A vizsgálati ítélet Kozmikus per

Jelenések könyvének első három fejezetében Jézus hét gyülekezetet szólít meg, s az elmúlt kétezer év keresztényeihez intéz időszerű üzenetet, egészen a történelem végéig. A könyv hátralévő része azonban kimondottan az utolsó nemzedékhez szól, és Isten titkának végső megvalósításához ad útbaigazítást. Ha szeretnénk siettetni az Úr Jézus eljövetelét, meg kell értenünk akaratát és együtt kell működnünk Vele.

Ebben a tanulmányban Jelenések könyve 4-5. fejezetét vizsgáljuk meg, összevetve Dániel könyve 7. fejezetével. Ezen isteni kinyilatkoztatások által a mennyei ítélet ünnepélyes jeleneteibe kapunk betekintést, és megláthatjuk, melyek azok a fő kérdések, amelyek a világegyetem összes értelmes teremtményét foglalkoztatják.

Nyitott ajtó

„És ezek után láttam, íme, egy nyitott ajtó volt a mennyben, és az előbbi hang, amelyet mint egy velem beszélő trombitának szavát hallottam, ezt mondta: Jöjj fel ide, és megmutatom neked, amiknek meg kell történniük.” Jelenések 4:1

A hét levél látomása után az Úr arra szólította fel Jánost, hogy lépjen be egy megnyílt ajtón. Ezzel az apostol egy jövőbeli, mennyei esemény szemlélésére kapott meghívást, a keresztények azon csoportját képviselve, akiket maga Jézus hív e nyitott ajtón való belépésre. Jelenések könyvének hátralévő része elsősorban ezen csoport számára tartalmaz létfontosságú kinyilatkoztatásokat:

„A filadelfiai gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, és amit kinyit, senki be nem zárja, és amit bezár, senki ki nem nyitja: tudom a te dolgaidat, íme, egy nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki be nem zárhat,” Jelenések 3:7-8

A megnyílt ajtó a mennyei szentek szentjének ajtaja, mely a nagy engesztelési nap kezdetekor, 1844-ben nyílt meg – beteljesítve a Dániel 8-9. fejezetében található idői próféciákat [lásd az előző tanulmányt]. A filadelfiai gyülekezet azokat a keresztényeket jelképezi, akik belépnek ezen az ajtón, hogy részt vegyenek a nagy engesztelési nap bűntől megtisztító munkájában. Mivel teljes összhangra jutnak Istennel, az Úr kezeskedik megtartásukról a nagy nyomorúság idején, amely az egész világra el fog jönni (Jelenések 3:10).

Bár a legtöbb keresztény számára a teljes bűntelenség állapota – ebben az életben – elérhetetlennek tűnik, Isten pontosan ezt a tervet nyilatkoztatja ki Jelenések könyvében. Ez a tapasztalat annyira rendkívüli, hogy azoknak, akik együtt szeretnének működni Istennel, pontosan követniük kell az Úr által előírt programot. A további látomások ezt a programot részletezik, melynek első állomása a nyitott ajtón való belépés.

Meghívás az ítéletre

Az előző tanulmányban több érv is elhangzott már arról, hogy a nyitott ajtó miért az ítélet kezdetére vonatkozik. Dávid kulcsa – amivel Jézus megnyitja az ajtót – ítélőbírói hatalmát jelképezi, míg az ajtó megnyitása a nagy engesztelési nap fő mozzanatára utal, amikor – a bűn eltörlésének céljából – megnyílik a szentek szentjének ajtaja. Mindemellett a legfőbb bizonyítékot mégsem ezekben a jelképekben találjuk, hanem egy nagyon szemléletes látomásban, amelyet bő fél évezreddel korábban Dániel próféta látott.

Dániel látomása a mennyei ítéletről

Dániel könyve 7. fejezetében egy olyan látomást olvashatunk, amely a világtörténelem nagy birodalmait mutatja be az ókori Babilontól kezdve egészen Jézus Krisztus második eljöveteléig. A látomásban a vérszomjas vadállatok egymás után jönnek fel a viharos tengerből, ami az egymással háborúzó népek sokaságát, ill. a közülük kiemelkedő világbirodalmakat jelképezi. A prófécia különös figyelmet fordít a negyedik világhatalom istenkáromló tevékenységére, amire egy későbbi tanulmányban részletesen is kitérünk.

E negyedik, és egyben legpusztítóbb világbirodalom uralmának idején azonban egy különös fordulat történik. Dániel látomása eddig a pontig csak a földi eseményekről szól, ekkor viszont egy mennyei jelenetbe is betekintést kapunk:

„Ahogy néztem, trónokat helyeztek el, és az öregkorú leült. Ruhája hófehér volt, és a fején a haja olyan volt, mint a tiszta gyapjú. Trónja tüzes láng volt, s annak kerekei olyanok voltak, mint az égő tűz. Tűzfolyam folyt és jött ki a színe elől. Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte. Összeült a törvénykezés, és könyveket nyitottak ki.” Dániel 7:9-10

Dániel látomásából világosan elénk tárul a mennyei ítélet ünnepélyes valósága. Isten nem tűri örökké a sátáni irányítás alatt álló világhatalmak gonosz uralmát, ezek eltörlését azonban egy korrekt bírósági eljárás előzi meg. A törvényszéki tárgyaláson Isten bírói székében ül, az eljárás lefolyását pedig mennyei lények milliói kísérik figyelemmel. A bizonyítékot a könyvekben szereplő feljegyzések szolgáltatják. A bizonyítékok vizsgálata után jogerőre emelkedik az ítélet és következik a végrehajtás:

„Akkor figyelni kezdtem a nagyhangú beszédek miatt, amelyeket a szarv szólt. Láttam, ahogy megölték azt az állatot, teste elpusztult, és a tűzbe vetették, hogy elégjen. A többi állattól is elvették a hatalmat, de egy ideig még életben hagyták őket. Láttam az éjszakai látomásban, hogy íme, az ég felhőin jött valaki, olyan, mint egy emberfia. Az öregkorúhoz ment, és eléje vitték őt. És hatalom, dicsőség és uralom adatott neki, hogy minden nép, nemzet és nyelv őt tisztelje. Hatalma örökkévaló hatalom, amely nem szűnik meg, és királysága sem pusztul el.” Dániel 7:11-14

Megrendítő, óriási jelentőségű látomás! Mielőtt azonban elmerülnénk a részletekben, vessük össze a Dániel által látott képsort azzal, amit János jegyzett fel Jelenések könyve 4-5. fejezetében!

Dániel és János látomása egyezik

A két látomás összehasonlításából látni fogjuk, hogy János ugyanazt a mennyei jelenetet szemlélte, mint Dániel, ugyanakkor Jelenések könyvében Isten még több részletet nyilatkoztatott ki. Első körben sorra vesszük a párhuzamokat:

1. Isten igaz Bíróként királyi trónján ül, dicsőség árad tőle

2. Isten trónja körül más trónok is el vannak helyezve az ítéletben tanúskodó emberek számára

3. Mennyei lények százmilliói kísérik figyelemmel az ítéletet

4. A könyvek megnyitása kulcsfontosságú az ítéletben

5. Jézust (az Emberfiát / a megölt Bárányt) Isten elé vezetik, és örökkévaló hatalmat kap a világmindenség felett

Az idézett párhuzamok félreérthetetlenül megmutatják, hogy mind Dániel, mind János a mennyei ítéletről kapott isteni kinyilatkoztatást. Hogy kellőképpen értékelni tudjuk ezen látomások jelentőségét, érdemes a Biblia fényében megvizsgálnunk egy alapvető kérdést:

Miért van szükség ítéletre?

A legtöbb keresztény hisz abban, hogy e földi élet után egyszer minden ember Isten ítélőszéke elé áll majd. Sokan úgy hiszik, hogy örök sorsuk is akkor dől majd el, és ezért egész életüket bizonytalanságban élik, az ítéletre pedig nem szívesen gondolnak. Dániel és Jelenések könyve azonban nagyon világos képet ad nekünk az ítéletről. Ha ezt megértjük, nem félelemmel, hanem ünnepélyes várakozással fogunk tekinteni e dicsőséges mennyei eseményre.

Királyságok ítélete

Az egyik legelterjedtebb tévhit szerint az ítélet pusztán egyéni sorsok elbírálásáról szól. Dániel könyve egészen más megvilágításba helyezi ezt az eseményt. A 7. fejezet látomásából megtudjuk, mi lesz az ítélet végkimenetele: az első négy világbirodalomtól elveszik a hatalmat, az Emberfia (Jézus Krisztus) pedig örökkévaló hatalmat és királyságot kap (Dániel 7:11-14). Minden bírósági eljárás egy előre meghatározott kérdés eldöntése érdekében indul, és a végső határozat is szigorúan ehhez a kérdéshez kötődik. A mennyei törvényszék végzése királyságok között tesz ítéletet, és arra a kérdésre ad választ, hogy melyik királyság uralmának van létjogosultsága.

Ez a kérdés messze túlmutat az egyéni sorsokon való „csámcsogáson”. A mennyei ítélet tétje valójában nem kevesebb, mint hogy egyszer s mindenkorra pontot tegyen a mennyben kezdetben kirobbant, nagy konfliktus végére. Lucifer, Isten első és legcsodálatosabb teremtménye ugyanis fellázadt a Teremtő uralma ellen, és azt állította, hogy az értelmes teremtmények Istentől függetlenül még boldogabb életet élhetnének (1Mózes 3:4-5). Ezután pedig – azok élére állva, akik elfogadták elveit – követelte, hogy Isten ismerje el független kormányzatukat (Ézsaiás 14:12-14). [Lásd még a folyóiratunk előző számában megjelent, Kozmikus konfliktus c. cikket.]

Sokan nem értik, Isten miért nem vetett véget a lázadásnak azonnal, miért nem pusztította el Lucifert. De gondoljunk bele, hogy akkor a többi mennyei lény bizalma is megingott volna! Lucifer ugyanis pontosan Isten szeretet-jellemét kérdőjelezte meg azzal az állításával, miszerint az Istentől független élet jobb és boldogabb. Ezen vád csak úgy cáfolható, ha Isten kézzel fogható bizonyítékot szolgáltat az egész világegyetem előtt arról, hogy teremtményei örök boldogságát egyedül az Ő jóságos uralma tudja biztosítani.

Az ítélet legfőbb célja valójában Isten jellemének tisztázása. Az alapos vizsgálatra nem Istennek van szüksége – hiszen Ő mindent tud –, hanem a teremtményeknek, akik tapasztalataik alapján alkotnak képet Teremtőjükről. Az ítéletben – éppen ezért – az egész mennyei világ aktívan részt vesz, és szavatolja a bizonyítékok objektív elbírálását. Isten szeretete és igazságos kormányzása így minden teremtett lény előtt igazolást nyer:

„De magasztos lesz a Seregek URa, amikor ítél, és a szent Isten szentnek bizonyul igazságban.” Ézsaiás 5:16

„Igazság és jogosság az alapja királyi trónodnak, kegyelem és hűség jár arcod előtt.” Zsoltárok 89:15

A kereszt és az ítélet

Jézus – földi szolgálata legvégén – a következő kijelentést tette kereszthalála kapcsán:

„Most történik e világ elítélése, most vettetik ki e világ fejedelme.” János 12:31

E világ fejedelme Sátán, a világ pedig az ő felségterülete. Jézus szavai szerint a Golgotán hozott áldozattal egy időben megtörtént Sátán királyságának elítélése is. Ezen felül Jézus búcsúbeszédében azt mondta tanítványainak, hogy amikor a Szent Lélek eljön, arról fog bizonyságot tenni, hogy e világ fejedelme már megítéltetett (János 16:7-11). Felmerül a kérdés: miért van szükség még ítéletre, ha Sátán és királysága fölött már 2000 évvel ezelőtt elhangzott az ítélet?

A válasz nagyon egyszerű: a mennyei ítélet fő tárgya nem Sátán, hanem Isten királysága! Sátán függetlenségi filozófiája már lelepleződött a mennyei lények előtt, amikor a kereszten megölte az élet Fejedelmét. De mi a helyzet Isten királyságával? Mi a bizonyítéka annak, hogy az Ő uralma a tökéletes harmónia és boldogság forrása minden teremtmény számára? Az el nem bukott mennyei lények esetében ezt talán könnyű belátni, de mi a helyzet azokkal az emberekkel, akiket Isten kiragadott a sötétség hatalmából, és átvitt az Ő szeretett Fiának országába (Kolossé 1:13)?

A kereszt sok kérdést megválaszolt. Megmutatta, hogy Isten semmilyen körülmények között nem önző; teremtményeit a saját életénél is jobban szereti. Luciferről ugyanakkor kiderült, hogy elvei egyáltalán nem jobbítanák meg Isten kormányzatát, sőt ha lehetne, a Teremtőt is elpusztítanák. A kereszt előrevetítette a nagy küzdelem végkimenetelét is: bebizonyította, hogy a lázadás alaptalan volt, és előrevetítette Lucifer végső vereségét (Kolossé 2:15). Egy kérdést azonban továbbra is megválaszolatlanul hagyott.

Isten fiainak megjelenése

Bár Isten bizonyította szeretetét a Világegyetem előtt Fiának feláldozásával, uralmának igazolása ennél bonyolultabb. Lucifer kezdetben ugyanis azt állította, hogy Isten uralma nem képes biztosítani teremtményei boldogságát, és ezt a vádat a mai napig hangoztatja. Rámutatva Isten állítólagos alattvalóira, azzal érvel, hogy az egyszer bűnbe esett lények számára lehetetlen újra összhangba kerülni Isten kormányzatával, mert – lám! – újra és újra vétkeznek (vö. Zakariás 3:1-3)!

Amíg Isten gyermekeinek élete arról tanúskodik, hogy a bűnnek van létjogosultsága – hiszek ők sem tudnak bűntelenül élni – addig az Úr nem vethet véget a lázadásnak. Jézusnak hathatós bizonyítékot kell felmutatnia amellett, hogy az Ő uralmát elfogadó emberek számára lehetséges a bűnből való teljes szabadulás. Ez az a bizonyíték, amit az egész Világegyetem sóvárogva vár:

„Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését.” Róma 8:19

Sokan tűnődnek azon, vajon meddig tűri még Isten a világon eluralkodó gonoszságot, mikor telik be a pohár. Isten azonban nem bosszú után szomjazik, hanem arra vár, hogy gyermekei végre teljes győzelmet arassanak a bűn felett. Az Úr ugyanis egyedül alattvalói életén keresztül tudja kinyilatkoztatni kegyelmének helyreállító erejét. Álljanak elő Isten Fiai, tanúskodjanak a lázadás ellen bűntelen életükkel, „a békesség Istene pedig hamarosan összetöri a Sátánt a lábatok alatt” (Róma 16:20a)!

Az ítélet kérdései

Az alábbiakban összegezzük azokat a fő kérdéseket, amelyeket a mennyei ítéletnek meg kell válaszolnia:

1. Jézus királyi alkalmassága

Krisztus legyőzte a bűnt saját testében, de vajon megváltott szentjeit is teljesen meg tudja szabadítani a bűn rabságából? Krisztusnak be kell bizonyítania, hogy az Ő uralma alatt álló emberek (az Egyház) újra teljes összhangba kerülhetnek Istennel, és életükben nem marad több helye a bűnnek. Ez a garancia arra, hogy Krisztus királysága egy örökkévalóságon át biztosítani tudja a világegyetem harmóniáját (Dániel 7:14).

2. A lázadás sorsa

Jézus kereszthalála és feltámadása megpecsételte Lucifer lázadásának végső sorsát, de az ítélet még nem lett végrehajtva. Sátán ugyanis azzal érvel, hogy az Egyházban megnyilvánuló bűnök továbbra is az Istentől való függetlenség eszméjét igazolják. Az Úr végül meg fogja semmisíteni Sátán királyságát (Dániel 7:11-12), ehhez azonban két dolgot kell bizonyítania a mennyei törvényszék előtt: Egyrészt be kell mutatnia egy olyan embercsoportot, akiknek életében a lázadás elveinek egy talpalatnyi helye sem maradt. Másrészt rá kell világítania arra, hogy a bűn nemcsak a lázadók boldogságát rontja meg, hanem szabadjára eresztve – Isten korlátozása nélkül – az egész teremtettséget elpusztítaná. Mint látni fogjuk, a világtörténelem záró eseményei bőséges bizonyítékot szolgáltatnak majd ebben a kérdésben.

3. A királyság alattvalói

Mielőtt elkezdődhetne Krisztus örök békeországa, egy kérdés még tisztázásra szorul. Az elmúlt 6000 év során sokan hivatkoztak Istenre, és vallották, hogy az Ő oldalán állnak, életük azonban nem volt bűntelen. Sőt, egyesek lelkülete olyan mértékben Isten-ellenesnek bizonyult, hogy Jézus – hitvallásuk ellenére is – az ördög pártjához sorolta őket (János 8:44). Az Úr kijelentette: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: »Uram, Uram!«, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Máté 7:21) Hogy pontosan kik tartoznak Krisztushoz – ténylegesen kik az Ő királyságának alattvalói –, erre a kérdésre csak az Úr adhat hiteles választ a mennyei törvényszék előtt.

Isten népének ítélete

Fontos, hogy a személyes életünket is érintő ítéletet helyes megvilágításban lássuk. Dániel látomása rámutat, hogy az ítélet célja, „…hogy igazságot szolgáltasson a Magasságos szentjeinek…, hogy a szentek elnyerjék az országot” (Dániel 7:22). A mennyei ítélet Isten gyermekeiért van, nem ellenük! Jézus tanítása világossá teszi, hogy örök sorsunk nem a mennyei ítéletben dől el:

„Mert Isten nem azért küldte az ő Fiát a világra, hogy elítélje a világot, hanem hogy megmentse a világot általa. Aki hisz őbenne, nem kerül ítéletre, aki pedig nem hisz, az már el is ítéltetett, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Ez pedig az ítélet: A világosság eljött a világra, de az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert cselekedeteik gonoszak voltak.” János 3:17-19

Jézus félreérthetetlenné tette, hogy egyéni sorsunk felől nem egy mennyei bíróság dönt majd halálunk után. A saját életünk feletti ítélet kimondása valójában a mi hatalmunkban áll. Személyes döntésünkkel – ahogy Jézus hívására reagálunk – saját magunk felett hozzuk meg az ítéletet örök életre vagy örök halálra. A menny csupán jóváhagyja választásunkat; ezért mondja Jézus, hogy aki hisz Őbenne, „nem jut ítéletre, hanem már átment a halálból az életre” (János 5:24b), aki viszont nem hisz, „már el is ítéltetett”.

Krisztus ítélőszéke előtt

Jézus szavainak látszólag ellentmond Pál kijelentése:

„Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki aszerint, amit e testben cselekedett, megkapja akár a jót, akár a gonoszt.” 2Korinthus 5:10

A legelterjedtebb felfogás szerint Isten a cselekedeteink alapján, az ítéletben dönt üdvösségünk felől, és ez a törvényszéki eljárás személyes megjelenésünket igényli majd. Ez az elgondolás látszólag alátámasztható Pál kijelentésével, de Jézus fent idézett szavai más képet adnak az ítéletről. Dániel és János látomása segít tisztázni a látszólagos ellentmondást:

„Összeült a törvénykezés, és könyveket nyitottak ki.” Dániel 7:10b

„És láttam egy nagy fehér trónt és a rajta ülőt, akinek tekintete elől eltűnt a föld és az ég, és nem volt hely számukra. Láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket a trón előtt állni, és könyvek nyittattak ki, majd egy másik könyv nyittatott ki, amely az élet könyve; és a halottak a könyvekbe írottak alapján ítéltettek meg, cselekedeteik szerint.” Jelenések 20:11-12

Mindkét látomás a mennyei ítélet képeit tárja elénk, Jelenések könyvében azonban van egy szembeötlő furcsaság: az Isten ítélőszéke elé álló emberek halottak! Ezek a halottak teljesen passzívak: azon kívül, hogy Isten trónja előtt állnak, nincs beleszólásuk a történésekbe. Nem hangzanak el személyes vallomások; az ítélet kizárólag a könyvbe írott feljegyzések alapján történik.

Gondoljunk bele! Isten mindent tud, ismeri szívünk minden indítékát, jobban mint mi magunk. Neki nincs szüksége arra, hogy jó cselekedeteinket bizonygassuk, vagy bűneinket mentegessük Előtte egy nyilvános mennyei bíróság jelenlétében. Életünkről pontos feljegyzés készül a mennyben – cselekedeteinkről, döntéseinkről, sőt szívünk szándékairól is. Az ítélet nem igényli személyes megjelenésünket, mert a mennyei könyvek hitelesen képviselik egész életünket.

Krisztus ítélőszéke előtt tehát nem személyesen kell megjelennünk, hanem életünk feljegyzései kerülnek elé. Ezért mondja Jézus, hogy aki hisz, nem kerül ítéletre – nem kell újra szembesülnie bűneivel. A szeretet nem rója fel a gonoszt, és nem leli örömét gyermekei megszégyenítésében. Amikor Isten azt ígéri, hogy eltörli bűneinket, azt komolyan is gondolja:

„És ha a gonosztevő megtér minden vétkéből, amiket cselekedett… nem emlékezem meg többé semmi gonoszságáról, amelyet cselekedett. Igazságáért, amelyet cselekedett, élni fog.” Ezékiel 18:21-22

Cselekedeteink szerint

Miért mondja a Szentírás több helyen is azt, hogy Isten a cselekedetek alapján ítél, mikor Jézus azt tanította, hogy az ítélet elkerülésének feltétele csupán a Benne való hit? Jakab levele rámutat a hit és a cselekedetek összefüggésére:

„Így a hit is, ha nincsenek cselekedetei, halott önmagában. De mondhatja valaki: Neked hited van, nekem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nekem a te cselekedetek nélküli hitedet, én pedig megmutatom neked az én cselekedeteimből a hitemet.” Jakab 2:17-18

A Biblia fogalomvilágában a hit nem egy elméleti, filozofikus álláspont, hanem egy olyan meggyőződés, ami az ember egész életét – gondolkodását, kapcsolatait, cselekedeteit – alapvetően meghatározza. Amit a szívünkben hiszünk, az mutatkozik meg beszédünkben és tetteinkben is, mert „a szív teljességéből szól a száj” (Máté 12:34b). Aki például állandóan a pénzről beszél és az anyagiakkal van elfoglalva, az valójában a pénzben hisz, nem Istenben (Máté 6:24).

Az ítéletben ezért sincs szükség hangzatos hitvallásokra vagy mentegetőzésre; cselekedeteink egyértelműen megmutatják, miben hittünk. A mennyei törvényszék előtt Jézus kézzelfogható bizonyítékokkal igazolja majd tanítványai hitét: rámutat valódi megtérésük gyümölcseire, bűnbánatukra, könnyek között végigküzdött imáikra, és azokra a szeretet-cselekedetekre, amelyeket Krisztus Lelkének uralma alatt, az Ő erejével vittek véghez. Akik lemondtak életükről és Jézusnak rendelték alá magukat, azok bűnei – a Királyok Királyának ígérete szerint – említésre sem kerülnek az ítéletben!

A bizonyítékok vizsgálata

Összegezve: a mennyei ítéletnek nem az a célja, hogy egyéni üdvösségünk felől döntsön. Ezt a döntést mi magunk hozzuk meg földi életünk során – azzal, ahogyan Krisztushoz viszonyulunk. Szavaink és tetteink – melyek bizonyítják hitünket – mennyei könyvekben vannak feljegyezve, és az ítélet ezen könyveket vizsgálja.

A vizsgálati ítélet valójában Krisztusról szól. Isten ezen keresztül mutatja be az egész teremtett világegyetem előtt szeretetteljes jellemét, és igazságos uralmát; „azért, hogy most az egyház által megismertesse a mennyei fejedelemségekkel és hatalmasságokkal Isten sokféle bölcsességét” (Efézus 3:10).

Az ítélet könyveiben szerepel minden olyan információ, amely Krisztus földi uralmával kapcsolatos. Tartalmazza a megváltott emberek élettörténetét, nemzetek, szervezetek, egyházak történelmét – minden bizonyítékot, ami a nagy küzdelem szempontjából lényeges.

Méltó a megölt Bárány!

Emberi fogalmainkkal nehezen tudjuk felmérni, milyen óriási jelentőségű e könyvekbe foglalt bizonyítékok feltárása. Éppen ezért maga Isten irányítja erre figyelmünket Jelenések könyvében:

„És láttam a trónon ülő jobb kezében egy belül és hátul teleírt könyvet, lepecsételve hét pecséttel, és láttam egy erős angyalt, aki hangosan kiáltott: Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje pecsétjeit? És senki, sem mennyen, sem földön, sem föld alatt, nem tudta a könyvet felnyitni, sem abba betekinteni. Én nagyon sírtam, hogy senkit sem találtak méltónak arra, hogy felnyissa a könyvet, és beletekintsen.” Jelenések 5:1-4

Ki méltó az egész világegyetem örök sorsáról dönteni? Ki adhat cáfolhatatlan, mindent elsöprő választ Lucifer ősi vádjaira? Ki tudja a történelem és az egyéni sorsok szövevényét kibogozni? Nincs senki, sem angyal, sem ember, sem ördög, aki kielégítő választ adhatna e kérdésekre! Nincs senki, aki egyszer s mindenkorra véget tudna vetni a lázadásnak, mely oly mérhetetlen szenvedést okozott Istennek és teremtményeinek?!

„De egy a vének közül azt mondta nekem: Ne sírj! Íme, győzött a Júda törzséből való oroszlán, Dávid gyökere, hogy felnyissa a könyvet és hét pecsétjét.” Jelenések 5:5

Hála az Úrnak, van egy Ember, aki méltó: Jézus Krisztus! Mivel a könyvekben szereplő bizonyítékokat az emberi történelem szolgáltatja, ezért ezek megítélése is az ember hatáskörébe tartozik. Isten mindenekelőtt azért adhatott Jézusnak hatalmat arra, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia (János 5:27). Krisztus így nem kívülállóként bíráskodik az emberi történelem felett, hanem mint velünk együtt érző testvér:

„Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap lehessen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért… Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni gyengeségeinken, hanem aki hozzánk hasonlóan megkísértetett mindenben, kivéve a bűnt.” (Zsidók 3:17; 4:15)

Csakhogy akármelyik esendő ember nem lenne alkalmas az ítéletre. Jézus saját életében győzött a bűn felett, ezzel előrevetítve Sátán lázadásának végső sorsát:

„Mert ami a törvénynek lehetetlen volt, mivel erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt elküldte az ő Fiát a bűnös testhez hasonló formában, és elítélte a bűnt a testben,” Róma 8:3

A nagy küzdelem kérdéseinek eldöntése az Emberfiának életében kezdődött. A kereszten függve elítélte a bűnt a testben: megmutatta, hogy az emberben nincs létjogosultsága a lázadás elveinek. Életéről lemondva Istennek rendelte alá magát, amikor így szólt: „Atyám, a te kezedbe teszem le a lelkemet!” (Lukács 23:46). Jézus a kereszten törte meg a bűn hatalmát, erről beszél Jelenések következő verse is:

„És láttam a trón és a négy élőlény között és a vének között egy Bárányt állni, mint egy megöletettet, hét szarva és hét szeme volt: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész földre.” Jelenések 5:6

Az előző vers Jézust győztes oroszlánnak nevezi, János apostol mégis egy megölt Bárányt lát. Az oroszlán képe a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelemre utal: Krisztus, Júda oroszlánja győzelmet aratott az „ordító oroszlán”, Sátán felett (1Péter 5:8). Győzelmét azonban nem az ellenség módszerével, nem nyers erővel vívta ki, hanem Isten iránti engedelmességével és az ember iránti szeretetével – erre utal a megölt Bárány képe:

„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” János 15:13

„És amikor emberi formában volt, megalázta magát, engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthaláláig. Ezért Isten is felmagasztalta őt, és olyan nevet ajándékozott neki, amely minden név fölött való,” Filippi 2:8-9 vö. Ézsaiás 53

Az Atya nem csupán isteni Fiát magasztalta fel, amikor Krisztus újra elfoglalta trónját Isten jobbján. Az ítélethez való jogot Krisztus Emberfiaként kapta meg. Az Atya ilyen minőségben ruházta fel Őt isteni hatalmával:

„Jézus pedig hozzájuk ment, és azt mondta nekik: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön… Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Máté 28:18,20b

Jelenések 5:6-ban a Bárányon lévő hét szarv a teljhatalom jelképe, a hét szem pedig a mindenütt jelenvalóságé. Ezek az isteni képességek teszik lehetővé az Emberfia számára, hogy időben és térben az ítélet minden létező bizonyítékához hozzáférjen, és hogy a végső határozatot végre is tudja hajtani.

„Eljött, és átvette a könyvet a trónon ülő jobb kezéből, és amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt, mindegyiknél hárfa és füstölőszerrel teli aranycsésze volt, amelyek a szentek imádságai. És új éneket énekeltek, amely így hangzott: Méltó vagy, hogy átvedd a könyvet, és felnyisd pecsétjeit, mert megöltek, és véred által megvásároltál Istennek minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből, és királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek, és uralkodnak a földön.” Jelenések 5:7-10

Igen, méltó a Megváltó Jézus, a megölt Bárány, hogy ítéljen, és méltó, hogy megváltottai örökké dicsérjék Őt ezért! Ha nem lenne ítélet, soha nem érhetne véget a bűn történelme, de Krisztus ítéletének hála, „a Magasságos szentjei veszik majd át az országot, és örökre az övék lesz a királyság örökkön-örökké” (Dániel 7:18)! Ó, vágyott nap! Bárcsak jobban értékelnék Isten gyermekei a mennyei ítéletet is, Krisztus dicsőségét keresve!

„Benned reméltünk ítéleted ösvényén is, ó, URam! Neved és emlékezeted után vágyott a lelkünk! Lelkem utánad vágyódik éjszaka, egész lelkemmel téged kereslek. Mert ha ítéleteid megjelennek a földön, igazságot tanulnak a földkerekség lakói.” Ézsaiás 26:8-9

Az egész mennyei világ elismeri Krisztus alkalmasságát az ítéletre, és várva várja a dicsőséges végkifejletet, amikor véget ér a bűn történelme, és az egész teremtettség meghajol Isten és Fia igazságos uralma előtt:

„És láttam és hallottam sok angyal hangját a trón, az élőlények és a vének körül, számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt; és hangosan ezt mondták: Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő, a gazdagság, a bölcsesség, a hatalom, tisztesség, dicsőség és áldás! És hallottam, hogy minden teremtmény a mennyben, a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztesség, dicsőség és hatalom örökkön-örökké. A négy élőlény pedig ezt mondta: Ámen. És a vének leborultak, és imádták őt.” Jelenések 5:11-14

A hétpecsétes könyv felnyitása

Jelenések könyve 4-5. fejezetében, ill. Dániel könyve 7. fejezetében betekintést kaptunk a mennyei ítélet jeleneteibe. Bár Krisztus a kereszten győzelmet aratott Sátán és királysága felett, a bűn történelmének végső lezárásához mégis szükség van a vizsgálati ítéletre. Krisztusnak minden értelmes teremtmény előtt bizonyítania kell, hogy Lucifer vádjai alaptalanok, és a bűnnek semmi létjogosultsága nincs a világegyetemben – még azok életében sem, akik valaha a lázadás oldalán álltak.

Az ítélet bizonyítékait a hétpecsétes könyv – vagy pontosabban hét egymásba hajtott, és hét pecséttel egyenként lepecsételt irattekercs – tartalmazza. Következő tanulmányunkban azokat a bizonyítékokat vesszük majd szemügyre, amelyeket az Úr ezen irattekercsből – az ítélet könyveiből – tár elénk.

Kedves Olvasó! Valahol a Te életed is szerepel ezekben a könyvekben. Kívánom, hogy azok között légy, akikben megdicsőül Krisztus neve, és akiket úgy említ majd az ítélet, mint Krisztus uralmának dicsőséges bizonyítékait! ■

Sánta János