Isten gyakran bátorítja gyermekeit arra, hogy emlékezzenek meg az Ő jóságos tetteiről, Vele szerzett tapasztalataikról. Van azonban egy különös igehely, ami ennek látszólag ellentmond:
„Ne emlékezzetek a régiekről, ne gondolkodjatok a korábbi dolgokról! Íme, én újat cselekszem. Most készül, hát nem tudjátok még? Igen, utat készítek a pusztában, és folyóvizeket fakasztok a kietlenben.” Ézsaiás 43:18-19
Az új nem a régi
Miért mondja itt az Úr, hogy ne a régi dolgokon gondolkodjunk? Ez az ígéret egy olyan tapasztalatot vetít előre, ami nemcsak meghalad minden korábbit Isten népe történelmében, hanem bizonyos értelemben ellentétes is vele. Ha figyelmesen elolvassuk a szövegkörnyezetet, láthatjuk, hogy a Vörös-tenger szétválasztására hivatkozik, amikor utat csinált népének a tengeren át (v. 16-17). Csakhogy akkor kiszárította a tengert, most pedig vizet fakaszt a pusztában – ez látszólag ellentétes korábbi „módszerével”.
Egy másik fontos megállapítást is tehetünk az ige alapján: az Istennel való kapcsolat „régi” útja – amiből a Vele való tapasztalatok táplálkoztak – akadályt képezhet az „új” megtapasztalásában. Ez elsőre különös gondolatnak tűnhet, hiszen miért kérdőjelezné meg bárki is az Istennel szerzett tapasztalatát?! Jézus azonban világossá tette számunkra, miről is van szó.
Borok és tömlők
Jézus szolgálatának elején a következő példázatot mondta:
„És senki sem tölti az újbort régi tömlőkbe, hiszen az újbor szétszakítja a tömlőket, a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni. És senki, aki óbort iszik, nem kíván újat, mert azt mondja: jobb az ó.” Lukács 5:37-39
Az utolsó mondat a kulcs megértéshez. A tömlő az emberi gondolkodásmódot jelképezi, a bor pedig az ehhez illeszkedő tanítást. Jézus tanítása merőben új volt, és sokan azért is vetették el, mert nem egyezett előzetes elképzeléseikkel. Az „óbor” jobban ízlett nekik, ezért nem kellett nekik az új. A régihez való ragaszkodásuk miatt nem tudták befogadni az újat. Fontos ugyanakkor észrevennünk, mi volt a régi gondolkodásmód és a régi tanítás, ami Krisztus elvetéséhez vezetett:
„…mi pedig Mózes tanítványai vagyunk. Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt Isten, erről pedig azt se tudjuk, honnan való.” János 9:28-29
A zsidó vezetők azért vetették el a Messiást, mert gondolkodásukat a törvény keretei közé szorították – és ebbe nem fértek bele Jézus megnyilvánulásai. A törvény arról szól, mit kell az embernek tennie, hogy elfogadhatóvá váljon Isten előtt, Jézus pedig arról beszél, Isten mit tett és tesz az emberért, hogy újra összhangba kerüljön Vele. Az egyik az emberi cselekedetekről szól, a másik pedig az isteni kegyelem csodájáról.
Törvény vagy kegyelem
A törvény szerinti gondolkodás azonban nemcsak a kétezer évvel ezelőtt élt zsidók számára volt probléma. Ez a veszély a keresztényeket is ugyanúgy fenyegeti. Pál apostol olyan keresztényekhez írta a Galata levelet, akik a pogányok közül tértek meg, részesültek a Szent Lélek keresztségéből, de később mégis a törvény útjára tértek:
„Ti, akik a törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok Krisztustól, és kiestetek a kegyelemből.” Galata 5:4
Milyen rettenetes gondolat! Kiesni a kegyelemből?! Pedig a törvény és a kegyelem útja teljesen ellentétes egymással. A törvény útja a „régi” út, a kegyelem az „új” út. Ezzel kapcsolatban két eltérő álláspont terjedt el a keresztények között:
- Az egyik csoport azt hangsúlyozza, hogy Jézus felmentett minket a törvény (a Tízparancsolat) megtartása alól a kereszten, így az a keresztényekre nem érvényes. Ugyanakkor az Isten iránti viszontszeretetből mégis meg kell tartanunk bizonyos szabályokat, amelyeket az Újszövetség előír (melyek nagyjából le is fedik a Tízparancsolatot).
- A másik csoport ezzel szemben kitart amellett, hogy a Tízparancsolat továbbra is érvényben van, és azt változatlan formában meg kell tartanunk.
Bármily furcsa, valójában mindkét felfogás a „régi” úthoz, a törvény szerinti gondolkodásmódhoz tartozik. Ugyanis mindkettő arról szól, mit kell az embernek tennie, hogy elfogadható legyen Isten előtt. Jézus Krisztus útja egészen más!
Az újbor
Jézus a megfeszítése előtti, utolsó vacsorán fontos tanítást adott erről tanítványainak:
„Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsorázott, és ezt mondta: Ez a pohár az új szövetség az én véremben, amely tiérettetek kiontatik.” Lukács 22:20
A Jézus által felkínált újbor tehát az új szövetség. Jeremiás próféta által Isten előre megmondta, miben lesz más ez a szövetség a régitől:
„Íme, eljönnek majd a napok – ezt mondja az ÚR –, és új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amelyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Egyiptom földjéről, de megrontották szövetségemet, noha én férjük maradtam – így szól az ÚR. Hanem olyan lesz az a szövetség, amelyet e napok után kötök Izráel házával – ezt mondja az ÚR –, hogy törvényemet a bensőjükbe helyezem, a szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki a felebarátját és senki a testvérét ekképpen: Ismerjétek meg az URat! Mert ők mindnyájan ismernek majd engem, kicsinytől a nagyig – ezt mondja az ÚR –, mert megbocsátom bűneiket, és vétkeikről többé nem emlékezem meg.” Jeremiás 31:31-34
Néhány alapvető különbséget hangsúlyoz a prófécia a régi és az új szövetség között. Az első pont, hogy a régi nem működött az ember sorozatos törvényszegései miatt. Ezzel szemben az új működik, mert nem az emberi erőfeszítéseken alapul, hanem Isten csodáján, amit az ember bensőjében, szívében végez. A másik lényeges különbség, hogy az új szövetségben mindenki személyes, szoros kapcsolatban áll Istennel.
A régi szövetségben az emberek egy szabályrendszerrel álltak kapcsolatban. Az emberi természet azonban vagy a kiskapukat keresi a szabályokon, vagy egyszerűen áthágja azokat, azt remélve, hátha megússza a büntetést. Aki azonban az új szövetség részese, már nem szabályokhoz viszonyul, hanem egy élő személlyel van állandó közösségben. Minden gondolatával és érzésével, teljes akaratával, egész lényével Jézus szívére hangolódott, és készséggel teljesíti, bármit mond neki – függetlenül attól, hogy megköveteli-e a törvény vagy sem:
„Ha szerettek engem, megtartjátok a parancsolataimat,” János 14:15
Minden szabad
Ahogy a kétezer évvel ezelőtt élt zsidók, úgy ma is nagyon sok keresztény megbotránkozik azon a gondolaton, hogy nem a törvénynek kell vezérelnie életünket. Mindjárt „liberalizmust” kiáltanak, és azt állítják, hogy legalizáljuk a bűnt. Ez azonban nagyon távol áll a valóságtól. Pál apostol így ír keresztény szabadságunkról:
„Vagy nem tudjátok, hogy az igazságtalanok nem fogják örökölni Isten országát? Ne tévelyegjetek! … Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.” 1Korinthus 6:9a,12
Mindaz, ami ellentétes Isten akaratával, bűn. Aki egységben van Istennel, nem élhet bűnben; aki a bűn útját választja, elszakítja magát Istentől, és a bűn rabjává válik (1János 3:6-9; János 8:34). Az új szövetségben minden szabad, mert nem szabályok alapján működik! Csakhogy nem minden használ, mert nem minden egyezik Isten akaratával.
Új tömlő
Az ember természetes gondolkodásmódja eredendően romlott, és nincs összhangban Istennel, hiába szimpatizál elméletben a jó erkölcs elveivel, vagy akár a Tízparancsolattal. Éppen ezért sokan nem tudják elhinni, hogy egy keresztény életét már nem külső szabályok irányítják. Ahogy az újbor szétszakítja a régi tömlőt, úgy a régi – szabályokat igénylő – gondolkodásmód sem fér össze az új szövetséggel.
Isten személyes kapcsolatot szeretne velünk, amelyben teljes lényünk Őrá van hangolódva. Azt szeretné, hogy Vele legyünk közösségben, ne csak egy szabályrendszerrel. Ehhez új tömlőre – új szívre és új szemléletre – van szükségünk. Ebben a viszonyrendszerben pedig csak egyetlen igazán lényeges kérdés van: „Szereted-e Jézust?” ■
Sánta János