A reformáció szóról a legtöbb embernek a XVI. században élt Luther Márton neve jut eszébe. Pedig a korábbi századokban is voltak olyan hívők, sőt egész mozgalmak, amelyek az egyház megújulását szorgalmazták. Sokan közülük mártírhalált haltak, a reformáció mégis megállíthatatlanul haladt előre, és a XVI. századtól kezdve emberek milliói ébredtek fel a hamis vallás lidércnyomásából. Csakhogy a reformáció műve ezzel korántsem fejeződött be.
Az elmúlt 500 évben egyre több és több reformációs mozgalom indult – de többségük már egyáltalán nem a katolikus egyházból származott, hanem pontosan azokból a protestáns egyházakból, amelyek a XVI. századi, vagy későbbi reformációk nyomán jöttek létre. A korábbi mozgalmak megrekedtek, újak indultak, és aztán egy-két nemzedék után ezekkel is megismétlődött a történet. Az „utolsó reformáció” már sokszor elérkezett a történelemben, de valamiért mindig követte egy újabb, ami újabb igazságokra hívta fel a keresztények figyelmét.
Ha végiggondoljuk a reformációk történelmét, jogosan merül fel a kérdés: meddig fog ez még tartani? Minden egyes reformációs hullámmal csak sokszorozódik a különböző felekezetek száma, és elaprózódik a kereszténység. Ez látszólag teljesen ellentétes a Jézus által kifejezett isteni akarattal, Ő ugyanis nem a megosztottságért, hanem az egységért imádkozott főpapi imájában (János 17:20-22)!
A reformáció szó jelentése: visszaalakítani. A reformációt szorgalmazó keresztények mindig is az egyház egy korábbi, tisztább állapotát tekintették a kívánatos ideálnak. Számtalan mozgalom tűzte zászlajára a pünkösdkor létrejött apostoli egyház hitéhez, formájához és gyakorlatához való visszatérést. Mégis, mind a mai napig óriási szakadék tátong a jelenlegi és a Bibliában feljegyzett kereszténység között. Az őszinte keresztények látják ezt, és várják az „utolsó reformációt”, a teljes visszatérést a kereszténység gyökereihez.
Ezen a ponton azonban felmerülhetne egy fontos kérdés, ha ezt a legtöbb reformációs mozgalom nem hagyná teljesen figyelmen kívül: Pontosan hova is kell visszatérni? Lehetséges, hogy az eddigi reformációk is mind azért vallottak kudarcot, mert az, amit ideálnak gondoltak, már elindult az Isten tervétől való eltávolodás útján? Lehetséges, hogy az Apostolok cselekedeteiben feljegyezett állapothoz való visszatérés nem is elég Isten földi művének befejezéséhez?
A legtöbb keresztény úgy gondolja, hogy mindaz, amit az apostoli egyházról feljegyez a Biblia, csak pozitív – elvégre a Szent Lélekkel betöltött apostolok nem tévedhettek! Ez az idealizált kép azonban – mely szerint az első századi kereszténységben minden Isten akarata szerint történt – nem állja meg a helyét a bizonyítékok mérlegén. Folyóiratunk jelen számában szeretnénk rámutatni arra, hogy az apostoli egyházban már nagyon hamar elindult egy olyan folyamat, ami a későbbi századok kereszténységére is rányomta a bélyegét. Ezen a háttéren különösen elgondolkodtató a kérdés, hova is akarunk reformálni… ■
Sánta János