„A Bibliát csak az nem érti, aki nem olvassa” – valóban így van ez? A legtöbb ember hamar feladja a próbálkozást, hogy magának olvassa a Bibliát, és inkább egyházi tanítókra és magyarázatokra támaszkodik az isteni igazságok megértésében. Ugyanakkor a teológusok, akik olvassák és kutatják az Írásokat, egymás között sem értenek egyet, és sokszor teljesen ellentétesen értelmezik ugyanazon igeverseket. Hogyan értheti meg akkor az egyszerű ember Isten Igéjét?
Címke: alapelvek
Az egész Izrael üdvözül Hit vagy személyválogatás?
Róma 11 látszólag azt sugallja, hogy Isten különös vonzalmat táplál a zsidó nemzet iránt, és emiatt különleges erőfeszítéseket fog tenni, hogy Izrael egész népét újra magához vonja. Csakhogy Isten nem személyválogató – az emberiséggel való bánásmódjában tisztességes és méltányos. Ráadásul a törvény rendszere már egyáltalán nem része Isten imádatának! Hogyan oldható fel ez az ellentmondás?
Gondolatok a megváltás tervéről Krisztus lelke és Isten királysága
A megváltás terve leegyszerűsítve A megváltás terve által csak olyasvalamit kaphatunk, amit Jézus már megtapasztalt előttünk. Amit Ő nem tapasztalt meg, azt mi sem kaphatjuk meg. Isten a következmények törvénye alapján működteti a világot. Ő Ádámot tette e világ urává, így mindaz, amit Ádám tett, az összes utódjára kihatással volt. Mindnyájan az örökségünk miatt vagyunk […]
A törvény eltöröltetett? Betű és lélek
A törvény betűje Mózes által adatott, és soha, senkit sem tett tökéletessé. Soha nem hozta létre azt a szent népet, amire Istennek szüksége lenne, és soha nem mutatta be tökéletesen Isten valódi jellemét. Ezért Isten élőben, teljes ékességében küldte el az emberekhez a törvényt, amikor elküldte tulajdon Fiát, hogy hitelesen kinyilatkoztassa jellemét.
Mozgás és lélek II. Lelki egészség
Lelkünknek nincs szüksége félelemre, szorongásra, negatív feszültségre, zajra stb. – vagyis olyan külső és belső zavaró tényezőkre, amelyek agyunkat, idegrendszerünket izgatják és állandó készenléti állapotban tartják, de megnyugvást, békességet, örömet nem nyújtanak. Érdemes alaposan megválogatnunk, mit engedünk be a lelkünkbe.
Teljesen emberi – teljesen isteni Jézus kettős természete
Jézus Krisztus, Isten Fia eljött Földünkre, hogy emberré legyen. Ő száz százalékig emberré lett, ugyanakkor teljes mértékben isteni maradt. Első ránézésre úgy tűnik, ez az elgondolás egy feloldhatatlan ellentmondás.
Mozgás és lélek I. Egészséges mozgás
Napjainkban nagyon sokat foglalkozik a média a táplálkozással. Talán túl sok figyelmet és energiát fordítunk erre a kérdésre, pedig a helyes táplálkozáson kívül a helyes testmozgás és a lelki élet, a lelki-szellemi táplálkozás is ugyanolyan fontos a harmonikus élet és egyensúly megteremtéséhez.
Miért nem vétkezett Jézus? Jézus győzelmének titka
Miért nem vétkezett Jézus soha, mikor azt látjuk, hogy az összes többi ember vétkezik? Vajon pusztán csak vakszerencse vagy véletlen egybeesés lett volna, hogy az összes valaha élt és élő milliárdok közül, csakis egyetlen ember ne kövessen el egyetlen bűnös cselekedetet sem – még csecsemőként sem?
Fedetlen arccal Szemlélni Isten arcát
A bűn egyik legrettenetesebb következménye, hogy az Istenről alkotott képünk eltorzult. Ez az emberi történelem tragédiája, és a megváltás tervének nagy célja az Isten-kép helyreállítása az egész teremtett világegyetemben.
Miből, mennyit, miért? Táplálék-piramis
Gyakran kérdezzük magunktól, mit együnk? Sokakat furdal a lelkiismeret, mert megkívánnak ezt is, azt is – pedig hallották, tudják, hogy nem egészséges, mégsem tudnak uralkodni a hagyományos ételektől való függésükön. Megint mások azt gondolják, hogy a szervezetüknek arra van szüksége, amit az ízlésük diktál. Kell változtatni? Ha igen, hogyan?
Az élet Krisztusban A bűn feletti győzelem kulcseleme
Mi az élet? Nincs ember, aki erre a kérdésre válaszolni tudna. Ha mégis akadna valaki, akkor az valószínűleg már maga is hozott volna létre életet. A legtöbb, amit tehetünk, ha körülírjuk tulajdonságait és megnyilvánulási módjait.
A tiszta víz hatalma Testünk legfontosabb szükséglete
Valóban hatalma van a tiszta víznek? Tényleg olyan fontos szerepe van a víznek életünkben? Miért kell ezt 2014-ben hangsúlyozni? Van valami titok, vagy jelentőségteljes dolog a vízzel kapcsolatban, amit nem ismerünk?