani ezt az igazságot. A keresztények egy másik csoportja – a múlt századok hagyományai iránti buzgóságtól fűtve – úgy spekulált (és spekulációit ráerőltette másokra is), hogy Jézus, aki Isten Maga, évmilliárdokkal ezelőtt úgy döntött, hogy a Fiú szerepét fogja alakítani, míg Isten Maga (egy másik) az Atya szerepét alakítja. Ugyanakkor Isten Maga (egy újabb!) a Szentlélek szerepében lép fel. Ezt a döntést Isten Maga hozta, aki nem három Isten volt, hanem egy Isten, három szerepet alakítva!!!
Népszerűtlen igazság
Miért támadja az ördög ily hevesen azt az igazságot, hogy Jézus Isten valóságos Fia? Nem nehéz választ találni erre a kérdésre. A Biblia szerint Isten szeretete abban mutatkozik meg, hogy Fiát odaadta meghalni az emberiségért (János 3:16; 1János 4:9-10). Hogyan érthetjük meg és értékelhetjük e szeretet csodáját, ha nem fogjuk fel, KI lett elküldve, mi a nekünk adott ajándék értéke, és hogy mibe került ez Istennek? Csak akkor tudjuk igazán szeretni Istent, ha megértjük Krisztus személyazonosságát (1János 4:19). Ezért Isten iránti szeretetünk és a bűn feletti győzelmünk szorosan kapcsolódik ahhoz az igazsághoz, hogy Jézus Isten Fia. „Ki az, a ki legyőzi a világot, ha nem az, a ki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?!” (1János 5:5). Nem csoda, hogy az ördög gyűlöli ezt az igazságot!
Csak azt nehéz megérteni, hogy a keresztények miért ellenzik oly harciasan Isten Szavának legnyilvánvalóbb kijelentéseit. Azok, akik állításuk szerint szeretik Istent és dicsősége után vágyakoznak, miért állnak oly makacsul ellene annak az egyedüli igazságnak, ami Isten szeretetét a világegyetemben bármi másnál teljesebben nyilatkoztatja ki? Ez majdnem olyan nagy titok, mint az úgynevezett Szentháromság!
Évszázadokkal ezelőtt, a Krisztus utáni negyedik században a kompromisszumkötés lelkülete, a világi népszerűség utáni vágy, a pogányság befolyásával ötvözve behozta a Szentháromság tanát a keresztény hitbe. Ez a tan azóta oly mélyen belegyökerezett a kereszténység hagyományaiba, hogy a legtöbb keresztény felekezet alapvető tanítása lett, és káromlásnak tekintik, ha valaki ellene szól. Miért kapaszkodnak ennyire makacsul keresztény férfiak és nők a tévedésbe? Miért ragaszkodnak a Szentháromság-Istenhez az Írások világos kijelentései ellenére? A válasz: a népszerűség miatt. Egyetlen egyházat sem ismernek el egyházként (és ez igaz az elmúlt 1500 évre is), csak ha hitet tesz a Szentháromság mellett. A Szentháromságot megtagadó egyházakat azonnal SZEKTÁNAK bélyegzik. Mivel egyeduralkodóvá vált ez a szentírási alapot nélkülöző, teljesen emberi hagyományokra épülő tan, eretnekséggel vádolják azokat, akik azt az egyszerű igazságot vallják, hogy Jézus Isten Fia.
János bizonyságtétele
Jézus tanítványai közül János foglalkozik legtöbbet Jézus fiúságával. A Biblia írói közül egyedül ő utal Jézusra úgy, mint „Isten egyszülött Fia”.
A Szentháromság-hívők erre hivatkozva kijelentik, hogy ez a kifejezés csupán János írásstílusának tudható be. Igaz ez? Valóban csak írásstílusából fakadóan adta János Jézusnak az „Isten egyszülött Fia” címet, vagy pedig János pontos, hiteles, őszinte keresztény volt, aki világos tényeket írt le?
János az apostolok közül utolsóként halt meg, valamikor i. sz. 95-100 között. Ő volt a Biblia utolsó írója, mivel könyveit utolsóként adták hozzá a bibliai kánonhoz. Úgy tartják, hogy a Bibliába került írásai közül Jelenések könyvét írta meg először (i. sz. 95-ben), majd a levelei és a nevéhez fűződő evangélium következtek.
Levelei, melyeket a többi apostol halála után írt, rámutatnak, hogy megírásuk idején bizonyos halálos befolyások kezdték felütni fejüket az egyházban. Leveleiben többször is világosan utal János olyanokra, akik veszedelmes eretnekségeket kezdtek el tanítani (1János 2:18).
Első levelében János többször is nyomatékosan kihangsúlyozza, hogy Jézus Isten Fia. Egyszülött Fiúként ír róla. Miért hangsúlyozta ezt ennyire? Mi volt az indítéka, hogy Jézust épp ezekkel a szavakkal mutassa be?
1János 2:22-23 versei alapján egyértelmű, hogy a keresztény gyülekezetekben kezdtek olyan emberek felbukkanni, akik azt tanították, hogy Jézus nem volt Isten Fia a „Fiú” szó valódi értelmében (az első Szentháromság-hívők?). János, az utolsó élő apostol – egyike annak a tizenkettőnek, akiket Jézus azért választott, hogy az Ő különleges bizonyságai legyenek, s aki elmondja, hogy „…hallottunk, … szemeinkkel láttunk, … szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, azt hirdetjük az élet Igéjéről” (1János 1:1) –, szükségesnek látta, hogy világos és félreérthetetlen módon utasítsa vissza ezt a veszélyes hamis tanítást. Akik ezt az eretnekséget tanították, az „antikrisztus lelkével” bírtak. Határozottan hangsúlyozta, hogy Jézus nemcsak „Isten Fia”, hanem „Isten EGYSZÜLÖTT Fia” (1János 4:9). Ez nem egy János által kitalált elképzelés volt, hanem egy olyan igazság, amit a Mester ajkáról hallott (János 3:16).
Világossá teszi, hogy ez az igazság az a központi oszlop, amely minden igaz keresztény tapasztalat alapja. Ezen igazság nélkül nem tudjuk legyőzni a világot (1János 5:5). Az Istenben maradás egyik jele, hogy Jézust Isten Fiának valljuk (1János 4:15), és az Isten és a Fia közötti kapcsolatról szóló igazság megértése által értékelni tudjuk Isten irántunk való szeretetét (1János 4:9).
Miért nem hangsúlyozta ugyanezt a Biblia többi írója? A válasz egyszerű. Figyeljük meg János szavait:
„Fiacskáim, itt az utolsó óra; és a mint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt; a honnan tudjuk, hogy itt az utolsó óra.” 1János 2:18
Egyértelmű, hogy Jézus istenfiúságának tagadása olyan tanítás volt, ami csak János írása idejében ütötte fel a fejét, előtte nem volt jelen. Korábban egyetlen keresztény sem kérdőjelezte meg azt, hogy Jézus Isten Fia, az Atyától született, testet öltött és el lett küldve e világra. De most, amikor János már idős volt, és egyedüli apostolként maradt még életben, az ördög a keresztény hit legfontosabb pontja ellen indított támadást: Isten szeretetének tana ellen, amely Fiának odaajándékozásában nyilvánult meg.
A Bibliát nem írásstílusában vagy íróinak kifejezéseiben ferdítették vagy torzították el. Az úgynevezett „tudósok” el akarják hitetni velünk, hogy a Biblia világos, egyszerű szavait nem lehet megérteni, elhinni és elfogadni, amíg azt meg nem magyarázzák a „tanult emberek”. Ezt a megtévesztést mindig elutasították és el is fogják utasítani azok, akik hisznek a mindenek felett álló Istenben; aki azt akarja, hogy szavait olvassuk, megértsük és kövessük, ezért azt olyan egyszerűvé tette, hogy még egy – az Ő Lelke által vezetett – gyermek is megértheti.