Mikor félnem kellene
Nyáron egy összejövetelre voltunk hivatalosak Romániába, ezért húszéves autónkat a hosszú út előtt alaposan átnézettük, és le is vizsgáztattuk. Odafele minden simán ment. Közvetlenül hazaindulásunk után viszont karistoló hangot kezdett hallatni valamelyik kerék.
600 km-es út állt előttünk. Még ha lett is volna nálunk szerszám, én nem értek az autószereléshez, és egyébként is három pici gyerekkel és tele autóval voltunk… Mivel ilyen hangokat már korábban is adott az autó, az imádság mellett döntöttünk. Isten kezébe helyeztük a dolgot, és útnak indultunk. A zavaró hangok pár perc alatt eltűntek.
Estére átértünk a magyar határon. A navigáció be akart vinni Biharkeresztesre, de a sötétben túlmentem a leágazásnál, és a teherforgalmi elkerülőn kellett továbbhaladnunk. Az elvétett kereszteződés után éppen csak átértünk a vasúti felüljárón, amikor nagy puffanást hallottunk, amit hangos csörömpölés követett. „Durrdefekt!” – gondoltam.
Azonnal félreálltunk. Késő nyári este volt, csak a csillagok világítottak. Mikor kiszálltam, első pillantásom egy autógumi cafatra esett, ami az út szélén hevert… De körüljárva az autót – legnagyobb meglepetésemre – azt láttam, hogy minden kerék a helyén van, ránézésre ép állapotban. Közelebbről megvizsgálva a gumicafatot döbbentem rá, hogy nem is a mi kerekünkből való!!
Ezen megkönnyebbülve visszaszálltam az autóba, és megpróbáltam lassan továbbmenni, de ezúttal is hangos csörömpölés fogadott. Elkezdtünk hallgatózni, és miután kiderítettük, hogy a bal hátsó keréktől jön a zörej, ismét lehúzódtunk a szűk padkára.
Nekiálltam leszerelni a kereket. Az elkerülő úton félpercenként száguldottak el mellettem a kamionok, néha karnyújtásnyi távolságra. A helyzet nagyon ijesztő volt kívülről, de különös módon ez egyáltalán nem zavart. Bár nem értettem, miért történik mindez, miért kerültünk ilyen helyzetbe, de valahogy azt éreztem, Isten nem hagyott magunkra és nem kell félnünk. A hosszú úttól fáradt feleségem és a máskor ilyenkor nyűgös picik is meglepően nyugodtak voltak, és nem estünk kétségbe. Az ige ugyan nem jutott eszembe pontosan, de ezt éltem meg:
„Mikor félnem kellene is, én benned bízom. Istenben, akinek igéjét dicsőítem; Istenben bízom, nem félek, ember mit árthatna nekem?”
Zsoltárok 56:4-5
Végül sikerült leszereltem a kereket. Semmi hibát nem találtam rajta, és ezzel a megállapítással el is értem szakmai hozzáértésem csúcsát. Felfohászkodtam Istenhez: „Uram, én ehhez egyáltalán nem értek! Ezt csak Te tudod megoldani. Küldj segítséget!” Teljesen bizonyos voltam benne, hogy jönni fog egy hozzáértő, aki segít megoldani a problémát. Senki nem állt meg, de Isten más megoldásról gondoskodott.
Visszatértem a kerékhez. Ahogy néztem a fékdobot, egyszer csak elkezdtek jönni a gondolatok: „Mi lenne, ha megforgatnád a dobot?” Valamennyire forgott, de az volt a benyomásom, hogy ennek sokkal simábban kellene mennie. Ekkor megpillantottam azt a csavart, amivel a dob fedele rögzítve volt. „Próbáld meg levenni!” Előkapartam a teli csomagtartó aljáról egy csavarhúzót és leszedtem a fedelet.
Soha nem szereltem még fékdobot. A telefon gyér fényénél próbáltam kiigazodni rajta, de azon kívül, hogy valami nem stimmel, nem sokra jutottam. Ekkor jött a következő gondolat: „Hívd fel a szerelőt!” Vasárnap este fél 9 volt, és – hogy úgy mondjam – amúgy sem vagyok egy „telefonálgatós” típus. Most azonban gondolkodás nélkül vettem a telefont, és felhívtam a szerelőt.
Nagyon kedves és segítőkész volt. A telefonos segítséggel sikerült kitakarítanom a fékdobból a lazán lógó alkatrészeket (mint utóbb kiderült, egy apró rögzítő pöcök tört el benne). Visszaszereltem a kereket, és újabb próbát tettünk. Hangtalanul működött!
A sötét elkerülő útról bekanyarodtunk Biharkeresztesre egy kicsit megpihenni a kaland után. A kisváros a csillagok fényéhez képest fényárban úszott, az utcák éjszakai csendességben voltak. Belegondoltam, mennyivel másabb lett volna a helyzet, ha ott jelentkezik a probléma, nem a sötét elkerülő úton, ahol a kamionok félelmetesen közel száguldottak el mellettünk. Egy csodálatos tapasztalattól estünk volna el! Isten megmutatta, hogy Ő a körülmények felett is Úr. „Mikor félnem kellene is, én benned bízom.”
Hálát adtunk Istennek, és dicsőítettük Őt. Még egyszer felhívtam a szerelőt, és megköszöntem a segítségét. Épségben hazaértünk, és később a fékdob törött alkatrésze is pótolva lett. Nincs okunk a félelemre, mert szerető Atyánk gondot visel rólunk! ■
Sánta János
Csak ennyi
Egy nemrég történt esetet szeretnék elmesélni, amikor a kívülállók is felismerték Isten csodálatos gondoskodását.
Hosszú szárazság után az eső úgy ömlött, mintha dézsából öntötték volna. A száraz út minden átmenet nélkül változott zuhogó, tócsás szakasszá. Férjem még derült időben indult el, aztán hirtelen zuhogó esőben találta magát. Sietett, és egy balra ívelő hajlat után meg akarta előzni az előtte haladó autót, de nem számolt a másik sáv szélén összegyűlt kis tócsával.
Nem tudott visszatérni az előzésből, és kb. 20-30 méteren végigszántotta az autó bal oldalával a magas partot. Az utolsó pillanatban az autó orra megakadt, átfordult a jobb oldalára, majd a magas partnak támaszkodva megállt. A párom kinyitotta az ajtót és kiszállt. Egyik légzsák se nyílt ki, csak a bal oldali ajtó ablaka tört ki. Valaki értesítette a mentőket, rendőröket, akik rövid idő alatt ott voltak. Az autót talpra állították.
Férjem nekem telefonon csak annyit mondott, hogy összetörte az autót.
– „Veled mi van?” – kérdeztem.
– „Semmi, jól vagyok” – felelte.
Mindent hátrahagyva kocsiba ültem és rohantam. De szakadt az eső, csúszós volt az út, lakott területeken kellett átmennem, közben csak imádkoztam, ne legyen traffipax, és balesetmentesen odaérjek (kb. 40 km).
Pár km-rel a helyszín előtt szembejött velem a mentő: „Vajon benne van? Őt viszik? Mi van vele?” Dobogott a szívem… „Drága jó Istenem, légy vele!”
Amikor a baleset helyszínére értem, 3 rendőrautó volt ott, a fél útpályát lezárták, irányították a forgalmat, de ott láttam a férjemet épen és egészségesen az autója mellett. A rendőr mutatta, hol álljak meg, és rohantam a páromhoz:
– „Mi bajod történt?”
– „Semmi, de az autó…”
– „Hol fáj, megütötted magad?”
– „Nem, sehol se fáj.”
Megöleltem és egy halk köszönő fohászt mondtam jó Atyánknak, hiszen csak egy karcolás volt a kisujján, amit a mentősök bekötöttek. Ránéztem az autóra: totálkáros lett… Kérdeztem a rendőröket, akik csóválták a fejüket, és az egyik megjegyezte:
– „Asszonyom, magukat ott fent nagyon szereti Valaki!”
– „Igen, tudom” – válaszoltam.
– „Tanácsolom, hogy amikor hazaérnek, menjenek be egy templomba és mondjanak egy imát, mert ilyen baleset után így kiszállni az autóból…”
– „Higgye el, azért történt csak ennyi, mert minden nap imádkozunk!”
Rám nézett: „Minden jót!” – aztán elmentek.
Amikor magunkra maradtunk, imában hálát adtunk együtt Istennek, hogy megőrizte férjemet, és nincs semmi bajunk. A kocsinkat végül autómentővel szállíttattuk el.
Tudom, hogy Isten angyalai ott voltak, őrizték, védték férjemet, mert egy ilyen összetört autóból nem mindenki száll ki élve.
„Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az ÚR! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.”
Zsoltárok 34:9
Isten angyalai őriztek
Egyik reggel megszokott hétköznapi forgalomban indultunk el az összejövetelre. Az autópályán a megengedett sebességgel, a középső sávban haladtam. Férjem mellettem aludt. Előttem, a külső sávban egy kisebb teherautó haladt. Az egyik felhajtónál egy kis, 206-os Peugeot jött fel az autópályára. „Mindjárt begyorsít, és behajt a teherautó elé” – gondoltam.
De nem gyorsított. A teherautó haladt, és én ösztönösen a fék fölé tettem a lábamat… Csattanást hallottam és a következő pillanatban a saját sávomban, keresztbe fordulva megláttam a Peugeot-t, amint a teherautó orra tolja! Satuféket nyomtam, amire a férjem is felébredt…
A kis autó pördült egyet, csúszott szemben a forgalommal, majd kisodródott a belső, bal oldali sávba, és nekiütközött hátuljával az elválasztó korlátnak. Ez lendületet adott neki, és megindult felém bal oldalról. Gyorsan gázt adtam és szlalomozva kikerültem mindent.
A férjem csak azt látta, hogy jön felénk egy autó bal oldalról, a belső sávból. Pár pillanat műve volt az egész…
Isten angyalai őriztek, mert a belső sávban senki sem jött, hogy nekem lökje az autót. Ha én pár méterrel előrébb tartok, akkor elkerülhetetlen lett volna az ütközés… Pár méter, semmi több, talán 4-5 méter…
Ahogy túljutottunk, hátranéztem és láttam, hogy bal oldalon a belső sáv még mindig üres, és hogy az utánam jövők lassítanak. Hálás szívvel köszöntük meg jó Atyánknak, hogy megőrzött ettől a balesettől. ■
„Áldott az ÚR, hogy csodálatosan megmutatta nekem kegyelmét az ostromlott városban! Én ugyan azt gondoltam ijedtemben, hogy elvetettél szemed elől, te mégis meghallgattad esedezésem szavát, amikor hozzád kiáltottam.”
Zsoltárok 31:22-23
Egy testvérnő
Keressétek először
Egyik szombaton a következő igéről beszélgettünk a gyerekekkel:
„Hanem keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek [a többi dolgok] mind ráadásul megadatnak nektek.”
Máté 6:33
Elmondtam nekik, hogy a világban pontosan ennek ellenkezőjét tapasztaljuk, hogy ti. mindenki a többit keresi, a „többire hajt”, és még a keresztények is csak minimális erőt, energiát fektetnek az Istennel való kapcsolat szorosabbá tételébe, pedig Ő Krisztussal együtt minden egyebet megad nekünk.
Éppen énekeltünk, amikor észrevettem, hogy mind a négyen elkezdtek kitekintgetni az ablakon, aztán rájöttem, mi az oka: a falu lakossága a mellettünk lévő szántóföldre gyűlt. Ugyanis befejeződött a kukorica nagyüzemi betakarítása, és az ott hagyott termés fölszedésére zsákokkal fölszerelkezve jöttek csapatostul az emberek. Gyerekeink összenéztek: „Megyünk mi is?”
Meglehetősen drága az aszályos nyár miatt a termény, igen sokba kerül annak a pár baromfinak az etetése, amelyek a tojást biztosítják a család számára. Nem szóltam semmit, vártam, hogyan döntenek. Aztán nagylányunk megszólalt:
– Várjatok, éppen most olvastuk, hogy keressétek először az Isten országát…! Várjunk még naplementéig, ne menjünk most!
– De mi lesz, ha elvisznek mindent? Nézzétek, mennyien vannak! – vetette fel Barni.
Kérdőn rám néztek, mit szólok a dologhoz.
– Azt tanácsolom, tegyük próbára Isten ígéretét! Tegyünk aszerint, amit Jézus mondott nekünk! Énekeljünk még és majd holnap elmentek szedni!
Ebben maradtunk. Nem bírták ugyan csak estig, de annyi kukoricát szedtek, hogy a mai napig azt darálják… ■
Barati Lilla
Istenünk hatalmas és megilleti Őt dicséretünk és hálánk kegyelmének minden megnyilvánulásáért. Kedves Olvasó, ha van Istennel szerzett tapasztalatod, amely Őt dicsőíti, kérünk, oszd meg velünk is, hogy kölcsönösen épülhessünk egymás hite által. Szerkesztőségünk e-mail címe: info@hitbol.hu
A nagy parancsolat
35 Egyikük pedig, egy törvénytudó, kísérteni akarta őt, és megkérdezte tőle:
36 „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?”
37 Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.
38 Ez az első és a nagy parancsolat.
39 A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
40 E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”
Máté 22:35-40