Nagy örömömre szolgál újra leírni ezen tapasztalatokat, és remélem, hogy másoknak is ugyanolyan áldást jelentenek majd, mint nekem. A valódi, kitartó, önzetlen imádság mozgásba hozza a dolgokat; és fontos, hogy komolyan is gondoljuk, amit kimondunk.
Címke: megtérés
Bevington naplója XI. Csodálatos megtérések
5. fejezet (folytatás) Az Úr indítása A következőkben Isten néhány csodálatos művéről számolnék be. Szombaton ott maradtam, és az esti prédikáció inkább gyülekezeti dicsérő alkalomba váltott át, alig beszéltem. Vasárnap csak éjfélkor tértünk nyugovóra. Mind a négyen, akik üdvösséget nyertek, egész vasárnap a megszentelődésért imádkoztak. Amikor hétfő reggel hét órakor felkeltem, mind a négyüket a […]
Csendes megtérés Vallásos háttérből Istenhez
Lelki gyógyulásomat nagy mértékben elősegítette Isten kezdeményező szeretetének megértése, amely teljesen független attól, én hogyan viszonyulok Őhozzá. Ez a szeretet ugyanis változhatatlan és megtörtént tényeken alapul. Hatalmas megvilágosodás volt számomra, hogy valójában Isten vonz magához, Ő az, aki kezdeményez, mert Ő előbb szeretett. Az én válaszom csakis viszontválasz lehet.
Százannyi áldás Egy ifjú csendes megtérése
Ezután egy közeli városban élő családhoz érkeztünk. A testvér bement beszélgetni a családfővel, engem pedig megkértek, hogy addig várjak kint az előszobában. Nemsokára kijöttek, és a testvér így szólt: „Nos, fiú, itt az apád!” Erre nagyon elcsodálkoztam, de hálát mondtam a szívemben, mert a házigazda is így szólt: „Te leszel mától fogva a fiam!”