IV. Isten mindenütt jelenvalósága

Kicsoda a Szent Lélek?

Isten mindenható. Ez azt jelenti, hogy Övé minden hatalom. Semmi sem korlátozza. Nincs semmi, amit ne tudna megtenni, semmi, amit nehéz lenne neki végrehajtani (Máté 19:26).

Isten mindenütt jelenvaló. Ez azt jelenti, hogy az idő minden egyes pillanatában valóságosan és személyesen jelen van mindenhol az univerzumban. Ez így, szó szerint igaz. Ő maga, személyesen itt van velem ebben a szobában, amint írok, miközben ugyanabban a pillanatban sok billió fényévnyire tőlem, ott van az Ő mennyei tróntermében is (Zsoltárok 139:1-12).

Hogyan lehet Isten itt velem, és ugyanakkor a Mennyben is? Hogyan mondhatja: „Nem töltöm-é én be a mennyet és a földet?” (Jer 23:24). Ez azt jelenti, hogy a feje a mennyben, míg lába a földön van? Nyilvánvalóan nem. Meg kell értenünk, hogy Isten több, mint a mennyei trónon ülő Személy külső alakja. Igaz ugyan, hogy Isten ebben a formában jelenik meg az angyalok és emberek számára, a bölcs Salamon azonban kijelentette:

„Vajjon gondolható-é, hogy lakozhatnék az Isten a földön? Ímé az ég, és az egeknek egei be nem foghatnak téged; mennyivel kevésbbé e ház, a melyet én építettem.” 1Királyok 8:27

Ha az ég és az egeknek egei sem tudják Istent magukba zárni, akkor nyilvánvaló, hogy Isten nem csak az a forma, ami a mennyben látható. Isten valójában az a nagy, tudatos, élő jelenlét, amely betölti az egész világmindenséget:

„Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk; miképen a költőitek közül is mondották némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk.” Apostolok cselekedetei 17:28

„Egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben.” Efézus 4:6; új protestáns fordítás

Az idő kezdete előtt Isten egyedül volt az univerzumban. Mielőtt a bolygókat, csillagokat, rendszereket, galaxisokat és angyalokat létrehozta, mielőtt Isten Fia megszületett, Isten teljesen egyedül létezett. Milyen volt a világegyetem abban az időben? Vajon egy végtelen semmi volt? Pál apostol bizonyságtétele szerint Isten „mindeneket betölt mindenekkel” (Efézus 1:23). Isten maga jelenti ki, hogy Ő „betölti a mennyet és a földet” (Jer 23:24). Salamon kijelentette, hogy „az ég és az egeknek egei be nem fogadhatnak téged” (1 Királyok 8:27).

Mit jelentenek ezek a kijelentések? Ezeket olvasva azt látjuk, hogy Isten egy olyan Lény, aki szó szerint betölti az egész világmindenséget. Mindig így volt és mindig így lesz. „Ő benne élünk, mozgunk és vagyunk.” (Apostolok Cselekedetei 17:28) Természetesen nem egy „egyetemes intelligenciáról”, vagy „kollektív tudatról”, nem egy érzéketlen, közömbös jelenlétről beszélünk. Isten egy személyes, melegszívű, szeretetteljes Lény, aki éppúgy személy, mint ahogy én is egy személy vagyok, de akinek hatalma és képességei végtelenül nagyobbak az enyémnél. Az egyik ilyen képessége, hogy a szó szoros értelmében mindenhol jelen tud lenni egyszerre.

Ki meri azt állítani, hogy Isten számára ez nem lehetséges? Ki meri akár csak feltételezni is, hogy nem ez a Biblia világos tanítása?

Egyesek így okoskodnak: „Igen, Isten mindenütt jelen van, csakhogy angyali hírnökei által.” Mások azt állítják: „Igen, Ő mindenütt jelen van, de egy másik isteni lény segítségével, akit »Szentléleknek« hívunk.” Ismét mások azt mondják: „Igen, Ő mindenütt jelen van, de csak az ereje az, ami mindenütt jelenvaló. Ő maga a mennyei trónjára van korlátozva.” Mindezek az elméletek lekorlátozzák Isten hatalmát, és megtagadják a Szentírást.

János evangéliumának negyedik fejezetében, amikor Jézus találkozott a samáriai asszonnyal Jákób kútjánál, az asszony egy számára nagyon fontos kérdést tett fel, amely azonban azt is elárulta, hogy – sok mai emberhez hasonlóan – tudatlan volt Isten természetét illetően:

„A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak; és ti azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, a hol imádkozni kell.” János 4:20

Burkolt kérdése az volt, hogy „hol van az imádat igazi helye?”, átfogalmazva: „hova menjünk, hogy Istent megtaláljuk?” Jézus válasza az volt, hogy ettől az időponttól kezdve az emberek már nem Jeruzsálemben, és nem is a samáriai hegyen imádják Istent. Miért? Mert „Isten Lélek” (János 4:24). Ha felismerjük, hogy Isten lélek, akkor azt is megértjük, hogy nem korlátozhatjuk Őt egy helyre sem. Sem Jeruzsálemre, sem a másik hegyre, sem Jákob megkent kövéhez Béthelben, sem Mózes égő csipkebokrához. Bárhol vagyunk, Isten ott van (Zsoltárok 139:7-8), ezért imádhatjuk Őt bárhol és mindenhol. Ezt jelenti lélekben imádni.

Ki vagyok én?

A testem szerves és lényeges része személyazonosságomnak? Kérlek, alaposan fontold meg ezt a kérdést. Az ember Isten képére teremtetett és az Írások szerint testből és lélekből áll. (Lásd Prédikátor 12:7; 3:21; Jakab 2:26; 1Korinthus 5:5; 2:11; Lukács 23:46; Apostolok cselekedetei 7:59) Azonban – bár egy napon testet fogunk cserélni – lelket sohasem cserélünk!

„Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.” 1Korinthus 15:50-53

Ebből a képből azt érthetjük meg, hogy az igazi énem a lelkem. A testem tulajdonképpen csak a hajlék, amelyben élek. Igaz, a testtől különvált lélek nem képes tudatos állapotban létezni – kivéve Isten csodája által (2Korinthus 12:2). Azonban mindazt, ami engem azzá tesz, ami ÉN vagyok – az emlékeimet, gondolataimat, lényemet – a lelkem tartalmazza. Más szóval, a lelkem a személyazonosságom.

Ez igaz Istenre is. Isten valódi állapota az, hogy Ő egy Lélek, amely képes arra, hogy egyszerre mindenütt jelen legyen. Noha a teremtett világ felé testi formában nyilatkoztatta ki Önmagát, a világegyetem egy konkrét pontjában, egy trónon ülve, ne gondoljuk, hogy Isten csak ennyiből áll. „Az ég és az egeknek egei be nem fogadhatnak téged” – mondja Salamon. Nos, az Ő testi formáját befogadják az egek. Ez a testi forma egy helyre korlátozódik, a mennyei szentély trónjára. Ugyanakkor Isten – minden erőlködés nélkül – mindenütt jelen van a világegyetemben. Valódi személyazonosságában – ami az Ő Lelke – mindenhol jelen van, láthatatlanul, de nagyon is valóságosan.

A Biblia az Istennel és Fiával való kapcsolatunkat valóságos közösségnek írja le (1János 1:3). Ez nem lehetne valóság, ha egy közbeiktatott, harmadik személlyel lenne dolgunk, vagy ha csak Isten erejével érintkeznénk. A közösség személyiséget követel, valódi jelenlétet, amikor az elme elmével van kölcsönhatásban egy személyes szinten.

Három személyiség

Jézus az istenség egy megnyilvánulása. Egy személy, és ugyanakkor az istenség egy személyisége. Másrészt Isten két módon nyilvánítja ki Önmagát. Két személyisége van, két szinten mutatja be magát. Először is Ő egy látható, kézzelfogható testi Lény, aki az univerzum egy konkrét helyén egy trónon ül. Másrészről Ő egy láthatatlan, megfoghatatlan, mindenütt jelenvaló Lény, aki betölti a mindenséget. Egy hatalmas Lény, Aki kétféleképpen nyilvánul meg, így két személyiség.

Kinek a Szent Lelke?

Az ihletés világosan szól arról, hogy a szent Lélek: Isten lelke, élete és személyisége; és ahogy Efézus 4:4-6 mondja, csak egy Lélek van. Akkor miként lehetséges, hogy a szent Lelket gyakran Krisztus Lelkének nevezi az Írás (pl. Róma 8:9)?

Istennek van egy olyan tulajdonsága, ami létfontosságú a megváltás tervében. Ez a képesség pedig az, hogy képes Önmagát egy másik személy lelkével egyesíteni.

„A ki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ő vele.” 1Korinthus 6:17

Nem tudjuk, miként történik ez, de tudjuk, hogy megtörténik. Isten azt mondja, hogy így van, és minden igaz keresztény bizonyságot tesz arról, hogy ez valóság. Isten Lelke valóban egyesül a mi lelkünkkel és eggyé válunk vele.

János 17:23 az a vers, amelyik legjobban elmagyarázza a Jézus és az Ő Atyjának Lelke közötti kapcsolatot. Így mondja:

„Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek…” János 17:23

Jézus ebben a versben rámutat, hogy az Isten, Jézus és népe közötti kapcsolat abban áll, hogy az Atya Jézusban lakozik: „te én bennem”; Ő pedig gyermekeiben: „én ő bennük”. Hogyan lakozik Jézus az Ő népében? A szent Lelken keresztül (János 14:16-18). De hogyan lakozik az Atya a Fiúban? Szintén a szent Lelken keresztül. Amikor Jézus a földön volt, kijelentette:

„Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat.” János 14:10

Ha ezt megértjük, könnyű belátni, a Biblia miért ragaszkodik ahhoz, hogy mind az Atyával, mind a Fiúval közösségünk van (1János 1:3), és Jézus miért mondta azt, hogy az Atyjával együtt eljönnek, hogy a hívővel maradjanak (János 14:23). Az Atya Lelke lakik a Fiúban, és így lakik mind az Atya, mind a Fiú Isten gyermekeiben; ezért neveztetik a Lélek leggyakrabban Isten Lelkének, de néhány helyen Krisztus Lelkének. Pál apostol így magyarázza el:

„Mert Ő [Jézus] általa van menetelünk mindkettőnknek [zsidóknak és pogányoknak] egy Lélekben az Atyához.” Efézus 2:18

Amikor valakinek bizonyságot teszünk, és az illető elfogadja az igazságot, mit mondunk? „Megnyertem őt”, vagy „Isten nyerte meg őt”? Természetesen azt mondjuk, hogy „Isten nyerte meg őt”, nem igaz? Miért mondjuk ezt? Mert bár a mi hangunk volt hallható, a mi szánk szólt, a mi kezünk forgatta a Biblia lapjait, mégis elismerjük, hogy Isten volt az, aki rajtunk keresztül végezte a munkát. Isten tette, de rajtunk keresztül. Hasonlóképpen Jézus teremtett mindent (János 1:3; Kolossé 1:16), de igazából Isten tette ezt – Őbenne lakozva (Efézus 3:9). Ezért valójában Isten az, aki mindent teremtett (Jelenések 4:11). Ő minden hatalom és minden létező forrása.

„És láték a királyiszék és a négy lelkes állat között és a Vének között egy Bárányt állani, mint egy megölöttet, hét szarva és hét szeme vala, a mi az Istennek hét Lelke, a mely elküldetett az egész földre.” Jelenések 5:6

Látjuk, hogy Isten Lelke, hatalma, élete az, ami Krisztuson keresztül, az Ő Lelkével egyesülve jön hozzánk mint mindkettőjük Lelke. Ha ez a Lélek bennem lakozik és általam munkálkodik, akkor az a munka Istené, Krisztusé és az enyém – három egyesült lélek munkája. „Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek…” (János 17:23)

Ha ezt az igazságot helyesen értjük és értékeljük, életünkbe fogadva nagy változást hoz vallásos tapasztalatunkban. Az apostolokat betöltötte annak az igazságnak a csodája, hogy Isten maga szó szerint eljön, hogy az emberben lakozzék. Minden igyekezetükkel próbálták hallgatóik előtt is feltárni e csodát. Tudták, hogy senki sem érti meg igazán, mit tett Isten az Ő Fia által, ha a Lelke által nem telik meg örömmel és az összes bűn legyőzésére irányuló indíttatással és erővel.

„Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?” 1Korinthus 6:19

„A mit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.” 1János 1:3


 

„Elől és hátul körülzártál engem,
és fölöttem tartod kezedet.

Csodálatos előttem e tudás,
magasságos, nem érthetem azt.

Hová menjek a te lelked elől
és a te orczád elől hova fussak?

Ha a mennybe hágok fel, ott vagy;
ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.

Ha a hajnal szárnyaira kelnék,
és a tenger túlsó szélére szállanék:

Ott is a te kezed vezérelne engem,
és a te jobbkezed fogna engem.

Ha azt mondom:
A sötétség bizonyosan elborít engem
és a világosság körülöttem éjszaka lesz,

A sötétség sem borít el előled,
és fénylik az éjszaka, mint a nappal;
a sötétség olyan, mint a világosság.”

(Zsoltárok 139:5-12)