Rovatunk bevezető cikkében (Kozmikus konfliktus) rámutattunk, hogy Isten legkiváltságosabb teremtménye, Lucifer, hogyan fordult szembe Alkotójával. Mint hazugság atyja, azóta is arra törekszik, hogy az emberiséget félrevezesse Isten jellemével kapcsolatban. Ha sikerül elérnie, hogy az emberek kétségbe vonják a Teremtő létezését is, akkor nem is fogják Őt keresni. Ezt az elgondolást korunkban az evolúció elmélete képviseli, amely szerint az élet és az ember származása természetes okokra vezethető vissza. Cikkünk első felében az evolúció elméletének néhány eszmei vonatkozását vizsgáljuk meg, a folytatásban pedig rávilágítunk néhány tudományos tényre. Meg fogjuk látni, vajon az evolúció tana ténylegesen olyan erős lábakon áll-e, mint ahogy azt napjaink tudóstársadalma állítja, vagy a tények inkább természetfölötti eredetünket és Isten létezését igazolják.
Az ateizmus gyökere
Amikor Luciferben kétségek támadtak Isten kormányzatával szemben, nem a Teremtőhöz fordult, hogy felmerülő aggályait szemtől szemben Vele tisztázza. Isten közvetlen jelenlétében élt, mégsem élt ezen lehetőségével. Ehelyett kételyeit addig ismételgette mások előtt, míg valóban elhitte, hogy Isten igazságtalan. Ugyanez megtörténhet az emberrel is: ha egy hazugságot túl sokáig dédelget, végül igazságnak tekinti.
Lucifer – aki lázadásával Sátánná, azaz ellenségé vált – többé nem bízott Istenben, és ettől kezdve minden erejét arra fordította, hogy ugyanezt a hitetlenséget ültesse el mindazokban, akikben csak lehetséges. Ezt láthatjuk az emberiség történelmének legelején Ádám és Éva esetében, valamint a későbbi korokban is. Sátán azonban nem érte be azzal, hogy befeketítse Isten jellemét.
Az ateizmus eszméje – a Teremtő létezésének tagadása – valójában nem új keletű dolog, már évezredekkel ezelőtt is jelen volt. Indiától kezdve Görögországig szinte mindenfelé találhatunk olyan embereket és mozgalmakat, amelyek az ember létezését csupán természetes okokra próbálták visszavezetni. Még Isten ókori népe – Izrael – körében is voltak, akik kétségbe vonták a Teremtő létezését:
„Azt mondja szívében a bolond: Nincs Isten.” Zsoltárok 14:1
Ugyanakkor, noha némelyek tagadták Isten létét, az emberi faj létrejöttére nem tudtak olyan választ adni, ami a többség számára elfogadható lett volna. A közgondolkodás egészen a XIX. századig kész tényként kezelte Isten létezését.
A darwinizmus, és ami mögötte van
A paradigmaváltás Charles Darwin színre lépésével kezdődött, aki egy tudományos igényű elmélettel állt elő. Darwin evolúciós elmélete átfogó választ kínált arra a kérdésre, hogyan is jöhetett létre minden a Teremtő nélkül. Ez az elmélet hamar tért hódított az amúgy is szkeptikus tudóstársadalomban, és mára az élet keletkezésével kapcsolatos, egyetlen logikus magyarázattá vált.
Sokan nem látják világosan, hogy az evolúció elmélete nem pusztán egy érdekes magyarázat az élet eredetéről. Valójában messze ható következményei vannak a társadalmi és a hétköznapi élet számos más területére is. Harun Yahya: Az evolúciós csalás című könyvének bevezetőjében ezt a kérdést fejtegeti:
Materialista ideológia
„Sokan úgy gondolják, hogy az evolúciós elméletnek vagy a darwinizmusnak csak tudományos vonatkozásai vannak, és közvetlenül nem hat a mindennapi életre. Ez, természetesen, félreértés. Az evolúciós elmélet sokkal több, mint a biológiai tudományok egyszerű kerete – nem más, mint annak a megtévesztő filozófiának a megalapozója, amely oly sok embert vont hatása alá: a materializmusé.
Ez a filozófia csak az anyag létezését fogadja el, az embert különböző anyagok puszta keverékének tekinti. Azt állítja róla, hogy nem több mint egyfajta állat, létezésének egyetlen célja pedig a »küzdelem«. Ez a materializmus. Bármennyire próbáljuk is a tudomány köntösébe burkolni és ráerőltetni az emberekre, a materializmus egy olyan dogma, amelynek nincs tudományos alapja.
A materializmus megtévesztő üzenete – amely az embert olyan állattá alacsonyítja, amelynek létezése véletlenszerű, és senkinek nem tartozik semmiféle felelősséggel – kikezdte a hit értékeit, és lerombolt olyan erkölcsi oszlopokat, mint a szeretet, a kegyelem, az önfeláldozás, a becsület és az igazság. A materialisták mottója – »az élet küzdelem« – által félrevezetett emberek életüket pusztán érdekek harcának látták, ami viszont ahhoz vezetett, hogy a modernség látszata mellett valójában a »dzsungel törvényei« szerint éltek.” (Harun Yahya: Az evolúciós csalás, 5. oldal)
A materializmus elmélete alkalmas mások kihasználásának és elnyomásának megokolására. Hiszen az erősebb joga, hogy uralkodjon a gyengén. Ez az elmélet a szeretetet, gyengédséget és együttérzést egyenesen hibának tekinti, méghozzá evolúciós hibának:
Az evolúciós hiba
„Az ősi időkben csak a közeli rokonokkal és potenciális viszonzókkal volt alkalmunk altruisztikusan (jelentése: a másik érdekében, önzetlenül) viselkedni. Manapság ez a korlátozás már nem érvényes, az ökölszabály azonban megmaradt. Miért is ne maradt volna? … nem tehetünk róla, ha a síró, szerencsétlen embert látva szánalmat érzünk (még ha nem is rokonunk és viszonzást sem várhatunk tőle), … téves működésről, darwini hibáról, persze áldott és becses hibáról van szó.” (Richard Dawkins: Isteni téveszme, 153. o.)
Richard Dawkins, az evolúciós elmélet egyik kortárs élharcosa gyakorlatilag azt mondja, hogy az embernek elvileg nem szabadna együttérzést és önfeláldozást mutatnia és gyakorolnia, mert a fejlődéselmélet szerint ez nem ésszerű. Abba csak a túlélésért folyó küzdelem, a másik legyőzése, uralása, az erősebb felülkerekedése fér bele. Hogy mégis együtt érzünk a szenvedővel, az nem más, mint hibás működés.
Bár az együtt érző és segítségnyújtó magatartás gyakorta megfigyelhető az emberek esetében, az evolúcióelmélet hirdetői ezt inkább téves működésnek tulajdonítják. Elméletükhöz ragaszkodva azt hangoztatják, hogy a bizonyítékok őket igazolják (ezekre később kitérünk), és – különben is – az ő elgondolásuk még mindig emberségesebb, mint az Ószövetség Istene:
Vádak a zsarnok ellen
„Az Ószövetség Istenéről joggal mondhatjuk, hogy a létező összes irodalmi mű legkellemetlenebb figurája … bosszúvágyó, vérszomjas etnikai tisztogató … rasszista gyermekgyilkos, népirtó, halálosztó, … szeszélyes, rosszindulatú zsarnok…
Thomas Jefferson … hasonló véleményen volt: »A keresztény Isten rettenetes egy jellem – kegyetlen, bosszúszomjas, szeszélyes és igazságtalan.«” (Richard Dawkins: Isteni téveszme, 21. o.)
Dawkins ugyanúgy félreérti Isten jellemét, mint sok korábbi és mai keresztény is, akik az Ószövetségre hivatkoznak, amikor a másképp gondolkodókat üldözik és bántalmazzák. Ezért fordulhat elő, hogy magukat keresztényeknek tartó emberek olyan viselkedést tanúsítsanak, amely nagyon távol áll Jézus szeretetteljes lelkületétől. Erre példa egy internetes levél, ami Brian Flemmingnek, Az Isten, aki nem volt című, az ateizmust képviselő film írójának és rendezőjének íródott. A 2005. december 21-i keltezésű, Égni fogsz, mi meg röhögünk című, beteg hangvételű levél a következőket tartalmazza:
„Magának aztán van bőr a képén! Legszívesebben fognék egy kést, kibelezném magukat… Megvigasztal az a tudat, hogy Isten büntetése 1000-szer súlyosabb lesz bárminél, amit én mérhetnék magára. A legjobb, hogy egy örökkévalóságig fog szenvedni …”
Sátán célja ezzel kétszeresen is teljesül. Az emberekkel elhiteti, hogy Isten vagy egyáltalán nem is létezik, vagy ha mégis, akkor nem egy szerető, a másik megmentéséért és megsegítéséért mindent megtevő Lény, hanem egy kegyetlen zsarnok, önkényúr.
Isten szeszélyes?
Az Ószövetségben azt látjuk, hogy Ninivé lakosai felé Isten szánalmat tanúsít, még az állatokkal szemben is együttérzést mutatva:
„Az ÚR pedig azt mondta [Jónásnak]: Te szánod a bokrot, amelyért nem te fáradtál, és amelyet nem te neveltél, amely egy éjjel felnövekedett, és egy másik éjjel elpusztult, és én ne szánjam Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És sok ott a jószág is!” Jónás 4:10-11
Ugyanakkor elrendeli több nép teljes kiirtását csecsemőktől az aggastyánokig:
„De e népek városaiban, amelyeket örökségül ad neked az ÚR, a te Istened, ne hagyj életben egy lelket sem. Mindenestül veszítsd el őket: a hettitákat, az emóriakat, a kánaániakat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat, ahogy megparancsolta neked az ÚR, a te Istened.” 5Mózes 20:16-17
Hasonlóképpen az Újszövetségben Jézus egyrészt ellenségeink szeretetére buzdít:
„Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik titeket gyűlölnek!” Lukács 6:27
Másrészt azt parancsolja, hogy „gyűlöljük” a hozzánk legközelebb állókat:
„Ha valaki hozzám jön, és meg nem gyűlöli apját és anyját, feleségét és gyermekeit, fiútestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet a tanítványom.” Lukács 14:26
Ezen igék alapján úgy tűnhet, Isten teljesen következetlen és szeszélyes. Valóban ilyen Isten? Mi az igazság ebben a kérdésben?
Isten szíve
A valóság az, hogy Isten minden teremtménye iránt jóindulattal van. Ő ugyanúgy szánta Kánaán kiirtandó népeit, mint Ninivé lakosait. Ez a tény világosan kitűnik Ábrahámhoz intézett szavaiból:
„Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz olyan földön, amely nem az övé… Csak a negyedik nemzedék tér vissza ide; mert az emóriak gonoszsága még nem telt be.” 1Mózes 15:13,16
Inkább engedte Isten, hogy a zsidó nép rabszolgaságban éljen, minthogy kiirtsák Kánaán népeit, amikor azok még nem voltak teljesen megátalkodottak. Azonban eljött egy idő, amikor e népek gonoszsága olyan méreteket öltött, hogy ha Isten továbbra is életben hagyja őket, nemcsak a zsidó nép számára, hanem az egész emberi faj fennmaradására is veszélyt jelentettek volna.
A történelem során sok népnek kellett kipusztulnia hasonló okokból a világ más részein is, pl. az amerikai kontinensen az azték, maja, inka stb. kultúráknak. Ha nem így történt volna, az az egész emberiség pusztulásához, vagy oly mértékű romlásához vezetett volna, amit a szerető Teremtő nem engedhetett meg. A Kánaán földjén kiirtott népekről például tudjuk, hogy jelentős részük óriásokból állt, akik különösen kegyetlenek és vérszomjasak voltak.
Másrészt Jézus gyűlöletre való felhívása egyáltalán nem a rokonaink vagy saját testünk ellen irányuló rosszindulatú hozzáállásra buzdít. Jézus azt tanította, hogy még az ellenségeinket is szeressük, nemhogy a hozzánk legközelebb állókat. A gyűlöletről szóló kijelentése arról szól, hogy a fontossági sorrendet mindig be kell tartanunk:
Amikor egy katona harcba indul, nem hagyja, hogy a családtagjai iránti ragaszkodás vagy akár saját életének féltése eltérítse küldetésétől. Hasonlóképpen Jézus is azt tanítja, hogy aki Őhozzá akar tartozni, és érte munkálkodni, az nem engedheti meg magának, hogy családtagjai iránti szeretete vagy egyéni elképzelései akadályozzák a Mester követésében.
Jézus követése egyáltalán nem azt jelenti, hogy az ember rosszindulatú a szeretteivel szemben. Ellenkezőleg, sokkal jobban szereti őket, mint valaha! Jézus is szerette Atyját, és az Atya is Őt, ám ez a szeretet mégsem állhatott útjában annak, hogy Jézus az életét adja értünk. Sőt, pont ez a szeretet késztette őket erre az áldozatra, és készteti a teremtményeket ma is minden önzetlen megnyilvánulásra.
Szeretet vagy elnyomás
Teremtőnk minden cselekedete szeretetből fakad. A benne lévő szeretet a fő mozgatórugója tetteinek, még akkor is, ha egy nép kiirtásáról van szó. A darwinizmusnál azonban nem így van. Ott az ellenkezője igaz. A szeretet és az abból fakadó tettek hibának tekintendők, vagyis az evolúció valamiként hibázott.
Isten szüntelenül munkálkodik a lelkiismereten keresztül, együttérzésre és jó tettekre indítva az embereket. Az evolúció elmélete azonban igyekszik kioltani ezt a benyomást, és helyette arra sarkallja az embert, hogy inkább a másik feletti hatalmaskodást, a másik elnyomását és semmibevételét válassza.
Tény, hogy a XX. században mind a nácizmus, mind a kommunizmus az evolúció-elméletre alapozta embertelen hatalmi rendszerét. Ez az eszme olyan igazságtalan népirtáshoz és ördögi kegyetlenkedéshez vezetett, amelyre még az erkölcsi értékeket sorra kidobáló modern társadalom is megvetéssel tekint.
Egy elmélet az őscsalótól
A legfőbb probléma mégis az, hogy ez az elv megpróbálja elfeledtetni Istent az emberrel. Roger Morneau, volt sátánista, az Út a természetfölöttibe c. könyvében arról számol be, hogy Sátán papjától azt hallotta, miszerint Charles Darwint személyesen Sátán vezette könyvének megírásában. Bár erre a gondolatra néhányan csak legyintenek, tény, hogy Jézus Sátánnak tulajdonított minden hazugságot:
„Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” János 8:44
Mivel az evolúció elmélete hazugság, nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a hazugság atyjától származik. Célja pedig nem más, mint aláásni az Isten létezésében való hitet, hogy így az emberek ne gondoljanak a Teremtőre, és ne is keressék Őt.
Földönkívüli csalás
Ugyanakkor az evolúció elméletét Sátán arra is felhasználja, hogy utolsó nagy csalásai idején az Istenben való hitet még jobban kitörölje az emberekből. Ugyanis ha az élet kifejlődhetett a mi bolygónkon, akkor ugyanez a világmindenség más részén is megtörténhetett. Ezen gondolatmenet szerint az sem tűnik lehetetlennek, hogy e távoli világok lakói meglátogassanak bennünket.
Egy lehetséges forgatókönyv szerint Sátán angyalai az utolsó napokban földönkívüli lényekként fognak megjelenni, azt állítva, hogy ők már az evolúció egy magasabb fokára jutottak. Hűségünkért cserébe felkínálják, hogy az emberiséget is hozzásegítik a továbbfejlődéshez – egészen az istenség eléréséig. Így tulajdonképpen az őscsaló ígéretét visszhangozzák majd: „olyanok lesztek, mint az Isten”.
Ezzel a csalással szemben egyedül az Istennel szerzett mély tapasztalatok jelentenek védelmet. A szemfényvesztést látszólag kézzelfogható tények hitelesítik majd (látványos űrhajók, közöttünk járó idegen lények stb.). A „földönkívüliek” ráadásul azt fogják állítani, hogy Jézust és a többi prófétát is ők küldték Földünkre.
Mindazok, akik nincsenek élő kapcsolatban Istennel, könnyedén áldozatául esnek egy ilyen csalásnak. Sátán földönkívüliekkel kapcsolatos tervére egy későbbi cikkünkben részletesen ki fogunk majd térni. Ugyanakkor fontos kihangsúlyoznunk, hogy Sátán végső csalása nem csak ebből az egy dologból fog állni, ez csak töredéke a teljes stratégiájának.
Erkölcsi semlegesség
A fejlődéselméletnek van még egy fontos lelki vonatkozása. Tulajdonképpen megismétli Sátán kezdeti hazugságát: „Olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.” (1Mózes 3:5) Azt állítja, hogy az ember Isten nélkül is képes jó lenni:
„Aki úgy gondolja, Isten nélkül »rabló, erőszaktevő, gyilkos lenne«, az csak azt árulja el magáról, hogy immorális ember, »és legjobban tesszük, ha messziről elkerüljük«.
Másfelől, aki elismeri, hogy akkor is ugyanolyan jó ember lenne, ha nem állna isteni felügyelet alatt, végzetes csapást mér arra a feltevésre, mely szerint szükség van Istenre, hogy jók legyünk. Azt gyanítom, elég sok hívő ember valóban úgy gondolja, hogy jóságukat a vallás motiválja, különösen, ha azokhoz a vallásokhoz tartoznak, amelyek módszeresen építenek az egyéni bűntudatra.” (Richard Dawkins: Isteni téveszme, 157. o.)
„A legtöbb gondolkodó ember egyetértene abban, hogy a rendszabályozás nélkül is működő erkölcs valahogy igazán erkölcsösebb, mint az a fajta hamis erkölcs, amely azonnal elenyészik, mihelyt a rendőrség sztrájkba lép vagy kikapcsolják akár a rendőrségre befutó, akár a képzeletbeli, mennyei felvigyázó kamerákat.” (Richard Dawkins: Isteni téveszme, 160. o.)
Dawkinsnak annyiban igaza van, hogy ha csak azért törekszünk a jóságra, mert félünk az isteni ítélettől, akkor az képmutatáshoz vezet. Csakhogy az igazság ennél is megrendítőbb: még ha megfelelőek is az indítékaink – tudniillik értékeljük Isten szeretetét, és hálásak vagyunk érte – akkor sem leszünk képesek Isten nélkül jók lenni. Egyedül Isten jó, és ahhoz, hogy mi is jók lehessünk, Őt magát kell a szívünkbe fogadnunk. Persze egy olyan embernek, aki Istentől függetlenül akar élni, ez a lehetőség nem túl vonzó.
A darwinizmus a tudomány fényében
A fejlődéselmélet néhány lelki vonatkozásának áttekintése után most azt fogjuk megvizsgálni, hogyan áll meg az evolúció tana a tudományos felfedezések fényében:
„A modern tudományos felfedezések azt bizonyítják, hogy az elterjedt hit, mely szerint a darwinizmusnak köze lenne a tudományhoz, igencsak hibás. A tudományos bizonyítékok teljes mértékben cáfolják a darwinizmust, és azt fedik fel, hogy létezésünk forrása nem az evolúció, hanem a teremtés.” (Harun Yahya: Az evolúciós csalás, 6. oldal.)
Természetesen cikkünkben ezeket a tudományos felfedezéseket nem tudjuk alaposan megvizsgálni, hiszen ahhoz még egy könyv terjedelme is kevés lenne, ugyanakkor néhány tényt mégis megnézünk.
A teremtő véletlen
Az evolúció tanításának alapja a természetes kiválasztódás elve, amelynek szinte isteni hatalmat tulajdonítanak. Evolucionista tudósok úgy tekintenek rá, mint ami képes arra, hogy a fejlődés során fellépő hibákat sorra kijavítsa. Az evolúció elmélete szerint a fejlődés mutációkkal történt, ezekről azonban az elmúlt több, mint 100 év kísérletei és megfigyelései megállapították, hogy mindig károsak. Ennek ellenére a tudósok azt képviselik, hogy amikor az evolúció során történtek ezek a mutációk, akkor a természetes kiválasztódás egy minőségellenőrhöz hasonlóan mindig közbelépett, és kijavította ezeket a hibákat.
„A véletlenek sora, amit a híres professzorok elfogadnak, akkora képtelenség, hogy aki kívülről szemléli a helyzetüket, bizony elcsodálkozik. Véleményük szerint előbb jó néhány véletlen során létrejött egy fehérje – valójában ennek annyi az esélye, mint annak, hogy véletlenszerűen egymás mellé vetett betűkből megszülessen egy hibátlan vers. Aztán újabb véletlenek újabb fehérjék kialakulásához járultak hozzá. Szintén véletlenek ezeket a fehérjéket csoportosították, és a megfelelő formában elrendezték. Nemcsak a fehérjék, hanem a sejt belső részei, a DNS-ek, az RNS-ek, az enzimek, a hormonok, és a rendkívül összetett sejtalkotók mindegyike véletlenül került egymás mellé. E több millió véletlen folytán pedig létrejött az első sejt. A vak véletlenek mutatványai itt még nem érnek véget: ez a sejt a véletlenek segítségével szaporodni kezdett. Az említett állítás alapján egy másik véletlen elrendezte a sejteket és létrehozta belőlük az első élőlényt.
Egy élőlény egyetlen szemének létrejöttéhez is több millió olyan folyamatnak kell egyszerre megvalósulnia, amelynek kialakulása önmagától lehetetlen. Itt is egy véletlennek kikiáltott vak folyamat lépett életbe, mely először az ugyancsak véletlenül kialakult koponyában a legmegfelelőbb helyen, a legmegfelelőbb méretben két lyukat fúrt, aztán pedig a véletlenül idekerülő sejtek, ugyancsak véletlenül, megkezdték a szem felépítését.
Mint látjuk, a véletlenek végül is tudták, hogy mit akarnak létrehozni, és eszerint cselekedtek. Ráadásul a »véletlen«, amely annak ellenére, hogy erre a Földön semmilyen példa nem volt, kezdettől tudta, mit jelent látni, hallani, levegőt venni. Óriási tudással és értelemmel rendelkezve, rendkívül bölcsen, lépésről lépésre felépítette az élővilágot.
Vagyis ezek az emberek a véletleneket fogadják el istenségüknek, és azt állítják, hogy a véletlenek olyan értelemmel, tudattal és erővel rendelkeznek, amellyel az egész Univerzum érzékeny rendszereit és élővilágát képesek megteremteni. Ha pedig nyíltan kijelentjük nekik, hogy a végtelen értelem birtokosa, Isten az, aki megteremtette az összes élőt, akkor az evolucionista professzorok azt mondják, hogy ezt az igazságot nem lehet elfogadni. Azt azonban el tudják fogadni, hogy a tudatlan, értelemmel nem rendelkező, gyenge és akarat nélküli több millió véletlen teremtő erővel rendelkezik. Valójában óriási csoda, hogy tanult, okos és tudós emberek, csoportosan, ennyire megbabonázva hisznek a történelem legértelmetlenebb és legfelfoghatatlanabb állításában.” (Harun Yahya: Az evolúciós csalás, 8. oldal.)
Ugrásszerű fejlődés
Mivel a Darwin óta eltelt több, mint száz év alatt a régészek semmilyen bizonyítékot nem találtak a fokozatos fejlődésre, az evolúció hívei egy újabb elméletet találtak ki ennek magyarázatául.
„Az elmúlt évtizedekben azonban előterjesztettek egy újabb elképzelést is. Ez a »megszakított egyensúly« (punctuated equilibrium), vagy más néven »ugrásszerű evolúció«.
Ennek az elméletnek az első, fanatikus támogatói az 1970-es évek végén jelentek meg. Két amerikai paleontológus, Niles Eldredge és Stephen Jay Gould, nagyon jól tudták, hogy a neodarwinista elméletet tökéletesen cáfolják a régészeti leletek.
Ezek a leletek nem azt bizonyítják, hogy az élőlények fokozatosan fejlődtek volna ki, hanem azt, hogy hirtelen, teljesen kialakulva jelentek meg. A neodarwinistákat az a remény éltette – és élteti mind a mai napig – hogy egyszer csak megtalálják majd az elveszett átmeneti formákat. Mikor rájöttek, hogy ez a remény teljesen alaptalan, Eldredge és Gould mégis képtelenek voltak feladni dogmatikus elméletüket, ezért új modellt terjesztettek elő: ez a megszakított egyensúly. Azt állítja, hogy az evolúció nem fokozatos, apró változások eredményeként, hanem inkább hirtelen, hatalmas változások által ment végbe.” (Harun Yahya: Az evolúciós csalás, 21. oldal.)
Az evolúció képviselői olyan hirtelen változásokat feltételeznek, mint pl. hogy egy hüllő tojásából egyszer csak egy madár kelt ki. Figyelembe se veszik, hogy ennek az előfordulásához mennyi változásnak kellett végbemennie a tojásban fejlődő kis élőlényben, sem azt, hogy a természetben soha nem tudtak sem megfigyelni, sem előidézni pozitív változást.
„A mutáció által létrejött változások csak olyanok lehetnek, amilyeneket az emberek Hirosimában, Nagaszakiban és Csernobilban is tapasztaltak: halál, nyomorékság és torzszülöttek…
Ennek oka igen egyszerű: a DNS szerkezete nagyon bonyolult, és a véletlenszerű hatások csak ronthatnak rajta. B. G. Ranganathan azt írja:
A mutációk kicsik, véletlenszerűek és károsak. Ritkán fordulnak elő, és a legtöbb esetben nincs semmilyen hatásuk. Ezek a jellemzők is mutatják, hogy a mutációk nem vezethetnek evolúciós fejlődéshez. Egy magas fejlettségi fokú élőlényben a véletlen változás vagy eredménytelen, vagy káros. Ha egy óra szerkezetét véletlenszerűen megváltoztatjuk, azzal nem tudjuk jobbá tenni. A legjobb esetben semmi sem történik, de a legnagyobb annak a valószínűsége, hogy elrontjuk az órát. Egy földrengés nem javít a városképen, hanem pusztulást hoz.” (Harun Yahya: Az evolúciós csalás, 28. oldal)
A muslicák véleménye
Evolucionista tudósok hosszú idő óta kísérleteznek muslicákon, mivel azok nagyon gyorsan szaporodnak, így a változásnak is gyorsan végbe kell mennie. Michael Pitman, evolucionista tudós így foglalja össze ezen kísérletek eredményeit:
„Számtalan genetikus szélsőséges hatásoknak, melegnek, hidegnek, fénynek, sötétnek tette ki a muslicákat; vegyszerekkel és sugárzással kezelték őket.
Mindenféle mutáció előfordult a kísérleti állatok körében, gyakorlatilag a mutációk teljes skálája, a szinte észrevehetetlentől a rémálomszerűig. Ember által előidézett evolúció? Nem igazán. A genetikusok szörnyszülöttei közül nagyon kevés volt képes életben maradni a tenyésztőlombikon kívül. A gyakorlatban az összes mutáns elpusztul, terméketlen, vagy visszafajzik a tenyésztés előtti ősi típusra.” (Harun Yahya: Az evolúciós csalás, 29-30. oldal)
Ha még ellenőrzött, irányított laboratóriumi körülmények között sem képesek a tudósok az evolúció legkisebb lépését sem létrehozni, miként lehet, hogy mégis annyira ragaszkodnak elméletükhöz? Más választ nem találhatunk rá, mint amit Pál apostol ad:
„Mert Isten haragja a mennyből megnyilvánul az emberek minden hitetlensége és hamissága ellen, akik az igazságot hamissággal feltartóztatják, hiszen ami Istenből megismerhető, nyilvánvaló előttük, mert Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Mert ami benne láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva alkotásaiból megérthető és meglátható. Nincs tehát mentség számukra, mert bár Istent megismerték, mégsem dicsőítették Istenként, és hálát sem adtak neki, hanem gondolkozásuk hiábavalóvá lett, és értetlen szívük megsötétedett.” Róma 1:18-21
Az ember a bűnbeeséstől fogva a maga istene akar lenni. Nem fogadja el, hogy bárki bármilyen módon beleszóljon az életébe. Istent nem dicsőíti Istenként, sem hálát nem ad neki, mert akkor el kellene ismernie, hogy van Valaki, aki felette áll. Sokkal kényelmesebbnek véli a függetlenséget, és közben észre sem veszi, hogy valójában számtalan rossz szokás és a saját maga által teremtett körülmények rabszolgája.
Bizonyítékok a Föld korára vonatkozóan
Nézzünk meg néhány tényt röviden, amelyek bizonyítják, hogy a világ nem több milliárd, hanem csak néhány ezer éves!
A Föld forgása naponta egy ezred másodperccel lassul. Ez azt jelenti, hogy 9.864 éve egy földi nap 23 óra, 98.640 éve 14 óra, 197.280 évvel ezelőtt csupán 4 óra hosszúságú lett volna. Ez a sebesség pedig lehetetlenné tette volna a földi élet fennmaradását.
Földünk mágneses terének ereje csak az elmúlt 150 évben 10%-kal gyengült. A mágneses tér gyengülését figyelembe vevő számítások szerint 25.000 évnél régebben nem lett volna lehetséges élet a Földön.
A galaxisok spirális karjai – a galaxisok közepén és külső részein lévő csillagok eltérő forgási sebessége miatt – már rég megszűntek volna létezni, ha millió vagy milliárd évesek lennének.
Körülbelül 30 évente felrobban egy csillag, amit szupernóvának neveznek. Mégis, a világmindenségben kevesebb, mint 300 szupernóvát találhatunk, ami csupán néhány ezer évre elegendő mennyiség.
A világmindenségben fellelhető mulandóság, amit a szupernóvák keletkezésében is látunk, az egyik érv, amit ateisták Isten ellen használnak: ha létezne egy mindenható Isten, nem hagyná, hogy mulandóság létezzen a teremtésében. Pedig a zsoltáríró szavai világosan beszélnek arról, hogy a teremtett világ mulandóság alá vettetett:
„Te vetettél réges-régen alapot a földnek, az egek is a te kezed munkái. Azok elenyésznek, de te megmaradsz. Azok elavulnak, mint a ruha, lecseréled őket, mint az öltözetet. Bizony elváltoznak, de te ugyanaz vagy, és éveid nem fogynak el.” Zsoltárok 102:26-28
A természet özönvíz-krónikája
A sivatagok növekedése azt mutatja, hogy az összes, Földünkön lévő sivatag nagyjából 4.000 éves, tehát keletkezésük közvetlen az özönvíz utánra tehető.
A legöregebb, élő fa bolygónkon 4.300 éves, ami szintén a vízözön koráig vezet vissza minket.
Földünk legnagyobb korallzátonya Ausztrália partjainál található. Erről azt állapították meg, hogy 4.200 éves, ami szintén nagyjából az özönvízig vezet miket vissza.
A dán és svéd királyi családok nemzetségtáblázatát egészen Noéig visszamenően feljegyezték.
A legtöbb nép történelme 4-5 ezer évre tekint vissza, noha vannak ettől jelentősen eltérő, hosszabb időtartamot felölelő krónikák is (pl. az egyiptomi), amelyek egy részéről már megállapították, hogy túlzásokat tartalmaznak.
Az utolsó szó Istené
Mindez sok kis apró bizonyíték, de a legfőbb bizonyítékot Isten létezésére a saját Vele szerzett tapasztalataink adják:
„Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk… Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van.” Róma 8:16,38-39
Ha személyes kapcsolatunk van az élő Istennel, perdöntő bizonyíték van a kezünkben. Ezt hiába is kérdőjelezi meg egy ateista, mi tudjuk, valójában mi az igazság, és azt soha, senki nem veheti el tőlünk. ■
G.R.