Százannyi áldás Egy ifjú csendes megtérése

Első benyomások

Kisiskolás koromtól fogva olyan légkör vett körül, amelyben jelen volt az Istenről szóló tanítás. Minden héten jártam katolikus templomba, illetve később az ifjúsági órákat is látogattam. A nagymamám nagyon közel lakott hozzánk: éppen a mellettünk levő utcában, kb. 200 méterre tőlünk. Nagyon sok időt töltöttem nála, és nemcsak a nyári szünidő alatt, hanem naponta, az iskola után is. Ő egy szorgalmasan templomba járó nénike volt, aki hétvégenként magával vitte az unokáit is (hárman voltunk testvérek). Ennek eredményeképpen mind a hárman elsőáldozók és bérmálkozók is lettünk.

Azonban valahogy számomra mégis „hideg emlékként” maradt meg az egyházban töltött első időszak – mint ahogy általában a templom maga is hideg volt. Később, a bérmálkozás után egy kisebb teremben voltak az ifjúsági órák, és a katolikus képes Bibliából olvastunk történeteket. Ez már barátságosabb volt. Több szép éneket is tanultunk, az egyikre még most is emlékszem. Azonban ahogy növekedtem, az iskolák egyre több időmet vették el, én pedig lassan elmaradoztam ezekről az ifjúsági órákról.

Egy hasznos barátság

Az első szakiskolám elvégzése után, 17 évesen elkezdtem gondolkodni arról, miként folytassam az életem. Láttam volt osztálytársaim kicsapongó, bulizós életét, de én nem akartam ezt választani. Úgy döntöttem, hogy szabadidőmben folytatom a már elkezdett sportot a helyi birkózó egyesületben, ahol a küzdés által kitartást és pozitív tapasztalatokat szereztem.

Az egyik sportegyesületi társammal nagyon jó barátok voltunk. Ő és az egész családja elkezdtek előadásokra járni hétvégenként egy családhoz. A kommunizmus idején nem lehetett semmilyen nyilvánosan meghirdetett, egyházi jellegű előadást tartani, ezért a barátom nem is szólt nekem erről semmit. A viselkedésén azonban éreztem valamilyen változást, különösen az étvágy dolgában.

Ez utóbbit azért volt könnyű megállapítani, mert korábban „mindig éhes” volt. Ez azt jelentette, hogy a kabátja zsebe mindig tele volt ennivalóval. A dologhoz hozzátartozik, hogy birkózóként súlycsoportja a nehézsúly volt, ahol nem számított a súlyhatár. Egy nap azonban a kabátzsebéből eltűnt az ennivaló. Másnap figyeltem, de akkor sem láttam kilógó kifliket meg kolbászokat. Egész héten folytattam a megfigyelést, de többé nem láttam nála ilyesmit – az utána következő időkben sem.

Végül megkérdeztem, jól van-e, vagy talán beteg? Erre azt felelte, hogy jól van, de rögtön meg is kérdezte, miért kérdezem ezt tőle. Azt mondtam, arra gondoltam, hogy biztosan nincs jó étvágya, mivel a „vésztartaléka” nem volt többé a zsebében. Erre elkezdett nevetni, és azt mondta, jól láttam, hogy nem hord már ilyesmit.

Azt is megfigyeltem, hogy a versenyek utáni vacsorán is csak üdítőt rendelt, ennivalót nem. Ez még jobban felcsigázta az érdeklődésemet. Elkezdtem alaposan kifaggatni, mire végül elmondta, hogy olyan előadásokra járnak szüleivel, ahol a Bibliáról, az egészségről, meg sok más egyébről is beszélnek. Ha kíváncsi vagyok, elmehetek én is, és a barátainkat is elhívhatjuk – biztatott.

Lelki táplálék

Nagy várakozással készültem a hétvégére. Egy lakótelepi lakás nagyszobájában volt berendezve az előadás helye. Kedvesen fogadtak bennünket. Egészen tele volt a szoba. Hallottunk előadásokat a világ teremtéséről és különböző bibliai eseményekről, illetve arról, miként lehet megőrizni egészségünket Isten szavának tanácsa szerint.

Nagyon érdekes volt számomra, mikor megtudtam, milyen táplálékot adott Isten az embernek kezdettől fogva. Az is elhangzott, hogy a hús lassan ölő méreg, és ez a gondolat szöget ütött a fejembe.

New-Bible-Hi-Res-JPG

Az előadás után sokunknak voltak kérdései. Különösen tetszett, hogy a válaszokat mind a Bibliából olvasták fel. Ekkor azt gondoltam, bárcsak nekem is lenne ilyen Bibliám! Mintha csak kitalálták volna gondolataimat – kaptam is egy olyan Bibliát!!! Örültem, hogy most már én is mindenre választ kapok majd ebből!

Gyorsan belelapoztam, de nem találtam benne képeket. Megkérdeztem, hogy ebben miért nincsenek képek, mint a katolikus Bibliában? Erre azt a választ kaptam, hogy ez szöveges Biblia. Azt javasolták, hogy először az Újszövetséget kezdjem el olvasni, mert az könnyebben érthető, és hírül adja, Isten hogyan lépett be a bűnös emberi nemzetségbe.

Elhatároztam, hogy a következő szombaton is elmegyek. Minden hétvégén többet és többet tudtam meg Isten csodálatos munkájáról, amit korábban nem vettem észre a mindennapi életben.

Barátaink nagy része elmaradozott, de én úgy vettem észre, hogy ezek a különleges előadások pont nekem szólnak. Péntekenként már boldogan készültem a következő napra. Azokban az években kemény telek voltak, és az előadások helye elég messze volt a lakásunktól. Mivel abban a zord időben is kerékpárral közlekedtem, sokszor elcsúsztam a jeges úton, de nem számított – gyorsan felpattantam és mentem tovább.

Üldözés a családban

A szüleim észrevették, hogy másképp kezdek gondolkodni és más a véleményem különböző dolgokról. Akkor, 17 évesen elhatároztam, hogy a hús nem fog engem többet mérgezni – nem eszek többet! A szüleim ekkor aztán ténylegesen ellenem fordultak, és azt mondták, hogy ha nem eszek húst, rövid időn belül meg fogok halni. Azóta 38 év telt el, még mindig élek, sőt a véreredményeim jobbak, mint egy 20 éves fiatalé!

A szüleim látták a lelki békességemet és örömömet, és nem akarták elhinni, hogy a Biblia által nyertem ezt. Azt állították, hogy biztosan pénzt adnak nekem ott, ahova járok, azért vagyok boldog és kiegyensúlyozott. Sajnos hiába tettem bizonyságot nekik újra és újra, nem vették komolyan. Annyira nem, hogy üldözni kezdtek. Mivel nem mentem dolgozni szombaton a gyümölcsöskertünkbe, sokszor még bántalmaztak is.

Mindemellett Isten sokszor megőrzött. Egy alkalommal éppen a szobámban imádkoztam, amikor apám mérgesen berontott, hogy megverjen. De amint belépett a szobámba, és látta, hogy imádkozom, nem tudott hozzám közelíteni – mintha egy láthatatlan falba ütközött volna –, úgyhogy megfordult és távozott.

hatizsak

Egy idő után azonban éreztem, hogy ez így nem mehet tovább. Visszaemlékeztem egy gyülekezeti testvér szavaira, aki azt mondta, ha már nem bírom tovább otthon a hitem miatt, nála mindig lesz helyem. Végül egy este kénytelen voltam az ablakon keresztül elszökni otthonról, egyetlen táskával a kezemben. Elmentem a vasútállomásra, és jegyet vettem a kb. 100 km-re lakó testvér városába.

Új élet

Megérkezve elmondtam mindent, ők pedig azzal vigasztaltak, hogy minden időben üldözték azokat, akik hittek és hitüket komolyan vették. Megígérték, hogy másnap elmegyünk és keresünk nekem munkát. Nagyon örültem neki, hogy az Úr így gondoskodott rólam, és ismét megtapasztalhattam az ima erejét.

Másnap felkerekedtünk és bejártuk a környéket, hogy munkahelyet keressünk, de sajnos nem találtunk megfelelőt, mert havonta egy szombatot mindenhol dolgozni kellett volna. Ez volt a helyzet a kommunizmusban a ’70-es években. A testvér azonban bátorított: „Ne bánkódjál, elmegyünk Pestre és ott biztos lesz hely, ahol a többi hívő is dolgozik!”

Másnap Pesten felkerestük az egyik testvért, aki egy szabad-szombatos munkahelyen dolgozott. Arra a kérdésre, hogy lesz e munka, annyit válaszolt, hogy majd meglátjuk, mint mond a főnök. „De hol fogok lakni?” – gondoltam magamban. Még be sem fejeztem a gondolatomat, amikor a testvér így szólt: „Most oda megyünk, ahol lakni fogsz!” Teljesen megborzongtam, hogy Isten már messziről érti az ember gondolatait!

father-son-hug

Ezután egy közeli városban élő családhoz érkeztünk. A testvér bement beszélgetni a családfővel, engem pedig megkértek, hogy addig várjak kint az előszobában. Nemsokára kijöttek, és a testvér így szólt: „Nos, fiú, itt az apád!” Erre nagyon elcsodálkoztam, de hálát mondtam a szívemben, mert a házigazda is így szólt: „Te leszel mától fogva a fiam!” Hirtelen nem is tudtam mit mondani a nagy meglepetéstől, de amikor felocsúdtam, annyit mondtam, hogy: „KÖSZÖNÖM!”

Közösen hálát mondtunk az Úrnak, és elbúcsúztunk attól a testvértől, aki elkísért idáig. Másnap reggel korán indultunk a munkahelyre, bementünk a főnökhöz, én pedig vártam a kérdéseket. A főnök azonban csak annyit kérdezett, hogy én is úgy hiszek-e, mint az a testvér, aki ott dolgozik már régóta. Azt feleltem, hogy igen. „Akkor fel van véve!” – mondta a főnök.

Az irodából kilépve úgy éreztem, hatalmasat tudnék ugrani örömömben! Hálát mondtam az Úrnak azért a gondoskodásért, amit abban a keményen hitellenes időben tett és tesz most is a Benne hívőkért! Ámen. ■

„Jézus pedig így felelt: Bizony mondom nektek, senki sincs, aki elhagyta házát, fiútestvéreit, nőtestvéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy szántóföldjeit énérettem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit most ebben az időben, házakat, fiútestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világban pedig örök életet.” Filippi 4:7

F.L.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments